Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.

1946-03-17 / 11. szám

Helyreigazító nyilatkozat A pápai járásbíróság Csaba Imre szerkesztésében megjelenő „Pápai Néplap" 1945 október 31 napján I. évfolyam 30. szám 3. oldalán „Akinek nincs gabonája, az fagyjon meg" címmel téves infonnációk alapján megírt köz­leményre a következő „helyre­igazító' 4 nyilatkozat közlésére ho­zott ítéletet: „F. évi április 5-től kezdve, 47 évi szolgálat után nyugalomban vagyok és aktiv szolgálatot nem végzek. A cikkben említett ,,rémtette­ket" ez okból sem követhettem el. A cikk egyes állításaira vá­laszom : Azon állításra, hogy bár csak egys etü tagja vagyok a Kisgazda­pártnak, de teljesen befolyásom alatt van annak elnöke, egy ura­dalmi erdőar, a/:t válaszolom : Mindenki olyan pártnak, ahova érzései főzik és ahova tartozni akar. Ezt a jogot másoknál is tiszteletben tartom és senkinek párthoz tartozását nem kifogá­solom. 1936-ban valóban Antal Istvánra szavaztam, s talpát már csak azért sem „nyalhattam", mert személyesen nem ismertem, vele nem beszéltem. Senkit azért, mert Antal Istvánra szavazott, a mun­kából el nem bocsátottam, de de nem is bocsáthattam, mert a választás idejében semmiféle er­dei munka nem folyt. A Kisgazdapárt elnöki tisztét betöltő erdőör nyilaskeresztes jel­vényét illetőleg, amivel ő állítólag 1942 ben a faluba érkezett, ezt a jelvényt ma is viseli, áll pedig ez a jelvény egy ötágú tölgylevél csillagból, a következő körirattal: „Magyar erdészeti műszaki segéd­személyet országos egyesü'ete". Arra, hogy én a környéket el­láttam fával gabonáért, már csak azért sem tehettem, mert mint említettem, április 5. óta nyuga­lomban vagyok. így padlásom sem telhetik gabonával! Ellenben tudomásom van arról, hogy az erdőhivatal a püspökségi uradalom központi vezetőségének utasítására, az erdészeti személy­zet konvenció gabonáját fabérbe szedi be, miután az uradalmi gazdaságok új birtokosai a hol­dankénti 150 kg. gabonát nem természetben, hanem pénzváltság­ban fizették le s így nem volt miből fömunkabérét képező kon­venció gabonát kiadni, pénzért pedig nem lehetett venni. Sajnos, az összegyűjtött gabona csak a harmadik negyed járandóságra volt elegendő, a már esedékes negyedik negyedre alig maradt néhány kilóra való. Az állítólag roskadozó padlás bizony sajnos, üres már. A már állami tulajdonba vett püspökségi erdőhöz tartozó illet­ményföld a 33.000-1945. F. M. sz. r. szerint nem osztható el, természetes tehát, hogy azt az illetményesek felszántatták és be­vetették, (már t. i. azt, amit őszi vetésre szántak és nem éjjel szántották fel, hanem nappal). Ezekben az illetményekben nekem a felsorolt okoknál fogva, részem már nem lehetett. Az igazolásomat illetőleg Mihály Sándor ny. gazdasági főfelügyelő­vel, az igazoló bizottság tagjával nem is beszéltem s így nem is mondhattam neki, hogy a „Te számodra Mihály bátyám, hogyne Meghívó. Á Pápai Dplgozók Beszerzési, Termelést, Ertékesitési és Fo­gyasztási Szövetkezete 1946. évi március hó 31-én délelőtt tartja a Szövetkezet helyiségében Pápa,. Fő-tér 25 szám alatt évi rendes közgyűlését, melyre s Szövetkezet üzletrész­tulajdonosait meghívja. TÁRGYSOROZAT: 1. Mérleg és zárszámadás elő­terjesztése 2. Kilépő igazgatósági tagok he­lyett ujak megválasztása 8. Indítványok. Az alapszabályok 14. § a sze­rint a közgyűlés akkor lesz ha­tározatképes, ha a jelenlevő ta­gok a leadható szavazatok 51 százalékát képviselik. Esetleges indítványok a köz­gyűlés előtt legalább 8 nappal 10 tag aláírásival az igazgató­sághoz nyújtandók be. Pápa, 1945 március 9. IGAZGATÓSÁG, i nin in iiiiiniiiiiiüiiiiiii mi 111 ini rni ni Értesítés! Értesítem a nagyérdemű kö­zönséget, hogy női szabóüzem­ben segédeimmel és, tanoncaim­mal együtt a legkitűnőbb mun­kátállítom elő. Egyben értesítem a női szabóipar iránt hajlandó­ságot mutató fiatalságot, hogy a már egj-szer sikerrel megtar­tott esti varrótanfoíyamot meg­ismétlem, miért is felhívom a jelentkezők figyelmét, hogy a 3 hétig tartó esti varrótanfo­lyamra nálam a nap bármely szakában jelentkezhetnek. János Antal Pápa, Csatorna-u. 8. 11 i M if > 11 iiiim 111 ii iii 11 ii íj in iiiiin lenne ? ' továbbá a már ismételt oknál fogva, mivel én nem vagyok aktiv szolgálatban és fát nem osztogathatok ! Farkasgyepü, 1945 november 9. Id. Dobó fenő ny. föerdőtanácsos, farkasgyepüi lakos. Izzó hangulat a MKP járási konferenciáján Az elmúlt vasárnap óriási él­ményt jelentett a pápn járás MKP szervezete tagságának, a járási titkárság által komolyan előkészí­tett járási konferenciája. De nemcsupán eredményekben volt kimagasló, hanem az ünne­pélyes keret, amelyben az egész konferencia h folyt, örök emlékűvé vált a megjelentek számára. A megjelent elvtársak az egész konferenciát nagy meghatódott­sággal es lelkesedéssel eltek át. Sz ikra elvtárs, központi kiküldöt­tünk alapos és tárgyilagos poli­tikai beszámolóját vé^ig lelkes és harcrakész felkiált?sok szakí­tották meg. amikor a magyar nép ellenségeiről, vagy a párt építésé­ről volt szó. A konferencia izzó hangulata kifejezést adott arra, hogy tovább pedig nem vagyunk hajlandók a reakció úszályliordozói lenni az­által, hogy a koalíciót továbbra is fenntartsuk, mivel a Kisgazda­pártba befurakodott reakciós nagy­tőkések, volt nagybirtokosok, bankárok és ügyvédek a nép bi­zalmával visszaélve, akadályozói a magyar gazdasági rend helyre­állításának. A koalíció helyes és fenntartható, ha az, az eredeti célt szolgálja, s nem pedig a reakció ügyeinek az intézője. A járás kü !döttei Pintér László szervezeti beszámolója után a hozzászólásaikben kifejezésre jut­tatták, hogy a magyar dolgozó parasztság és ipari munkásság, a haladó értelmiség érdekében harcot hirdet a falút- és várost­nyúzó reakciós elemek ellen és ebb^l a harcból — telve meg­győződéssel fejezték ki —. csak a magyar dolgozók tömege a három párttal kerülhet ki győz­tesen. A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Parttal és a Nemzeti Parasztpárt csatla­kozásával az igazi élharcosa lett a magyar dolgozóknak és ez a három párt küzd a tagságával vállvetve a boldogabb magyar jövő kivívásában. A konferencia nagy helyesléssel fogadta a határozati javaslatot — ami a szervezesi kérdésekben is lendítő kereke a pártunk meg­erősödésének, ami a tagság meg­növeléséhez fog vezetni. A falusi pártszervezeteink nagy lelkese­déssel hirdettek egymásnak ver­senyt, ami még a taggyűjtést még sikeresebbé fogja tenni. A. konferencia végül is szárnot­adott arról, - ellentétben a múlttal — hogy a reakciói ma már ftiún, az eddig oly elszige^­telten elő parasztság körében, h°tást nem érhet el. A falú dol­gozói a Magyai Kommunisia Párt vezetősége mögött egy emberként állva kü/di le a saját ellenségét, a reakciót, ami a volt nagybirto­kosság földjének visszaszerzését szeretné megvalósítani és szó­szólójává meg a nagyp.npságot is megteszi. A MKP szervezetei falún a vá­ros dolgozóival elég erősek ahhoz­hogy a megszerzett és megmű­velt földüket maguknak megtart­sák, ami kifejezésre jut ezekben a szavakban: „Inkább meghalunk, de földünket nem adjuk!" és „A föld azé, aki megműveli !" Valóban, ezeknek a szavaknak kell élni minden magyar dolgozó Paraszt lelkében ! Ezekkel a sza­vakkal kell hirdetni azt, hogy a magyar szegényparasztság soha­sem fogja elárulni harcos hőseit: Dózsákat és a 48-as szabadság­harcosokat ! Amit pedig a mult hősei nem tudtak megvalósítani, azt ma a magyar parasztság, igazi szövetségesével a Magyar Kommunista Párt vezetesevel, élen nagy harcos fiával, Rákosi Mátyás elvtársunkkal végig fogja küzdeni ! Ez lesz majd ai alapja a magyar nép igazi jövőjének ! Ennek az elhatárolásnak szel­lemében zárult be az első pápai járási konferenciánk és ez fog valóra válni a jövőben minden pártszervezet élén. Ezt az izzó hangulatot adta kifejezésre a mihályházai és a pápai pártszer­vezetünk kultúrgárdájának műsora. Szervezeteink kiküldöttei telve soha még át nem élt élmények­kel hagyták el a konferenciát. IMMI11 MIMII IMIIM III IMIM M11!!iill!í!lllli!im!l!l!!liil!ililllllllll III111III li A pápai Munkásotthon Szövet­kezet Pápán a Szabad Szakszervezetek helyi­ségében (Fő-tér 25) 1946. év március 30. napján délután 6 órakor tartja VII. évi rendes közgyűlését melyre az iizlefcrésztulajdonosokat ezúton meghívja az IGAZG ATÓSÁG. A közgyűlés tárgysorozata a-következő : 1. Az igazgatóság jelentése. 2. Az igazgatóság által összeállított zárószámadás, mérleg­és eredményszámla felülvizsgálata ós a mérleg megállapítása. 3. A felügyelő-bizottság jelentése és a felmentvények megadása. 4. 2 igazgatósági és 3 felügyelő-bizottsági tagnak 3 évre történő megválasztása. 5. Esetleges indítványok. Az igazgatóság közzéteszi, hogy a mérleg az alapszabályok 42/ §-a értelmében a Szabad Szakszervezetek Szakmaközi' Bi­zottságának helyiségében a közgyűlést megelőző 14 napon ke­resztül közszemlére van kitéve és minden szövetkezeti tagnak rendelkezésére áll- IGAZGATÓSÁG. Sporttársadalom figyelmébe! Pápa város sportszerető kö­zönségének régi álma valósul meg jövő héten. Lelkes odaadó, a demokratikus sportért rajongó sportemberek támogatásával le­hetővé tették, hogy a Pápai Néplap sport mell ék létéként a a nyugati kerület bajt]oki mér­kőzéseivel, a sorsolással, a heti műsorral, játékvezető kül­déssel, kerületi eseményekkel (szövetségi ügyek) két oldalon foglalkozzanak. A sportmelléklet szerkesztését Matics. József is­mert lapszerkesztő látja el. A sportlap Szombathely, Sopron, Győr, Komárom, Székesfehérvár, Veszprém, Celldömölk, Magyar­óvár városok sportjáról ad bő ós szines tudósítást. Ezt a mel­lékletet később, néhány hét múlva kibővítik, úgyhogy Nyugati Sport cím alatt önállóan fog megje­lenni minden hétfőn a kora reg­geli órákban. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom