Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-02-16 / 7. szám

Mit kivan a magyar demokratikus köztársaság a pedagógusoktól? Irta: Bodolay Jenő ip. isk. igazgató. Bizony nem ártana, ha mi ránk is azt mondhatnák, hogy a nem­zetközi magyarság hogyan segít egymáson. Hogy nincsenek nem­zetközi kapcsolataink, azt is a Habsburgoknak kys*zönli,etjük, mert külföldi követeink mindig olyanok voltak, akik idegenek voltak a magytiiság előtt és semmiképpen sem tudtak együtt érezni a magyar néppel. így történt meg, hogy a külföld miudií úgy kezelt bennünket, mint osztrák tartományt. Nem tudtak rólunk semmit, a tenge­reken járó magyar hajók is mind . osztrák lobogó alatt futottak. Nagy ritkaság volt. ha egy-egy nagyobb parádé alkalmával a magyar zászlót is lobogtatta a szél. - Ha majd olyan követségeink lesznek, akiknek tagjai a magyar nép legszélesebb rétegeiből jut­nak oda ós nem fogják szégyen­leni magyarságukat, akkor biz­tosak lehetünk benne, hogy ezek mindent el fognak követni faj­tánk érdekében és az eredmény nem is fog elmaradni. Ehhez azonbaa az kell, hogy iskoláink­ban a holt nyelvek helyett élő nyelveket tanítsanak, mert nyelv­tudás nélkül ezen a -téren nem boldogulhatnak véreink. Ne neveljünk olyan fiatalsá­got, akik várnak egy esetleges pálfordulásra, neveljük harcos tagjává a demokráciának. Ha •setleg köztünk vannak olyanok, akik úgy érzik nem lehetnek demokratikus gondolkozásúak, mert hiszen ezt nem lehet min­denkire ráerőszakolni, azokhoz az a tanácsom van, ne mutassák ezt a gyerekek előtt, igyekez­zenek legalább úgy szolgálni a V. szol­demokráciát, mint ahogy gálták a Horthy rezsimet. Nevelésünk tehát ne oda lias­hogy ha egy tanulónk ki­son, mondja a nemzetközi szót, akkor dorongoljuk le. De ne szidjuk össze akkor sem, ha Népszavát, vagy horribile diktu Szabad -Népet olvas. Ne legyen az a felfogásunk ez utóbbiról, hogy már azért sem szabad kézbe venni, mert rá vagyon írva „Vi­lág proletárjai egyesüljetek". Ha demokratikus gondolkozásúak vagyunk, már pedig kell, hogy azok legyünk saját jól felfogott érdekünkben, akkor meg fogjuk adni tanulóinknak a2 olvasás szabadságát is. Neveljünk tehát demokrati* kusan magyarrá minden ránk bízott emberpalántát. Legyen a III1111' 11^1111 l»M 1IM InI 11II11III111 i IIIII lil IIII11111IIIII11 i 1111 li jövő nemzedék minden magyarja aktiv, harcos tagja demokratikus társadalmunknak. Tanuljon meg a nevelő is politizálni, hogy politikai téren is tudja vezetni sz ifjúságot. Kötelessége mindeu magyar pedagógusnak őrködni az eddig elért eredmények felett. Ne ki­csinyeljük azokat le. Tudnunk kell, hogy sokan szeretnék az elért eredményeket lerombolni. Az államgépezet kerekei közé forgást akádályozó yasakat tenni. Fogjuk le ezeket a kezeket és ne engedjük, hogy itt még egyszer kiuzsorázzák a magyart. * Megélhetésünk ettől függ. Ha az államgépezet a demokrácia törvényei szerint zökkenő nél­kül működik, akkor megjön a nemzet ^számára úgy a belső, mint a külső béke, melyet a sok szeuvedés után nagyon meg­érdemelne ez a jobb sorsra ér­demes magyar nép. Mi, pedagógusok szintén hajtó­erői vagyunk az állam gépeze­tének és ha jól működünk, nem maradhat el a mi jobb jövőnk sem. » (Vége.) Építkezéshez és eltöltéshez f é s alkalmas ingyen kapható a Perutz-gyárban Hajnóczky Ferenc sütőmester elnöklete alatt 1947. február hó 9-én megtartott ipartestületi tisztújító közgyűlés zsúfolásig megtöltött szókházban tartotta 61. évi tisztujjíiását. Jelen vol­tak: Dr. Szöllősy Sándor h. pol­gármester, dr. Körmendy István járási főjegyző, dr. Katona Ist­ván iparhatósági biztos, Bodolay Jenő iparostanonciskolai igaz­gató. Az elnök beszámolójában is­mertette az iparosság gazdasági helyzetét, 1946. évben az ipar­testületen történt főbb esemé­nyeket ós az iparosság sérelmeit. Úgymint: Kereseti és jövedelmi adó, forgalmi adó, illetmény adó, OTI ós caaládi pótlék, köz­munka \ áltsági rendelet megvál­toztatását. Továbbá ismerteti a kontár-kérdés m'egoldására az IPOK Hirekbert megjelent ren­delettervezetet. Az ' Iparosság kívánsága: Fedezetnélküli kisipari hi­tel mielőbbi folyósítása, Kisipa osok aggkori bizto­sítása. Tanonctörvény mi­előbbi életbeléptetése. Sza­nagy Sezlort, rekamiér, fotelok választékban, olcsó árban, javiiások kedvező részletfizetésre. Paplanok készítését és átdolgozását vállalom. Heimlich Sándor'S&i. PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 9. SZÁM. badipart üző iparosok ipar­testületi tagsága. ItOK­hoz az iparosság kérése, legközelebbi körzeti gyűlés Cápán tartassék meg. Be­vonva a megyei ipartestü­leteket »z alá tartozó összes kézműves iparossá­got. Kézműves iparosság anyagellátásának kedvezőbb juttatása. Az iparos üdülő­házaknak mielőbbi helyre­hozása. Az általános tisztújítás során közíelkiáltássai ismét Hajnóczky Ferenc sütömestert választották meg, aki 15 esztendőn keresz­tül ült az elnöki szókben. Alel­nökök lettek: Böröczky Lajos hentes in., Korcsmáros József asztalos in. és Nádassy Ferenc ács m. Pénztárosi tisztségre is­mét Németh Rózát választották meg. Dr. Mészáros Zoltán az IPOK képviseletében üdvözölte a meg­választott tisztikart és ennek kapcsán behatóan foglalkozott az aktuális kisipari kérdésekkel. Becsey Ferenc férfi szabó mes­ter az iparosnyugdíj kérdéséről, míg Böröczky Lajos alelnök az összefogás és az iparos egység­kérdéseit hangsúlyozta. A közgyűlés egyhangúlag el­fogadta Hajnóczky Ferenc azon indítványát, hogy a szabadságharc 100 éves évfordulóján, 1948-ban ipari ki állítást rendezzenek Pápán. A Perutz-gyári munkások, tisztviselők és mesterek 3972'— forintot gyűjtöttek a dorogi bá­nyaszerencsétlenség visszama­radt hozzátartozói részére. A szabadságharc 100 éves évfordulóján t Ipari kiállítás, lesz Pápán • Közgyűlés a Pápa ós Vidéke ipartestületben -A MNDSz pápai csoportja nagyszabású Cdo.üonai ünnep­ségre készül március 1U eu. Ennek keretén beiül színre ke­rül az „Özvegy Karnyóné és két szeleburdiak" c. vígjutók. A próbák ideje alatt a kultúr­délutánok szünetelnek. A heiioi •vnadólutánokat azonban válto­zatlanul megtartjuk, melyre min­den tagot és érdeklődőt szere­tettel várunk. Esti rajzórák dolgozóknak. Haj ztau áraink műkedvelők es művészek részére minden szer­dán este 6 - 8-ig a Kollégium rajzszertáraban olyan tanuiaai aikaimakatkezdemenyeznek, amit csak örömmel üdvözölhetünk. Közelebbi részleteket Kiss Ti­vadar könyvkereskedésében es A. Tóth Sándor koll. raj ztau ár­nál, vagy a helyszínen szerdon este 6 orakor. — Olyan tehet­ségeknél, akik a költségekhez való szerény hozzájárulást sem bírjak — a közösség viseli a terheket. Sakkhír. Vasárnapi forduló döntő mérkőzésé n Vásárhelyi nyert Draskovits István ellen, •Szabó Zoltán, nyert Schleisner eilen. A Pápai Iparoskör kultúr­gárdaja t. hó lÖ-au, vasárnap este 6 órai kezdettel farsangi tarka-estet rendez. J)r, Jiradi Sajos ügyvédet, ,,az Imredy-párt egyik szerve­zőjét", politikai jogaiűak 3 évre való tellüggesztesere ítélték . . ^ Parasztasszonyok parla­mentje a FÉKOSz központjá­ban február 14—19-ig. A ma­gyar demokrácia jogokat és fel­emelkedést biztosított a paraszt­ságnak. Végre eljött az ideje, hogy a falusi nők ós a paraszt­asszonyok problémáival is fog­lalkozzunk. Igen sok a teendő a terhességi és szülési segély, a csecsemő-védelem, a napközi otthonok, a női munkabér, a ne­velés stb. kérdésében. Elismerés illeti a Földmuukások és Kisbir­tokosok Országos Szövetségét, hogy a falvak és a tanyavilág asszonyainak problémáit napi­rendre tűzte ós megrendezi febr. 14—19- ig az~első parasztasazony­parlamentet. A MaDISz Ifjúsági Szabadegyetemén febr* 14-én, pénteken e«te 7 órai kez­dettel ,,Az ifjúság művelődési problémái" címmel dr. Temesi Alfréd tanár tart előadást. Febr. 18-án, kedden az előadás el­marad. Húshagyó kedden este 7 órai kezdettel műsorral egybe­kötött farsangi táncmulatságot ' rendez helyiségeiben, melyre mindenkit szeretettel hív és vár a rendezőség. — Február 16 án délután 4 órakor taggyűlés, ta­goknak megjelenés kötelező. — február 24-én és 25-én glöadja „Csokonai Vitéz Jtfi/iá/j/" cirvü 3 felvonásos dalművet a Jókai* mozgóban. MEGNYÍLT! Nagyváradl-u. 44. sz. alatí só soroki oeesó órsk! a é" Sohos Xálmán pártfogását kéri kocsmáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom