Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-10-12 / 42. szám
D e m o k t i ke n betli Uszítók Szervezett betörőbandát tett ártalmatlanná Az aradi vértanuk 98 éves évfordulóján vagyunk, mikor reájuk gondolunk; akik meghaltak idegen golyó és kötéi által, mert védték a magyar szabadságot, rádöbbenünk, hogy mennyi vér hullott egy röpke évszázad alatt és még mindig nincs béke, még mindig nincs szabadság a föld 'Arán. Ahol van és ahol építik a békét azok ellen álllandó áskálódás, hazug rágalmak, fegyvercsörtetés mellett újból háborús uszítások vették kezdetét. Az amerikai monopol tőke szerte küldte uszitóit és ma vérebei tele csaholják a világot, de velük csaholnak a kis patkányfogók is ahelyett, hogy a hasznosabb patkányirtással foglalkoznának. Újból háborúra uszítanak, újból a termelésben szorgalmaskodó kisemberek bíztonságérzését ássák alá a hamis prókátorok. Befurakodnak a munkások közé, megmételyezik az ifjúság lelkületét, mert úgy találják, hogy az elmúlt huszonöt év nem volt elég a méregből, szellemi és fizikai rombo* lásból. Hatalmukat csak a rombolás és a demokrácia erőinek a szétdarabolásával tudják biztosítani. Ezért minden olyan megnyilatkozás ami a demokrácia ellen szól, vagy a munkásegység ellen vét, akarva-nem akarva a háborús uszítók ügyét szolgálja és a nemzetközi monopol tőke malmára hajtja a vizet. Ne engedjük meg, hogy a szakszervezetek régi jól bevált módszereit csak azért változtassák meg, hogy széthúzás legyen a munkások között, mint pld. 2 főbizalmi egy üzemben, de nem engedhetjük meg azt sem, hogy az ifjúságot az iskolában úgy nevelje egyik-másik teológus, hogy a száiazság azért van, mert a nép vörös Magya? országot akar. Mások pedig szent kongreszszust hivnak össze, ahol a régi fasiszta egyesületeket követelik vissza. Nem, nem ezek a formák azok, melyek az építést és a békét szolgálják. Idejében figyelmeztetünk mindenkit és kérünk a haza és népünk békéje érdekében. Nem uszításra, hanem felvilágosító munkára biztató szavakra és tettekre van szükség szerte a nagy világon, Magyarországon és Pápán is egyaránt. Aí. L. a pápai rendőrsé. Már régóta nyugtalanüotta városunk közönségét egy bűncselekmény sorozat, mellyel szemben rendőrségünk sokáig tehetetlenül állt. A város különböző helyein fantasztikus körülmények között ismeretlen tettesek betöréseket hajtottak végre. Alapos és körültekintő nyomozás után a hét elején szenzációs fordulat állt be az ügybe Wellner Rudolf pápai kereskedő feljelentése alapján, akitől 4500 tojást és 1 pár autógumit loptak el. A rendőrség megfigyelés alatt tartotta a számbajöhelő értékesítő helyeket. A megfigyelés nem várt eredménnyel jáit. Egyik „kereskedőnél" Német Lajos autógumikat akart eladni. A gumik eredetét nem tudta igazolni. Bekísérték a rendőrségre, ahol őrizetbe vétele után kihallgatták. Hazugságokkal akarta igazolni a gumik tulajdonjogát. Azonban a hazugságaiba hamar belezavarodva bevallotta, hogy a gumikat lopta! Kihallga tása során beismerte, hogy többtagú rablóbanda főnöke volt és társaival együtt sorozatos betöréseket követlek el. Eddig 14 kerékpárlopást ismert be. Bevallotta, hogy ők törtek be a javadalmi hivatalba, ahonnan 1 Írógépet és 246 Ft ot raboltak el. Továbbiak során beismerte, hogy bandája követte el a Dózsa György és Kisfaludi utcai betöréseket. A rablott holmik nagy részét egy zalaszántói korcsmárosnál és helyi kereskedőknél rejtették el. Kihallgatása során terhelő vallomást tett Szőnyeghy Alajos és Horváth István pápai lakosokra. Őket mint a rablóbanda tagjait nevezte meg. A rendőrség riadó csoportjai azonnal kiszálltak a ne* vezettek lakására, ahol megállapí tották, hogy a betörők időközben tudomást szerezve a leleplezésről, megszöktek. A kapitányság veze tője országos körözést adott ki ellenük. Kedd délután érdekes fordulatot vett az ügy. A rendőrség tudomására jutott Szőnyeghy Alajos tartózkodási helye, aki még Német letartóztatása előtt többeknek kiKitüntették Schneller István rendőrkapitányt F. hó 4-én Budapesten ünne* pélyes keretek között osztották ki a Köztársasági Érdemrend kitüntetéseket a demokratikus rend* flrség hűséges harcosai között. A kitüntettek között van Schneller István rendőrszázados, városunk köztiszteletben álló rendőrkapitánya is. Pápa város közönsége örömmel vette e városunkat érintő megtisztelő hirt, ami egyben a város rendjét is dicséri. Schneller István önzetlen mun* kájával szervezte és tette fegyelmezetté rendőrségünket és az ő fáradhatatlan munkájának eredménye, hogy az inflációs idők alatt és után is városunkban nem lett úrrá a spekuláció. Ma is szívós harcot folytat a város politikai és gazdasági rendjének megőrzésén. Gratulálunk a szép kitüntetéshez és további jómunkát kívánunk neki. jelentette, hegy Zalába megy Hegymagasira szüretelni. A rendőrség riadócsoportja még kedd délután kiszállt Hegymagasira és ott elfogta az éppen szüretelő Szőnyeghyt, Előállítása után több pápai lakosra terhelő vallomást tett. Ezek őrizetbe vétele és kihallgatása fo< lyamatba van. Szőnyeghy különben kihallgatása folytán beismerő vallomást tett. A 3. tettestárs még szökésben van. Elfogása minden órában vár* ható. Az ögytovábbi fejleményéről jövőheti számunkban számolunk be. — Kö — aBBBBBBBBBagEBBBKBBBBBBBBBBBBBBtSBBBBSSBBBBBBBBBSBBSBBBBBattSa A kommunista pártok értekezletének világvisszhangja A világsajtó és a nemzetközi politikai körök rendkívüli érdeklődése kíséri a kilenc Kommunista Párt értekezletének határozatait és nyilatkozatát. Ebben a nyilatkozatban a kilenc európai Kommunista Párt megállapítja, hogy már a háború alatt eltérés mutatkozott egyik o dalon a Szovjetunió és a demokratikus országok, — másik oldalon az Egyesült Államok és Anglia között a háborús célok tekintetében. A Szovjetunió és a demokratikus országok a fasizmus és a háborús veszedelem teljes felszámolásáért harcoltak, az Egye* sült Államok és Anglia viszont világpiaci versenytársaktól akart megszabadulni. A két csoport között az ellentétek azóta elmélyültek. Az imperialista tábor — élén az Egyesült Államokkal —, különösen támadó politikát folytat, amelynek a Truman—-Marschall terv csak egyik fejezete. Ez a tá* madó pol tika változatos eszközökkel dolgozik, politikai és gazdasági nyomással, az erőszakkal való nyilt fenyegetéssel. Ezt az erőszakos politikát megtévesztő liberális pacifista álarc mögé rejti. Különös szerepet játszanak az imperialista politika végrehajtásában a jobboldali szocialisták, a Blumok, Attleek, Bevinek, Schumacher-ek, Renner-ek, Sarragat-ok és társaik, akik bomlást visznek a munkás* ság soraiba és szocialista frazeológia álarca mögé rejtőzve szolgálják az imperializmust. A legfőbb veszély — mondja a nyilatkozat — a munkásosztály erőinek lebecsülése, az imperia* lista tábor erőinek túlbecsülése. A kommunista pártoknak állami, politikai, gazdasági és ideológiai téren az imperialista terjeszkedés elleni harc élére kell állániok és maguk köré kell gyüjteniök a nép minden demokratikus, hazafias erejét. Ezt a nyilatkozatot és azt a határozatot, hogy a kilenc kommunistapárt Belgrádban Tájékoztató Irodát létesít, a demokratikus sajtó nagy rokonszenvvel, az angolszász imperializmust szolgáló sajtó pedig élesen támadó megjegyzések* kel fogadta. Rttvldesen befejezik Pápán a telekkönyvezési A pápai földhözjuttatottak a közeli hetekben végre kézhez kapják telekkönyvi kivonatukat. A Megyei Földhivatal értesitette az Ufosz pápai szervezetét, hogy Pápa város földbirtokrendezési ügyében a kiosztott ingatlanok telekkönyvelését előkészítő munkálatokat a műszaki és telekkönyvezési oszt. jelentése alapján jóváhagyták. Egyben utasították a pápai járásbíróságot, hogy a tulajdonjogot a juttatottak javára teherme* tesen jegyezze be. Reméljük az illetékesek most már huza>vona nélkül végzik el a hátra lévő adminisztrációs mun* kákát és a város földhözjuttatottai végre otthon érezhetik magukat birtokukon. Letartóztatták a Pfeiffer-párt központi titkárát Dr. ifj. Sólyom Fekete Vilmos 31 éves ügyvédjelölt, Pfeifferék központi titkárát, többszáz sváb hamis mentesítésével foglalkozott. A Belügyminisztérium megállapította, hogy dr. ifj. Sólyom a Statisztikai Hivatalból kicsempészett sváb iratok hamis másolatát helyezte vissza a Statisztikai Hivatal altisztje segítségével. Dr. ifj. Sólyomot, Rétéi József altisztet és Fenyvesi Lauer Antalt átadták az államügyészségnek, a svábokat pedig kitelepítésükig internálták.