Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-11-09 / 46. szám

Rémlevél a rémhírekről... Amint tetszik látni Kedves Szer­kesztő Elvtársi bandzsa vagyok! De ha jobban megnéz: egyben kancsal is vagyok .,. — Persze, csodálkozik. — No csak egy pil­lanat türelem! (vagy fasisztául: „warte pissl!")] Mindjárt meg van a magyará­zata. A piacról a borbélyhoz men­tem, egyik jólmenö kiskorcsmában ebédeltem, azután sétáltam egy nyugati „fogságból" hazatért régi jó ,,neodemokratával" és végül sorbanáltam mozijegyért. Közben véletlenül belenéztem a tükörbe és megdöbbenve tapasz~ taltam a szememmel esett furcsa* ságokat! De ez nem csoda, ha az ember egy kissé kerge lesz attól a sok „elsőkézből, megbízható helyről, bizalmas forrásból' 1 származó vágymesétől, amelyet — minden látszólagos eltérésük ellenére — egy dolog jellemez: a demokrá> ciával való leszámolás lappangó vágya és a kommunista ellenség fogcsikorgató dühe. Teljesen tanácstalan vagyok: Azt még csak elhinném, hogy teg­nap ejtőernyővel leszállt a komá* romi kaszárnya kellős közepén kilencvenkilenc kanadai közkatona és' kilencvenkilenc kanál kukorica* kását kapált volna, de az már szintt hihetetlen, ahogy értesültem, hogy mindez keserves kinok között történt ? No meg, ahogy hallom, atom* bombát is dobáltak; méghozzá olyan huncutul, hogy nem is repülőgépek hanem vadludak. Tet* szik tudni harci alakzatban repül­tékv ezek a szörnyű fenevadak és éppen akkor dobtak le valamit, amikor a hírközlő keménykalapos öregúr felnézett. És most dühös, mert pont a szemébe esett. Azonban a hajam is az égnek áll, ha arra gondolok, hogy „a mizeriek udvarára gyújtóbombát doblak és egész éjjel égett", de a fejem is megfájdul már a szörnyű gondolkodástól, vájjon miért éppen a mizeriekre dobták volna a re­piilőbombát ? — Csak nem léptek be a szentatyák a Kommunista Pártba úgy „sti kében" ! Titokzatos, sejtelmes, grand guigho! filmekből kilopott arcmi­mikával hajoltak hozzám és meg­súgták, hogy „az MNDSz köröz­vényt hurcol házról-házra, aláirá* sokat gyűjt, — nehogy a drága­ságot megszüntessék a piacon, mert akkor a fizetésnélküli árellen­őrző asszonyok állásnélkül marad­nak^! De a levél megírására mégis csak az adott okot } — hogy nem értem azt: vájjon mi most már ezenta világon, a materialista va­lóságban élünk-e, vagy a rémhi* rek szerint ránkdobott atombomba által észrevétlenül perdültünk a metafizikai életbe? — Mert: ha igaz, hogy Pápára atombombát dobtak, ha igaz, hogy az atom­bomba 500 km-es körzetben pusz­tít, akkor mi már el is pusztul­tunk és most „itt állunk megfü­Az MKP bakonyjákói szervezete akciót indított az olajütő üzembehelyezésére Két olajütő működött Bakony­jákó községben, azonban kis ka­pacitásuk miatt az elmúlt évben leállították. A pápai járás területén csak itt volt olajütő és a járás olajos magvai ide kerültek feldol­gozásra. A zsírhiány miatt a községben nagyon elszaporodtak az enge­déíynélküli vágások. Az újgazdák nagyrésze zsír nélkül van és a probléma megoldását, másrészt pedig a fekete vágások megszün* tetése érdekében a MKP bakonyjákói szer* vezete Vörös Kálmán körzeti titkár vezetésével akciót indított az olajütő üzembe állítására. A környéken nagy mennyiségben termő olajosmagvak nagyrészét takarmányozásra használták fel eddig. Ezáltal komoly mennyiségű zsiradék esett ki a nemzetgazdái' kodásból és főleg az újtelepesek szenvedtek hiányt e fontos köz­szükségleti cikkből, míg az olaj üto üzembehelyezése nagy mér­tékben megoldja e-kérdést. Körmendy József járási fő« jegyző támogatásával remé'jük, e fontos kérdés még időben meg­oldást nyer. Halálos baleset Bakonyjákón Előző lapunkban megírtuk, hogy Bakonyjákón a Gosztonyi féle fűrésztelepen szerencsétlenül járt Polauf Mihály napszámos. Kór* házba szállítása után pár napra belehalt sérüléseibe. A v zsgálat megállapította, hogy a fűrészte­lepnek semmiféle védőberendezése nem volt és egy napszámost állí­tottak olyan helyre, ahova szak­munkást kellett volna állítani. A bolsevik-párt ünnepi felhívása : Álljatok őrt a béke ügye mellett A világ népei a diadalmas októberi szocialista forradalom harmincadik évfordulójának meg­ünneplésére készülnek. A Szov­jetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának központi Bizottsága közzétette ebből az alkalomból hagyományos felhívását, amely üdvözli a demokrácia és a szoci­alizmus győzelméért küzdő népe­ket. Felszólítja a világ dolgozóit, leplezzék le a háborús úszítókat* és álljanak őrt a béke ügye mel­let*. A felhívást a Szovjetunió dolgozóinak üzeni: ,,Előre új si­kerek felé, a háború utáni ötéves terv végrehajtásáért és túlteljesí­téséért vívott harcban!" A felhívás megemlékezik a tu domány, a művészet és irodalom művelő ről, valamint a pedagógu­sok fontos feladatairól is. A szov* jet szakszervezetekhez intézett felhívás után a szovjet nőkhöz, ifjakhoz és leányokhoz fordu 1, hogy továbbra is a boldogabb és gazdagabb jövőért dolgozzanak és tanuljanak. A felhívás ezzel a mondattal végződik: „Lenin zászlaja, Sztálin vezetése alatt előre a kommunizmus- győzelme felé!" rödve"-, akarom mondani; elpusz* títva! Vagy talán nem igaz, hogy Pápát elpusztították? Akkor meg az sem igaz, hogy *stb., stb.. stb. Szóval így vagyok, — kedves Szerkesztő Elvtárs — megbánd* zsultam. A hajam az égnek áll! De őszintén megvallom, —- nem a rémhírektől, amelyek a gyermek* huhogtató dajkaijesztgetések nívó­ján mozognak, — hanem az em* beri butaságtól, a feneketlen osto­baságtól, mellyel a terjesztő maga is elhiszi azt a rémmesét, amit félórával azelőtt önmaga agvalt ki fasiszta vágyálmában, amellyel barátjára akart licitálni. . . Igaz, hogy a licitálásban van egy kis gyakorlatuk: licitáltak eleget a henye brigde-partikon, licitálták őket a kártyás uri-murik után és árpádsávos karszallagot öltve végül ellicitálták az orszá­got.. . Tudnia kell mindenkinek, hogy ha sikkes akar lenni A szomorú csak az benne, hogy velünk fizettették meg a költse. geket! f De nem csak ezt fizetjük meg! Megfizetünk a rémhirterjesztők­nek, neofasisztáknak érdemük sze­rint! Megfizetünk azoknak, akik vi­dám poharazgatás, vasúti utazás stb. alkalmával kinyújtott mutató­ujjal jelzik egvmásnak: „újjki­tartás !" Vigyázzanak, mert mi az öklün­ket nyújt jut ki és ha lecsapunk, a rémhír és terjesztője úgy elpusz­tul, mintha a legújabbtipusu atombomba bontotta volna őket atomjaikra! Ezeket szerettem volna kedves Szerkesztő Elvtárs szíves tudomá* sár a hozni. A vérfagyasztó viszontlátásra : Citerá Zoltán. Nagy választék selymekben, női és férfi szivetekben — Téli kabát — Ballonok — Női és férfi fehér neműek — (Volt Kraasz és poréin üzlet) Lőwynél kell venni PÁPA, Kossuth-u. 3. Telefon: 12 10. Hallotta Szomszéd? . . . hogy az egyik ,,neves" pápai pedagógus üszterhá'y-tér 4. hsz. alatti lakásának kertjében összegyűjtött növényi szárak kö­zött egy 35 mintájú katonai lő­fegyvert talált a rendőrség. . . . hogy a csóti és gyimoti betörések ügyében — amiről multheti számunkban beszámol­tunk — fordulat állott be. Elfo­gott a rendőrség egy rovottmullú egyént, aki kriptarablásért már büntetve volt és gyanúsítható a két községben elkövetett betöré­sekkel. Szembesítések a közeli napokban megtöiténnek, majd át­adják az Államügyészségnek. . . . hogy a Jókai Mór utca 15 szám alatti házban kéményből eredő íűz ütött ki. A pápai tűz* oltóság 35 perc alatt eloltotta a tüzet. A kár kb. 400 forint. . . . hogy Marton Ferencné Bástya u. 22. sz. alatti lakostól okt. 29-én Birkás Éva fehérneműt és ruhát lopott. A tettes ellen az eljárás megindult. . . . hogy a zsidótemető falát ismeretlen tettesek megbontották és onnan az anyagot nap-nap után elhordják. A tettesek kézre­kerítésére a rendőrség erélyes nyomozást indított. . . . hogy Nyers Ferenc Szent László u. 15. sz. alatti lakásán idegen holmikat talált a rendőrség. . . . hogy ifj. Kecskés József Leipnik-gyári munkást a kohó műhelyben a tűzre tett szén kö­zött lévő robbanóanyag megsebe­sítette. Sérülése nem veszélyes A még ott lévő szén átvizsgálása után több idegen anyagot nem találtak. _ ' . . . hogy november 15-én, a Rendőregyesület nagyszabású bált rendez budapesti művészek rész­véteivel. . . . hogy Kenéz Feren:, a Szt Anna plébánia káplánja nem haragszik lapunkra, mert megír* tuk, hogy elemista tanulóival terjesztette az „Új Ember" t. Azt mondja: „ami igaz, az igaz..." . . . hogfc férfi, női, és gyer­mek lábbelitalpalásához szükséges utalványok a v. közellátási hiva* talban igényelhetők. . . . hogy munkatársunknak, „A demokratikus felfogásáról ismert orvos" nem mert nyilatkozni a munkásbiróságokról, gondolván; biztos ami biztos! . . . hogy ugy?nez történt a köztiszteletben álló vezető peda­gógussal is. Pedig ő is saját bő­rén érzi ezek szükségességét. Osztályöntudat... ... hogy fajgyűlöletre szítás fasiszta cselekedet. Ezt nem tudta Máté Ernő hentes, de reméljük az illetékes szervek kitanítják most! . . . hogy Szűcs Dezső mellett még két ,,arra érdemes'' pedagó­gust is magasabb fizetési osztályba emeltek. Nyilván „érdemeikért:' . . . hogy a közeljövőben meg­alakul a Tanítóképző Baráti Köre nívós műsor keretében. . . . hogy Szűcs és Bakóny­koppánv községben igen sok a T. B. C«s beteg és rövidesen bu­dapesti orvosok szállnak ki a kérdés kivizsgálására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom