Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-07-01 / 10. szám

Milyen lesz Pápa? Ezzel a kérdéssel állítja meg néhány napja a járókelőket a Kossuth Lajos-utca egyik kira­kata. A választ néhány városrendezési terv adja meg, melyek a város vezetőségének meg­bízásából készültek, részben a földreformmal kapcsolatos házhelykiosztás, részben pedig már régebben tervbevett utcanyitások és utcaszabá­lyozások előkészítésére. A tervezés során több olyan probléma merült fel, melyek közelről érintik a város egész lakosságát, ez indokolja a tervek közszemlére tételét. Ahhoz azonban, hogy a közzététel hozzászólások formájában gyümölcsöző is lehessen, szükségesnek látjuk néhány nem közismert városrendezési szempont rövid ismertetését. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy az 1938­ban hatálybalépett 1937.VI. tc. a városrende­zésről és építésügyről a városrendezés és épí­tésügy legt'őbb kérdéseit már szabályozta. E törvény értelmében a váro;sfejliésztési 'és az általános rendezési tervnek már a mult évben készen kellett volna lennie. A felszabadulás után egész más szempontok kerültek előtérbe. Most a földreform rendelet egész új városrészek ke­letkezését teszi lehetővé, hiányoznak a jól át­gondolt, a város egészére kiterjedő tervek. Nem kell hosszabban kitérnünk arra, hogy ezen a téren a tervszerűségnek az egész városi közös­ség jövője szempontjából milyen óriási a je­lentősége. Nagy hiba volna ezért kellő átgondo­lás nélkül részletmegoldásokat kivitelezni, me­lyek a/tán később igen kellemetlen megkötött­séget eredményeznének. Éppen ezért szükségesnek látjuk, hogy a fentebb említett városfejlesztési és általános rendezési terv a sürgősségnek megfelelő leegy­szerűsített kivitelben még a részletes tervek' elkészítése előtt megvalósuljon. A már elkészült terveket ezért csak részben szántuk végleges megoldásoknak (utcanyitások és szabályozások), de pl. a várkert felosztására készült terv csak általános elgondolás parkvárosrész létesítésére. Lássuk már most, hogy mit kell tartalmaz­nia a városfejlesztési tervnek. A törvény értel­mében meg kell határoznia a váro'sír'endeziqs elveit és a település irányát, figyelemmel a csa­ládi lakótelep létesítésének szükségességére. Weg kell ezen felül jelölni azokat a feladatokat, aine­lyek a lakásszükséglet kielégítése, a gazdasági élet, a kereskedelem és közlekedés szükségr letei, a közegészség, a közbiztonság, a munkás­védelem szempontjából, továbbá a vallásos élet és közművelődés előmozdítása, természetnyuj­totta előnyök kellő érvényesítése, történeti és műemlékek védelme, továbbá az idegenforgar lom fokozása végett kell megvalósítani. A városfejlesztési tervnek elsősorban a városias kialakításra szánt területet kell megr határoznia, tehát el kell különítenie a vége­leges városi fejlődés célját szolgáló és a végle­gesen mezőgazdasági rendeltetésű területeket. A városias kialakításra szánt területen belül ki kell jelölni a beépített, illetőleg beépíthatő részt, meg kelf határozni a beépítési módot (zártsorú, szabadonálló, előkertes, vagy más rend­szerű), továbbá az utak, közterek, füves terek, vasutak, ipari üzemek, gyógy- és üdülőhelyek, sporttelepek és egyéb nagyobb közcélú intéz­mények helyét. E felsorolásból látható, hogy milyen sok­irányú körültekintést igényel ez „a munka. A tervnek a város messze jövőben megoldható feladatait is magában kell foglalnia. Készíté^ sénél a város mai gazdasági nehézségeit nem szabad ugyan irányadónak tekinteni, de a terv­nek azért reálisnak kell maradnia. Ahhoz, hogy az általános rendezési terv sürgősen és mégis az ismertetett részletesség­gel elkészülhessen, a város közintézményeinek és az egyeseknek igazi demokratikus összefogá­sára volna szükség. Ha a terv nem készül el idejében és nélküle kell a részletes terveket ki­dolgozni, az a város későbbi fejlődésénél egész biztosan megbosszúlja magát. Még egy igen lényeges körülményre sze­retnénk rámutatni a városias kialakítással és a vele együttjáró közmű létesítéssel kapcsof­latban. A közművek terén vidéki városaink ál­talában meglehetősen elmaradottak. Helyzetü­ket már az 193'2-ben tartott az »Országrendezés feladatai mérnöki megvilágításban*- című ankét egyik városrendező szakelőadója így jellemezte: »Mai városaink között, sajnos, alig van olyan, amely a városias jellegnek beépítésér vei, népsűrűségével és ezeknek megfelelő köz­műveivel is megfelelne. A csekély népsűrűség a legfontosabb közművek költségeiből oly nagy terhet hárít az egyedekre, amelyet elbírni a lehetetlenséggel határos. A ritkán és alacsony épületekkel beépített utcák .járda- és kocsiút­burkolata, a vízvezeték, a csatorna, közvilágír tási berendezés, fásítás költségéi oly kevés te­herviselő közt oszlanak el, hogy az egyre-egyre eső teher az ingatlan értékéhez és jövedelméhez _s a lakók számához képest aránytalanul nagy.« Ilyen viszonyok között á szakelőadó a kö­vetkezőkben látta a teendőket: Véget kell vetni az újabb telepek alakításának, mert ezek közmű­és úthiánya lakóikra igen hátrányos, ezenkívül az új települések a város régi területéről vonják el a lakosságot és így annak lakósürűségét apasztva teherviselőképességét csökkentik. Új telep létesítése csak akkor engedhető meg, ha a város már beépített területén bizonyos opti­mális lakósűrűség előállott. Ez okok miatt a vá;­ros külterületi, extenzív fejlesz*'„se helyett in­kább a belső, intenzív féjlesztesre kell áttérni, melynek eszközeit a városrendezési terv bizto­sítja. Ez a város beépítésre szánt területét körzetekre osztja: a belső részeken magasabb L rendü városias berendezkedés létesülhet, na­gyobb lakósűrűség mellett (emeletes épületek), a külterületek viszont falusiasak maradnak mind­addig, míg lakósűrűségük alapján el nem bír­ják a városias kialakítás költségeit. A fentiek általánosságban városunkra is ér­vényesek és bár az űj telepek létesítésétől való merev elzárkózás nem indokolt, mindenesetre törekednünk kell arra, hogy a közmüvek kényel­mét minél nagyobb tömegek élvezhessék, tehát csökkentenünk kell az új lakótelepek összterüle r tét. Különleges a helyzet Pápán a várkert esetéi­ben, mely a város jelenlegi területének mintegy ötödét foglalja el és akadályozza zárt egységgé alakulását. M.agától kínálkozik az a megoldás, hogy a földreformrendelet alapján ezen a te­rületen parkvárosrészt alakítsunk ki. Az előb­biek azonban meggondolásra intenek a telek­méreteket és a beépítési módokat illetően. Ma mindenkinek az a vágya, hogy saját konyhakertje legyen néhány gyümölcsfával, mert a mai árakon a beszerzés túl drága. Ez azonban nem fog így maradni és nagyon meggondo­landó, hogy normális beszerzési viszonyok kö­zött, a saját konyhakert biztosít-e akkora előnyt, amekkora hátrányt a közművek teljes vagy részleges hiánya okoz. A várkert esetében fontos az- egészségügyi szempont is. Ilyen aránylag mélyen fekvő terü­leten a lakóházak csak magasföldszintes kivitel­ben és igen .gondos szigetelés mellett lehetnek egészségesek. Míg az ezzel járó költségtöbblet kétlakásos egyemeletes házaknál a kétlakás tu­lajdonosai között megoszlik, a földszintes ház­nál az egyetlen építtetőt terheli. A többlakásos megoldás a lakósűrűség kedvezőbb alakulását is maga után vonná. Annak természetesen nem volna akadálya, hogy külterületen, melynek be­építése csak későbbre volna tervbevéve, az ilyen lakástulajdonosok bérletként kisebb konyhaker­teket kapjanak. Nem szándékunk most gyakorlati javaslatot tenni a kérdések megoldására, célunk csak az, hogy a problémák sokrétű voltára rámutassunk és a városrendezési tervek elkészítésének fon­tosságára a figyelmet felhívjuk. Hozzászólásokat várunk a város lakosságának minden rétegéi­ből, a város vezetőségétől pedig mielőbbi intéz­kedést kérünk. Bodoluy Jenő oki. mérnöíí. Elfogták Bajcsy-Zsilinszky Endre bíráját A szövetséges csapatok Ausztria területén elfogták a legkegyetlenebb hadbíró-őrnagyot, Doininics Vilmost. Az illetékes hatóságok már érintkezést kerestek a Szövetségea Ellenőrző Bizottsággal, hogy a többi háborús bűnös ki­adását megelőzve, először Domínics Vilmos hadbíró-őrnagyot adják át a magyar hatósá­goknak. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság képviselői ígéretet tettek arra, hogy valószínű­leg már a jövő héten átadják a magyar ható­ságoknak Dominics Vilmost, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Nagy Jenő, Kiss János és Tarcsay Vil­mos gyilkosát. Dunántúli választások Vasárnap zajlottak le Sopronban, Győrött, Székesfehérváron, Esztergomban, Szombathei­lyen és Nagykanizsán a dunántúli képviselővál­asztások nagygyűlései. A pártok szónokai együttesen hangsúlyozták, hogy a Dunántúl kép­viselőinek a Nemzetgyűlésbe való bevonulásá­val az országnak ez a része is részt vesz most már a magyar demokrácia politikai életében. A demokratikus pártok együttműködése kibontako­zik a Dunántúlon is, védelmére a fölszabadult népnek és fegyverül az előmerészkedő reakció? val szemben. Most a választások lezajlása után teljessé válik a fölszabadult ország nemzíet^ gyűlése. < A Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok szónokai a gyűlések mindegyikén sokezer főnyi tömeg előtt kifejtették az egyetlen lehet­séges programot, amit a következő néhány inonr datban foglalhatunk össze: Minden erővel küzdünk a nemzeti össze­fQgás programmja mellett, de nem teszünk en­gedményeket a reakció elleni harcban. Könyön­telenül leszámolunk a fasizmus maradványaival. Üj ország építése a munkások, parasztok és értelmiségiek segítségével. Üj külpolitika, mely a Szovjetunióval való hűséges barátságon épül fel és új belpolitika a szabadság és demokrácia szellemében, amely biztosítja, hogy a nép tudta és beleegyezése nélkül Magyarországon többé nem történhet semmi, hogy mindenkinek meg­legyen a jog és szabadság mellett, szabad em­berhez méltó élete, mindennapi kenyere. A választások szónokai helyesen mutattak rá, hogy noha ezek a választások nem felelnek meg formailag azoknak a feltételeknek, melye­ket a demokratikus pártok szükségesnek valla­nak, mégis a demokrácia szempontjából messze felette állanak a szokásos ispánok és csendőr­szuronyok terrorja alatt lefolyt úgynevezett vá­lasztásoknak. Kétségtelen ezeknél a választásoknál nin­csenek kortesek, nincsenek egymás ellen tüle­kedő pártok. Nincsenek azért, mert a demokra­tikus pártok megértették, hogy ahelyett, hogy önző pártpolitikával az erőket szétforgácsolnák, a nemzet erejét össze kell fogni az ország újjáj­építésére. A pártok és a magyar nép politikai érett­ségének köszönhető, hogy a magyar nép a Horthy- és Szálasi politika súlyos bűnei után is olyan eredményeket tudott már felmutatni, ame-' lyek Európaszerte a népek megbecsülését és tisz­teletét váltotta ki demokratikus országunk iránt. A választások eredménye a következő: Kommunista Párt: Bandur Gyula, Döbrön­tei Károlyné, Domonkos László, Gábor Andor, Gyócsi Jenő, Győri István, Gyuska János, Ha­rák Ferenc, Hegedűs András, Horváth István, Horváth János, Kiss Jenő, Losonczi Géza, Luxander Károly, Molnár János, Molnár Fe­renc, Matecz János, Martsa Alajos, Németh Ernő, Olt Károly, Osztrovszki György, Pet­róczi János, Safrankó Emánuel, Sinkovits István, János, Safrankó Emánuel, Sinkovits István, Súlyán György, Szilágyi Béla, Szántó Zoltán, Pávits József, Goda János, Zollner József. Szociáldemokrata Párt: Afra István, Báron János, Botyánszki Pálné, Czézner Dénes, Cseri József, Cserba János, Dávid János, Dombai János, Eiler András, dr. Faragó László, dr. Farkas Zoltán, Gallai Lajos, Harustyák József, Jancsesz Imre, Jantner János, Kiss János, Kiss József, Kiss Roland, Kertész József, Klein Kál­mán, Malasits Géza, Markovits László, Mikó István, Molnár Imre, Mauks Miklós, Papdi György, Pollák Ferencné, Schiffer (Pál, dr. Szakasits György, Szigeti József, Szurdi István, Török Júlia, Vati István. Nemzeti Parasztpárt: Somogy Imre, Vas Antal, Sipos Gyula, Dobi István, Deme István)­Csó Sándor, Daróczi József, Varjú Ákos, Hadi Sándor, Papp István, Kanyar József, Szij Rezső, Majláth Jolán, Makay Miklós, Bodi Ferenc, Molnár István, Czéh József, Józan László, Szabó Bertalan, B. Molnár József. Független Kisgazda Párt: Dr. Pásztory István, Mándli Sándor, Bognár József, Kis Ger­gely, Meixner Ernő, Kováts Jenő, dr. Rab Ká­roly, Bartófy Miklós, Doby István, dr. Cseh­szombathy László, Adorján József, Dancs Jór­zsef, Szabó Kálmán, Augisztin Ferenc, dr. Ácsai László, dr. Mátéffy Géza, Piatrik János, Romliányi István, dr. Dénes István, Koszér Nándor, Szalai András, Hajdu-Németh Lajos,

Next

/
Oldalképek
Tartalom