Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.

1946-12-08 / 49. szám

894© december 8 Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt demokratikus hetilapja iskolák Sok szó és vita tárgyát ké­pezik mostanában az áitaiános iskolák. Szülők, pedagógusok, tanulók beszélnek róla. Igen sokan jónak, nagyon kevesen nem megfelelőnek tartják. Ez utóbbiak azok, akik fájlalják a polgárik és gimnáziumok alsó tagozatának megszűnését. Ök azok, akik a kiváltságosok isko­láinak a hivei. Ok azok, akik azt mondják: aki a drága tan­dijat nem tudja rqegfizetni, az ne tanuljon. Mi leszögezzük, hogy örülünk az általános isko­lának, mert ebben az iskolában a nép legszegényebb rétegei is megkaphatják azt a műveltséget, mely nélkül az életben megállni nem lehet. Nem tagadjuk azt sem, hogy a szervezések körül vanuak kezdeti nehézségek, ami­ket azonban könnyen át lehet hidalni. Üdvözöljük az új iskolát azért is. mevt -egységet visz azokba az iskolákba, melyek az általá­nos iskola nevet viselik. Sajnos ez az egység azonban jelenleg csak látszat, mert teljes csak akkor lesz, ha az iskolák álla­mosítva lesznek. Ma még a különféle felekezetek kezében annak dacára, hogy egységes a tankönyv, a tanítás jól tudjuk, a felekezetek szája-ize szerint történik. Pápán is létesültek általános iskolák, legnagyobbrészt sze­rencsés megoldásban. Egyről azonban tudunk ez idő szerint, mely igen szerencsétlenül szer­veződött meg. Ez a református általános iskola. Itt nem előre­haladást, hanem visszaesést kell megállapítanunk. A látszat ked­véért — mely abban áll, hogy okvetlen két általános iskola legyen, két igazgatással — fel­áldozta a református egyház osztott elemi iskoláját. A szülők, akik szeptemberben gyermekeiket ebbe az iskolába íratták be azzal a tudattal, hogy minden osztály külön tanul, nagy megdöbbenéssel vették tu­domásul novemberben: szótvá­lasztották a fiúkat ós leányokat az előbb említett ok miatt. En­nek természetes következménye a kis létszám miatt az lett, hogy össze kellett tenni az I—II. és III—IV. osztályokat, tehát osz­tott iskolából lett részben osz­tott. Mily ideális iskola volt ez a 30 körüli létszámú osztályok­kal. Itt azok az igazán jó taní­tók, kik ennél az iskolánál mű­ködnek, remek eredményt ér­hettek volna el. Jelenleg azon­ban két osztállyal összevontan semmiképpen sem érhető el az az eredmény, amit méltán el­várhatnak a szülők egy városi iskolától. Legsajnálatosabb a mi kapnak a a ÜÜOSs karácsonyi akciója sarán A MNDSz pápai csoportja lázas munkával készül az idei ka­rácsony ünnepére. A lelkes asszonycsoport eddigi működé­sével is bebizonyította, hogy munkája nyomán az elesettek is ünnepelhetik az életet remény­telen hétköznapjaikban. Nincs a városban egyetlen akció, amely­ből részüket ki ne vennék és az eddigi tapasztalatok mutatják; eredményesen. A gyermekétkeztetések, a ha­dif'ogoíyszolgálatok, a munka­nélküliség elleni küzdelem szép eredményei után elhatározták, hogy a , vBékesség ünnepét" em­lékezetessé fogják tenni azon gj^ermekek számára, kikhez a sors mostaha. Akciójuk eredmé­acsonyra nye kibontakozóban van: 100pár cipő lesz, gyermeköltönyök, ha­risnyák, ingecskék gyűltek össze, hogy a tél rémisztő hidege meg ne kínozhassa a kis hadiárvákat. Gratulálunk a lelkes Nőszö­vetség minden egyes tagja ós e- nemes munka vezetőjének; Kerekes János polgármester fe­leségének. A kiosztott fő­ném lehet újra felosztani A Községi Földigénylő Bizott­ságok csak az Országos Földbir­tokrendezŐ Tanács határozata alapján alakulhatnak újjá vagy egészíthetők ki új biiciisági ta­gokkal. t A Községi Főldigénylő Bizott­ság a Megyei Földbirtokrendező Tanácshoz jóváhagyásra felterjesz­tett juttatási javaslatot és felhasz­nálási tervet a jóváhagyás előtt sem változtathatja meg. A Földigénylő Bizottság ezu­tán a földet újból nem oszthatja fel. Mindenkit meg kell hagyni annak a földnek a birtokában, amelyet megkapott. Az 1946. de­cember 1-én fennálló helyzeten a Földigénylő Bizottság nem változ­tathat. A Községi Földigénylő Bizott­ság olyan tagja ellen, aki a fenti rendelkezéseket nem tartja be vagy az Országos Földbirtokren­dező Tanács intézkedéseinek el­lenszegül, vagy határozatának vég­rehajtását megtagadja, a népbíró­ság előtt bűnvádi eljárást kell in­dítani. Ezenkívül az ilyen egyé­neket a juttatásból is kizárják. folyik a harc az árdrágítók ellen Legutóbb beszámoltunk arról, hogy a pápai rendőrség sikeres munkával az árdrágítók sorát lep­lezte le. A dolgozó nép lelketlen kufárai elnyerték büntetésüket, szerencséjükre még nem sta­táriális úton. Az árdrágítók elleni harc újabb szakaszába lépett az­zal, hogy minden árdrágító bűn­a toékesaeraKŐcléseket A négy nagyhatalom külügy­miniszterének newyorki tanácsko­zásán -2 trieszti megegyezéssel kapcsolatos részletkérdésekről és a kormányzó hatalmi körének megállapításáról tárgyaltak. A ma­gyar, román és bolgár békeszer­ződések még függőben hagyott kérdéseivel kapcsolatban is meg­egyezés jött létre. Eszerint a ma­gyar kormány tárgyalásokat kez­deményez a Duna—Száva—Adria vasút részvényeseivel érdekeltsé­geik méltányos rendezése céljá­ból. Románia kormánya megtéríti a román-német szövetség idején a zsidó tulajdonban okozott káro­kat, végül Magyarország, Románia és Bulgária vasúti átmenő forgal­mat engedélyezzen a szomszéd államok között. A Reuter-iroda, valamint az angol lapok tudósítói kiemelik, hogy — mint a közel­múltban — ezeket az engedmé­nyeket is Molotov külügyminisz­ter békeszerető magatartása tette lehetővé. New-yorki diplomáciai körök szerint a békeszerződéseket abban az időpontban és ott fogják aláírni, ahol a német kérdés tárgyalását megkezdik. Eszerint a szerződések aláírására január első napjaiban kerülhet sor. tett statáriális eljárást von maga után. Vaszaron is hozzáláttak az árdrágítók elleni harchoz. A mun­kának eredménye van. A vaszari rendőrség elfogta Gorobics Ká­roly és Körmendi Sándor vaszari földműveseket, Máté Elemérné (Máté Virginia) „hivatásos" vaszari feketézőt, Borbély Mátyásné győri, Andorfi Gyula vaszari, Kovács Istvánné és Silber Jánosné pilis­vörösvári és Darázs Károlyné új­pesti lakosokat, akik liszttel és hússal feketéztek. Vallomásuk sze­rint a Budapestre íelszállított két forintos lisztért 8 Ft-ot kapnak. Náluk talált nagymennyiségű lisztet és húst elkobozták, az el­járás ellenük megindult. Fontos adóinftézkedésefc Január 1-től fontos adóújítá­sok lépnek életbe. A nagyjöve­delmeket és nagyvagyonokat fo­kozatosan növekvő kulcs szerint adóztatják meg. Kemény intéz­kedések készülnek az állás- ós jövedelembalmozás ellen, ezen kívül szabályozzák a köztisztvi­selők összeférhetetlenségét. ! VTf in sin! wsi rt KHiRVffliiviwnnKRnsflsinfnrainDiBni^BHHBnnnHBBBMnHniinnn wn • nmtrmmiiBHiiraimiH u H • 11 bi i lunuuniBPBitBiiBmii • ni it HiiiiwiBtM^ff nvinnsiiBttniMiBitKnniifnisEtBiiBiisitBintiBniiBstBin u^^HHM^mM^ra^ss^mmn^MsitBinnfnfiii nnBiii n szempontunkból az, hogy ebbe az iskolába járnak az alsóvárosi szegény parasztság, munkásság gyermekei. Ezek ne kaphassák meg (azt a nevelést, amire szük­ségük lesz ? Ha az alsó tagozat­ból gyenge előképzettséggel mennek a felső tagozatba, soha sem tudják azt pótolni. Ezúton is felhívjuk az egyházi hatóságot, állítsa vissza a régi beosztást és mint egy tagozat, egy igazgató vezetésével, a fel­sőbb osztályokban, ha kell, pár­huzamos fiú, leány osztályokkal follyon a tanítás, ami feltótlen előrehaladást jelent, nem pedig visszaesést. .Reméljük, hogy a tanfelügyelőség sem fog bele­egyezni az iskola visszafejlesz­tésébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom