Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-02-02 / 5. szám
^Ot^ixjŰL (Lf melyet Bodolay Géza az ,,Új Szó" szerkesztőségén keresztül küldött szüleinek. Helyszűke miatt — sajnos — csak kivonatosan közöljük ezen érdekes dokumentumot az oroszországi hadifogságban levők életéről, de az itt közölt kivonat is hűen rávilágít a bánásmódra, mellyel * Szovjetunió viseltetik a hadifoglyok iránt: „Tisztelt Szerkesztőség! Síüleimnek (Bodolay Jenő, Pápa, Zimmermann J.-u. 13.), rokonaimnak és ismerőseimnek üzenem az ,,Új Szó" hasábjain: Bizonyára sokat hallottak már a hadifoglyok életéről, megnyugtatásukra igyekszem röviden leírni, hogyan élünk egy nagyváros szívóben meghúzódó hadifogolytáborban. Lakásunk szinte előkelőnek mondható, világos, nagy, szépen festett termekben vagyunk századonként elhelyezve ; vattás matraccal, párnával, lepedővel és jó meleg takaróval jellátott faágyakon alszunk. Reggel és este a nyolcórás munka után megnépesedik a tágas, állandó folyóvizes mosdó s gyakran van lehetőségünk felkeresni az egyik köieli városi fürdőt is. Fürdéskor egyúttal fehérneműt is válthatunk, de ezenkívül „/7IOsóda" is működik a táborban. Egyébként most építi szorgalmas magyar építőcsoportunk a tábor saját emeletes fiirdöházát, amelyben új fertőtlenítő is készül. Két borbélyműhelyben mintaszerű a hajvágás és borotválás Reggel é« este orvosi rendelésre jelentkezhet bárki a legkisebb karcolással. A betegeket jól felszerelt kórházunkban kezelik, ahol példás tisztaság és rend uralkodik. (A nehezebb betegeket innen továbbviszik a városban levő hadifogoly kórházakba.) Ebből mindenki megítélheti, hogy az orosz parancsnokság mindent elkövet, hogy a hadifogoly-munkásoknak legalább olyan legyen a lakása, életnívója, mint • saját munkásaié. Ugyanezt elmondhatjuk az étkezésre is. Naponta háromszor kapunk levest, egyszer kását és 670 gr. kenyeret, sós, fűszeres vagy füstölt halat t cukrot és teái. Ezenkívül a jó munkások még pótadagokban részesülnek, sőt a legtöbb munkahelyen a gyár vagy vállalat külön ebédet (levest és kását, sokhelyen kenyeret is) ad valamennyi munkásának. A izakmunkások általában szakmájukban kapnak elhelyezést (részben magának a tábornak a műhelyeiben, részben a városi munkahelyeken). A magyar földműveseknek egy csoportja a tábor saját kezelésében lévő gazdaságban dolgozik, külön magyar orvos felügyelete alatt. Magyar nyelvű faliújságot több magammal szerkesztünk, ugyanilyen van a németeknek is. Köösen rendeztünk több vidám színpadi estet, a németek kitűnő kamarakórusa több ízben szórakoztatott műsorával. Nyáron divatban volt a repülőlabda ós a gyűrűtenisz, most nagyszabású sakk-csaták dúlnak, többször élvezhettünk bent a táborban mozielőadást (orosz és amerikaifilmeket) kétízben érdekes tudományos színvonalú előadást is hallgathattunk Goethe-ről 'és a német balladaköltészetről, szemelvényekkel kísérve. Látva, hogy a németek milyen keveset tudnak rólunk (úgy látszik, nagyon egyoldalú volt az elmúlt 20 év nagy német-magyar „barátsága") a közeljövőben Petőfinkről fogok német nyelvű előadást mondani. Rendszeresen kapjuk a hadifogolyujságokat s mind nagyabb számban a hazai vöröskeresztes lapokat is. Ennyit pillanatnyi helyzetünkről. S taláu nem árt még hozzátennem, hogy sokat láttunk, hallottunk, tanultunk, felnyílott a szemünk: megláttuk, hogy mi mindenre lesz képes hazánk, ha a szociálista fejlődés útjára lép, ha megpróbál végre idegen majmolás nélkül a saját lábán járni s nem jelszavak, puffogó frázisok után igazodni. Idestova két esztendős hadifogságból ezt üzeni Bodolay Géza tanárjelölt. JTól sikerült szinelőadást rendezett Pápakovácsiban a Szim Zörgő szekéren érkeztünk meg Kovácsiba. A kastély kapuján öles plakát hirdette, fiogy a Szociáldemokrata ifjak itt ma színi előadást rendeznek. Sándor Pál: Két gyöngy c. 3 felvonásos színművét adták elő. A közönség többszöri nyiltszini tapsa bizonyította, hogy a szereplők átérezve az író szavait tökéletesen elevenítették meg az egyes személyeket. Ezek az egyszerű emberek, akiket a mult rendszer elnyomott azért, mert cselédek, béresek voltak, megmutatták, hogy most az új demokratikus társadalomban milyen értéket képviselnek. A színdarabot Madarász Jánosné elvtársnő tanította be. A siker oroszlánrésze az ő munkájának köszönhető. Mert amit ő produkált az gyakorlott rendező dicsőségére is válhatna. A szereplők minden egyes tagja a tudásuk legjavát adta, minden egyes szereplő külön dicséretet is érdemel. Már hazafelé tartunk — elgondolkodom — s közben eszembe jut József Attilának a magyar dolgozók nagy költője egyik keserű versének első sorai: „Apáink mindig robotoltak, hogy lenne enni kevés kenyerünk". Igen az uri magyarország hiénái — a földbirtokosok, bérlők, gyárosok, nemzete mindig gondoskodott arról, hogy a szegény proletár élete reggeltől-estig — a születéstől a halálig az állandó robotban teljen el. Nekik csak az volt a fontos, hogy minél több legyen a haszon és vigyáztak nagyon, hogy a dolgozóknak ne maradjon idejük tanulásra. Ma azonban másként van. Ma van mód és lehetőség mindenkinek, hogy tanuljon. Csak a tudás viheti előbbre hazánk népét egy jobb, igazabb, emberibb élet felé. Áz Iporos Kör Kultűrgárdája hosszú hallgatás után új szellemben, új utakon ismét megkezdte működését. Vasárnap, 19-én a kultúrcsoport nagysikerű, gazdag műsoros-estet rendezett. „A haladóssellemű magyar irodalomról" Csukás István kollégiumi tanár, népi kollégiumi igazgató tartott értékes előadást. Utána a kultúrgárda tagjai tréfás számokkal szerepeltek. A szereplök mindegyike tudása legjavát adta, de külön is ki kell emelnünk városunk Vaszari Pirijét, Szalay Erzsébetet, Pató Jánost, Vass Andrást és Horváth Istvánt. A rendezés nehéz munkájáért Keskeny István érdemel dicséretet. Reméljük, hogy a kör kultúrgárdája a választott úton sikerrel fog előrehaladni. További munkájukhoz soksikert kívánunk. HIRDESSEN a Pápai Néplap-baa Figyelem ! Figyelem! Bérfürészeldfűrészgép hajtóanyaggal és joghasználattal betegségem miatt Érdeklődni lehet: Gyimóthy Dániel bérfürészelőnél Czuczor-u. 5. A MNDSz pápai csoportjának február hó 3-án délután 5 órakor lesz a legközelebbi kultúr.délutánja. Ez alkalommal előadást tart Tóth Sándor festőművész, rajztanár ,,Nők a festőművészetben" címmel. Ezenkívül Győrök István bencés gimnázium VIII. o. tanuló éí Vásárhelyi Károly ref. gimnázium VIII. o. tanuló hegedűn játsszák Alard II. hegedű-duóját. — A belépés díjtalan, a terem fűtve lesz. Meghívó. Február hó 2-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel — a Munkásotthon nagytermében — a Népi Kollégium műkedvelő gárdája műsoros délutáut tart. Előadó: Csukás István tanár és a Népi Kollégium kulturgárdája. Kérjük a közönség szíves pártfogását. Műsor után tánc este 11-ig. Meghívó. A Pápa ós Vidéke Ipartestület 1947. évi február hó 9 én délután 3 órakor tarja az Ipartestület nagytermében 61. óvi rendes közgyűlését, melyre az Ipartestület tagjait meghívja ós kéri, hogy azon minél nagyobb számban jelenjenek meg. A testület 1946. óvi zárszámadása, vagyonmérlege és az 1947. óvi költségelőirányzata az ipartestület irodájában megtekinthetők. Elnökség. Építőipari Munkások! Február hó 3-án */ 2 o órai kezdettel az Építőipari Munkások Szakszervezete nagygyűlést, utána pedig tisztújító taggyűlést tart a Munkásotthonba. Előadó: Budapestről lesz. Kérjük a szaktársak szives megjelenését. A Pápai Vas- és fémmunkások Szabad Szakszervezete f. évi február hó 8-án este 8 órai kezdettel tartják jótékonycélu szigorúan zártkörű táncmulatságukat a Perutz kultúrház összes termeiben. Mérsékelt belépődíjak, elsőrendű ételek és italok, nagyszerű cigányzene várják a meghívott kedves vendégeket. Rendezőség. A pápai Vas- • és Fémmunkások Szabad szakszervezete január 19-én tartotta tisztújító közgyűlését. A megválasztott tisztikar névsora a következő : elnök Kovács Gyula és Németh József, pénztáros Somogyi Ferenc és Miskei István, jegyző Papp Ferenc ós Sass József, pénztári ellenőr Sós Sándor és Mórocz Mihály, választmányi tagok Vidics József, Horváth Gyula és Varga István. Az ifjúság nevelésével Németh Mihály és Györki János szaktársak lettek megbízva. Február 5-én, szerdán 6 órai kezdettel a Corso-mozibau Köztársasági emlékünnepélyt rendeznek a demokratikus szervek és a Nemzeti Bizottság. Szövetek Selymek Pamutáruk legolcsóbban MIKA divatházban Kossuth-u 16. Szövetek Selymek Pamutáruk