Pápai Néplap – II. évfolyam – 1946.
1946-11-17 / 46. szám
Szegény embert az ág is húzza Albrecht G-yulánó szegény hadiözvegy, munkásasszony. Nehezen keresi a mindennapira valót, de gynnekeit szereti. Talán jobban mint a gazdagok, hisz neki gyermekein kívül semmije sincs. A sors azonban kímélet-len. Azt sújtja legjobban, aki a legelesettebb. Albrechtné elvesztette vagyonát; gyermeke meghalt. Gyermeke elvesztése feletti fájdalom gyötörte, amit még fokozott az a gondolat, liogy nincs pénze a temetési költségekre. A tehetetlen düh a sors ellen, sírás fojtogatta torkát, amikor felment a polgármesterhez, liogy támogatását kérje. A polgármester megnyugtatta: a város ingyen elkészítteti a koporsót, ingyen megásatja a sirt. Most már csak pap kellett, hogy szeretett gyermekét papi áldással, papi kísérettel fektesse az örök pihenőre, ahonnan nincsen visszaút. Németh apátplébános urat kérte: iqgyen imádkozzon gyermeke lelkiüdvéért. A plébános úr elkergette. újból oda kellett fordulnia, ahol eg5 Tszer már megsegítették. A városházán egy írást kapott a Plébános úrnak címezve: „A város megfogja téríteni a temetési költségeket". A Plébános úrnak azonban ez sem volt elég. Kijelentette, hogy ő csak abban az esetben végzi el a temetést, ha a város előre fizet. A szegény asszony kálváriája harmadízben is előbbi jótevőihez vezetett. Kerényi Mihály városi számvevőt még ott találta, aki ezen újabb nehézség elhárítására saját zsebéből kölcsönözte a 30 forintot amit a polgármester másnap kiutalt. Kerényi Mihály szociáldemokrata, a polgármester kommunista. Azok pedig, akik a munkáspártokat ,.istentelennek" szereták feltüntetni, tanuljanak ezen kis történetből, amely f. hó 11-én játszódott le városunkban. Jól dolgozik a közellátási és a közmunkahivatal A reakció állandó siráma, hogy a közigazgatásban dolgozó „új" tisztviselők nem végzik jöl munkájukat. Szívesen hivatkoznak a vrég! jó szakemberedre" akik oly hűségesen szolgálták a mult rendszert és az „aktatologatásban" világklasszisra tettek szert. A demokráciának demokratikus köztisztviselőkre van szüksége és a demokratikus tisztviselők minden területen eleget fognak nek. Hű bizouyítékát adják ennek városunkban lefolyt vizsgálatok is. Pápa város közellátási hivatalának működését a Közellátási Minisztérium kiküldöttei vizsgálták át tüzetesen és a legjobb eredményt. a legtökéletesebb rendszert állapították meg a munkában. Egyes ügykezelések az osztálynak országos viszonylatban példás,-melyet rendsjzerea Közellátási Mi~ közellátás vezesíteni is óhajt nisztérium. A tője Kerekes János polgármester, az ügyosztályvezető ^ öröczki £ aj os, tisztviselői 1.1 I I lilllll '1111; illliü'lllllllllllllllllill líIlülUllHIIIHIilllll JJMIHIIB T$iró Zoltán, 3{ajqal €rzsébet, J{iss Géza es Tóth Jl. Zoltán nehézséget t-s anyagi akadályokat leküzdve megteremtették városunk közellátásának országos viszonylatban is jó hírnevét. Ugyancsak jó eredménnyel zárult a Közmunka Hivatal vizsgálata. A hivatal vezetője: Bartha Gábor elvtárs ós a tisztviselők: paál £ászlóné, Rupp jyíária, Qeüing Xató és j/fikóczy Sász/ó becsületes, szorgalmas*munkájának eredménye, hogy az Újjáépítési Minisztérium elismerését telezte ki a hivatal példás rendszerét ille-. t.öen, amely rövid idő alatt teljesen új jogszabályok alapján lett megszervezve. Jt példás munJcate/je>itnjény elismerésének kifejezéséül, a közmunka hivatalba beosztott munkásoknak jutalmat állapított meg a miniszteri kiküldött. Az HL N. D. Sz. közgyűlése tenni vkötélességük"X T - Készül a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság székháza Lázas munka folyik a Széchenyi-tér 1. sz. ház emeletén. Dolgoznak a kőművesek, a festők, hogy csinossá, használhatóvá és lakhatóvá tegyék a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság szókháza részére. Több mint egy éve húzódó kérdés megoldódik, liogy az Orosz Városparancsnokság előzékenységből a Yöröshadsereg részére lefoglalt épületet a M. Sz. M. T.-nak átengedte. A Társaság vezetősége nagy hálával gondol az orosz alezredes városparancsnokra, aki ez alkalommal és mindenkor a legnagyobb megértéssel támogatta a Vezetőség munkáját. Természetesen még óriási feladat lesz. hogy a székházat olyanná tegyék, ahol a város kultúrszórakozást kereső^ munkás és értelmiségi elemei igazi, meleg, kényelmes otthont találjon ós ahol nemcsak szórakozhatik, de művelődési igényeit is kielégítheti párt ós felekezeti vagy egyéb hovatartozására való tekintet nélkül. A Társaság vezetősége ismeri a nehézségeket, de meg van győződve, hogy azoknak a támogatásával, akiknek az érdekében dolgozik, kitűzöttt el fogja érni. A folyó hó tartott Vezetőségi ülésen volt Központi kiküldött célját 3.-án jelen is biztosította a Társaságot, hogy a Központ is minden tőle telhető segítséget megad fenti céljaink megvalósítására. Hétfőn délután tartotta a MNDSz. pápai szervezete közgyűlését, melyen nagyfontosságú kérdéseket; jövőben teendőket' tárgyalt meg. Ez alkalommal az értelmiségi, ipari és más területen dolgozó asszonyai a nőmozgalomnak, szép számmal jelentek meg, hogy ók is részesei legyenek az újjászülető Nőszövetségnek. A közgyűlés új jegyzőt, majd kultúrmegbizottakat választott. Kijelölték azokat a reszortokat, amelyek a jövő munka számára szükségesek lesznek. Elhatározta a közgyűlés, hogy felirattal fordul a MNDSz. budapesti központjához, —. ll agy kiterjedésű mozgalmával hasson oda, hogy a fasizmus utolsó menedékhelyét ós tűzfészkét; Francó Spanyolországot a nemzetközi béke irtsa ki Ugyancsak elfogadta a közgyűlés a „nagyságos asszony 1* megszólítás elleni akció megindítását, olyan formában is, hogy az üzletekben a kereskedők függesszenek ki táblát annak jeléül, hogy a címeket eltörölték. Majd Vas Henrikné tartott rövid politikai beszámolót, amit rövid vita követett. A közgyűlést Kerekes elnökno zárta be, kérve a tagokat, hogy a jövőben az új helyiségben ínég számosabban jelenjenek meg és bejelentette, hogy két hét múlva kultúrműsort fog rendezni a vezetőség. A MKP helyi szervezete ff. tió 24-én vasárnap Kalalln-bá 1 í rendez a párthelység nagytermében. HIRDETMENY a közmunkaváltságdíj befizetéséről. A magyar köztársaság kormányának 11.310(1946. M. E. számú rendeletének 5. §-a alapján felhívom Páj»a megyei város összes közmunkaköteles személyét, hogy váltságdíj fizetésének minden esetben a hónap 5. napjáig tegyen eleget. A kitűzött határidőn túl történt befizetésekre már 10 százalék birságot kell megállapítani. Felhívom továbbá mindazon hátralékos közmunkakötelezetteket, akik ez ideig egyáltalán, vagy csak részben tettek eleget váltságdíj fizetési kötelezettségüknek, hogy most már haladéktalanul, de legkésőbb november hó végéig fizessék be fennálló hátralékaikat, mert ellenkező esetben a rendeletben előírt rendszabályokat kell érvényre juttatni. Fenti rendelet 6. §-ában foglaltak szerint a befolyó közmunkaváltság összege a munkanélküliség enyhítését célzó közmunka költségeire is felhasználható. Városunkban ily irányú munkák megindítása attól függ, hogy milyen mértékben teszünk eleget közmunkakötele zettségü nknek, milyen mértékben vállaljuk az újjáépítésben való részvételünket. Akik a közmunkakötelezettségnek nem tesznek eleget, a fizetés alól kivonják magukat, azok az ország újjáépítését szabotálják, az ilyen . személyek megérdemlik, hogy a társadalomból kiközösít1944-ben egy kilenc-karú bronzcsillár e 1 í ü n í Nyomravezetőt magas jutalomban részesítem. Értesítést kérek a kiadóhivatalba, Rendőrbál folyó hó 16-án a Jókai Moziban Kulturmusor - Büffé - Tánc tessenek és kötelező közmunkát végeztessenek vele. Pápa, 1946. évi november hó 9-én. Kerekes János s. k. polgármester. érdeke hogy nálunk vásároljon! Férfi öltöny és kabát szövetek, női kabát és ruhaszövetek, selymek, harisnyák, kötszövött áruk, illatszerek nagy választékban a legolcsobb árou állunk az igren tisztelt vevőink rendelkezésére Pápa, Kossuth Lajos utca 7. szánt,