Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-06-10 / 48. szám

1919 március 23. MUNKÁS ÚJSÁG 3. oldal. A pártegységről. Válasz Molnár elvtársnak. .Folyó hó 2-án Molnár elvtárs tollából megjelent Pártegység cimil cikkre vonatko­zólag ugyanazt mondom, amit a szakszer­vezetek vezetőségei ülésén. Vannak működő szakszervezetek s benne jó politikailag érett és forradalmi lelkű elv­társak, de szét vannak forgácsolva, ki-ki a maga értelmezései szerint halad bizonyos forradalmi úton és tulajdonképen ez a hiba. Ezért nincs pártegység. Azonkívül az is el­vitathatatlan tény, hogy a szakszervezetek a múltban csupán gazdasági bérmozgalmakra nevelték tagjaikat s ez érthető volt. A mun­kásság zöme a gazdasági oldalát ismerhette meg a szociálizmus tanainak, pedig ép úgy van forradalmi politikai oldala is és ehhez tudás, sőt érettség szükséges s ez nincs meg. Nem mintha erre alkalmas elvtársak nem volnának! Van elég. Ez az, amire céloztam, hogy teremtsük meg, hozzuk össze, hogy valóban valósuljon meg az egy mindért és mind egyért jelszó a politikában is. Épít­sünk egy sziklavárat, ami megdönthetetlen, a kérgestenyerü munkásokból, az előbbeni agyonsanyargatott, korgógyomru, de öntuda­tos, forradalmi szellemű hivatalnokokból. Ezt nevezem én pártegységnek és nem azt, hogy vannak elvtársak, de működésükről alig, vagy egyáltalán nem tudunk. Csak nem gondolja Molnár elvtárs azt, hogy ő össze­hozott egy bizonyos mennyiségű vörös kato­nát, meg irt a Munkás Újságba és párttitkár volt, gyűlésen beszélt, hogy ez pártegységet jelent ? Ez csupán öntudatot (ambiciót), aka­ratot jelent, amilyen még nagyon sok elv­társban él és dolgoznak is és ez valóban minden öntudatos elvtárs kötelessége. S nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy nem tévedek, mert ez tény és még több előttünk áll. Azonkívül hivatkozik Molnár elvtárs arra is, hogy ő ismeri legjobban a pápai szer vezett munkásságot. — Én ezt elhiszem és nem vitatom, ennek a vitatására drá­gább e lap hasábjai, mintsem itt foglal­koznánk vele. Sokkal helyesebb, ha a szak­szervezetekben az elvtársak között vitatkozik erről Molnár elvtárs és meggyőződik, hogy valóban értik-e az elvtársak, mi az a proletár­diktatúra? és hogy miért van erre szükség. Mi az a tanácsköztársaság? Mi is az a nemzetköziség? Mi a szociálizmus és k!e­jikálizmus? Hogy néz ki egy kommunista állam ? stb., nagyon sok kérdés, amely fon­tosabb, mint mi itt egymás nézeteiről cse­vegünk, mert amennyire én Molnár elvtársat ismerem, célunk, törekvéseink egy és ha ez így van, mi a föladatunk? Most is hivatko­zom azon kijelentésemre, amit a szakszerve­zetek vezetőségei ülésén hangsúlyoztam, dol­gozni és dolgozni, tanítani és tanítani. Ne essünk abba a hibába, amibe a régi rómaiak, midőn a politheizmust követték. Az ismere­teinket gyarapítani, tehetségeinket fokozni úgy, hogy jelentékenyebb tényezők legyünk a monotheizmusban és erre legjobb tananyag Marx és Engels tanítómesterünk utmutatásai. Piroth György. Fizessünk elő a Népszavára! Propaganda-gyűlések. A pünkösdi napok alatt is a megszokott buzgalommal dolgoztak propagandistáink a Tanácsköztársaság megerősítésén. Agitáto­raink azonban nem elégednek meg már az eddigi kiszabott területtel, hanem igen he­lyesen a szomszédos járások községeit is felkeresik és oktatják az ottani lakosságot, ha elegendő szállítóeszköz áll rendelkezésükre, így Becsey és Horváth elvtársak vasárnap, f. hó 8-án Somlyóvásárhelyen rendeztek ha­talmas népgyűlést, igen jó eredménnyel. Pápateszér községben Knmmer János és Tamás József elvtársak jelentek meg hétfőn és ismertették a mostani politikai helyzetet. Lovászpatonán Becsey és Horváth elvtársak mondottak tartalmas beszédet az összehívott gyűlésen, amit egyébként Ujházy elvtárs, ottani pártelnök nyitott meg. Bakonyjákó községben Muli József elv­társ hatalmas és minden részében felvilágo­sító beszéde után megalakult az ottani párt­szervezet, amelynek elnöke Szautner Gergely, jegyzője Tóth Kálmán lett. Innétvaló vissza­térésekor Muli elvtárs, az úgynevezett „Haj­mást csárdában" a környék négy falvából kirándult néptömegnek tartott sikerült elő­adást a kommunizmusról és a szociális esz­mék nagy építő munkádról, nagy tetszés mellett. Borsosgyőrött is rendezett ottani pártszer­vezetünk gyűlést, ameiyre a propaganda ki­küldötte Vecsey Ferenc, Kardos Ferenc, Mada­rász József, Raáb Miklós és Ábel Ernő elv­társakat, akik felszólalásukban a mai politikai és gazdasági helyzettel foglalkoztak. Nagygannán, ' Kisgannán és Döbröntén Hollós János és Boday Gyula elvtársak tar­tottak népgyüléseket. A gannai németajkú, de magyarul is értő lakosság rendkívüli fi­gyelemmel hallgatta az előadókat s örömmel vették tudomásul, hugj régi óhajuk teljese­désbe megy és a Földmunkások és Kisgaz­dák Országos Szövetségének helyi csoportját nyomban megalakíthatják. Elnöknek Reizer József Sebestyén, alelnöknek Rédling János, Zimmermann Leopold, jegyzőnek Peternics Henrik tanító, ellenőröknek Brunner Jakab, Reizer Pál és bizalmiaknak Koch József, Koch Mihály yálasztattak meg. — Döbrönte, úgy­szólván tisztán gazdasági munkásokból álló lakossága szintén nagy szükségét látta a szakszervezetbe való tömörülésnek s itt is a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szö­vetségének helyi csoportja egyhangú akarat­tal megalakult. Elnöknek Pólinger Mátyás, alelnöknek Wéber József, pénztárosnak Eiz­linger Jakab, jegyzőnek Kern Gergely, ellen­őröknek Hammer Ádám és Felber Antal, bizalmiaknak Ringbauer András és Mutter Márton választattak meg. Rosenberger Hugó műszerész és villanyszerelési műhelye Korvin-utca 4. szám, Pápa (volt Löwen.teín-fíle líszt-urlet). Elvállal új villanyvilágítási és villany­csengő berendezéseket és ezek javítását, úgyszintén mindennemű gépek javítását, u. m.: varrógép, irógép, kerékpár, grama­fon és ezekhez mindennemű alkatrész kapható. Kéri a közönség szives pártfogását. KESKENY MIHÁLY elvtárs Fő-utca 14-ik szám alatt, a Megyeházzal szemben, a közönség Ízlésének és igényeinek megfelelő :•: borbély= és fodrász* üzletet nyitott. Kéri a közönség szives pártfogását. HÍREK. Felhívás. Mindazon egyéneket, akik nálam ezideig nem jelentkeztek fegy­vereikkel és engedélyükkel, felhívom, hogy folyó hó 12-ig haladéktalanul jelentkezzenek, azok is, akiknek enge­dély van birtokukban, de fegyver nincs és viszont. Be nem tartás esetén az illetőket forradalmi törvényszék elé állítom. Piroth György, th. pol. meg­bízott. A megyei munkástanács Veszprémben tartandó gyűlésére a járás képviseletében Kecskés Károly (Gyimót), Nikodém Mihály (Pápateszér) és Kiss Dénes (Takácsi) elv­társak utaztak el Veszprémbe. Uj járási egészségügyi megbizott, Dr. Róth Sándor egészségügyi megbizott nagy elfoglaltságára való tekintettel erről a hivataláról lemondott. Helyette az orvosok szakszervezete dr. Domonkos Géza orvost jelölte, akit a járási intéző-bizottság ki is nevezett. Az alsó- és felsővárosi gazdák, vala­mint az ipari munkások 200 főnyi küldött­sége jelent meg hétfőn délelőtt a városházán Piroth György th. pol. megbizott és az intéző-bizottság előtt. A deputáció szónoka Kiss Zsigmond elvtárs volt, aki a nehéz testi munkát végző földmives és ipart mun­kásság azon kérelmét terjesztette elő, hogy a szesztilalomra vonatkozó rendelet módosft­tassék és engedtessék meg nekik, hogy na­ponta Vs lücr bort fogyaszthassanak, mert a fárasztó fizikai munkákat, különösen a mele­gebb napokon enélkül elvégezni nem képe­sek. Piroth György, Kerekes János és Tenz­linger József elvtársak megnyugtató kijelen­tései után abban állapodtak meg, hogy a kérelmet az egyes szakszervezetek utján az intéző-bizottsághoz juttatják, amely azt párto­lólag fogja az engedély megadására egyedül illetékes belügyi nápbiztossághoz felterjesz­teni. Eljegyzés. Tegyey Teruskát (Pápa) el­jegyezte Termán Ferenc (Győr). Az új vasúti menetrend. A le­zajlott vasúti bonyodalmak után most a legteljesebb rendben folytatják a vasutasok munkájukat. A vonatok pon­tos időben érkeznek s nem hogy vonatot veszítettünk volna, hanem még nyertünk is. Ezentúl naponta két vonat érkezik Győrből és pedig az első ér­kezik délután 1 óra 17 perckor, indul 1 óra 23 perckor, a második érkezik reggel 5 óra 47 perckor, indul 6 óra 3 perckor. Czelldörnölkröl szintén két vonat érkezik naponta Pápára, melyek közül az egyiknek érkezési ideje d. u. 2 óra 9 perc, indulási ideje 2 óra 19 perc, a másik érkezik d. u. 6 óra 28 perckor, indul 6 óra 39 perckor. — Bánhidára naponta egy vonat indui Pápáról délután 4 óra 30 perckor, onnan pedig szintén egy vonat érkezik naponta délelőtt 7 óra 32 perckor. A pápa—csornai helyiérdekű vasút egye­lőre nem közlekedik. A Forradalmi Törvényszék f. hó 5-én lefolytatott tárgyalásán Nagy Lina pápát cselédleányt, ki Pál házapusztán ruhaneműt lopott, dorgálásra ítélte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom