Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-06-08 / 23. szám

II&. évfolyam, izém Ara i 60 fillér. *947 június 8. Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt demokratikus hetilapja DHBHnnHnaKB Cisztogatást Városházán ! a Az ország dolgozó népe nyuga. lomra és békére vágyik. A folyto­nos politikai válságok dús termő­talajra találtak a Kisgazda Párt­ban, amely menedékül szolgált a műit rendszer politikai kalando­rai mellett a nagytőkések, föld­jüket vesztett nagybirtokosok, pa< raszt és munkásgyíílölő hadának. Az ország felelős politikai té­nyezői számtalanszor rámutattak arra a visszás szerepre és a két­kulacsos politikára, ami a Kis­gazdapártot jellemzi és követel­ték, hogy a nép haladását, az or­szág felemelkedését akadályozó szennyd lökje ki soraiból a Kis­gazdapárt. Látszatmegoldások egész sora áll mögöttünk. Nemzeti életünk gazdasági megerősítése azonban olyan megoldásokat kíván, ame­lyek a háttérben dolgozó reakciós erőket véglegesen felszámolják, hogy végre nyugalom, béke, rend legyen az országban és dolgos kezek munkáját ne szabotálhas­sák el a dolgozó nép ellenségei. Gyakran hallottuk a Kisgazda Párt részéről a félelemnélküli élet óhaját és mint kiderült,. Ők az összeesküvőkkel, tőkések és spe kulánsok hadával szerettek volna „féklemnélküii" életet teremteni. A munkásság sokat tanult a múlt­ból Megtanulta először is azt, hogy az I rakkal nem jó egy tál ból cseresznyézni, másrészt jogait nem engedi csorbítani és letérni arról az útról, amit vezetői meg­jelöltek számára a szebb jövő felé vezető úton. Sokan ezt nem akarják íudo* másul venni, holott a Demokrá­cia eredményei bizonyítják, hogy az öntudatra ébredt magyar nép, mint harcos egység száll szembe minden népellenes törekvésnek és következetesen vívja meg harcát a reakció minden furfangjával 6zemben, még akkor is, ha ez a Koalíció egyik Pártjában jelentke­zik. A pápai dolgozó tömegek sa­ját bőrükön érezték a spekuláció, a fasiszta háború minden átkát, kínját. A pápai anyák könnyára­data az elesett és a hadifogság­ban lévő hozzátartozóikért — a háborús összesküvők jóvoltából ömlött. Az infláció keserves ör­dögtánca után — a reakció min­den mesterkedése ellenére is meg­teremtettük a jó forintot és nagy eredmény az, hogy Rákosi Má­tyás közbenjárására hazajönnek — az összeesküvők jóvoltából távol­szakadt hozzátartozóink a hadi­fogságból. Augusztus -ével pe­dig megkezdjük a három éves ter­vet, ami biztosítani fogja a dol­gozók jobb életét. Mindezt azonban szét akarták rombolni az összeesküvők és cim­boráik. Azok, akik a vérrel és ve» rejtékkel kiharcolt szabadságunk és demokráciánk nyilt és földalatti ellenségei, akikjiek nem fáj az t Foksániba és Mármarosszigetre A legújabb értestilések szerint szombaton és vasárnap újabb hadifogolyszerelvények érkeztek Foksániba. Ezzel a Foksániba összegyűjtött magyar hadifoglyok száma már meghaladja a három* ezret. Élelmezésükre és egészség­ügyi ellátásukra minden intézke­dés megtörtént. A Magyar Vöröskereszt köz­ponti igazgatósága a budapesti és pestkörnyéki választmányokkal közös megbeszélést tartott a hadi­fogolykérdésben. Elhatározták, hogy a belépő állomásokon a Magyar Vöröskereszt megbízottai fogadják a magyar földre lépő foglyokat, * A Vöröskereszt országszerte hadifogoly üdülőket, átképző és foglalkoztató műhelyeket rendez be. Minden Magyarországra érkező szerelvényhez két orvost és tiz ápolót biztosítottak Debrecenben 140 főnyi személyzetet képeztek ki, akik közreműködnek a hadi­foglyok személyazonosságának megállapításánál, gondoskodnak ellátásukról és továbbirányításuk­ról. Az elmúlt éjszaka távirati je­lentés érkezett Bukarestből, hogy Máramarosszigetről útnak indult az első hadifogolyszállító szerel­vény a magyar határ felé. A mintegy ezer emberből álló első szállítmány előreláthatólag ma délelőtt érkezik Záhonyba. öveteiik a pápai dolgozók Az üzemek, szakszervezetek, po* litikai pártok és az MNDSz mintegy 50 tagu küldöttsége kereste fel a polgármestert és a rendőrkapi­tányt, hogy az árak állandó emel* kedése ellen tiltakozzanak. Ugy a polgármester, mint a rendőrkapi­tány; megértéssel fogadták a kül­döttség panaszát és Ígéretet tettek, hogy tőlük telhetően mindent el­követnek az árak letörésére. Schneller István rendőrkapitány felhívta a küldöttség figyelmét, hogy a rendőrség munkája csak úgy vezethet eredményre, ha ab­ban a lakosság is segítségére van. Ezért — mondotta a rendőrkapi­tány — minden konkrét esetet, saját kezéhez juttasanak el é» azonnal el fog járni. Végül ígéretet tett a küldött­ségnek, hogy pjmaszuk«c eljuttatja az illetékesekhez. Nagy egszökött Varga Béla Ferencet és Var a a, Bélát mint becstelen árulókat a Kisgazdapárt kizárta soraiból Politikai körökben hétfőn nagy feltűnést keltett, hogy Varga ;.5é­lát, a nemzetgyűlés elnökét, sem a Kisgazdapárt vezetői, sem a Ház tisztviselői nem tudták megtalálni. Vara Béla a Kisgazdapárt politi­kai bizottságának ülésén sem je­lent meg, ahol pedig a Kisgazda­párt vezetői fontos kérdéseket szerettek volna vele megbeszélni. Az érdeklődőknek Varga Béla pesti lakásán,* a soproni apácák Bangha Béla-utcai rendházában, azt a felvilágosítást adták, hogy a házelnök még pénteken eltávo­zott és azóta nem tért vissza a rendházba. Valószínűleg Balaton­boglárra utazott. Balatonbogláron viszont azt a választ adták, hogy Varga Béla a vasárnapot Balaton­bogláron töltötte, este azonban autóba ült és azóta nem látták. Általános a vélemény, hogy Varga Béla, aki súlyosan kompro­mittált az összeesküvésben, a fe­lelősségrevonás elől két titkárával együtt megszökött. Törvény készül a 3 éves terv védelméről Az igazságügyminisztérium tör­i vényelőkészítő osztálya most ké­I szíti a hároméves terv védelmé­j ről szóló törvény tervezetét. Érte­sülésünk szerint az újra összeülő ! nemzetgyűlés egyik közeli ülésén nyújtja be dr. Ries István igaz­ságügyminiszter a nagyjelentőségű törvényjavaslatot, amely a köz­társaság védelméről szóló tör­vényhez hasonlóan védi meg a hároméves tervet. anyáknak elhullatott könnye, kik­nek nem fontos a munkás jóléte, akik minden ellen törnek, ami a dolgozók érdekeit szolgálja. Ezt láttuk a Kisgazdapárt kö reiben is és látjuk egyes jelensé< gekben még ma is. Az összees küvők—függetlenségünk és sza­badságunk ellenségei — majdnem kivétel nélkül a Kisgazda Pártból kerültek ki. Az összeesküvőket le­tartóztatták és Kiderült, hogy a Minisztere'nök és a Kisgazda Párt legfelsőbb vezetői is bent vanjiak az összeesküvésben. Szellemük ott él még ma is a Kisgazdapárt, s így a pápai Független Kisgazda ifjúság körében is, ahol bőven vannak olyanok, akik Kovács Bé­lát tartják a legjobb magyarnak, akik a 3 éves gazdasági tervet „marhaságnak" tartják, akik Su^ lyok Dezsőben a nemzet nagy politikusát látják, abban a Su­lyokban, aki minden magyar dol­gozónak legádázabb ellensége. Olvanok, akik az újjáépítés moz­gatóit és a hadifoglyokért egye­dül és legkomolyabban tevékeny­kedő pártvezetőt becsmérlik és olyanok, akik Nagy Ferenc botrá­nyos bukásán a baloldaliakkal úgy vitáznak, „Az nevet jól, aki utoljára nevet". Mindebből az adódik, hogy a Független Kisgazdapárt pápai szer vezete még ma is az összeeskü vés szellemének a fészke, akik nem építő szándékkal élnek, ha­nem rombolóan dolgoznak a ha* ladás ellen. Romboló viselkedésüknél csak az jut súlyosabban számításba, hogy ezek az urak Pápa megyei város közigazgatási tisztviselő ka­rának tagjai. És ilyen elemekre van bízva a város adófizető pol­gárainak sorsa. Kívánatos lenne az összeeskü­vők után az összeesküvés szelle* mét terjesztőit is börtönbe juttatni. De legalább eltávolítani Őket a közhivatalokból. REFORMÁTUS FŐISKOLA! KÖIiYVTtó T i f A

Next

/
Oldalképek
Tartalom