Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.
1948-01-18 / 3. szám
A, Szociáldemokrata- Párt 'égutóbbi pártnapján- Dr. Alcp.y Gyula győri népügyész tartott politikai" beszámolót. Ismertette a választásokat megelőző és! kővető politikai eseményeket, kihangsúlyozva, hogy hibák fő j lég a központi vezetőségük nem egységes voltának tulajdonit hatók. A párt hivat los lapja; a Népszava — ; mondotta Dr. Alapy — ellentétes közléseket adott ki. A közvélemény észrevette ezt az ingadozást és a világnézetileg gyengénáilő tö^ meget a keresztényi jelszó mögé rejtőző reakció félre tudta vezetni* A „harmadik út".ról szólva kijelentette, hogy fel kell venni a harcot mindazok ellen, akik a munkásosztály együtt' működését zavarják, akik szövetségeseinket tőlünk távoleső imperialistákban keresik, mert a mi igazi szövetségesünk a SzovjeUírii és a magyar munkásosztály számára is csak egy út van; a .munkásegység! Beszéde további részében hogy végső. esetben a fúzió Alapy elvtárs a fúzió kérdésé- 'elkerülhetetlen, de ennek elővei is foglalkozott, Levezette a készítését a két patt tagságáSzcciáldemokrata Párt ideoló- J hak álneveié se és szívós- felvi* giáját az osztálynélküli társa-1 lágosító munka kell, hogy dalom kialakulásáig kimutatva, imegelőzze. — DIEF —Az egyházi iskolák is résztvesznek a 48-as nemzeti ünnepségeken Az elmúlt hét végén összeült a püspöki kar kiskonferenciája az egyház és a demokrácia viszonyában felmerült egyes problémák megtárgyalására. A kiskonferencia legfontosabb határozata az, amelynek érteimében megváltoztatják áz egyházi iskoláknak a entenáris ünnepségekkel kapcsolatos, Mindszenty befolyása alatt kialakult magatartását. A kiskonferencia elhatározta, hogy az egyházi iskolák nem rendezhetnek külön, a Történelmi Emlékbizottságtól független ünnepségeket, hanem beilleszkednek a nemzet egységes ünnepségeibe. A püspöki karnak egyetlen kikötése, hogy „az egyházi iskolákban az ünnepségeket ne használják fel vallásellenes propagandára". s 201118 zéd í j ... hogy a MK'P helyi szervezete újjáépített nagytermében ; 19.én este fél 6 és 8 órai kezdettél műsoros estet rendez, .budapesti művészek részvéte• lével, melyre mindenkit szere* tettel vár a rendezőség, j ... hogy az újjáépülő Vasalsz második emeletén, ismeretlen tettes kinyitotta a víz csapot és ezáltal a vadonatúj ;mennyezet v megrongálódott. Úgyiátszik a háborús gonosz* , tevők szelleme még nem 'halt : ki városunkban' sem.,, | - ... hogy a cehlenárluml év 'ünnepi megnyitójáról az „egy| séghántók[ egyik pápai képviI selője tüntetően eltávozott. Ez ja magaíaitás természetes köj vetkezménye egyéb törekvésé; iknek ... 1 ... hogy újév napján a Bő| rőczky-féle- vendéglőben várojsunk közszeretetnek örvendő | közéleti személyisége einöklésével megalaku't a „sződavi* í zesek" Clubja, ahol vezető tisztséget vállalt városunk szolid életet élő szerkesztője is. . j ... hogy f. hó 10 én a Köz~ í pontiban három „rakoncátlan u, de már spicces fiatalember a ; régi jó dzsentri-szellemben vagy ! 20 drb. boros poharat tartal; mával együtt a földhöz vagdalt. A nemzeti vagyon pocsékolá* > sára még a korcsmai hangulat sem adhat jogot, tehát célszerft lenne az ilyen élemek meg* rendszabályozása. . . . hogy a nemrég elhunyf idős iparos temetésén a gyászbeszédet mondó közéleti egyén ígéretet tett az elhunytnak, hogy .. .„úgyanabban a szellemben fogunk dolgozni, mint régen".. Pedig már ideje lenne talán új szellemben dolgoznia 1 ... hogy Pápán egyes helyeken még mindig ott díszlik a „ M. Kir. u jelzés, pedig a centenáriumi évben célszerfi lenne azt a rosszemléké, Habsburgokra emlékeztető megjelölést eltüntetni, még akkor rs, ha ezért egyeseknek a szívük fájni fog ... . . . hogy a MKP Központi Szervezetében szombaton este 6 órakor haladó szeminárium lesz. Résztvevőknek megjelenés kötelező. t t r i \ i i t 1 X 5 Értesítés* -j A villamostelep vezetősége , ezúíon értesíti fogyasztóit, s hogy a megyei távvezetéke* 3 végzendő javítási munkák miatt - folyó hó 18-án, vasárnap d. e. - S—12 óráig az áramszolgáltatás szünetel. t . Villanytelep. A környékbeli erdőket ismeretlen tetcesek fosztogatják és a falopások igen nagy károkat okoznak az államnak Tudott dolog, hogy ezek a területek ma állami, kezelésbe vannak és nem a kizsákmányoló grófi és püspöki kar élvezi annak hasz* nát, hanem maga a nép; a nemzet. Erdőállományunk háború okozta kárait, csak hosszú évtizedek után tudja kiheverni, mert fát ültetni lehet, de míg abból tüzelőanyag és épületfa vagy bányafa lesz, ez évtizedekbe kerül. Éppen ezért nemzetgazdaságunk e fontos kellékét óvnia kell minden becsületes magyarnak és meg kell akadályozni a lelkiismeretlen erdöirtásokat. A pápai rendőrség nyomozói kiszálltak Pápasalamon és környékére, hogy A tettesek ellen szigorú elfelgöngyölítsék a falopásokat, járást indítanak. Verekedés hat sebesülttel Tanolcafőn Tapolcafőn, a község kocs májában borozgatott 6 Mosonmegyei távírda munkás, majd a község utcáján a járókelőket igazoltatták. A község legényei nem engedelmeskedtek a fel szólításnak, mire előkerültek a bicskák a zsebből. Egy távirdász és őt tapolcafői sérültet az Irgalmasok kór* házába szállították és bekötözésük után — egy súlyos sebesült kivételével — elengedték őket. A rendőrség a nyomozást megindította az ügyben. Az MNDSz február elején * kezdi második ingyenes varrótanfolyamát. Je* Ientkezni lehet kedden 5 és 6 óra között Fő tér 16. II. emeleti helyiségükben. Az MNDSz pápai csoportja f. hó 20 án, kedden délután 5 órakor közgyűlést tart. Tagokat okvetlenül elvárja a Vezetőség. A Nemzeti Parasztpárt f. hó 18*án vasárnap d. e. 10 órakor évi rendes taggyűlést tart, melyre ezúton is szeretet* tel hívja és várja tagjait a Vezetőség. A Magánalkalmazottak Szakszervezetének helyi csoportja 6 hetes könyvelési és kereskedelmi levelezési tanfolyamot rendez. A tanfolyamra jelentkezni lehet legkésőbb - /. hó 25'ig, minden kedden és szombaton este 6 órától, valamint vasárnap délelőtt 11 órától a szakszervezet titkáránál a szak szervezet székházában. A tanfolyam a szervezet tagjainak díjmentes; de résztvehet bárki más is, csekély díjfizetés ellenében, aki könyvelési és kereskedelmi levelezési, kereskedelmi és jogi ismereteket akar szerezni, V2gy ebben tovább akarja magát képezni. Könyvelési és levelezési tanfolyam Rajzolás és műélvezés szabadművelődési tanfolyama adását (Hogyan lettem mfiélharmadik hónapjába lép. A vező, A rajz, A grafika, A piarajzórák a vakációban sem szü- kát művészete) 100—140 fŐneteltek, minden hétfőn este nyi hallgatóság élvezte, most 6—8 ig átlag 15 résztvevővel. Buday L <jos jön 4 alkalommal: Előtte művészeti könyvekben A szín, A kompozíció, A stilus, gyönyörködhettek a látogatók. A képzőművészetek hullám elMost a keddi előadások is újra; mélete. A díjtalan, ízlésnevelő kezdődnek este 6 —7 ig a Ben*; alkalom iránt változatlan az ércés gimnázium fizikai előadó* j dekiődés a nagyközönség köjában, Tóth Sándor első 4 elő-1 rében. — th or — Rákosi Mátyás egy telepesgazda újszülöttének keresztapja . j Nagy Imre márkói telepes-; gazda nyolcadik gyermekének keresztapaságát Rákosi Mátyás; elvtárs vállalta. Az uj.-zü öít keresztelőjét vasárnap tartották meg. Árverési hirdetmény* Dr. Oyörki Imre ügyvéd által képviseft Első Magyar Ne* mezgyár javára 4.297'58 forint tőke és több követelés és já-| rulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfi zetés történt, annak beszámításával, a pápai járásbíróság 1947. évi 827. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1947. évi december hó 19! én lefoglalt 8.000 forintra becsült ingóságokra a pápai jbiróság P. E. 8.996/1947. sz. végzésével, az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20 § a alapján a következő megnevezett dr. Györki Imre ügyvéd által képviselt Első Magyar Nemezgyár javára 4297'58 forint, s jár továbbá a foglalási jkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára isi az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamaiban nincs, — végrehajtást szenvedő — lakásán, üz Jetében: tapolcafői országút mellett leendő megtartására határidőül 1948 évi január hó 30. napjának dé utáni 5 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, gépek s egyéb ingóságokat a legtöbbet igérő j nek, de legalább a becsár a/« részéért, készpénzfizetés mel-1 lett el fogóm adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a hely- j színen nem jelenne meg, haj csak ellenkező kívánságot fráS' i ban nem nyilvánít. Jilek Ferenc s. k,! jbir. végrehajtó. !