Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.
1946-02-10 / 6. szám
észrevettük J)e a város illetékes hivatala annál kevésbbé, hogy a Salétrom utcát ideje volna rrjár úgy ahogy rendbehozni. Ji tető nélküli romházak faláról lehulló tégla és malter törmelék elzárja a járdát és bokáig érővé duzzasztja a kocsiúton folydogáló eső s szenny vizet. jiz utcát reggel és délben forgalmassá teszik a zárda ta~ jjulói, elerrjista, po/gárista és licista leánykáknak kell itt naponta megküzdeni az onj/adék halmazokkal és a latyakkal. '}(a a vékvjy talpú, sok esetben lyukas cipővel meg is ,Asznák" valahogy az iskolába menést - itt biztos beázik a cipő. Jf kérdésen, pár lapáttal felszerelt napszárqos, félnapi munkával segíthetne. (mi) MKP keddi pártnapja A Partnapot Moravecz, Imre tartotta a Köztársaság jelentőségéről. Előadásában rámutatott a reakciós mesterkedésekre, nielylyel a köztársaságot el akarták gáncsolni. A Kommunista Párt által napirendre tűzött törvényjavaslatot a nemzet, szabad akaratából megválasztott Nemzetgyűlés mégis törvénybe iktatta. Az új Magyar Köztársaság meszsze hangzóan hirdeti a világ felé, hogy a magyar nép kész véglng leszámolni a multai és előrehaladni a demokratikus iejlodés Utján, mely a szabadságszerető népeket, a demokratikus együttműködés, a szabadság tiszta és 'ilágába vezeti. HIETIIKRO A Köztársaság] elentöségét nem értékelhetjük túl. A Köztársaság nem biztosíték a demokráciára, az csak széles alkotmányos keretbe foglalja az eddig kiharcolt eredményeket. A Köztársaság demokratikus vagy reakciós volta erőviszonyok kérdése. A demokratikus erők — köztük elsősorban a kommunisták feladata, a Köztársaság népi demokratikus tartalmának biztosítása. Minden azon múlik, hogy a magyar népnek lesz-e erős akarat a, elszántsága, leszámolni a reakióval, mely a tőkés szabotázson, a földreform elleni támadáson keresztül próbálja megdönteni íiatal demokratikus berendezkedésünket. A köztársaságot minden erőnkkel védeni, szilárdítani kell. hogy az a munkás, paraszt, értelmiségiek szabad, haladó állama legyen. A köztársaság törvénybe iktatásának nagy jelentősége van külpolitikai szempontból is. Minél jobban elzárjuk az utat visszafelé, a bűnös multunk felé annál nagyobbak az esélyeink a békekonferencián. Balogh János elvtárs által elindított közös vita után az Intermeionáléval ért véget a jólsikerült pártnap. Sok -éves gyakorlattal, teljes perfekt gépírónők keres a Perutz ssövŐgyáu. .Jelentkezni lehet a gyái'.oV ez-e tőségé uél. Tangóharmonikát 80—120 báaseúsig, • cserélnék élelemért. Cím kiadóban.. Hirdessen a li k l' A Szakszervezet' Tanács egymillió dolgozó nevében üdvözölte Tildy Zoltánt az új magyar köztársaság első elnökéve való megválasztása alkalmából' Az üdvözlet kifejezésre juttatta, hogy a magyar szervezett munkásság a legnagyobb bizalommal tekint a köztársasági elnök működése'elé,, és egész elejével mellette áll a demokratikus Magyarország felépítésének nehéz munkájában. Tildy Zoh án köztársasági elnök hétfőn délután fél 2 órakor fogadta Rákosi Mátyás miníszterelnökhelyettest, aki bejelentette a köztársasági elnöknek, hogy a nemzetgyűlés politikai bizottsága miniszterelnökké egyhangúlag Nagy Ferencet, a nemzetgyűlés elnökét jelölte. A köztársasági elnök a politikai bizottság javaslatára. Nagy Ferencet, a nemzetgyűlés elnökét miniszterelnökké kinevezte és a felelős magyar minisztérium megalakításával megbízta. Nagy Ferenc miniszterelnök kinevezése után a köztársasági elnök kezébe nyomban letette a hivatali esküt. Tildy Zoltán köztársasági elnök Nagy Ferenc miniszterelnök előterjesztésére a lemondott kormány valamennyi tagját, újból kinevezte. Az új kormány tagjai az esküt, illetve a fogadalmat Tildy Zoiján köztársasági elnök kezébe nyomban letették. Tildy Zoltán köztársasági elnök az eskü, illetve fogadalomtétel utáia Nagy Ferenc miniszterelnököt, majd a kormány tagjait kihallgatáson fogadta. TILDY ZOLTÁN köztársasági elnök, Rákosi Mátyás miniszterelnök helyettes ós Gyöngyösi János külügyminiszter a köztársaság törvénybeíktatása ós a köztársasági elnök megválasztása alkalmával üdvözlő táviratokat intéztek a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok államfőihez, illetve külügyminisztereihez és miniszterelnökeihez. Kedd délelőtt kezdte meg a népbíróság Jankó-tanácsa Szálasi és társai ügyónék tárgyalását. A politikai ügyész dr. Nagy Vince, a népügyész Frank László. A külföldi sajtó képviselői, a chikágói Tribüné, a moszkvai Tass, a Reuter-iroda és az összes nagy külföldi lapok és távirati irodák tudósítói is megjelentek a tárgyaláson. Szálasi 10 óra előtt néhány perccel jelent meg a tárgyaláson. A közönség, mint- egy ember kiálltja felé: — Gyilkos, gazember, tömeggyilkos. Mögötte Szőlőss3 r Jenő, báró Kemény Gábor, Beregffy Károly, Gera József, Vajna Gábor és Csia Sándor lépnek a terembe. A személyi adatok felvétele után megkezdték a, vádirat ismertet ését. Syennekétkeztetési és gondozási akció Pápa város szociálpolitikái bizottsága összefogva a helybeli Demokratikus Nőszövetséggel, most energikusan kézbe vette ezt az ügyet. Gyűjtést indított, melynek eredményekópen két napközi otthon nyílt meg e héten. Ebben a két napközi otthonban a város összes rászoruló gyermekei étkeztetésben, gondozásban és foglalkoztatásban íészesiilnek. A nemes célra nagyszabású gyűjtőakció indult meg, melynek szép eredményeiről ezúton számolunk be olvasóinknak. Az ircabizalmiak nagy lelkesedéssel, fáradtságot nem kímélve gyűjtenek a Demokratikus hölgyekkel együtt. Tudják, rajtuk áll, hogy a város apróságai tovább dideregnek és éheznek-e a januári szélben? Az eddigi gyűjtóspénzbeli eredménye meglepően szép: közel tíz millió pengő gyűlt össze. Sajnos a természetbeni adományok korántsem fedik a szükségleteket, bár az eredmények itt sem csekélyek: Különösen jelentős a Bacon- és Perutz gyár. élelmiszer, s a Városi gyógyszertár vitamin adománya. Közvetlen utánuk következik a íels© hosszú-utcai Horváth fűszeres, .nagylelkű .élelmiszer szállítmányával, egy ismeretlen, szeréuy adakozó 10 méter-fával, KorcsHjjár,os József asztalos, ki ingyen vállalta a napközi otthon bútorzatának elkészítését, • s a sok kis . embar, tisztviselők, kik szerény fizetésükből alig-alig tudnak megé ni, de mégis juttattak az éhező gyermekeknek. 150 gyermek derű t, mosolygó pillantása jutalmazza őket. Sajnos azonban, olyanok is vannak, kikhez nem hatott el a kérő szó. Pl. köztudomásúan igen gazdag — állítólag feketéző - három helyről is kidobták a kérőket. Az ilyen esetek bizony elkeserítik a lelkes gyűjtőket. Az adomány értéke relatív: kis összeget is emel, az áldozatkészség és a szeretet, mellyel adják. Buzduljon föl Pápa város társadalma! Ne legyenek restek a jóra, ne. lanyhuljon adakozó kedvük ! Gondoljanak arra, hogy gyermekekről van szó! Nincs megrendítőbb a gyermek szenvedésénél, mert ő nem tudja, hogy miért kell szenvednie. Ne nézzenek ránk vádolóan a cs©dálkozó gyermekszemek. Bozóky Éva ftHW^^Bt^^MífliWftWftiWHIíBMffiMBWWi l^B II WI HIl ft i^ MWi A gyermekétkeztetési akció megnyitása. Február 2-án. a volt internáló-tábor épületében kapta meg első ebédjét — a Szociálpolitikai Bizottság által elindított gyermekétkeztetési akció során — mintegy. 100 gyermek. Az apróságok vidám arccal és jó étvággyal fogyasztották el a kitűnő babgulyánt. PETŐFI SÁNDOR Itt a nyilam! mibe löjjem? Itt a nyilam ! Mibe iőjjem ? Királyi szék áll előttem, Bele lövöm bársonyába, Hogy csak úgy porzik kínjába', Éljen, Éljen a köztársaság ! A korona nagyon drága, Nem való az a királyra ; A királyra! ugyan minek Szamáron a bársony nyereg ? Éljen, Éljen a köztársaság ! Piros bársony köpönyege, Ide vele, hamar ide, Lesz belőle lótakaró, Úgyis éppen arra való, Éljen, Éljen a köztársaság ! Arany pálca a markában, Csavarjuk ki hamarjában ; Ásót, kapát a kezébe, Ássa meg a sirját véle! Éljen, Éljen a köztársaság ! Ez egyszer csak annyit mondok: Jó soká voltunk bolondok. Legyen egy kis eszünk végre, Másszunk a király képére, Éljen, Éljen a köztársaság ! ek Ügyeletes gyógyszertár. Február 11-tol 17-ig a Városi gyógyszertár tart ügyeletes szolgálatot. A Polgári Kör tisztújító közgyűlése. Ünnepélyes keretek között zajlott le a Pápai Polgári Kör 76-ik rendes közgyűlése, melyet Szilágyi Ferenc elnöki megnyitója vezetett be. Az elnök üdvözölte a másfél év után újból összejött tagokat, Kerekes János polgármestert, Edelényi Szabó László bornagykereskedő!. A tit-4'ári, pénztárosi, háznagyi, pincemesteri. könyvtárosi jelentések beterjesztése után egj'hangulag megválasztották a következő tisztikart: Díszelnökök: Kerekes János polgármester, Edelényi Szabó László. Elnök: Szilágyi Fere-no, ügyvezető alelnök: Béldi Zoltán, titkár : Lőrincz Antal, ügyész : dr. Maurer István, pénztáros: Mórocz Zoltán. Számvizsgáló, könyvtárosi, háznagyi, pincemesteri tisztségek után 14 tagú rendes- és 4 tagú pótválasztmányt választottak. Az új tisztikar nevében Szilágyi Ferenc elnök köszöntötte az újjászületett Polgári Kört. Béldi Zoltán felszólalása után Kerekes polgármester közel egy órás beszédben világított rá azokra a szükséges tennivalókra, melyek az újjáéledt Polgári Köre várnak. Sorozatos gazdasági elő* adások. Városunk szociálpolitikai bizottsága minden vasárnap d. e. 11 órai kezdetül a Jókai mozj helyiségében sorozatos gazdasági, kertészeti és gyümölcstermesztési előadás sorozatokat rendez. Ezúton is felhívja az újonnan földhöz és házhelyhez juttatottakat, hogy részükre az előadások látogatása kötelező Minden gazdálkodót. érdeklődő értelmiségit és iparost is "szívesen, várunk. Kívánatos a háziasszonyok, gazdasszonyok megjelenése is, mert a kertészei, baromfi és. sertéstar tás n agyrészt- • az ő m un ka körükhöz t irtózik. A» eiöi-idás-sorozat ün> epélyes megnyitása vasárnap február hó I0*én délelőtt 11 órakor lesz a Jókai rnozi helyiségében.