Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-06-22 / 52. szám

1919 julitis 29. MUNKÁS üj SÁG 3. oldala bizottság a benzin kiutalását, a központbői a hadseregfőparancsnoksághoz küldték őket, de ott sem tudtak adni. Elhárít minden fe­lelősséget a következményekért, Huszárok­előnél a Kékhegyen 15.000 köbméter fa áll, a komáromi Milch cég tulajdona, ezt kérték a cséplőgépek fűtésére kiutalni egy héttel ezelőtt, de választ még nem kaptak és a Fa­központ kiküldötte sem érkezeit meg. Bolla szerint járgányos gépekkel és kézi erővel kell a cséplőgépek fűtőanyag hiányán segíteni. Építik a munkásházakat. Torma Lajos bejelenti, hogy a központi Építési Direktórium egyelőre hét munkásház építését rendelte el. 24 lakás fog épülni két szoba-konyha s kamarával a Somlói-uton. Az anyagszállítás már folyamatban van, az alapásás holnap kezdődik. Ha jó idő lesz, a lakók még ez évben beköltözhetnek. A Máv. a vasúti vendéglőnek a kálvária felé cső ré­szén négy egyemeletes munkásházat építtet, egy ház négy kétszobás lakásból áll. — A kórház építési, átalakítási munkálataira a munkaügyi s népjóléti népbiztosság 110.000 K-t már kiutalt. A fertőtlenítő pavillon épí­tése haladéktalanul megkezdődik. E munká­latok megindulásával az építőiparban és a rokonszakmákban a munkahiány meg fog szűnni. Indítványok. Balla felolvassa Renner Árminnak a hadi­rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügyé­nek rendezése tárgyában beadott, lapunk legutóbbi számában közölt indítványát. A munkástanács az indítványt pártolólag felterjeszteni rendeli. Ren.ner a szovjetalkotmány 61. §-a alap­ján a Munkástanács tárgyalási rendjének biztosítására ügyrend készítését javasolja, amelybe felvétetni kívánja, hogy az ülésekről három izben igazolatlanul távolmaradt tanács­tagok a munkástanácsból kizáratnak. Egyben indítványozza az összes városi szabályrende­letek felülvizsgálását és megfelelő átdolgozá­sát. Tenzlinger a szabályrendeletek átdolgo­zását feleslegesnek és az intéző-bizottság rendkívüli elfoglaltságára vaió tekintettel keresztülvihetetlennek tartja. A proletárdikíá­tura szellemével ellenkező szabályrendeleteket amúgy sem veszik figyelembe. A munkástanács Renner indítványát elveti. Imreh Albert az építési szabályrendelet olyan módosítását indítványozza, hogy a jövőben új lakások építésének engedélyezése csak kétszobás lakásokra vonatkozzék, egy szobás lakás építését ne engedélyezzék, indítványának elfogadása esetén a határozatot a járási munkástanáccsal is kéri közölni. Torma Lajos felszólalása után Tenzlinger az indítványt azzal a kiegészítésével ajánlja elfogadásra, hogy ^méltánylást érdemlő ese­tekben kivételesen egy szobás lakás is épít­hető legyen. A Munkástanács e kiegészítéssel az*indít­ványt elfogadta Jelentések. I Elnök jelentést tesz a forradalmi törvény- ! szék eddigi működéséről. Folyó hó 25-ig í beérkezett 318 ügydarab. Ebből szesztilalom- ! áthágás 32, árdrágítás 25, pénzrendelet át- j hágás 23, zöldvetési rendelet áthágás 5, kocsi megtagadás 8, testisértés 41, lopás és csalás 51, rágalmazás és becsületsértés 38, politikai cselekmények 15, okirathamisítás 5, szerence­játék által elkövetett kihágás 6, záróra áthá­gás 1, érték eltitkolás 2, orgazdaság 3, tűz­vész okozás vétség 1, hatósági közeg meg­sértése 6, emberölés bűntette 5, kihágás 27, egyéb rendelet áthágás 5 esetben. Kiszabott j » büntetések: fegyház 2 esetben 3 évi, 1 eset- % ben 1 évi, 1 esetben D/a évi, 1 esetben 6 havi; börtön 1 esetben l 1/» évi; fogház 3. esetben 1 évi, 1 esetben 2 évi, 3 esetben' 6 havi, 1 esetben 3 havi, 1 esetben 2 havi, .2 esetben 1 havi, 2 esetben 8 napi, 1 eset­ben 3 napi, 2 esetben 2 napi; elzárás 1 esetben 6 havi, 2 esetben 1 havi, 1 esetben' 15 napi, 1 esetben 7 napi, 1 esetben 6 napi; kényszermunka 1 esetben 6 havi, 1 esetben 4 havi; dorgálás 27; javító-nevelés 3; üzlet elkobzás 1 ; felmentés 32; megszüntetés 105; más hatósághoz való áttétel 19; folyamatban levő 99 esetben. Pénzbüntetés 1—200 K-ig 23 esetben, 2—400 K-ig 6 esetben, 4—600 K-ig 3 esetben, 8—1000 K-ig 5 esetben, 1—2000 K-ig 1 esetben, 3-5000 K-ig 2 esetben. — Tudomásul szolgál. Szilos Lajos bejelenti, hogy a iakáshívatal március 21. óta 538 lakásügyet intézett el. Jobban összezsúfolni a lakókat a városban már nem lehetséges, úgy, hogy a lakáshivata! működése ezidőszerint jóformán megszűnt. Imreh Albert a város tehermentesítésére az idegeneknek falura kitelepítését, az 1914 augusztus óta ide költözötteknek pedig, ha ki nem telepíthetők, kisebb lakásokba át­költöztetését ajánlja. Tenzlinger: A bejelentő hivatal felállítása folyamatban van, az űrlapok kitöltése után megállapítjuk azok névsorát, akik 1914 aug. 1. után költöztek Pápára s ha ezek itt tartóz­kodásuk nélkülözhetetlenségét igazolni nem tudják, kitoloncoltainak. Szelestey János azt indítványozta, hogy a Munkástanács gyakrabban tartson ülése­ket, nehogy a hosszú tárgysorozat miatt éjfélig húzódjanak el a viták. Elnök kéri, hogy a tagok ne itt hozakod­janak elő indítványaikkal, hanem azokat nyújtsák be először az intéző-bizottságnál, hogy napirendre tűzhessék. Piroth az ügyrend kidolgozására 3 tagu bizottság kiküldését javasolja. A Munkástanács az indítványt elfogadja s a bizottság iagjaiui Renner, Piroth és Imreh elvtársakat választja meg. Egyéb tárgy hiányában az ülés fél !2 órakor véget ért. Jíitmmss magunkhoz, Sebzett szivekről, könngről, sóhajokról szólott elégszer már a fájdalom; szilajra ajzott hangos huru lanton most hadd zenegjer. hát az én dalom. Jflár álmodoztak ölbeteit kezekkel: én megfeszítem két erős karom — eleget sírtak — zúgva, menngdőrögve, hangos himnusz fakad ma ajkamon. &lég volt már búból, meg halnívággbói, én azt zengem, hogg élni, élni jő — kerékkötő khíméráknak helgébe a mi áimunkból lesz majdan való. glég volt már a tétlen jajgatásból, én azt dörgóm: ,, Smber, dolgozni fel!" „Kincsen réméiig!" sokan sírták fülembe — nekünk mindig remélni, hinni kell! Jfíulten merengve, eltűnő napokról már hangzottak sok bús elégiák — az én szemem jövőbe néz majd mindig, az én fámon Siet, jReményvirág 5 Síég volt lépni lopva, csendbe folgton, „jaj, meg ne hallják lent a hant alatt!" &n felrázom majd — lássák, mit csinálunk — mélg sírjaikból a halottakat 1018 március. £iuksz Jlriur. HÍREK. A PROLETÁRDIKTATÚRA — mondjuk kj őszintén — rettenetes kiábrán­dulás! Mindenkinek! Proletárnak és burzsoá­nak, reakciósnak és szociáiistának. A proletár vérmes reményekkel csodának nézte; azt hitte, hogy egyszerre megad min­dent: kenyeret, ruhát, bőséget, pihenést, békes­séget. A burzsoá azt hitte, kétségbeesve hitte, hogy megszűnt mindörökre minden haszon, minden meg nem szolgált falat, minden üzlet, minden profit. A reakciós pillanatnyi őrületnek nézte, egypár gazember rablóhadjáratának, bűntett­nek, ántánt-csapatokkal elsöpörhető kis éhesek handabandázásának. A proletár, igen, csalódott, mert csodák nincsenek. Csak vastörvények, a gazdaság­ban, a termelésben. És háború volt! A burzsoá? Annak ma is jó! ő sir leg­jobban, hogy nincs semmije! De mégis övé a fehér kenyér, a ruha, a tiszta szoba, a könyvi Minden! A reakciós csak hízik! A proletár is mel­léje áll. A proletárok is mind többen és mind­jobban sirnak, morognak, elégedetlenkednek. De legnagyobb a szociálisták csalódása Azoké, akik azt hitték, hogy egypár szépszó, egy csomó ígéretes frázis, néhány ember­szeretettöl dagadó hatalmas szónoklat új embert teremt. Embert! Azok csalódtak, akik azt hitték, hogy meg lehet változtatni a régi társadalom minden erkölcsi és anyagi pisz­kától megfertőzött embert. Akik azt hitték hogy a paraszt kinyitja az éléskamráját, az úr a ruhásszekrényét, ha felmutatjuk neki a háborúban lebitangiotí, éhes és meztelen nyomort. Azok, akik telehizva a régi, hazug, „emberszerető" frázisoktól, nevelni, simogatni, „változtatni" akartak! Semmit sem lehet megváltoztatna Csak rombolni és teremteni leheti És csak az nem csalódott, csak az néz bele bízó szemmel, töretlen és csakazértis örökös hittel a proletárdiktatúra alatt is komisznak, rongynak, hazugnak; piszkosnak megmaradt világba, aki tudta, hogy a forra­dalom rombolás és teremtés, de nem szép szó, nem frázis, nem kenetteljes beszéd! És mi vagyunk tovább is töretlenül és bizón és akarón és minden poklokon keresz­tül is mindörökké: forradalmárok, rombolók és teremtők, gyűlölői minden régi rossznak és nemcsak holdvilágos kívánói, de cselek­vőn akarói az Újnak, a Szebbnek, a Több­nek, a Jobbnak! És nincs közöny és nincs megállás és nincs nemtörődöm, csak barát és ellenség és harc és ölés és csakazértis! mindörökké: Tovább! Minden proletár szerezze be könyy szükségletét közvetlen a Szellemi Termékek Elosztó helyén Főutca 12. sz. (Bencések épülete). Szociális és szépirodalmi munkák, valamint hírlapok állandóan kaphatók. Ismeretterjesztő előadás. Mint már mult számunkban ieleztük, Buxbaum Béla elvtárs csütörtökön,'iulius 31-én este féi 8 órakor a városi Marx-szinházban folytatja előadásait „Az egyén és a család a kommu­nista társadalomban" cimen, Ezt követőleg Máchik Ida elvtársnő, tanííónőképző-intézeü tanító tart vetített képekkei kisért előadást „A fylyó munkáijáró!" Az előadás ingyenes. Jegyek csütörtökön déleiőtt é hatók a pártiror" az Ifjumunk' s •

Next

/
Oldalképek
Tartalom