Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-03-16 / 11. szám
r jogfolytonosságról beszélnek az összeesküvők. De vájjon milyen jogfolytonosság ez? Nem egyéb, mint a Horthyrendszer, az úri osztály, a nagybirtokosok és nagytőkések jogfolytononssága. Nem jelentett volna mást, mint a régi rendszer visszaállítását. Nem jelentett volna mást, mint a demokrácia valamennyi eredményének semmibe vevését. A, jogfolytonosság csak a jogfosztás folytonosságát jelenthette volna,, ha az összeesküvőknek sikerül terveiket megvalósítani. Ha közelebbről megnézzük e jogfolytonossági módszer jelentését a szövetkezeti kérdésben, azonnal világosan látni fogjuk az összeesküvők céljait. A magyar szövetkezetek a felszabadulás után, ha nehézségekkel küzdve is, a fejlődés útjára léptek. A munkásság és parasztság helyet kapott a szövetkezetek irányításában. Ha az eddigi rendszer nem engedte meg, — mert nem engedhette meg — a munkások és parasztok egészséges szövetkezeti mozgalmát, a felszabadulás önmagával hozta e célkitűzések megvalósítását, s ez nemcsak elképzelés volt. A munkás- és parasztszövetkezetek egyre jobban szaporodtak, egyre inkább erősödtek, s erősödésükkel Magyarországon a demokrácia erősödött. A fejlődésnek ebben a felfelé ívelő folyamatában szerettek volna az összeesküvők gátakat emelni, s e gátak kiépítésével az elért eredményeket is megsemmisíteni. Jogfolytonosságot" akartak ezen a vonalon is. Jogfolytonosságot, amely kiveszi a munkások és parasztok kezéből a saját szövetkezeti ügyeinek intézését és visszaadja azt elnyomói kezébe. Mit is állítottak az összeesküvők? „A paraszt ne politizáljon, az az urak dolga." Ez pedig nem lett volna más, mint a szövetkezetek szétverése, elidegenítése azoktól a rétegektől, amelyek a szövetkezetek jogos birtokosai. Az összeesküvés felfedezésével szótfoszlott a ,,jogfolytonosság" hamis legendája is. A munkásság és parasztság szövetkezetei tovább haladnak a megkezdett úton az ország újjáépítésében. Szabad Sfíárcius Kossuth, Petfifi, Táncsics régi álma, légy üdvözölve, Népköztársaság! Szabad vizekre érkerett a gálya, szivárvány-színben ring az Ararát; yásznunk vidáman, jó szélben dagad, győzött a néphit és az akarat. óh, mennyi könny és mennyi vér füröszté, Szabadság fája, szentelt törzsedet 1 Virágos, zsenge ágadat örökké villám szaggatta s zengő fergeteg; de hálaszót mond a szívünk, a szánk, virágos újra büszke koroaád. Hozzád jövüuk ma ünnepelni bátran az érted elhullt hős mártírokat; az élen fénylő, pompás ragyogásban Pápa diákja, Petőfi halad s mögötte száll a glóriás sereg, mely érted halt el, érted vérezett. Óh , mennyi, mennyi ártatlan, kifolyt vér festi bíborra a magyar rögöt, melyet tatár és német rabigában milljom magyar szív vére öntözött, de Isten arca lemosolyga ránk s szabad lett mégis újra szép hazánk, Féltett világunk, Istenünk, Szabadsági Orozva les rád még ezer veszély; mártír szívek fényét sugározd ránk s hőssé lesz minden koldús és szegény; s örök virágként győzelem fakad bíborban festett zászlóid alatt. Még számkivetnek, még ma megcsúfo'nak, halld, millió szív, hogy sír-, hogy zokog! Saját honodból, békés hajlékodból koldúsként liajt el vad tirannusod; do visszatérsz, mert győzni kell neked, s új hon virul fel majd a rom felett! Pápai Tóth Géza. Sakkhír. Pápa város bajnokságáért versenyre március hó 20-áig, csütörtök este 7 óráig lehet nevezni az Iparoskörben. A versenyre báiki pápai lakos nevezhet. Nevezési díj 3 forint, amit Draskovits Istvánnál kell befizetni. A verseny győztese és első 6 .helyezettje díjazva tesz. Aprított tűzifa bármilyen mennyiségben kapható házhoz szállítva is Előjegyzéseket KAKAS FERENC 3" tüzelő és építőanyag nagykereskedő Pápa, Pozsonyi-út 8. szám. • Telep: Széchenyi-utca 23, szám. Figyelem! Figyelem! Értesítem a n. é. közönséget, hogy tűzifa bérfürészelést 70 fillértől m. mázsánként bármilyen mennyiségben vállalok. Pontos és gyors munka, kevés fűrészpor. A gép megrendelhető: TOMPA SÁMDOR Szent László u 37., CSETE ISTVÁN Boldogasszony-u. 33., PAIOTÁS JÁNOS Aradi-u. 14. Hívásra házhoz megyek. Kérem az n. é. közönség szíves pártfogását Gylmóthy Dániel géperőre berendezett bérfürészelő vállalata. Pápa, Czuczor Gergely utca 5. szám. a kertészkölcsönök folyósítása A kertészgazdálkodási termelés előmozdítására a Gazdasági Főtanács 2 és félmillió forint hitel folyósítását engedélyezte. Ebből 2 millió forint a Székesfőváros zöldségellátására termelő kertészek, 500.000 forint a vidéki (Budapest 30 km-es körzetétől távolabbi) kertgazdálkodók résíére folyósítható, olyképen, hogy a hitelkeret felerészét újgazdák, (kertészek) felerészét régi kertészek kapják. A hitélösszeg nem kerül folyósításra készpénzben, hanem a lebonyolításba bevont szervek anyagszámlákat fizetnek ki a kertészek helyett s csupán a trágya-beszerzésre szükséges összeg (a megállapítandó hitelösszeg 20 — 25 százaléka) adható ki készpénzben. A hitel iránti kérelmek mindkét csoport részéről a Székesfővárosi Kertgazdasági Irodához (Budapest, IX., Lónyai-u. 4/c., II. em. 25,) nyújtandók be, ugyanott nyerhető a hitel igénybevételével kapcsolatos bárminemű felvilágosítás is. A Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségéhez és az Országos Magyar Kertészeti Egyesülethez eddig beérkezett hitel iránti kérelmek az újabban beérkező kérelmekkel együtt ugyancsak a fenti irodánál kerülnek elbírálásra, tehát akik kérelmüket már benyújtották, újabb kérelmet ne nyújtsanak be. Az illetékes hatóságok felhívják az érdekelteket, hogy kertészüveg szükségletüket még az esetben is a Székesfővárosi Kertgazdasági Irodához jelentsék be, ha azt készpénzért — a hitel igénybevétele nélkül — óhajtják beszerezni. FIGYELEM Ha cipÖt akar gyorsan, jót, olcsón szépet, keresse tel özv. Csapó Antalné céget. Mert mióta én Csapó cipőt hordok, nem gyötörnek lábfájási gondok. C*apó cipő tartóssága egy vagyonnal felér máma. özv.Csapó Antalné cipészmester és cipőkeresk. Pápa, Szt. Anna tér 5. F a p i a c 37-itott járom mindig a várost és nem tehetek róla, ha néha olyant is meglátok, ami más ember figyelmét elkerüli. így voltam a múltkoriban egy népgyűlésen, amely a Corsó moziban zajlott le. Ahogy elmerülten hallgattam Veres Péter előadását, valahogy a heraklit lapokból felerősített mennyezetburkolatra tévedt a tekintetem és megdöbbentem, mert láttam, hogy mennyit ereszkedett lefelé legutóbbi ottlétem óta. A nagyfesztávolságú mennyezet ma már középen legalább 80-100 cm-t „belóg." Elgondoltam: szabad-e,lehet-e ennyi ember életét meggondolatlanul veszélyeztetni! Igaz, hogy némely fasiszta elemek őszinte örömére szolgált volna 2-300 baloldali gondolkozású ember „au block" történő „létszámcsökkentése." Az örömöt csak fokozta volna, hogy az annyira „kellemetlen" Veres Péter komplexum is felszámolás alá került volna egyúttal. szemmel Hogy ez meg nem .történt, az csak a véletlenen mtílott. De: ami késik, nem múlik — jeligére — bármikor megeshet. Akkor majd megint a baj után törhetjük fejünket a különböző „lehetett volna" megoldásokon. No, meg azon is, hogy a mozi van-e a közönségért; a mozi köteles-e gondoskodni a vendégei testi épségéről, vagy tisztán egyoldalúan: csak a közönség köteles gondoskodni a moziengedélyesek zsebének töltögetéséről? No... ebben maradjunk! Ha pedig a mérnöki hivatalból „esetleg" valaki arra járna, jó volna, ha mégis megtekintené. — zán — Az iparostársadalom gyásza. Ismét kiragadott sorainkból egy becsületes, jóravaló iparo»t a kérlelhetetlen halál. Berki Gyula 47 éves korában tragikus módon meghalt. Hétfőn a hajnali órákban felesége félig ágyára dőlve holtén találta. Nagy részvét mellett temették el a Kálváriái temetőben, Béke hamvaira! ISMÉT BEKEBELI minőségben PRÍMA KÖLNIVÍZ KIMÉRVE minden illatban Mottónk: A jóból is a legjobbat, a legolcsóbban! Márkás kölnivizek kimérve és eredeti üvegekben, púder, rúzs, arc- é> kézkrémek, babaápolószerek, papírvatta, Bruns-vatta, tápszerek, fogkrémek, hajolaj, gyermekjátékok nagy választékban, uti bőröndök, nadrág- zoknitartó, öves harisnyatartó, melltartó, stb. FLORIDA ILLATSZERTAR Jtfészáros Xásztórjé Pápa, Kossuth [Lajos utca 5. sz. L L <