Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.
1948-03-28 / 13. szám
Covább 48 szellemében A márciusi eszmékei soha neof látott tö megek Ünnepelték. De az ün. neplés után sem aludtak el < 48 as eszmék. A dolgozó ma< gyar nép tovább ünnepi lelkesedéssel lendületesen épít magának az országot. "KTemcsak külső'formákban - ^ ünnepelt a magyar nép, hanem tettekkel; a munkaversenyek megindításával és foko zásával is. Tudja, hogy a 48 -as függetlenségi gondolafo* kat csak akkor tudja megtartani, ha többet termel és ezzel fokozza a dolgozók életszínvonalának emelését. Ehhez viszont függetlenségre van szüksége. Tudja a munkásság, hogy ez a három tény elválaszthatatlan egymástól és azl is tudja, hogy ezeknek a meg tartásához politikai erő kell. "pzt az erőt a két munkás w párt egyesüléséf=en Jáíja és pedig úgy, hogy az új pártnak marxista—leninista elmélet alapján keli létrejönnie, mely a Magyar Kommunista Pártnak eddig is megadta a lehetőséget, hogy megingathatatlanui, válságmeutesen vsgye előre a dolgozó magyar nép ügyét. Olyan pártot akarnak, mely vezeti a dolgozók harcát azok ellen, kik az ország függetlenségét eladva maguknak akarták megszerezni azt, ami ma a dolgozók életszínvonalát emeli és a több kulturához való hozzájutást szolgálja. K/fegértette ezt a mukás1 ^ ság és látja, hogy nem lehet helye az egyesült mum káspártban azoknak, akik eddig a Szociáldemokrata Párton be lül folytatták osztály áruló tevékenységüket. Nincs helyük még akkor sem az egyesült pártban, ha demokratikus köpenyt vettek fel csak azért, hogy megmentsék magukat és azon túl az új pártban tovább folytassák bomlasztó munkájukat. Elég volt a jobboldali szociáldemokraták áru'ésából 30 évig, akik gondoskodtak arról, hogy a marxista eszméken keresztül ne a 48»as sza badságharc gondolatai jussanak el a munkássághoz, hanem a burzsoázia befolyása. Ezzel gátolták azt, hogy bizonyíthassa örökösödési jogát Petőfi és Kossuth szelleméhez a magyar nép. D e hiába volt minden, eljött a 48>as eszmék felvirágzásának ideje és elsöpörte a fejlődés útjából azokat, akik tudatosan gátolták a fel emelkedést. Elsöpörte azokat, akik szabotálták az újjáépítést,! gátolták a termelést és mint; szocí ídemokraták a hiányokért; Megalakult Pápán az Egységbizottság A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének vezetőségei folyó hó 17-én közös ülést tartottak, melyen a két párt szervezeteinek irányítására Egység Bizottságot alakítottak. A bizottság tagjai a MKP részéről Pákay Imre, Moll Laios, Vas Henrik, Vnoncsek Emil, Németh Ernő, Busa Kelemen, a S2DP részéről Giácsman Pál, dr. Donáth Kornél és Osvald Ferenc lettek. Folyó hó 23-án megalakult a járási Egységbizottság is, melynek tagjai: Vörös Kálmán Pápa, Zimmermann Antal Pápateszér, Dr. Kovács Elemér Nyárád, Huszár Mihály Bakonyjákó, míg az SzDP részéről Bauer Imre Ugod és Fazekas László gannai földműves lettek. Az egységbizottság f. hó 22-én tartotta első ülését, melyen elhatározták, hogy április 12.én közös pártiskolát indítanak, közös szemináriumokat és pártnapokat szerveznek a tagság ideológiai továbbfejlesztésére. Egyben elhatározták, hogy április 4-től kezdődően a SzDP szombat esti p rtnapja megszűnik és helyette minden hét szerdáján közös párt„SS" katonákat fogtak iSSSi A rendőrség illetékes csoportjának tudomására jutott, hogy a pápai Ranolder Int. be SS katonákat rejtegetnek, A nyo mozás megindult és meglepő eredményt hozott. Kiderült*hogy Piross R Gabriella apáca főnöknő régóta rejtegette Unger János nagytevHi „SS" katonái — akinek szüleit már kí is telepítették — és Rujp László „SS" katonát aki a Hunyadi páncélosoknál szolgált Rujpot !P46óta mint kocsist alkalmazták havi 170 forint fizetéssel, Unger Jánost pedig be sem jelentették a rendőrségnek, hanem eltiíkoltáki dúlt, az „SS" katonákat pedig Az eljárás az ügyben megin-j: átadták az illetékes szerveknek. A közalkalmazottak mimkaversenye Veszprém és Zalaegerszeg közalkaímazottaivaí A munkaverseny íassan kitér ied Pápán valamennyi munkaterületre. Az üzemek és az [Jfosz verseny iel^ivésn wtáp 1 Városi Alkalmazottak munkaversenyre hívják ki Veszprém /áros és Zalaegerszeg városi ilkaímazottaít. A versenv célia: minden hónap végéig minden akta elintézést nyerjen és melyik város tesz iegtöbbeft dolgozói érdekében. A városok közötti verseny melleit az egyes hivatalok is munkaversenyre lépnek egymással. A Szociáldemokrata Párt kilépett az imperialistákat kiszolgáló nemzetközi szocialista irodából A Szociáldemokrata Párt politikai bizottsága í étfőn dél előtt rendkívüli tanácskozása ült össze. A rendkívüli (anács. kozás sürgősségét azok a nemzetközi események és jelenségek indokolják, melyekből vi. lágosan kitűnik, hogy az európai szocialista pártok jelentékeny része a Marschall terv és ezáltal Amerika ügynökévé vált a munkásosztályon belül. A politikai bizottság elé Szakajts Árpád főtitkár javaslatot terjesztett, hogy a magyar Szociáldemokrata Párt tagadja meg a közösséget a béke és a demokrácia ellen törő kapitalista imperializmus kiszolgálóival és szakítsa meg kapcsolatait a Szocinformmal, a londoni nem a demokráciát tették felelőssé, hogy ezen keresztül szembefordítsák a demokráciával a miattuk hiányt szenvedő magyar népet. N em sikerült nekik. A magyar nép öntudata túlnőtt rajtuk, amit bebizonyított a márcms 15-i ünnepélyekkel is. Nem a demokráciát telték felelőssé a hiányokért, hanem munkaversenybe kezdtek, Tudják a dolgozók, hogy azok felelősek a hiányokért, akik a munkásságot nem a termelésre irányították, hane^ 'zetközi szocialista irodával. A sel és helyesléssel fogadta és Szociáldemokrata Párt politikai elhatározta, hogy a határozat bizottsága Szakasits Árpád ja- ról azonnal értesítik a szociavaslatát egyhangú lelkesedés- lista irodát. A SSBIM pápai csoportja beolvad A csütörtök esti SzIM napoi a lelkes szocialista fiatalok Pil; elvtárs határozati javaslatára el határozták, hogy a Központ í utasítás bevárása nélkül halaj déktalanul érintkezésbe lépnél a SzIT helyi vezetőségével, a: | ifjúsági egység mielőbbi meg I teremtése érdekében és testű i letileg belépnek a SzIT-be egymás ellen uszították. Ezzel bebizonyította a magyar mun. kásosztáíy, hogy érett a vezetésre. Most ha pápai viszonylatban nézzük a fentieket, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy Pápa dolgozói, a függetlenséget szerető pápai nép érti a tennivalókat. Az üzemek forrnak a munkaversenytől és gyorsan megmo« ríják: „elvtársak, csak üzem után tárgyalhatunk, mert folyik a munkaverseny." Az értelmiség feleszmélt eddigi tétlenségébe és jön a 48-as eszmék hogy egységesen mindenko forradalmi lendülettel dolgoz hassanak a népi demokráciáér és ezen keresztül a szocializmusért. Tiéd az ország magadnak építed! megvédéséért és továbbfejlesztéséért a demokrácia táborába. A 48 as eszmék továbbfejlesztésére biztosíték lesz az egységes munkáspárt, mely a nép ellenségeitől mentesen az ország vezetésében döntő részt vállalva a dolgo?ók érdekében viszi előre a Í8 as eszméket és megteremti izt a független, szabad, demokratikus Magyarországot, melyért a munkásság oly so» ?at áldozott már. — Faragó — Feladataink egyesülés előtt írta: BÉLDY ZOLTÁN, a szoc. dem. párt elnöke igen sok elvtársunk abban a sajnálatos feltevésben él, hogy a szoc. dem. párt, amikor eiviíeg kimondotta az egységes munkáspárt megalakításának szükségességét és azt a legrövidebb időn belül meg is fogja valósítani, feladatát maradéktalanul teljesítette. Holott az igazság az, hogy ezzel a lépéssel a szoc. dem. párt csak a saját párttágjaiva/ szembeni kötelességét telj esitette s csak ezután kövezkezik a nehezebb feladat: kötelességünk teljesítése a szociálista felfogással szemben. Ez pedig a következő, legfontosabb teendők elvégzésére kötelez bennünket: A párt megtisztítása azoktól, akik megakadályozták a párt vonalának tiszta baloldali érvényesülését s ezeket 37 eleme itt í íiiiiiden szentimentalizmus nélkül, a cél érdekében maradéktalanul el kell távolitanunk, mert csak így menthetjük át az egységes mi nkáspárt részére azokat a félrevezetetteket, akiket most-már nekünk kell az idők folyamán felvilágosítani és megtanítani arra, amit ma a szociálizmusról és marxizmusról minimálisan minden párttagnak tudnia kell, hogy öntudatos osztályharcos lehessen. Ezzel egyúttal második föfeladatunkat is megjelöltük, mert az orthodox marxi alapról a modern imperializmushoz átalakított marxi - lenini - sztálini tart kell minden proletár öntudatába belevésnünk, mert csak ez a tudüs az, ami az egységes munkáspárti tagságot, a hozzáillő tartalommal is ellátja. Ehhez a kettős munkához: a párt megtisztításához és a üárttagok felvilágosításához és kioktatásához kérjük minden öntudatos dolgozó segítségét, inert csak így menthetjük át a lövőbe a demokrácia előnyére jzt a tömeget, amelyet úgy hív» unk eddig: szociáldemokrata járt. Vasúti kedvezmény a nyaralni utazó dolgozóknak A kollektív szerződés alá tarozó szellemi ás fizikai mun:avállaíók, {továbbá azok a özalkalmazottak, akiknek nincs íiandó jellegű kedvezményük, z idén is 50 százalékos vaúti menetdíjkedvezményt kapak nyári pihenésükhöz. A kedezmény a munkavállaló feleégére és 18 éven alul? gyerlekeíre is kiteljed, ha együtt itaznak a csa'ádfővel.