Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-02-12 / 9. szám

2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 február 12. nííásait. A világ papirosa nem volna elég, ha le kellene irni azokat a szörnyűségeket, miket az egyház a vallás szent leple alatt elkövetett. Igenis, útját akarjuk állni az egyház leiket pusztító működésének. Az iskolákban a gyehennák tüzével rémítik a fogékony gyermeklelket, ha nem gyakorolja majdan az alázatosság, engedékenység és szegénység erényét, de arról hallgattak és azt szó nélkül tűrték, hogy az alázatos és igénynélküli proletárok már itt e földön elszenvedik a poklok összes kínjait. A sötét, nedves odúknak csúfolt lakásokban már elevenen elrothad a tüdejük, járvány alkalmával rakásra pusztulnak gyermekeik, egész életükön keresztül éhbérért kénytelenek dolgozni az-egyházi vagyonnak csak úgy, mint a többi tőkének. A tőke, melynek oly buzgó támasza az egyház, lerombolja a családi élet tisztaságát és szentségét, mert nyomorult béreivel munkába kergeti a feleséget és gyermekeket, prostitúcióba a proletárleányt. Hogy ezekre az igazságokra rá ne eszméljen a dolgozó nép, azért akarja az egyház továbbra is karmai között tartani az iskolát, felügyelni a tanítóra, nehogy az szabadabb szellemben taníthasson és hasznos, az élet szükségleteit szolgáló ismeretekre oktathassa őket. Jegyezze meg tehát a P. és V., mi szociálisták a vallásnak nem vagyunk ellenségei és nagyobb tiszteletben tartjuk erkölcsi alaptételeit, mint Ö, de igenis teljes erőnkkel fogunk tovább is harcolni, hogy az egyház a vallás örve alatt ne butíthassa a népet, annak lelkét bilincsekben ne tarthassa és hogy az iskolákat kiragadva karmai közül, visszaadjuk rendeltetésének, a tudomány terjesztése és ápolásának. Az ipartestületi közgyűlésről. Győzött a butaság, — ezen szavakkal hagytam el az Ipartestület közgyűlését, amikor az elöljáróság-választás eredményét kihirdették. Nem a megválasztottak személye, i vagy egyénisége ellen irányultak szavaim, mert hiszen egyik szavazólistán éppen úgy voltak felvilágosodott, radikális érzelmű emberek, mint a másikon és viszont, úgy voltak konzervatív felekezeti emberek egyiken úgy, mint a másikon. Itt nem az egyének győzelme volt a küzdelem jelentősége, hanem a két ellenpárt harca: a feketék és vörösek harca. A rémes gyászos és sötétmultu klerikálizmus uralmának harca. A népakarat, a népszabadság, a népköztársaság harca. A választáson a feketék listája győzött, most azután nagy az őröm feketééknél. Győztek a csuhacsőszök, most végünk van nekünk, szociálistáknak? Vége a köztársaságnak? Talán már holnap fölállítják a Főtéren az autodafét és minden zsidó szociálistát (ha keresztény is) elevenen fognak elégetni? ; Aki nem vallja magát bűnösnek, azt kerékbe törik, vagy a szegalmáriomba csukják. Aki végrendeietüeg nem hagyja vagyona nagyobb részét a szent eklézsiára, az kalodába köttetik és fejére forró ólmot csöpögtetnek. És ha már minden zsidót, minden eretneket kiirtottak a föld szinéről és ha még akadnak istenkáromlók, akik végrendeletükben megfeledkeznek a szent eklézsiáról, vagy nem engedelmeskednek minden vágyaikban a szentatyáknak, azok bűnhődnek a szent inkvizíció minden kinzó eszközeinek büntetésében. De ha egy jámbor hivő egy istenkáromlót beárul, ha akár a férj a feleségét, vagy ellenkezőleg: az egyszer bünbocsánatott nyer. Ez így volt a papok világuralma alatt. (Olvasd a spanyol inkvizíciót.) Ezt siratják a papok, ezt szeretnék visszahozni, ez volt a papok aranykora, amely letűnt és vissza nem jön soha. A keresztény szociális párt ezért harcol, ez a végcélja, ezt persze nem hirdetik, mert akkor követőkre nem találnának, hanem csalétekül kisajátították a szociáldemokrata párt programmjának azt a részét, amely könynyen érthető és a nép előtt nem takarható követelése a pártnak, melyeket a szociáldemokrata párt nagyobbrészt meg is valósított. Hogy ők még mindig követelik, az onnan van, hogy ők a követelésnél tovább nem is akarnak menni, mert az ő végcéljukat nem tehetik a kirakatukba, mert akkor sem az öreg kávénénikék, sem a begyöpösödőtt agyú bácsikák, sem az általuk nevelt iskolásleánykák nem követnék őket. Az ő követőik mind a nép azon tömegéből kerülnek ki, akik még nem nőttek ki a gyermekcipőből, sem a mai egyházi iskolai tanításból és akik hisznek a világteremtés meséjében, akik csak a zsidó biblia történeti meséjét ismerik. Hogy az iparosok nagy része még ilyen alacsony fokán áll a világismereteknek, ezt bizonyították be a vasárnapi szavazataikkal. Most amikor egy új világ előtt állunk, amikor egy borzalmas világégés tönkretett mindenkit, de legjobban a kisiparosokat, amikor össze kellene fogni a kisiparosoknak minden felekezeti és pártpolitikai tekintet nélkül, hogy megmentsük a kisiparban, ami még megmenthető, hogy egyesült erővel biztosítani tudjuk a magunk és családunk jövőjét: akkor a kisiparosok többsége beáll a papi érdekek szekerei elé. Nekik fontosabb a papi uralom visszaállítása, mint a maguk jövője. Ma minden öntudatos kisiparosnak az Ipartestületben alakult szabadszervezetben van a helye. Ahol az ő gazdasági helyzetének előmozdítása ügyeivel foglalkoznak, nem pedig felekezet ellenes egyesülésben, a keresztény szociális világcsalásban támogatni a papokat és ezek fizetett házőrzőit és felhasználtatni magukat a köztársaság elleni mozgalmukban. Egy kisiparos. Aki négy és fél évig a frontokon idegen érdekekért tudott dolgozni és szenvedni, az ma a saját és az igazi közérdekért kell, hogy dolgozzon. Utóhang a „Köztársaság hadserege" cimü cikkhez. B. lapjának f. hó 5-iki számában közzétett cikkecském végén megjegyzi, hogy nem ismer engem szociálistának, sőt pártállásomat sem. Hát erre röviden jegyzem meg, hogy nem vagyok a szociáldemokrata párt tagja, sőt semmilyen pártnak sem vagyok tagja; nem birom el a pártok árkon-bokron, minden körülmények között, minden programmpontjában való fegyelmét. Eddig is így éltem és így teljesítettem politikai kötelességeimet. És ez jó így nekem és jó a pártnak is. Annak a pártnak a programmjában is, amely az én politikai felfogásomhoz legközelebb áll, van egy pont, vagy két pont, vagy talán a végrehajtás módozataiban és moráljában egy gondolat vagy nüánsz, amely kizárja azt, hogy a párt tagja legyek. Ez — azt hiszem — becsületes felfogás, mert utógondolattal és külön programmpontokra nem leheiek hűséges tagja a pártnak. Ez olyanformán volna, mintha beállnék egy hadseregbe harcoló katonának, de kikötném, hogy arra az ellenségre, kinek az orra, vagy füle nekem tetszik, nem lövök. Hanem, ami szociáldemokrata voltomat illeti, hát kérem arra nézve ki kell jelentenem, hogy az voltam a galíciai, a bukovinai, a romániai és a délalbániai harctéren, akkor, mikor kényelem feláldozásával, sőt lenézéssel, elnyomatással és veszélyekben és harctéri teljesítményekben fokozottabb részvétellel és követelményekkel járt. Az voltam cselekedeteimben, nyilatkozataimban, katonáim szenvedéseinek és munkájának hűséges megosztásában és magasabb komiszságok elleni védelmében. Élelmicikkeimet, boromat, rumomat nekik gyűjtöttem és ha nekik nem volt hajlékuk, nekem sem volt. Munkájukat nem dirigáltam jól fűtött fődözékekből és nem keltem később, mint ők. Testvéreim voltak azok a derék emberek egytől-egyig, kivétel csak a komisz, durva, pofozó egyén volt. Oda is számítottam azokhoz, akiknek soha pihenő órájuk nem volt, akiket nagyon furcsán aposztrofáltak. Isten csodája, hogy megmaradtam. Egy sorban mentünk előre és hátra. Egyek, egyenlők voltunk. Azt hiszem, ön se tehetett több harctéri szociálizmusról tanúságot. Október 28-án jöttem a harctérről Pápára. Azóta a forradalom minden fázisában résztvettem annyira, hogy hozzánemértők már kommunistának sirattak el. Bőven kivettem részemet a „társadalom krémjének" minden gáncsából, piszkos rágalmaiból, kitalált