Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.

1948-10-10 / 41. szám

194b október 10 PÁPAÍ néplap 3 a i mert túlhaladta az előirányzatot mert csökkent a hulladék mert kisebb lett az önköltség mert emelkedett a politikai színvonal mert kitűnő a versenypropaganda A Népszava vasárnapi száma közölte (és természetesen a gyá­rat levélben is értesítették erről) hogy a Perutz újra élüzem lett, mert 3 százalékkal túlhaladta az előirányzatot, hulladéka 5'6 százalékkal, önköltsége pedig 15 százalékkal csökkent. Ami­kor néhány héttel ezelőtt a pápai élmunkások közölt ki osztották a jutalmakat, Szabadi Imréné elvtársnő ezeket mon* dotta: „Arra törekszünk, hogy gyárunknak az élmunkás jel­vényt visszaszerezzükMint­hogy tényleg törekedtek, sike­rült is ? „Miért vesztettétek el az élüzem Jel­vényt?" — kérdezzük és Kopasz László elvtárs, ver­senytitkár válaszol: — Fonodánk a budapesti fonodákhoz képest technikailag kissé elmaradott. Ugyanilyen elmaradottak a szellőzőberen­dezések is. Mindez persze a tőkés rezsim áthozata. A me Iegben jobban visszaesett a teljesítmény, mint máshol, ahol jobb volt a berendezés. Voltak bajok a munkafegyelemmel is. Ezen segítettünk. Más bajok is voltak; azokon is segítet lünk. Boldog mosollyal teszi hozzá: — Csütörtökön délben ün­nepélyes körülmények között rakjuk fel ismét az élüzem jelvényt. „Emelkedett a dol­gozók politikai szín­vonala" — mondotta Nagy Ferenc elvtárs, üzemvezető — A 62-ik Magyar Osztálysorsjáték játékterve páratlan esélyeket nyújt. Egy sorsjeggyel Szeren­csés esetben nyerhető: ÖTSZÁZEZER Ft. A nyeremények összege kereken: Nyolcmillió Ft. Jutalom; 300.000 forint. Nyeremények: 200.000 Ft, 100.000 Ft, 50.000 Ft, 2 x 25.000 Ft, 10 x 10.000 Ft, 20 x 5000 Ft, 25x4000 Ft, 30x3«00 Ft, 50x2000 Ft, 110x1009 Ft; és még számos közép és kisebb nyeremény. A sor«jegy ára osztályonként nyolcad 5'—, negyed 10*—, fél 20'—, egész 40-— forint. A sorsjegy kapható az összes főárusítóknál. Húzás kezdete október 10-án. „Nagyot haladtunk az élmunkások meg­becsülésében' 4 — mondja Nagy elvtárs. Volt itt olyan korszak, amikor egyesek ellen, séges irigységgel nézték él­munkástársaikat. Ez az ellen* séges irigység megszűnt. Ma már csak azzal az érzelemmel tekintenek az élmunkásokra, hogy mindenki szeretne élmun­kás lenni. Az élmunkások vi­és ez rengeteget jelentett. So« kan jártak szemináriumokra, amelyeket— tekintettel a Pe­rutz üzem nagy termelési je­lentőségére — a helyi párt­szervezet legkiválóbb előadói tartottak meg. Amit az embe­rek a szemináriumon hallottak, azt továbbadták. Az öntudato­sodás igen nagy, bár vannak még, akik jobboldali szociál­demokrata va^y Nemzeti Mun« kaközpontos „ideologiai" örök- j szont szíveden adják áí tapasz­séget hordoznak magukban és: talaaikat a többi dolgozónak, olyanok is, akik az ellenforra­dalmi klerikálizmusra hallgat­nak. Minél jobban hat a sze­minárium, annál jobb a ter­melés." Egészen elsőrendű propaganda dokumentu­mait találhatjuk meg lépten* nyomon. E jótajta propaganda: kommunista tudatosítás, amely tényekkel és összehasonlítások' kai, — az igazsággal dolgozik. Figyelmeztet, dicsér, dorgál; az osztályöntudatra és a lelkiis meretre apellál. Például azt hir­deti, hogy Az önkéntes munkafelajánlás is nagy lenditője a munkaver­senynek. A Szakszervezeti jubi­leum alkalmával felajánlott | 5.000 métert 10 000 méterre í mi b aJ* se m ővele, sem l_f állottá A 1 szomszéd? . . . hogy Vesztergom Vil­mos bakonygyiróíi férfi Romándon jártában alapo­san belekóstolt a murciba és borvirágos hangulatban ült fel a vouatra, hogy Franciavágásra utazzon. A vonaton még nem volt sem­a emelték fel Ez mintegy 100.000 murcival. Mikor aztán le forintot jelent. Az emelkedés akart kászálódni Franciavá­az első munkaverseny átlagá­hoz képest mintegy 8 százalék. I yen teljesítmények, ilyen eredmények után: Csütörtökön újra feltű­zik a gyár „mellére" az élmunkás jelvényt. minden gramm hul­ladék sárbaejtett kenyér és konkréten meg is magya­rázza, hogy 1 kg. hulladék már két férfiinget, vagy egy női ruhaanyagot jelent. Egy másik táblán azok szerepeinek, akik a iegtöbbet produkálták. Az ön tudatosodás jele az, hogy a dolgozók munkából jövet tö­megesen állnak a hirdetőtábla előtt. Senki se szereti, hogy a nyilvánosság tudomást szerez arról, hogy vezet a hulladék termelésben... Jó teljesítmény, jó példa is anyaga ennek a jó propagandának. Például meg­tudjuk, hogy a fehérítőben gép­áthelyezés folytán munkatorlóc dás alít elő. Hogy ez megszűn­jön, a fehérítő dolgozói önként felajánlott rohammunkával tün. tették el a torlódást. A tisztvi selők sem maradnak ki a tel­jesítményükkel. így történt meg az, hogy amikor a havi- és hetidíjas bérfizetés egybeesett akkor Feltein Mária, Hoffmann Mária, Schmidhoffer Gyula, Varga Elemér és Bedők Mihály tisztviselők reggel 7 órától esti 12 óráig do'goztak, hogy mun­kástársaik rendben és idejében megkapják fizetésüket. Kopasz elvtárs kiválót pro­dukált ebben a propagandában. gyvezetői értekezlet Pápán Szeptember 24-én és 25-én szettudományi és szociológiai 75 község szabadművelődési világnézetről számolt be előadá­ügyvezetője vett részt a Pápán megrendezett Szabadművelő­dési Ügyvezetői Értekezlet-en. Az értekezlet célja az október második felében meginduló munkaév célkitűzéseinek rögzí* tése. művelődési anyagának megállapítása és a megfelelő munkamódszerek megbeszélése volt. Az értekezleten Faragó Mihály, a MDP városi titkára tartott értékes előadást. Karsay Károly járási szabadmüve ődési körzetvezető kultúra és politika, a kultúra új fogalma, a népi romantika felszámása, termé­sában. Gerencsér József, az úr­kúti igazgató tanító a szabad müyelődési művészeti anyagá­ról, Andor ka Sándor mezőlaki igazgató»tanító a szabadműve­lődésoktatási feladatairól, Páldy Róbert vármegyei szabadműve­lődési felügyelő pedig az Ügy» vezető adminisztrációja cím alatt tartottak előadást. Az előadá­sokat a szabadművelődési ügy* vezetők részéről értékes viták követték. Az értekezleten a VKM kiküldöttei is bekapcsolódtak a vitákba, majd ismertették az új munkatervet. 99 Az újjáépítés minden magyar számára kötelező" — mondotta a lovászpatonai esperes a Perutz dolgozók által újjáépített iskola avatásán A Perutz-gyár dolgozói va sárnap délután ünnepélyes keretek között adták át az új jáépített iskolát a lovászpatonai község lakosságának. Borsó Gyula tanító köszö­netet mondott azért, hogy a volt egyházi iskola a pápai* gyár dolgozóinak jóvoltából tisztán és egészségesen áll a gyermekek rendelkezésére* Megköszönte a lovászpatonai asszonyok szívél.es vendégsze­retőit, akik a dolgozókat min­den jóval ellátták. Kurbel Sándor elvtárs a Pe­a városi és falusi dolgozó egymáshoz. Erőtől duzzadó fejlett tudásu fiatalsággal, akarjuk a szocializmust épiteni" Stirling Lajos lovászpatonai esperes plébános hangsúlyozta, hogy a munkások tettekben adtak kifejezést annak a gon­dolatnak, hogy az újjáépítés minden magyarnak szent kö­telessége. Az ünnepség keretében osz­tották ki a szegény tanulók A Magyar Dolgozók Pártja OKT. 17* ÉN VASÁRNAP DÉLELŐTT 11 ÓRAKOR a Jókai mózgóban „Szabad Nép matinét" RENDEZ Fővárosi előadó beszél a kommunista sajtóról Zenekari számok, kultúrműsor, táncok, szavalatok A Szbad Nép minden előfizetője díjmentes belépőt kap rutz-gyár nevében adta át az: között a Kultuszminisztérium újjáépített iskolát. „Ezzel az által adományozott 50 darab ünnepséggel is közelebb jutott tankönyvet. gáson, elvesztette az egyen­súlyt és a vonat kerekei alá esett. Szerencséje volt a szerencsétlenségben, mert csak a balkarját vesztette el. A pápai kórházba szállí­tották. Tanulság az, ha va» laki újbort iszik, ne siessen a másik községbe. ... hogy Ádám József 19 éves pápai paraszlegény vala­honnan forgópisztolyt szerzett. Valószínűleg társai adták neki a pisztolyt. De golyók nem voltak hozzá. De ő olyan ve­szedelmesen elszánta magát a lövöldözésre, hogy maga készí­tett golyókat. Kiment a mezőre és kipróbálta a pisztolyt. Ment is minden rendjiben, csak észre» vették és feljelentenék. Fegyver­rejtegetés miatt eljárás indult ellene és átkísérték a győri ál* lamügyészségre. . . . hogy valaki betölt Pá­pán egy üzletbe és onnan du­gaszolt barackot, szilvapálinkát sárga bőr puhaszáru csizmát, középszürke férfi kamgárn za­kót és más egyebet vitt magá­val. Ha valakinek ilyenféléket kínáltak megvételre, büntetőjo­gi felelőség mellett azonnal jelentkezzen a kapitányságon, mert a betörőnek már a nyo« mában vannak. . . . hogy Meggyesi Lajos pápai földmíves Várkert mögötti földjéről egy éjjel 12 mázsa kukoricát elloptak. Az éjszakai tolvajlásokat már jobban figyelik. ... hogy röpcédulákat talál­tak a földeken, amelyeken ez volt írva: mHa nappal jövünk, örüljetek, ha éjjel jövünk, ne féljetekA cédulákat állítólag Ottó „királyfi u nyomatta. Nem hallotta szomszéd ? Mert nem is igaz, csak a reakciósok ter­jesztik, akik összetévesztik a röpcédula hullást az őszi levél­hullással. Nyugtassa meg őket, hogy lehullnak a levelek, a hó újra olvad, anélkül, hogy a vál­tozás bekövetkeznék. A földek, a gyárak, a rendőrség és a had­sereg a népé és az is marad. Hirdessen a Pápai Néplapban Megszüntetik, a kettős cipő­talpalási rendszert — Hogyan kerülhet egy ci­pőtalpalás 50 forintba, amikor 100 forintért már új cipőt le­het kapni ? — kérdezik sokan. Azért, mert sok cipész fe­ketézik és többet kér, mint séget sok cipész kihasználta, vagy azt mondta a vevőinek, hogy utalványra nem érdemes dolgoztatni, mert arra rossz bőrt adnak, Ez az állítás azonhan telje­amennyit szabadna. Jelen eg sen alaptalan. A szabad áron kétféle talpalás van : talpalás ! vásrólható és kiutalt bőr egy­szabadon és talpalás utalványra, formán kifogástalan. De a mi< Az előbbinek 26, utóbbinak nisztérium, hogy megszüntesse 34 forint az ára. Ezt a kettő-la visszaéléseket, a csak egyféle talpalási ár lesz, mégpedig a mostaninál jóval olcsóbb. Egy szögelt férfi fél­cipő talpalása 28 forint egy­ségesen |r Az új rendszernek nemcsak az az előnye, hogy egyszerű­siti az elosztást, hanem meg­takarítja az igénylőknek az utalvány megszerzésével járó jövőben! fáradtságot is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom