Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.

1949-02-06 / 6. szám

Epíil a néphadsereg Nem félünk a háborúra uszíró imperialistáktól^mert tudjuk, hogy a világ dwozói békét akarnak. Éppen a béke fenntartása érdekében szüksé» ges a világ demokratikus erőid­nek és így a magyar népnek is, hogy jól felszerelt, jól ki­képzett, a nép fiaiból származó hadserege legyen a tisztikar­ban épúgy, mint a legénység­ben. Amikor Kormányzatunk erről gondoskodik, éppen a béke megvédése érdekében teszi és nem azért építjük ki hadseregünket, hogy azzal tá« madjunk, hanem hogy a tárna* dóknak előre elvegyük a ked­vét, azért hogy Magyarorszá­gon biztosítsuk a szocialista fejlődést, hogy Magyarország ne válhassék vadászterületévé, ne süllyedjen gyarmati sorsba egyetlen kapitalista állam igája alatt sem. Hogy ez így legyen, a tisztikarba be kell menni a Mép fiainak, a városi és falusi dolgozóknak egyformán Egy ilyen hadsereg kiépítése érdé* kében, született meg a Kossuth tisztkép?ő iskola is. Ezen is* kólára való jelentkezésre a Hadügyminiszter elvtárs a kö» vetkezőket közli: Pályázati felhívás a „Kossuth 0 Tisztképző Isko­lákra, a népi demokratikus had­sereg fegyvernemi tisztképző iskoláira. Jelentkezésre hívom fel mind* azokat a magyar állampolgár­ság* munkás , paraszt- és ér­telmiségi ifjakat, akik dolgozó népünk érdekeinek fegyveres szolgálatát hivatásuknak érzik, ezért a demokratikus magyar néphadsereg hivatásos tiszti­karába törekszenek. 1. A Pályázati felhívás fel­tételei a következők: a) hivatásérzet és rátermett s*g, / b) 1949 március 1 én be­töltött 17: életév, illetve a be nem töltött 23. életév (kivéte lesen 24. év), c) magyar állampolgárság, d) 4 középiskola, vagy en­•ek megfelelő szakiskola (ki­vételes esetben 6 elemi) vég­zettség, e) nősi családi állapot, f) politikai és erkölcsi szem­pontokból való megbízhatóság, büntetlen előélet, g) katonai szolgálatra való teljes testi és szeilemi alkal­masság, h) kiskorúaknál az atya vagy gyám beleegyezés. 2. A pályázóknak a kérel­mükhöz a következő mellékle teket kell csatolni: a) az illetékes hatóságok ál­tal katonai ügyben bélyeg- és illetékmentesen kiállított szüle tési anyakönyvi kivonat, b) állampolgárságot igazoló bizonyítvány, c) iskolai bizonyítvány (eset leg hiteles másolat), d) sajátkezűleg tintával írott részletes önéletrajz, rneíyben a szülők családi, vagyoni és társadalmi körülményeit is fel kell tünte ni, e) 20 éven aluli pályázók­nak szülői vagy gyámi bele­egyezést igazoló nyilalkozat, f) akik már katonai szolgá­latot teljesítettek az arról szóló igazolást. A kérvényt teljes irodai pa­píron kell szerkeszteni, hosy abba a csatolt mellékletek belefyelyeztfctők legyenek. Csak teljesen felszerelt kér­vények nyújthatók be, kivéte­lesen az állampolgársági bi­zonyítvány utólagos beadásá­hoz hozzájárulok. Azon pályázók, akik a pá lyázati feltételeknek megfelel nek, először a honvédség ala kulataihoz vonulnak be 1949 márc'us hó 1-vel sorlegény ségi kiképzésre. A kiképzés alatt rendes hon­védségi ellátásban és zsoldban részesülnek. K képzésük alap kiképzésre és tisztesképzésre tagozódik. A kiképzés tartama I év. Akik a tisztesiskolát sikeresen elvégezték, a kikép zési idő végén felvételi vizsgát tesznek és annak alapján ke rülnek a „Kossuth" Tisztkép ő lsko !ákra fegyvernemi előkép­zettségüknek és adottságuknak megfelelően. A felvételi vizsga sikertelen sége esetére az 1 */* éves tény leges katonai s olgálat után az illetők leszerelnek. A Pályázati felhívás még ío* vábbi 6 pontot ismeitet, amit azonban helyszűke mi tt )a» punkban nem tudunk i-ihozni, de az érdeklődőknek a Szer kesztőségünkben minden nsp II —! óráig részletes felvilá­gosítást adunk. Tekintsük a hadseregbe való belépést a szocialista társadalom építésé ben döntő fontosságú kérdés nek és akik úgy é^zik, hogy hivatottak a magyar népet szol­gálni, pályázzanak a Kos uth Akadémiára. I Ó K. A II MOZGÓ CORSO FILMSZÍNHÁZ Febr. 4—6 péntek—vasárnap j Ki lesz a párom ? j Ftbr. 3—6 csüt.—vasárnap HARMADIK CSAPÁS Febr. 8—10 kedd-csütörtök j Éjjel nappal jazz j Febr. 7—8 hétfő—kedd Fe!világi Szűz PÁPAI DOLGOZÓK SZÖVET­KEZETÉBEN részletre is férfi és női kerékpárok Gazdasági kisgépek, Makói Töröshugyma, Burgonya, rizs, Típus bakancsok legolcsóbban vásárolhatók IZ7 6 - és 8 90 Ft SPORT Sakkszövetségének folyamatban lévő felsőbbfokú versenyein nem vesznek részt. A nevezési 'apókat a megyei (Budapesten kerületi) rendező* bizottságok ósztjáK ;>zét. Ha valahol nem állanak rendelke­zésre nevezési űrlapok a megyei sporttitkárhoz, illetve Budapes ten a MADOS központjához. |(V. Sas-u. 6.) kell fordulni. Nevezési zárlat február / 2., a csapatversenyek kezdeti idő pontja február hó 13 a. i A versenyek 10 es csopor­tokban bonyolódnak le. A cso­portok győztesei felsőbb cfo portokba kerülnek. Végső fokon az alapfokú csapatbajnokságok beleépülnek a MADOS folya­matban lévő csapatbajnoki ver­senyeibe Ökölvívás V sárnap, f. hó 6-án d. u. 5 órakor a Perutz kultúrházban Perutz - Zalaegerszeg városközi ökölvívó mérkőzés. Ko0i.o !y készülődés a !abdarug;ofrotiton A tavaszi forduló egyre jobban közeledik. Csapatunk a Perutz és a Munkás TE szakszervezeti alapon fognak a jövőben működni, ennek gyakorlati hasznát éppen a demokratikus sport fejlődésé ben látjuk. Komoly előkészület folyik a Perutznál. Tornát rmi edzések után vasárnap pálya­edzést is tartottak elég jó si­kerrel. Nagy feladatok várnak, a csapatra. Van mit kikorri gálni és ahogy ismerjük Perutz nagy szakképzettségét ezt pá­rosítani fogja teljes erőbedo­básával és lelkesedésével az őszi emlékek elmúlnak és is­mét ott lesz a csapat az élsor­ban. Vezetőség, játékosok kar* öltve készülnek a tavaszi baj­nokságra, aminsk bizonyságára szolgál a mo&t megindult sport* szeminárium is, melynek célja j a pápai sportolók tanítása, ne- j velése, hogy ezzel is előbre vigyük a népi demokrácia szent ügyét. Másik csspat a Munkás Torna Egylet is alaposan ké­szül erejének latbavetésével a könnyűnek nem iálszó bajnok­ságra, mert, hogy nehézségek­kel számolni kell az bizonyos, de ismerve a csapat küzdő szellemét no meg a tudását, majd csak áthidalja azokat. Le kell szegezni a csapat jó ke­zekben van 'letéve és az irá­nyítás már maga olyan jó jel — ha az irányítás kitűnő — hogy előnyt jelent. MTE az ősszel beigazolta, hogy nem lehet csak úgy kézlegyintéssel átsiklani fölötte. iVa már ko­moly tényezője lett a nyugati sportnak és ha úgy folytatja sikereit mint ésszel, úgy a régi kinizsistáknak valóra válhat régi álmuk az NB 111 ba való bejutás. Árverési hirdetmény A magyar államrendőrség pápai kapitánysága f. évi feb­ruár hó 24 én délelőtt 9 ára­kor a kapitányság épületében (Széchenyi utca 18.) nyilvános jellegű árverést tart. Árverés alá terülnek a kapitányság bir tokában lévő összes ta ált és jogerős ítélettel elkobzott tár­gyak Pápa, 1949 január 31. A kapitányság vezetőie: Tárcsányi József r. szds. Népi sakkbajnokság­indul ax egész országban A Magyar Dolgozók Orszá­gos Sakkszövetsége az Orszá gos Sport Hivatal támogatásá. val s valamennyi demokratikus tömegszervezet, a Szakszerve­zetek, a MINSz r a MNDSz, valamint a Honvédség és a Rendőrség bevonásával orszá' gos alapfokú népi sakk-csapat­bajnokságokat indít. A verse­nyen 6 os csapatok (13 tar­talékkal) nevezhetnek, s e csa­patok tagjai csakis valamelyik demokratikus tömegszerv tagjai, j valamint olyanok lehetnek, akik a Magyar Dolgozók Országos Agvt o 11 vétel-eladás minden minőségben X! ' 1 L ~ minden­]\ y u I b o r nem( í nyersbőrök vétele Lowy s Bachrach VÁSÁR-UTCA 3. SZ. TELEFON: 10—48. Szőloolfváeyok: Gyökeres vad; Gyökeres és sima hajak olcsó áron 40—80 fillérig FÜLÖP TESTVÉREKNÉL MARKAZ, Postafiók 2. in i három e*v Ellátni Pápa város közönségét zsírral, hentesáruvá!, szappannal s tervünk! Párthírek Február 7—12 ig taggyűlé­seket tarfunk. Ahol már a tag gyűlések befejeződtek, szakszer­vezeti napokat kell tartani. Felelős szerkesztő és kiadó: Faragó Mihály Szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-tér 2. Telefon: 11-35 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adnní vissza. Nyomatott a Munkás-nyomdában, Pápa, Fő-tér 2S. Telefon : 13—04 Cégtulajdonos: Koanlódf Jejnk Anyakönyvi lairek 1949 január 25—31-ig. Születtek . Lőwy Béla text'lkereskedé és Deutsch Lenke fia : Béla, izr. — Molnár Ráfael sütőse­géd és Kiss Ilona fia: Lajos Ráfael Sándor, rk. — Horváth Károly földmívelő és Krámli Mária fia : József, rk. — Hajós Sándor szöb festősegéd é& Ki£ Karolin fia: Imre, ref — Fülöp Károly füszerkereskedő és Meizer Eme encia leánya: Emerencia, rk. — Seemann Feienc napszámos és Kis Vilma fia : Károly, rk. — Ko­vács Je? ő napszámos és Zsömle Rozália fia: István Jenő, rk. — Muzs Lajos állami Keres­kedelmi középiskolai tanár és Theisz Ella fia: László, ref. ! — Szeidman Imre földmívelő Iés Soós Anna fia: Jenő, rk. — Janás Sándor napszámos és Vallner Mária leánya : Ilona,, rk. — Németh Ferenc szab6 és Meizser Terézia fia : Ferenc Zoltán, rk. — Farkas Béla kőmívessegéd és Birkás Juli­ánná fiai: József és Sándor, rk. ikrek. — Alföldi József földmívelő és Csermák Hona leánya: Jolán, rk. — Pető Dezső földmívelő és Mészáros Margit fia: Dezső, ref. — Szalay József kerti munkás és Horváth Jolán fia : Ferenc, ref. — Sas József fonógyári mun­kás és Puskás Mária leánya: halvaszületett. — Szabó Sán­dor tejkezelő és Németh Ida­fia : László, ev. — Liszkai Lu­kács kováqssegéd és Kertai Mária fia: Sándor, rk. -— Keskeny Miklós állami tanító és Németh Má ia leánya : zsánna M^ria, rk. — Szűr Ferenc máv. müszski segéd­tiszt és Fodor Piroska fia r József Fe'.enc, rk. — Apáthy János magántisztviselő és Hor* váth Mária leánya: Veronika Zsuzsánna, rk. — Breuer Zol­tán kalapos és Cziffer Boriska leánya : Katalin, izr. — Balogh József lókereskedő és Balázsi Eszter fia : Vincze, rk. Házasságot kötöttek: Korpícs Lajos földmívelő,.. rk. és Szalai Eszter takarítónő,, ev. Meghaltak: Lőwy Béla, izr. 2 napos, éretlen?ég. — özv. Kovács Imréné Legény Rozália, rk* 66 éves, köszvény, szívizom­elfajulás. — Szinyei András nyug. állami mérnök, tef. 71 éves, gyomorrák. — Andi Ven­cel földmívelő, rk. 57 éves, vérmérgezés. — özv. Pados Mihályné Zsuppán Terézia, rk. 66 éves, érelmeszesedés, agy­vérzés. ZONGORA BECSI RÖVID sürgősen, OLCSÓN ELADÓ. Megtekinthető: Aradi h. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom