Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-05-04 / 18. szám

B€K€T, JOLCTCT! Irta: KOSSÁ ISTVÁN, a Szakszervezeti Tanács főtitkára, a Nemzetgyűlés alelnöke. Amikor ez idén á világ dolgo­zói milliós tömegekben ünneplik a felszabadult országokban a dol­gozók szabadságának szimbólu­mává lett május 1-ét, akkor első üdvözletünk szálljon azok felé, akik raég mindig nyögik a fasiz­mus, a reakció igáját. Szálljon harcos üdvözletünk a spanyol és görög nép szabadságszerető fiai felé, az elnyomott gyarmati né­pek felé, akik közül tízezrek inkább a börtönt, a halált vá­lasztják, de nem akarnak szolga­sorsban élni. A felszabadulás óta mi ma­gyar dolgozók immár a harma­dik szabad május elsejét ünne­peljük. Az első szabad május 1. jel­szava a „Föld — Kenyér — Sza­badság" volt. És pártunk, a Ma­gyar Kommunista Párt gondos­kodott róla, hogy jelszavunk valósággá váljék. A föld azé, aki megműveli. Szétvertük az évtize­des feudális rendet. A kenyeret, azt is biztosítottuk. Kevés volt belőle, mert a sok egyéb baj mellett, melyet le kellett küzdeni, az időjárás nem kedvezett a ter­mésnek. Azért volt kenyér, ha szűkösen is. Az éhhalál veszélyét elhárítottuk. Szabadságjogainknak elvitathatatlanul birtokában va­gyunk és visszavertünk minden támadást, melyek a legdúsabb mértékben is a dolgozók jogai ellen irányultak. A második szabad május else­jének ünnepe az újjáépítés jel­szavaitól volt hangos. Pártunk vezetésével a magyar dolgozók e téren is csodát csináltak. Ma már az egész világ elismeri eredményeinket és csodálják azo­kat. Pedig reakciós tőkéseink ugyancsak sokszor próbálták el­gáncsolni munkánkat, de nem tudták,legfeljebb megnehezítették. Az újjáépítést azonban mi nem csak az üzemek, gyárak, vasutak, hidak, házak újjáépítésére értet­tük, hanem egész gazdasági éle­tünkre is. Ezért feszítettük meg erőnket, hogy a normális gazdál­kodás alapfeltételét, az állandó értékű pénzt létrehozzuk. Hiába gúnyolódtak terveink felett ellen­ségeink, sőt néha barátaink is, a jó pénz meg van, a Magyar Kommunista Párt munkája ered­ményeként. Meg van a jó pénz és jóságában ma már senki »em kételkedik. Legfeljebb keveslik. Ebben már igazuk van, de csak a dolgozóknak. Elérkezett az ideje annak, hogy felvessük a dolgozók életszínvonala emelé­sének szükségességét. Dolgozók alatt persze nemcsak fizikai, de az* értelmiségieket is kell érteni, ipari munkást, parasztot, közal­kalmazottat és magánalkalmazot­tat egyaránt. Ahhoz azonban, hogy komo­lyan tudjuk a dolgozók életszín­vonalát emelni, tovább kell emelni termelésünket az iparban épúgy, mint a mezőgazdaságban, csak a többtermelés eredményezhet ál­landóan fokozódó jólétet. A terv­szerűtlen, kapkodó, a pillanatnyi konjunktúrára alapozott termelés azonban könnyen gazdasági vál­ságot,- nem pedig jólétet ered­ményezhetne. A jólét elérésének lehetősége lesz a motorja hároméves tervünk­nek. Meg kell azonban mondani, hogy a hároméves terv végrehaj­tása, megvalósítása nemcsak tő­lünk függ. Ahhoz, hogy minden erőnket a hároméves terv, tehát a jólét alapjainak megteremtésére összpontosít­hassuk, ahhoz az is szüksé­ges, hogy senki ne foghassa le építő karunkat. Szükséges az, hogy a háttérben meghúzódó reakciós erők ellen necsak a Kommunista Párt vív­jon meg nem alkuvás nélküli harcot, hanem a koalíció többi pártjai is. "A megállapodásban, melyet a Baloldali Blokk kötött a Kisgazdapárttal, benne van az is, hogy az aláírók — tehát a Kisgazdapárt is — együttesen veszik fel a harcot a reakció ellen. Sajnos azt kell látnunk, hogy a megállapodás e pontját a Független Kisgazdapárt nem veszi egészen komolyan. Különö­sen a vidék az, ahol még vígan uszítanak kisgazdapárti vezetők demokráciánk, demokratikus in­tézményeink ellen. Nem hogy nem küzdenek a reakció, az új, demokratikus formában jelent­kező Sulyok-féle fasizmus ellen, ellenkezőleg : nem egy helyen nyíltan támogatják. Ha pedig csak egyik kezünkkel építhetünk, a másikat állandóan szabadon kell tartani a reakció elleni védekezésül, akkor meg­nehezül terveink megvalósítása, végrehajtása. Igaz, hogy sokáig nem fogjuk tűrni azt, hogy állandóan akadá­lyokat emeljenek az utunkba. Aki vagy akik ezt teszik, azokat félre fogjuk az útból állítani és ter­vünket, a hároméves tervet végre­hajtjuk, mert a tömegek jólétet akarnak. Aki tehát ma megbontja a po­litikai békét, a demokrácia intéz­ményeit támadja, aki akadályo­kat gördít a hároméves terv megvalósítása elé, az az egész nemzet ellensége. Végül — bár talán még korai róla beszélni — a hároméves terv megindítása alkalmával, au­gusztus 1-én, amikor a mostani kollektív szerződések lejárnak, feltétlenül új alapokra kell he­lyeznünk kollektív bérrendsze­rünket. Ezek a gondolatok foglalkoz­tassák azokat a százezreket, akik ma, május 1-én pártunk zászlói alatt vonulnak tüntetni a békés, nyugodt életért, a jólétért, a há­roméves terv megvalósításáért. nYiLRS misi egy pápai gyógyszertárban (Alábbi cikk a „Gyógyszerész" c. lapban jelent meg) Csak azt ne gondoljuk, hogy Móricz Zsigmond „Légy jó mind­halálig" cimü hallhatatlan regé­nyének Nyilas Misije' rándult át Pápára. Nem erről van itt szó. A pá­paiak Michna Mihály érdemes patikus kartársunkat nevezték el Nyilas Misinek. Persze nem vették tekintetbe, hogy a regény Nyilas Misije egy minden jóért és szépért lelkesedő diákgyerek volt, Michna Mihály pedig... Ő csak a németekért lelkesedett, de azokért aztán olyan alapos megfontoltsággal, hogy egy 1945. augusztusi pápai igazoló-bizottsági határozat őrök időkre eltiltotta a gyógyszerészi működéstől. Meg kell mondanunk, hogy a levelek özöne érkezik hozzánk, Párisi Ba SZIGETI IMRE PÁPA, KOSSUTH-U. 5. SZ. I" Békebeli minőségben mindent egy helyen vásárolhat Mottónk: A jóból is a legjobbat, legolcsóbban UJ és használt gyer me kkocsik nagy választékban, vizes-, boros- likőrös és kompótkészletekjátékáruk, utibőrösdök tányérok, evőszerek, rövidáruk háztartási cikkek stb. feljelentések és Sztójay-jogosok szinte lemásolt védekezései. Rend­szerint elolvassuk és félretesszük őket. Külön újságot kellene nyo­matnunk. hogy ezt a hatalmas, egyre torlódó anyag megjelen­hessen. Nem sürgős. Majd egyszer csokorba kötjük őket, bogáncs­csokorba és rávilágítunk páratlan véleményünk tisztaságával. De ez az egyetlen eset kikíván­kozik a sok közül. Michna Mihály esete megérdemli, hogy ne sorozzuk be a nagy általáno­sításba. Michna Mihály ügyében ugyanis a koronatanú nem kisebb ember volt, mint dr. Sulyok Dezső, a szélső jobboldal vezére. Már lá­tom, azt hiszik és joggal, hogy Sulyok Dezső biztosan a védelem koronatanuja volt. Nem kérem, Sulyok Dezső vádolt, ő a vád koronatanuja volt. Az ő vallomása alapján tiltották le Michna Mihályt. Bérbeadó a Bajcsy Zsilinszky (volt Grófi.űt 23. szám alatt egy 500 négyszögöles teleh Megbízott dr. Huszár István ügyvéd És akad-e ebben az országban egyetlen olyan botor ember, aki nem ad hitelt Sulyok Dezső sza­vának? Aki azt merné állítani, hogy a baloldali Sulyok „kinyírta" a jobboldali Michnát? Nem kérem, nincs itt semmi hiba az igazolás körül. Mert Su­lyok Dezső akkor ugyanugy nem tudhatta, hogy jobboldali vezér lesz, ahogyan Michna Mihály nem álmodott róla, hogy egyszer csak a szabályos letiltás után, mintha semmi sem történt volna, beül a patikájába és tovább dolgozik, De ez a két sorsfordulás hatá­rozottan egy sikon haladt és a legszigorúbban összefügg egy­mással.! Arra nincs módunk és nem is szándékunk, hogy Sulyok Dezső úr politikai pályafutását irányítsuk, de abba már van beleszólásunk, hogy M i c h n a Mihály ne mentse fel magát egykori terhelő tanujának jobbrato­lódásával. Ha pedig önhatalmúlag mégis felmentette magát és visszaült a patikájába, úgy kérjük a népjó­léti minisztériumot, hogy Michna Mihályt nyomatékosan figyelmez­tesse az 1945-ben hozott pápai igazoló-bizottsági határozat érvé­nyességére. (sz.) Felhívás. Felhívom azon újonnan föld­hözjuttatott gazdákat, akik az 1946. év második felében kezd­tek gazdálkodni, s azokat akik az 1946. év folyamán 90 százalék vagy ennél nagyobb aszálykárt szenvedtek, hogy a termelési bi­zottságnál tengeri vetőmagot igé­nyelhetnek. Az igénylés alkalmával igazo­landó az igénylő fentiek szerinti igényjogosultsága és szántóterüle­tének nagysága. Egy igénylő 15 kg. vetőmagot kaphat Amennyiben azonban a termelési bizottság szabad tenge­rit is tud biztosítani, úgy ezen felül is adható ki vetőmag a szántóterület 15 százalékáig. Felhívom egyúttal a gazdákat, hogy gazdatársaik megsegítésére vetési célra ajánljanak fel tenge­rit. A felajánlott csöves tengeriért q-ként 8 forint, morzsolt tenge­riért q-ként 10 forint felárat kap­nak. Az igénylések és bejelentések határideje május 3-ának déli 12 órája, helye Fő-tér 16. földszint 2. Magyarországon is felállítják a száj és körömfájás szérumtelepet Svájcban felfedezték a száj- és körömfájás elleni védekezés szé­rumát. Először Franciaországban próbálták ki. A f ö 1 d mí ve 1 és ügyi minisz­térium a hároméves terv kereté­ben akarja Magyarországon is felállítani a száj- és körömfájás elleni szérumtelepet. IJ| lakatosm űhely! A Szecsődy-íéle (Fő tér 23. sz.) lakatosműhelyt átvettem Műtakatos munkák művészi kivitelben! flutúhaposssépia javítás Minden e szakmába vágó munkát és javítást a legolcsóbb árban készít Süle János lakatosmester, Fő-tér 23. (Hátul az udvarban.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom