Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.

1948-05-02 / 18. szám

Országraszóló ünnepély szín­helye volt az elmúlt vasárnap megyénk szélén, a Bakony he­gyei között meghúzódó kis Acsteszér község. Az ünnepé­lyen, melyet a Történelmi Em­lékbizottság a megyei Szabad­művelődési Felügyelőséggel karöltve az országos centenáris megmozdulások keretében ren» dezeít, a demokratikus magyar köztársaság áldozott a község nagy szülötte, Táncsics Mihály emlékének A kis falú kicsinosítva, zászlódíszbe öltözve, diadal­kapúval várja az érktző ven­dégeket. A frissen meszelt-há­zak ajtajából kitekintő arcokon még ott él az egykori jobbágy­falura emlékeztető alázatos­ságnak a nyoma, de a teher­autókon érkező népi kollégis­ták, úttörők, bányászcsapatok, a kocsikon és gyalogosan jövő környékbeli kultúrcsoportok lel­kes énekszóval hirdetik, hogy száz év eltelte után végre meg* valósult a falú zsellérei sorá­ból kikerülő harcos forradal­már nagy álma: ütött a fel­szabadulás órája! ötezres tömeg gyűlik egybe az ország egyetlen Táncsics­szobra előtt elterülő téren. Megkapó látványt nyújt a szó­noki emelvénnyel szemben fel­sorakozó csoportok tarkasága. Dinnyés Lajos miniszterel­nök mondja az ünnepi beszé­det, hangsúlyozva, hogy a magyar demokráciának kellett érdeméhez méltó fényben fel­ragyogtatnia a munkásmozga­lom, a munkás—paraszt szö­vetség úttörőjének, Táncsics Mihálynak a múltban tudato­san elhomályosított nevét. A beszéd elhangzása után a kül­döttségek megkoszorúzták a szobrot, ahol Pápa város ko­szorúját Kerekes János pol­gármester helyezte el. Ezután a résztvevők a vár­palotai bányászzenekar pattogó indulói és a népi kollégiumok lendületes nótázása közben felvonultak Táncsics Mihály egykori szülőházához. Itt . Történelmi Emlékbizottság ne vében Kállai Gyula mondol ünnepi beszédet. „Büszkén je lenthetjük — mondta — hogi Táncsics Mihály programmjá végrehajtottuk. Megvalósítottul a földreformot, felszabadítottul a magyar népet szellemi el nyomatásából s eleget tettünl annak a követelésének is, amelj nemzetünk feldicsőüléséről szól A magyar demokrácia a viláj haladó népeinek értékes éí megbecsült tagja. Hirdesse a; itt leleplezendő emléktábla z magyar parasztság és a magyai nép törhetetlen életerejét V Szavai után a miniszterelnök lerántotta a leplet a ház falán elhelyezett emléktábláról. Az emléktáblát a megye nevében dr. Kovács István alispán vette át. A megye ifjúsága ne­vében Takács János, a Ma­gyar Népi Ifjúsági Szövetség megyei titkára szólalt fel. Ez­után Táncsics egyszerű szülő­házának homlokzatát teljesen elborították a kegyelet koszo­rúi, amelyeknek sötétzöld kere« téből kiemelkedett az új em­léktábla, s a rájatüző nap szinte szimbolikus fényben ra­gyogtatta fel Táncsics Mihály nevének aranyozott betűit. Délután hatalmas tömeg je­lenlétében a megjelent kultur­csoportok szabadtéri szinpado^ mutatták be a magyar nép" kultura szine javát. Dudari, suri csatkai parasztegyüttesek lép tek a színpadra, mintegy illusztrálva Kállai Gyulának délelőtt elhangzott szavait:, a magyar nép felszabadult szel­lemi elnyomásából s szabadon íiozhatja felszínre saját kultúrá­dnak csodálatos értékeit. A iuiturdélutánon városunkat a Petőfi Sándor és Szilágyi Erzsébet népi kollégiumok salladacsoportja képviselte, s iz egész, magasnivóju műsor­3ÓÍ is kiemelkedő előadásuk nély nyomot hagyott a nagy­>zámú hallgatóság körében. H allotta szomszédi . . . hogy megállapítást nyeri hogy Kéttornyulak határában z folyóban megtalált csecsemí halva született és az Ügyészség közrendészeti kihágás miatt in ditja meg az eljárást a szülők ellen, mivel nem jelentették bí az anyakönyvvezetőnél. A tette­sek kézrekerítéséért a nyomo­zás folyik. . . . hogy a vasútállomás ra­kodójánál Nagy János bacon­gyári munkást eszméletlen álla­potban találták meg és a kór­házba szállították ... . . . hogy a Gróf ut telefon oszlopainak egyes részeit meg­találták a Tókert egyes lakói­nál, kik ellen a rendőrség megindította az eljárást... . .. hogy a MÁLLERD kupi erdőgondnoksága rövidesen be­költözik városunkba. Ezután könnyebb lesz a város lakós­ságának téli tüzelő szükségle­tét beszerezni... .. . hogy néhány héttel eze­lőtt a híres nyilas borbély fe­lesége, Sommer Károlyné tett­legesen inzultálta nem a legfi­nomabb módon szomszédját. Mivel 20 napon túl gyógyuló sebeket okozott, a rendőrség ismételten kénytelen velük fog* lalkozni. Ugylátszik az ördög nem alszik! . . . hogy a Magyar Dolgo­zók Pártjának fúvószenekara :nájus 8-án, szombaton este :él 8 órai kezdettel hangver­senyt rendez a Magyar Dolgo­zók Pártjának székházában, (volt MKP helység.) Közremű­ködnek városunk zeneművészei. \ f műsoion Verdi, Paganini, Kodály, Mozart, Strauss és Brahms művek szerepelnek. A hangverseny után tánc. "., . hogy a MNDSz keddi taggyűlésén Kerekes Jánosné\é% Vajda Márta tartottak beszá­molót a MNDSz második kongresszúsáról. A taggyűlést eddig még nem látott nagy érdeklődés kísérte, ahol elha­tározták az asszonyok, hogy mindannyian kiveszik részüket a május 1-i ünnepség megren­dezésében ... Életmentésre Streptomi­;int keresek. Cim a Mun­kás-nyomdában. Azokon a napokon, amelye­cen a házhozkézbesités szolgá­at szünetel, a postai küldemé­íyek 8 —10 óra között az érte elentkezőknek a postahivatal­on kézbesítik, A könyvelt kül­lemények (ajánlott, csomag, )énz stb.) után darabonként 1 H. kézbesítési pótdijat kell fi­etni. Házhely eladó a Rohonczi­tertben, 687 négyszögöl. Ér­leklődni lehet Bedőcs könyv­cereskedésben, Deák F.»u. 11. telefon: 10—75. Nem áruljuk el elvtárs, majd szombaton meglátják • » . Akár az utcákon, akár az Üzemek udvarán átszellemült arcú munkások igyekeznek, némelyik Závory elvtárshoz, némelyik a város valamelyik festőjéhez, mindegyikőjükben az a tudat, hogy mielőbb nyél • beüssék a május 1-i felvonu­lásra elkészített terveiket Ez késztet bennünket arra, hogy meglátogassunk egynéhány üze met, hogy megtudjunk néhány kulisszatitkot. A Leipnik»gyárban Németh Imréné ÜB elnök fogad. ízelí­tőnek csak enny.t mond: „Két autónk lesz, melyen saját áru» inkkal vonulunk fel. Lesz saját R. gárdánk, számos zászlónk és feliratunk" Nagy az izga­lom, mert a Leipnik gyár mun­kásai éppúgy mint a termelés­ben, ebben sem akarnak alul­maradni. Tamás és Dévényi elvtársak nem hajlandók nyilatkozni, csak annyit árulnak el, hogy a vasút felvonulását a szak­szervezet rendezi. De mi ügye­sebbek vagyunk mint ők, mert meglessük a raktárba elhelye­zett figurákat és ebből látjuk­bizony nagy lesz a meglepetés a felvonuláson. Hiába, a vasu­tasok nagy politikusok! A Perutzgyár készülődései­ből nem sokat tudunk meg, csak azt, hogy 7 kocsival ké­szül a felvonulásra és készítik már minden munkás számára a kis zászlókat. Závory elvtárs alapos kidol­gozott terve alapján a Mika­gyár méltóképpen ünnepli meg a negyedik szabad május ünne­pét. Kapcsándi elvtárs az esti közös szórakozási említi meg. Azt mondja a többit ráérünk szombaton megtudni. Gulyás elvtárs a Bacongyár készülődéseiről csak azt említi meg, hogy Eisenbeck, Hajdú, Sas és Nagy elvtársak eredeti Bacon áruval készülnek és azt mondja: „Elvtárs, többet nem árulok el, majd szomba­ton meglátják." Kevésbé látjuk az izgalmat, vagy a készülődést a városi szövödében. A főbizalmi ugyan gondol a május 1-i méltó ki­vonulásra, de Tar úr nélkül dönteni nem lehet. Őnekik ez természetes, nekünk nemi A nyomdászszakszervezet együttesen akar produkálni valamit a felvonuláson. Csak hangfoszlányok érnek el hoz« zánk; vitatkoznak, hogy ele­gendő-e egy kocsi az összes nyomdásznak. Sajnos észre' vesznek, így elhallgatnak. Nagy a konspiráció! Mindenütt nagy az izgalom j a felvonulással kapcsolatban, j Az esti külön közös szórako­záson vitatkoznak, hogy bort vagy sört igyanak, de egy biz­tos; az előkészületek azt mu tafják, hogy a negyedik sza* bad május elseje felejthetetlen lesz mindenki számára. — ijj. Folyóba szülte meg gyermekét — a kútban találták meg Május 17-én egyesül a két munkáspárt városunkban is Szombaton az ország hat nagy üzemében már egyesült a két munkáspárt, úgyszintén egyes városban és községben is. Az ország többi részében, Így megyénkben is folytatja az egységbizottság az előkészüle* ieket az egyesülésre. Megyénk­ben az egyesülés május 22-re megtörténik. Városunkban végetért a Szo­ciáldemokrata Párt megtisztí­tása a nemkívánatos elemektől. Minden megtörténik az irány­ban, hogy május 17-re ünne­pélyes keretek között megala* kulhasson Pápán is az egysé­ges munkáspárt. A oártnaook előadóit már az egységbizottság jelöli kr Az oktatás vonalán már egy­ségesen folynak a tanulások, szemináriumokon a kommunista és szociáldemokrata párttagok egyaránt résztvesznek. Az alapszervezetek városunk­ban is sürgetik az egyesülés időpontját. Igy rövidesen meg­történik minden alapszervezet­ben a taggyűlés, ahol meg­válasszák a küldötteket a kö­zös városi konferenciára. Addig pedig folynak a to­vábbi adminisztrációs és szer­vezési munkálatok, hogy valóra válhasson május 17. én Pápa dolgozóinak kívánsága: a Masvar Dolgozók Pártia. Március 28-i számunkban irtuk, hogy Vigh Ilona nemes­szalóki lakos a község határá­ban levő patakban szülte meg gyermekét és állítása szerint a gyermek halvaszületett és a folyó sodra elvitte. Annak ide­jén Vigh Ilonát a rendőrség le is tartóztatta. A nyomozás során vasárnap rábukkantak a gyermek holt­testére a sóstói düllői kútban. Megállapították, hogy a gyer­meket a pajtában szülte és a kútba dobta. Az ügyészség a boncolást elrendelte, hogy meg­állapítsa, vájjon halvaszületett-e a gyermek? Centenáris faültetés | A munkaverseny tüze igen sok és értékes gondolatot éb­reszt az ifjúságban. Minden­képpen méltó utódaivá akarnak lenni 48 hőseinek. Az a száz darab fa, melyet az állami-ta­nitóképző növendékei elültettek a centenáris események során, hirdetője lesz nemzedéken át az alkotó munkával való em­iékezesnek. Április 24 én, a századik fa elültetését rövid ünnepség kö­' vette. Ezen hitet tett a növen­déksereg arról, hogy „bennünk a természet alkotó, dolgos és küzdő szellemének kell élnie, hogy hű utódai lehessünk a száz év küzdelmein át is élő és alkotó márciusi ifjúságnak. Örök figyelmeztetők legyenek ezek a fák számunkra, hogy éle­tünk minden percét a 48-as törekvések maradéktalan meg­valósítására fordítsuk."

Next

/
Oldalképek
Tartalom