Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-06-22 / 52. szám

1919 márci us 23 . MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. Művészet a kommunista társadalomban. III. A müélvező és a műalkotó között igen mélyreható különbségek vannak, azonban abban a tekintetben hasonló a műélvezá a teremtő művészhez, hogy benne is él a teremtés vágya. Annyira, hogy igen sokszor meg is próbálkozik vele. Sőt az is előfordul nagyon gyakran, hogy ez a kísérletezés a megtévesztésig sikerül. így támad a szín­igazgatók, a szerkesztők és a kiállítások réme: a művelt dilettáns. A művészet jó részben mesterség is. Bármely művészetet figyeljük is meg, azt tapasztaljuk, hogy sok benne a technika, amit könnyen el lehet sajátítani. Ez a magyarázata annak, hogy kitartó szorgalommal és rendszeres gyakor­lással bizonyos virtuozitásra lehet szert tenni, amit, ha ügyesen párosítani tuilunk hosszú hajjal, ideges rángatódzással és megfelelő grimasszal, arasznyi létünket meg is duplázhatjuk a művészi halhatatlanság kápráztató dicsfényében, különösen, ha ki­terjedt rokonság is áll mögöttünk, legkülőnös­képen pedig akkor, ha nagybátyánk, a cukor­báró valamely újságvállaiat tulajdonosa. Annyi azonban bizonyos, hogy mennél terjedelmesebb a művészetet keresők tábora, annál több igazi míívészlélek kibontakozása és érvényesülése válik lehetségessé. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kommu­nista iskolában az eddiginél hasonlíthatat­lanabbá nagyobb gondot fordítanak a tanuló egyéni képességeire s így nem fognak meg­buktatni és fejlődésében megakasztatni egy i iváiú zenészi, vagy páratlanul ügycskczü i tanulót azért, mert a latin nyelv korlátait nem tudja átbakkolni, vagy mert a Catilina­féle összeesküvés homályos titkaiban nem mutat elég tájékozást és benfentességet, ha — mondom — mindezt átgondoljuk, akkor nyilvánvaló, hogy a kommunista tár­sadalmi rendben sokkal több művész zsenit fogunk felfedezhetni. igen, mondhatja valaki, de hiába fedezzük fel a művészi képességet, nem fogjuk tudni ébrentartani a művész ambicióját, hiszen nem remélheti, hogy tehetsége révén mód­jában lesz jachtot, repülőgépet, automobilt vagy villát szerezni abban az „egyenlősítő" kommunista társadalmi rendben. Erre a burzsuj-aggodalomra azonban könnyű válaszolni. És pedig: nem művész az, aki urhatnám­ságból lép „művészi pályára", nem művész, aki anyagi kiváltságok reményében termel, hanem csak az művész, akiben a művészi alkotásvágy szenvedéllyé fokozódott. Aki tehát teremt, mert a teremtés az ő számára bol­dogság. Akommunizmusegyszerűen megfogja menteni a társadalmat a jachtért koníárkodé álművészektől, akiknek csakugyan nem fog „kifizetődni" a művészettel való foglalkozás. Egyszerre megválik, ki a művész, kinek kell irni, festeni vagy színészkedni. Egyszerre le fog hullani a művészi áiarc. Egyszerre meg­rövidül egy csomó hajzat. Avagy ki meri állítani, hogy az „Egy telem Debreczenben" irója: Petőfi Sándor, a „Fiamnak" költője: Arany János, továbbá Csokonay V. Mihály, Egressy Gábor, Pál László, Poe Edgár stb. stb. szegénységben élő, de halhatatlan művész pénzért dolgozott?! KÖZMŰVELŐDÉS. Számtan-mértan tanfolyam. Felkérem a felnőttek szabadiskolájának számtan-mértan tanfolyamára jelentkezőket, hogy pénteken (julius 25-én) este 7 órakor a főtéri (volt róm. kath.) elemi iskola III. sz. tantermében a tanfolyamra jelentkezők számának s az előadások idejének megállapítására szíves­kedjenek pontosan megjelenni. 7C Szabadiskola vezetője. Felnőttek oktatása. Elvtársak! Ne változ­tassa meg senki elhatározását! Aki jelentkezett a szabadiskolába, az jöjjön, mert tanulhat, ha akar. Ne tartson vissza senkit, hogy egyik­másik tanfolyamra sok jelentkező van, mert ha keil: tiz, husz tanfolyamot nyitunk a dolgozók kívánalmai szerint. Felkérem tehát azon elvtársakat, akik a felnőttek szabad­iskolájának bármely tanfolyamára jelentkeztek, de ezidő szerint még beosztást netn nyertek, avagy bármi okbói elmaradtak, szíveskedje­nek szombaton (julius 26-án) este 7 órakor a főtéri (volt róm. kath.) elenii iskola I. sz. tantermében pontosan megjelenni. Szabadiskola vezetője. Ismeretterjesztő előadás. Julius 23-án este fél 7-kor a városháza nagytermében Losonczi Jenő főgimn. tanító előadást tartott a művészi nevelésről, általában a művészetek szerepéről az új társadalomban. Kár, hogy az esőre hajló idő következtében aránylag kevesen hallgatták végig a szép előadást. Egyén és család a kommunista tár­sadalomban cimen Buxbaum Béla elvtárs julius 29-én, kedden este fél 8 órakor a Marx-szinnázban folytatja előadását. Szórakoztató mozielőadás az ifjú­munkásoknak. F. hó 22-én este 7 órakor a K. I. M. Sz. pápai csoportja mozielőadást rendezett tagjai számára, ahoi Csepreghy: „Piros bugyelláris" cimü népszínműve került I szinie. Előadás közben Lt.nk.sZ Aiiiiui elvtárs tartott tanító beszédet, majd Buxbaum Béla csoportvezető intézett néhány buzdító szót az ifjúmunkásokhoz. A mozielőadás másnap a munkások részére megismétlődött. A tanítók átképzi tanfolyamán tegnap kezdte meg dr. Kőrös Endre „Forradalmi kiltők" cimmel előadás-sorozatát. Bevezető beszédjében foglalkozott azokkal az «kokkal, melyek a magyar költőkben a forradalmiság megnyilatkozását akadályozták. Kimerítően és melegen ismertette Bacsányi János forra­dalmi költészetét és ismertette a hatalmon levőknek válogatott üldözéseit, amelyekben Bacsányit részesítették. Az előadást szomba­ton folytatja, midőn Petőfi Sándorral f«g foglalkozni. Utána Déri Gyula tartott nivós és köztetszést aratott előadást a nemi problé­máról. — Ma délelőtt lic. Ricz Kálmán tartott előadást a „Vallás és szocíálizmus" cimmel. Kimutatta, hogy a vallás lelki szükség, hogy a Tanácsköztársaság nem bántja senki val­lását és hogy meg fognak szűnni az éles felekezeti különbségek s az ezzel járó harcok, amelyek igen sok energia felhasználásával jártak. 878/1919. ikt. szám. Hirdetmény. Pápa r. t. város adóhivatala közhírré teszi, hogy Pápa r. t. város 1918. évi útadó ki­vetési lajstroma a Veszprémi Ipari Termelési Tanács Intéző Bizottságától érvényesítve le­érkezett. Értesiti a hivatal az adózó közönséget, hogy folyó évi julius 27-től augusztus 27-ig a fenti lajstrom a hivatalos órák alatt be­tekinthető. Az esetleges fellebbezések a vár­megye intéző-bizottságához adandó be, a később érkező fellebbezések figyelembe vé­tetni nem fognak. Pápán, 1919. évi julius hó 26-án. Pápa r. t. város adóhivatala. HÍRE K. NE HARAGUDJ RÁM, TESTVÉR, de meg kell mondanom, hogy nincs plety­\ kázó vén asszony a világon, akinek csúnyább szája volna, mint neked. A hirhordó kávé­nénik terjesztik a hirt a maguk lelki gyönyö­rűségére. mert a pletyka méz nekik, ami megédesíti életüket. Nincs abban gonoszság, ahogy ezek a fogatlan öregasszonyok letár­gyalják a világ minden szerelmi, egybekelést, házasságtörési, elválási meg a többi pikáns híreit. De te azéii nyargalsz, testvér, a rém­hírek ocsmány gebéjén, azért nyitogatod nagyra bűzös szádat, azért pergeted megbomlott nyelvedet, azért meresztgeted nagyra szemei­det, hogy elrémítsd az ostobákat, boszantsd az okosakat, megzavard a rendet, visszahozd a bűnök országát, hogy megint legyen ron­gyos, éhező, nyomorgó, betegségben szenvedő, butaságban fetrengő, nyomorult ember. Ez gonoszság tőled s nem érdemled meg, hogy kenyered legyen. Abban a pillanatban, mely­ben kitaláltad s kimondtad az első rémhírt, elárultad, hogy tökéletes, címeres bolond vagy. Mert csak egy csipetnyit kellene okosan gon­dolkoznod, hogy meglásd az igazságot s szeresd és védelmezd a te érdekeidet támo­gató új rendszert. Az ám, csakhogy te soha­sem gondolkodol okosan! Lecsukod a szemei­det, hogy ne láss,. befogod a füleidet, hogy ne hallj s úgy mégy a bolondok sötét ország­útján, mintha nem is ember, hanem még az állatnál is ostobább tébolyult alak lennél. Begyepesedett az agyad, megfeketedett a lel­ked, megrothadt a szived, eltorzult az arcod, s jár-jár a szád csak azért, hogy hisztérikus, bolond beszédeiddel belerondíts az új világ szép, tiszta kibontakozásába. Ostoba vagy, testvéri Hiszen a te szemforgatásaid, a te reszkető reménykedéseid, a szemenszedett hazugságaid, a hajmeresztő rémhíreid, a bű­nös gonoszságaid, a te rossz szagú ostoba­ságaid úgy sem ártanak semmit a kommi nizmus diadalának, mert hiszen annyit csak beláthatsz, hogy csekély ember vagy te ahhoz s nevetséges a te nagy mérged, mikor az egész világot akarod kimozdítani « helyéből! Egyet üzenek, testvér, jól jegyezd meg: ezerszer kerülsz addig a deresre a nagy szád miatt, mig a kommunizmusnak csak egy haja­szála is meggörbülne! Kinevezés. A kerületi vörös őr parancs­nokság Sulyok Dezső volt hadnagy elvtársat a pápai vörös őr parancsnoksághoz köz­biztonsági előadóvá nevezte ki. Munkabeosztás a járási intéző-bizott­ságnál. A járási intéző-bizottság alkalmazot­tainak cimét foiyó hó 22-én tartott ülésé» következőleg állapította meg. Járási hivatal­vezető, közigazgatási megbízott: dr. Lukács Vilmos, helyettese: dr. Baranyai Ferenc. Ki­hágási büntető biró: dr. Jerffy József, köz­igazgatási előadó: dr. Sült Lajos. Az építőmunkások ezideig munkaalka­lom híján kevéssé voltak foglalkoztatva és sokan voltak munkanélküli segélyre utalva. E téren most örvendetes változás állott be, mert az iskolák tatarozása már folyamatban van és a vasútállomásnál is megkezdték a szükséges építkezéseket. Négy egy emeletes munkásház fog készülni, úgy hogy biztos kilátás van arra, hogy mihamar inkább mun­káshiány lesz az építkezéseknél, különösen ha a 60 munkásház épíiése is megkezdődik, amelynek sürgős elrendelése érdekében Torma Lajos elvtárs, az Építési direktórium elnöke a mai napon újból Budapestre utazik. Az iskolák javításának költsége az előirányzat szerint 750.000 koronát tesz ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom