Pápai Néplap – IV. évfolyam – 1948.

1948-01-01 / 1. szám

••• Boldog Újévet kívánunk olvasóinknak IV. évio2yam ? 1- szám. Ara S ÖO fillér. i 9 48 január z. Bemokrati 1948. év küszöbén í)nn?n ; évct ny itu n*> a uiiu^gJ* magyar szabad* ságíiarr centenáriumának ünnepét. Ez ana késztet bennünket, hogy •megálljunk egy kii számvetésre lí>48 halárkövénél, tekintetünket fjrdítsuk az elmúlt évszázad má­sik határkövéhez, 1848 hoz, ta­nulságért, erőért, ösztönzésért, az­után erében, tudásban, elszánt, ságban megnövekedve vágjunk neki az útnak, előre. ' A mögöttünk lévő, sok kínban, szolgaságban lemorzsolódott év» század felmutat nagyszerű kísér­leteket, adott 48 szabadsághősei­hez méltó mártírokat, de 48 meg­kezdett müvét tovább vinni, befe­jezni nem tudta. Csak 1945-ben léptünk aira az útra, mely ennek a nagy munkának folytatásához, befejezéséhez vezet. Mi az, ami számunkra tanulságul, az előre­haladáshoz ösztönzőül szolgálhat cl843 ból ? Az, hogy ha a világ iiepeinek tiszteletét, becsülését meg aka'juk szerezni magunk szár­mára. mindig a haladás élvonalá­ban keli Mrnunk. 48 iyiuy ? egyben programját is Petőfinek ez a két sora fejezi ki: Egy vallás van a földön, szabadság, Aki mást vall, rettentően lakol. A szabadság türelem helyett kömöítelen har cot hirdet a n pszabadság min­den rendű és rangü ellenségével szemben. Fnnek a harcnak ered­ményeképpen törtek össze — igaz csak félig — a feudalizmus kor­látai és szabadult fei a jobbágy­ság és megindulhatott az élet az akkor időszerű életforma, a pol­gári "demokrácia útján. Ez a harc bátor, következetes, megtorpanást nem ismerő küzde­lem volt, melyben egyaránt érvé nyesült a szó és a fegyver, követ. Vezetesen mindig a néptömegek érdekében, a nép széles rétegeire támaszkodva. Petőfíék harca nem .ismerte a „ne bántsuk egymást" hazug ál. humanizmusát, mert egyaránt ha>­lálos ellenségnek tartotta a kül­földi reakciót és a „belső bitam gok" táborát, a társadalmi és nem* zeti felszabadulás hazai kerékkö tőit 48 szabadságharca példát mutat arra is, hogy a magyar szabadság ügye nem választható el a világszabadságíól, a szabad­ság világfrontjáról nem szökhet el egy nemzet sem, mely szabad j akar lenni. 48 nemzetiségi poliii- j kája negatív pé'dául szolgálhat arra, hogy „rendezzük végre kö- j zös dolgainkat" a szomszédnépek. | kel. 1848 tanulságainak ismeretében j fel kell tennünk a kérdést, vájjon j okultunk e a mult tanításából, jog gal hiszí-e magáról 1948 magyar- j sága, hogy száz évvel ezelőtt meg­kezdett úton halad és a nagy Már- j cius befejezetlen mfivét viszi a január 1-től augusztusig ^Oö GSZ&'V jf^j^jj^^ augusztustól decemberig 1.181 ezer a város újjáépítésének mérlegén — Polgármesteri beszámoló a képviselőtestület rendkívüli ülésén. — December hó 30 án megtartott városi képviselőtestületi rendi-ívüli kö/gytilésen két napirendi pont szerepe,t. Majd Kerekes János polgármester röviden tájékoztatta a képviselőtestületet a város újjá­építésének ezévi eredményeiről. Eszerint 1947. január 1-től augusz­tus 1 ig 700 ezer, míg augusztustól decemberig 1,181.291 forintot költött a város újjáépítésre. Te­hát a 3 éves terv négy hónapja alatt 69°/ 0-al több befektetést eszközöltek mint az előbbi hét hónap alatt A polgármesteri beszámolóhoz dr. Donát fi Kornél (SzDP), Zá­xi, v ZcMn <MKP.\ Polgár Ov±!p. (NPP), Varga László (PDP),-Mé­száros József (FKP) szóltak hozzá pártjuk nevében, méltatva Kere­kes János polgármester munkájá nak szép eredményeit és mind­annyian a legteljesebb támogatás­ról biztosították a polgármestert további munkájában. Majd Grács* mann Pál elvtárs (SzDP) az építő ipari munkáscsoport nevében kö szönetét fejezte ki Kerekes János polgármesternek, hogy lehetővé tette az építőipari munkások fog­lalkoztatását, akiknek 80%-át a munkanélküliség rémétől csak a városi építkezések mentették meg. Végül Kerekes János válaszá­ban köszönetét fejezte ki a kép­viselőtestületnek támogatásáé t és kihangsúlyozta, hogy beteljesedés felé. Ha erre a kér désre igennel válaszolunk, nem tesszük ezt alap nélkül. Táncsics és Kossuth I eiOI 1, a tettek embere volt. Méltó megünneplésük csak tettek által lehetséges. Ennek tudatában nyugodtan megmondhatjuk, hogy ünneplésünk nem 1948 január 1-én kezdődik, hanem szakadatlanul tart az 1945 ös felszabadulás óta A nagybirtok teljes szétzúzásával végleg fölszabadult parasztságunk, a legfontosabb nagyüzemek, nagy­bankok államosításával a legdön­tőbb termelő eszközök a dolgozók vezetése alá kerültek. A széles néprétegek bevonása az állam éle­tének irányításába, gazdasági be­rendezkedésünk korszerű irányba történt változásai lehetővé tették, hogy újra a haladás élvonalába kerüljünk; a népi demokráciák közé Szabadságunk védelmében foíy tátott bátor, következetes harcun az említett eredmények csakis a városi képviselő­testület és tisztviselői kar támogatásával születhet­tek meg. További oda?, dó munkára tett ígéretet a város dolgozói, élet® színvonala érdekében és boldog újévet kívánt a képviselőtestület­nek. Ezzel zárult 1947. emelke­dett hangulatú utolsó városi köz­gyűlése. Feketedésért letartóztatták a ioyászpatonai molnárt • A gazdasági rendőrség nyo­mozói meglepetésszeiű vizsgála­tot tartottak Lovászpatonán a Horváth féle malomban. A vizs­gálat során megtaláltak egy üz­leti könyvet, amelyben 20—22 mázsa feketén őiölt gabona volt nyilvántartva. Tekintve, hogy a feketézés gya­núja ezzel a ténnyel bebizonyult, letartóztatták a molnár könyve­lést vezető 1 anyát, Horváth Ói­gát és az üzem felelős vezetőjét. Gyenge Benő molnárt. Tildy Zoltán köztársasági el­nök. Puskin szovjet követ, Mi­hályfy Ernő miniszter és Papp­Kökényessy vezérőrnagy kíséreté­ben karácsonyi pihenőjét Pápán és Ugodon töltötte. Ugodon két napos vadászaton vett részt a köztársasági elnök és kísérete. A radászat szép ered­ménnyel végződött: 3 rókát, 2 vaddisznót és 2 malacot ejtettek ; zsákmányul. A. centenáriumi év ünnepélyes meg-nyltőja A városi Nemzeti Eizottság január 1-én d. e. 11 órai kezdettel j ünnepi közgyűlés keretében nyitja i meg az 1948-as centenáriumi évet. i Ünnepi beszédet mond: Závory ! Zoltán. Műsoron zene és énekszám mok, szavalatok szerepelnek. kat bizonyítja a köztársaságellenes összeesküvés gyors fe'számolása, ü Pfeiffer-párt megsemmisítése. Mint ahogy 48 ban a magyar szabadság harcosai minden euró* pai szabadságharcos nép fegyver­társainak érezték magukat, moit mi is szorosan együtt haladunk a világ szabadságszerető népeivel, hogy közös erővel verjük vissza a nemzetközi imperializmus táma­dásait. A szomszédainkkal való jóvi­szony kialakításában döntő lépés­sel haladtunk előre, mikor a. kö­zelmúltban Titó Jugoszláviájával megkötöttük a barátsági és kö'­csönös segélynyújtási szerződést és baráti körünk gyarapodását bi* zonyítják a többi szomszédunkkal megkötött vagy tervbe vett gaz* dasági és kulturális egyezmények is, Ezeknek az eredményeknek egy­szerű felsorolása is bizonyítja, hogy két és fél év aíatt többet haladtunk előre 48 művének be­A város minden dolgozóját sze« retettel hívja a Nemzeti Bizottság. Legyünk ott mindannyian, jelké­pezve szolidaritásunkat a '8 as eszmék nemzetformálö törekvései mellett. rejezésében és folytatásában, mint a közbeeső száz év alatt. Fs-tr*£>b tudatában büszkén Lnne K léphetjük át 1948 küszöbét, jó úton haladunk, 48 nyomdokain. Tettekben megnyil­vánuló ünnep'ésünk nem lesz mél­tatlan történelmünk legdicsőbb napjaihoz. Megállnunk azonban nem szabad. Az út előre mutat. A száz éyes szolgaság nyoma és a háború ütötte sebeket csak a hároméves terv maradélíta'an vég­rehajtása tünteti el. Harcunkat a szabadságért rendületlenül keli folytatnunk, politikai, gazdasági, társadalmi síkon egyaránt. A cen­tenáriumi év keli, hogy minden magyar dolgozót egy sorba állít* son munkára, anyagi felemelke­désünkért és harcra azok ellen, akik akár kívülről, akár belülről támadásra készülnek legszentebb örökségünk és legféltettebb kin­csünk: szabadságunk ellen. —ás —án „K-n- ríW M l'MVTÁSl p í p A­í 9 $ri\ Tr% Hp n Pá n-én \

Next

/
Oldalképek
Tartalom