Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-06-22 / 52. szám

1919 március 23. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. a munkásnak kell megfizetni a burzsoázia hadikölcsönei kamatját, majd tőkéjét, az ösz­szes államadósságokat és a hadisarcot is. A magyar tanácskormány azonban kimondta, hogy a hadikölcsönöket fizesse a kecskeméti öreg templom nagy harangja, miként Kun Béla irta, csupán a kisemberek kis jegyzé­seit téríti vissza, elhárított magától minden anyagi felelősséget a háborúért, hadisarcot nem fizet, tehát adósság nélkül áll stb., ellenben az elrekvirált 2000 K-n felüli arany­tárgyak és ékszerek révén hatalmas arany­készlet felett rendelkezik és papírpénzének kellő fedezete van. A papírpénz azonban csak akkor lesz újból értékes, ha ipari, mezőgazdasági téren megindul a termelés. A munkások a háború alatt elszoktak a rend­szeres munkától, idegzetük megőrlődött, hajtsár nem áll mögöttük, úgy vannak, mint némely munkás hétfőn, amikor lanyhán megy a munka, mig szombaton délután — a vasárnapi pihenő tudatában — serényen dolgozik. Ugyanez a helyzet mindenütt a külföldön is- De nekünk most úgy kellene dolgozni, mintha mindig szombat délután lenne, hogy a pénz becsületét helyreállítsuk, hogy a termelés ne csak folyjék, de több termelés legyen. Ezt kell a munkásoknak megmagyarázni, biztatni, serkenteni kell őket, mert csak a munka az, ami az értéke­ket növeli. Fel kell világosítani az elvtársa­kat, hogy: „Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát És nemzetközivé lesz Holnapra a világ." (Éljenzés.) Pauer azt panaszolja, hogy az Erzsébet­városban levő tejelosztó helyre előző este a belvárosiak kiviszik a kannáikat és reggel megtöltve kapják vissza, úgy hogy ez által az oltani lakosság nem jut elég tejhez. Nóvák István közli, hogy ezután egy állandó megbízott fog járni a tejelosztók üzletében a kellő ellenőrzés gyakorlása "cél­jából. Neumann a munkások szabotálásának vádjával szemben felemlíti, hogy a helybeli nyomdászok csak azért, hogy két munka­nélküli szaktársukat elhelyezhessék, önként ajánlották fel, hogy napi 8 óra helyett 6 órát dolgozna... Felvilágosítást kér arra nézve, hogy a Hangya csereakciója révén össze­gyűlt nagymennyiségű élelmiszer hova for­díttatik, mert úgy tudja, hogy azt nem Buda­pest egész proletáriátusának közellátása, hanem egyes gyárak munkáscsoportjai kap­ják, amelyek ugyanakkor éieimiszerjegyeik alapján máshonnan is ellátásban részesül­nek és ekként kétszer jutnak feleslegesen élelmicikkekhez ugyanakkor, amidőn más inunkástársaik talán egyszer sem. Kérdi, nem lehetne-e módot találni arra, hogy a csereakció révén összegyűlt élelmicikkek felét Pápa közönsége kapja, mert a városi pub­likum a piacon napok óta nem jut tojáshoz és baromfihoz. Piroth elvtárs a felszólalásra válaszolva bejelenti, hogy a csereakció ügyében illeté­kes helyre felterjesztést intézett, amely az egész ügyet előreláthatóan közmegelégedésre fogja rendezni. Kerekes a fürészreszelök hiányát pana­szolja. Szükségesnek tartja, hogy Schön büchler pápai reszelő üzeme sürgősen rendbe­hozassék, mert a famunkások reszelő hiányá­ban nem lesznek képesek munkájukat ellátni. Varga Lajos helyénvalónak és fontosnak tartja, hogy a szakszervezetek vezetősége saját szervezetében hetenként legalább egy­szer oktató előadást tartson, ahol főleg a kommunizmus ismertetésével foglalkozzanak. A munkások egy részében hiányzik a szo­ciálista öntudat, mert ismereteik fogyatéko­sak és főleg mert kicsinyes, anyagi önző érdekektől vezettetik magukat. Tanulhatná­nak a szellemi munkásoktól, akik elismerésre méltóan igyekeznek belehelyezkedni az új rendbe, mindenütt ott vannak, ahol felvilá­gosító, oktató munka folyik és a hivatalok­ban is becsületesen dolgoznak. Schnóbel Ferenc szintén kiemeli a szellemi munkások példaadásra alkalmas viselkedé­sét, noha a közalkalmazottak fizetése máig sincs rendezve. Ismerteti a kedvezményes trafikra vonatkozó szakszervezeti bejelenté­seket. Kiss a villanytelep állapotait ismerteti és visszautasítja Rózsa elvtárs vádjait. Rózsa István bejelenti, hogy az egész ügy a szakszervezet elé tartozik, de amit mondott, azt fenntartja. Egyébként a vas­és fémmunkások szakcsoportja ezután ellen­őrizni fogja a villanytelep munkásait. Piroth az értekezletet azzal a felhívással zárja be, hogy a jelenvoltak fejtsenek ki kellő agitációt az elvtársak között és hassa­nak oda, hogy minden munkás megtegye a termelés terén kötelességét a Tanácsköz­társasággal szemben. A gyűlés 10 órakor ért véget. Mitől függ úgy az egyén, mint az egész társadalom boldogulása ? Első sorban attól, hogy az élet lehetőségének feltételeit meg tudja szerezni. Kellő mennyiségű és minőségű táplálék, ruha és lakás nélkül az embernek vagy lassú, kí­nos vergődés, vagy gyorsan ölő szenvedés után el keli pusztúlni. A kapitalista termelés­nek azért kell elzülleni, csődbe jutni, mert nem tud elég termékeket produkálni, a nép­milliók azért siettetik halálát, mert nem életre való, mert a tőkés gazdálkodási rendszer nem tudja a munkástömegeket sem elegendő élelmiszerrel, sem kielégítő mennyiségű ipari cikkel ellátni. Itt nem lehet 40, vagy 50 percentre meg­egyezni. Az öntudatos proletariátus nem alku­szik. Tudni sem akar a kapitalizmussal való komprommisszumról. Ez nem az erkölcs, nem a humanizmus, nem a társadalmi fejlődés kérdése. Ez a gyomor és a bőr dolga. Ez az élet problé­mája. Mindenki élni akar. Mindenki érzi, hogy neki joga van az élethez. Joga van terített asztalhoz ülni és jóllakni. Joga van hideg ellen, meleg ellen védekezni, jól ruház­kodni, egészséges épületben lakni. Joga van azt, aki született, az életnek megtartani, a szeretet bíborába betakarni, bútól, bajtól, nélkülözéstől megóvni, emberileg embernek felnevelni. A kapitalizmus mindezt nem tudta, nem akarta nyújtani a dolgozók millióinak, mert nem volt szive hozzá. A kapitalizmus­nak nincs is szive, nincs is lelke. Sőt belá­tása sincs. Ha belátása lenne, akkor többet juttatott volna az életértékekből a munká­soknak, kik az értékeket teremtették. Ha belátása lenne, nem juttatta volna a javakat oly szűkmarkúan a dolgozóknak, akik azo­kat előállították. A kapitalizmus a maga lelketlenségében, szűk látókörüségében, vakságában leégette a hidat maga mögött, megsemmisítette a tár­sadalom szükségleteinek megfelelő termelés lehetőségeit. A társadalomnak tehát szükség­képpen olyan termelési, olyan gazdasági rendszerhez kell fordulni, mely mindenki számára lehetővé fogja tenni az emberhez méltó megélhetést: a szociálista gazdasági tendhez. Ne várjon senki a kommunista termelés­től varázsütésre előálló, szemkápráztató cso­dát! A szocíálizmus nemcsak gazdasági rend­I szer, hanem a legigazibb, mondjuk ki, a legfontosabb tudomány. A tudomány pedig nem ismer csodákat. De ismer cselekvése­ket, jelenségeket és kutatja, ismeri és ismer­teti a cselekvések és jelenségek okait. Csoda lenne, ha a dolgok és a világ rendje egy kézlegyintésre megváltoznék. Csoda lenne, ha a lelketlen kapitalizmus egy szemhunyorításra lágyszívű humaniz­mussá alakulna, ha minden ellenállásról le­mondva, minden gátat az útból eltávolítva, minden tapasztalatát, szakértelmét, minden anyagi eszközét az egyedül lehetséges szociá­lista termelő rendnek szolgálatába állítaná. Csoda lenne, ha ilyen módon, kevés idő alatt az inség országából a bőség birodal­mába átsétálhatna. Ha azonban még sohasem történt csoda, most a mi szovjetországunkban aránylag rövid idő alatt megtörténhetik e csoda. Csak minden munkás embernek egyet kell akarni. Csak minden dolgozó ember világos szem­mel tekintsen vissza és előre. Csak arra gondoljon, mi volt a múltban, mi okozta a jelent, mi vár rá a jövőben? Kitől függ jövője ? Saját magától. Attól, hogy hü világításban lássa a multat és jelent és erejét, eszét, megfeszítve dolgozzék a jövőjéért. A munka! A proletárliüséggei és becsüle­tességgel végzett munka a varázskulcs, mely a boldog, életörömökben gazdag jövő kapu­ját ki tudja nyitni. A munkásmillióktól függ, hogy igazolják a kommunista termelés egyedül lehetséges voltát. Tőlük függ, hogy hamarosan szilárd alapokra fektethessék azt a termelési rendet, melynek javait kizárólag ők fogják élvezni. A szociálizmust kompromittálja az a mun­kás, ki lanyhaságával megakadályozza a több termelést. A szociálista világrendnek, magá­nak, feleségének, gyermekeinek ellensége az a proletár, aki a kommunizmust munkájával nem támogatja abban a törekvésében, hogy az egész társadalom szükségleteit kielégítő élelmiszer és ipari cikk mennyiséget produ­káljon. Nem igazság, de nem is észszerű, hogy most, mikor magunknak dolgozunk, keve­sebbet termeljünk, mint midőn a kapitalis­táknak dolgoztunk. Nem igazság, hogy a közömbös, lusta munkás éppen annyit keres­sen, mint a szorgalmas, igyekvő. Nem igaz­ság, hogy a lustálkodó éppen olyan mérték­ben vegye ki részét az élet javaiból, mint a serény, a munkálkodó. Hanem az az igazság, amilyen a munka, olyan legyen a bér. Aki keveset dolgozik, kapjon kevesebb bért, aki több és értékesebb munkát végez, részesüljön megfelelő díjazás­ban. Ha pedig nem lehet hamarjában meg­találni a mértéket, mely szerint a munkát értékelni lehet, akkor át kell térni a darab­szám szerint fizetett és akkordmunkára. Csak megfeszített, hozzáértéssel végzett közös társadalmi termeléssel lehet többet termelni és a társadalom szükségleteinek kielégítéséről gondoskodni. Ne panaszkodjunk vénasszonyok módjára a drágaság, az aprópénz hiánya miatt. Mindez a kapitalista termelés lezüllésének következ­ménye. Mihelyt sikerül a valódi kommunista gazdasági rendszer utján több terméket pro­dukálni, e bajok csak a régi kínos emlékek közé fognak tartozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom