Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.
1946-12-15 / 50. szám
Még pár Ha, mint ember különösen kalandos életével nem is, de mint művész, feltétlen megérdemeli, liogy szóljunk róla azért is, mivel úgy szerette ezt a várost és kis megszakításokkal életének majdnem egynegyed részét élte le falai között. Sopron vármegye szülötte' volt, sokoldalú tehetség a festőművészet terén és a lánglelkü művészeknél gyakori rendkívül termékeny tehetség. Művészetének zsenialitása a magyar lélek, a magyar szokás, a magyar falvak megelevenítene volt. Rossz korban született. Mostoha idők jártak a művészekre. Pedig ae akadémiát is éhezve, nyomorogva végezte a szebb jövendő reményében. Talán ezek a nehéz körülmények tették őb iszákossá, hogy éjszakánként mulatókban, éttermekben rajzolt, hogy lakbért fizethesen, a főiskolai menza-pénze meg legyen. Nem a jelleme volt rossz, hanem a társadalom ós a sora, mely mindvégig mostoha volt hozzá. Hogy milyen igaz művész volt, azt éppen az bizonyította legjobban, hogy hű maradt a mostoha -sors mellett is a művészethez. Uray János meghalt és nyugtalan lelke, amely örökké új és új prespektivákért szomjazott, kutatott, a Teremtőhöz szállt és bizonyosan igy szólt a nagy Mindenhatóság Urához: „Uram, elvégeztem küldetésemet! Pictorjft voltam a magyar falvaknak és városoknak, nem futottam ki a világba hírnévért, dicsőségért, jobb pénzért, több pénzért, Adtam a műveimet borért, kenyérért, szállásért, szép mosolyért, hogy legyen belőle a házakban elég. -Legyen belőle, necsak a gazdagok szalonjaiban, hanem a szegények konyháiban is. Elszórtam lelkem gazagságát potomért, nem voltam fukar. Nem zárkóztam el idegen gőggel, művóizi tslsőbbrendűségemmel. Koldussal; gazdaggal egyformán barátkoztam. Követtem Krisztus példáját, az alázatosságot ós Hozzád oh jó Uram megtérni is alázattal, szegényen tértem én. Utamon nem kísért pompa, csak testvéreim és a barátaim bánata. Elvégeztem küldetésemet! Magyar hazámban magyar színeket, magyar lelket szólaltattam meg a vásznaidén és földi utam hű teljesítése után immár nyugodtan alhatok." Uray Jrén. én Moszkvában lesz március a legközelebbi külügyminiszteri értekezlet A külügyminiszterek megegyeztek abban, hogy a legközelebbi találkozót Moszkvában tartják meg. Tekintve, hogy Londonban, Parisban ós Newyorkban már volt hasonló értekezlet, így a külügyminiszterek egyhangúan döntöttek most Moszkva mellett. Molotov biztosította Byrnest, hogy a sajtónak ugyauoij'an közlési SZ Pi badsága iesz Moszkvában, mint a többi városokban volt. 1) Pápa m. város Közellátási Hivatala értesíti a tehéntartó gazdákat, hogy akik tejbeszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tettek, 1. hó 16-tól, hétfőtől kezdve korpakiutalásban részesülnek a Közellátási Hivatal 3-as számú szobájában. 2) Azok az állattartó gazdák, akik extrahált napraforgódara kiutalást óhajtanak igénybevenni, f. hó 12-től kezdve jelentkezzenek a Közellátási Hivatal 3-as számú szobájaban. 3) Minden rászoruló ellátatlan család húskonzervet igényelhet a Közellátási Hivatal 5-ös számú szobájában 1*25 Ft-os árban. A konzerves dobozokat kiürítés után a hivatalhoz vissza kell szolgáltatni. Sallai és Fiirst bírái • • r Franciaországban Franciaországban még nem ért véget a kormányválság. Vincent Auriol, a nemzetgyűlés szocialista elnöke, bejelentette, hogy nagy köztársasági unió létesítését javasolta, amelyben a szocialista, a kommunista, a radikális párt és a népi köztársasági mozgalom venne részt. J* MWVW ghiiim'P^H Mézd meg GZ árakat! Me vásároíj drágábban! na A Az üzemi szakszervezet segítségével az üzemi MADISz nagysikerű mikulás estet rendezett. Az esten kiosztásra került 230 darab szeretetcsomag a gyárban dolgozó anyák gyermekei részére. A gyári szakszervezeti titkár bevezetőjében megköszönte a P. Ü. MADISz vezetőségének és tagjainak önkéntes és szociális tevékenységét, mellyel segítették a rászoruló gyermekeket. Elősegítették azon könnyek letörlését az ifjú kis magyarok arcáról, kik e népeket nyomorbadöntő háborúból nem sokat értettek, de kihatását érzik, mikor a távollevő apák szeretetét kénytelenek nélkülözni. A Perutz ovoda és napközi otthon gyermekei sz.avalatokkal,énekszámokkal és színdarabbal szórakoztatták a közönséget. Majd végül a Perutz Üzemi MaDISz mikulása kiosztotta az ajándékokat a dolgozók gyermekeinek. — mottó — a r A NOT Bojta-tanácsa szerdán tárgyalta a törvénytelenül kivégzett Sallai és Fürst fasiszta bíráinak bűnügyét. A bírákkal együtt kerül a NOT elé Zsitvay Tibor volt igazságügymin iszter is. ütött árui, siői Teréz-körút környéki 2 szoba konyhából álló lakásomat pápai lakásért. Érdeklődés KSeimann „Népszava" könyvkereskedésben. tehérmeiiiűt és rövidáru cife&elket a legolcsóbban DSVÁTÜZLETBEN KOS$UÍH-A, 15. 1 drb 6. sz. csíszoit vizes k. 12 — í „ 6, sz, boros készle^ 12'— 1 „ 6, sz. ligőrös készlet 12 — 1 „ vizes pohár 1'— 1 „ korsó 15 J. csiszolt 6-— 1 „ palack 1 I, dugós 6'— 1 „ fajenc 1 I, tejes pohár 1*50 1 „ „ fali sótartó 1'50 1 „ 0'3 pohár 1 — 1 „ váza 1'5Q 1 „ ' leveses tál 3' — 1 „ pecsenyés tál 3-— 1 „ tésztás és főzeiékes tál 3 — és ssiéig ssamíalam ©Ms.it kerül Ily ölesé árosa ©2üvegezés és képkeretezés MLOIhib. De^ső Szent István út 8. sz Férti és női szövetek, selymek, karác§oiiyi s i a legolcsóbb árban vásárolhatók divatáruk, harisnyák, pipere és illatszerek, ndékok nagy választékban Weisz Imre és Társainál Kossuáli-uíca szám.