Pápai Lapok. 46. évfolyam, 1919

1919-06-01

— A párttitkárság helyisége Petőfi-utca 13. sz. alatt van. Az uj párttitkár Szabó Sámuel elvtárs, aki hivatalában minden nap délelőtt 9—12-ig és délután 3—5 óráig található. — Színészet. Sziniszezonunk utolsó napjai fényes sikerek között zajlott le. Szombaton, va­sárnap ós hétfőn a szép zenójü Cigányprímás ment elsőrendű előadásban. A főszerepben Kállay Jolán ragyogtatta művészetét. Elragadóan édes játéka, gyönyörű éneke, ügyes táncai szűnni nem akaró tapsot váltott ki a nézők köréből. Császár Gyula a Cigányprímás parádés szerepét már a tőle megszokott mesteri művészettel ala­kitotta. Juliskát Dalnoky Tesza sok temperamen­tummal és kedvesen játszotta meg. A harmadik előadáson Juliska szevepében Benedek Jolánt láttuk, akinek ügyes játéka mellett meglepően szép, kristály tiszta hangja van. Érckövy László, Kovácsics Margit, Sarkadi Gusztáv, Máté László, Antal Lajos játékuk legjavát adták a fényesen sikerült előadáshoz. A énekszámok betanítása és a zenekar preoiz működése Halmágyi Mihály karmester ügyességére vall. — Kedden utolsó proletár előadásul Gróf Einaldó került szinre a régi szereposztással és a régi nagy sikerrel. A szereplök mindannyian pajtán jókedvvel játszot­tak és a lelkes proletárok sok virággal, tapssal jutalmazták a kitűnő szereplöket. — Szerdán Lengyelvórt ismételték meg. — Csütörtökön a Tessék szellőztetni! ciuiü szellemes és rendkívül mulatságos bohózaton mulatott a közönség. — Pénteken Kam'óliás hölgy nagyhatású dráma „került szinre. A" darab szépségeit Benkö Ilouka finom játéka tette élvezetessé. Margit szerepében önmagát multa felül. Művészi sikereit gazdagon gyarapította ez este is. Méltó partnere volt Máté László, aki Armand szerepében jeleskedett. Meg kell említenünk még Kovácsics Margitot, aki behizelgöen kedves humorral jáfszta a vigkedélyü Prudenee szerepót. Igen jó volt még Császár Gyula, Antal Nusi, Érckövy László. — A társulat kedden tartja utolsó előadás..t és Tatabányára megy. Eltávosásukat sajnálattal látja a színházi közönség, mert'Jiosszu* itt tartózkodásuk alatt megszokták, megszerették a szimpatikus, kedves színészeket. A társulat szeptemberbe vissza tér Párjára, ahol meleg, őszinte szeretettel várják okét. A viszontlátásra! — Eljegyzés. Brenhoffer Bözsikót elje­gyezte Kassai Lajos Lovászpatonáról. (Minden külön értesítés helyett.) — Felhívás. Felhívom mindazon család­főket, kiknek családjából valamely családtag bevonult, úgyszintén ha bármely okból eltávozott vagy elhalt azt haladéktalanul a közélelmezési hivatalnál annál is inkább jelentse be, mivel egy ellenőrző bizottság fog házankint a bejelen tett személyekről meggyőződni. Az utóbbi idő­ben sokan jelentették élelmezési könyvük elvesz tését, figyelmeztetjük a város lakosságát, hogy visszaélések elkerülése végett ezentúl másolatokat nem aduak ki. Ezért mindenki a legnagyobb óvatossággal vigyázzon* élelmezési könyvére. Akík ezen rendeletet be nem tartják vagy valót­lan adatokat mond be, forradalmi törvényszék elé fog állíttatni. Nóvák István közélelmezési pol. megbizott. — Állategészségügy. A járási állatorvos jelentése szerint az utóbbi időben Nagydém köz­ségben sertésvész, Dáka, Csót, Vaszar, Felső­görzsöny, Nagyacsád, Pápakovácsi és Tapolcafő községekben nagyfokú ló-rühesség lépett fel. Farkasgyepü községben ebzárlatot rendeltek el, mert a faluban veszett kutya járt. — Forgalomba kerülnek az uj bélyegek. A Tanácsköztársaság uj bélyegei előreláthatólag — A teljhatalmú politikai meg­bizott, Piroth György elvtárs hivatali he­lyisége a városháza emeletén a volt fő­jegyzői szobában van. Magánfeleket d. e. 9—11 óra között fogad. — Levelezés a harctéren levő katonák­kal. A pápai postahivatal közli, hogy a táborban levő katonák részére lehetőleg csak nyilt levelező­lapokat használjanak. Levelet csak akkor lehet küldeni, ha az valamely melléklet beküldésérő szolgál, de ez sem lehet 100 grammnál sulyo­betétállománya 575 inillóra emelkedett, • mig a csekk-számla követelések meghaladták az 1127 milliót. — Mar öt helyen termelnek tőzeget. Akció a szénhiáuy megoldására. A tanácskormán}­teljes erővel támogatja iizt az akciót, amely a tözegterinelés előmozdítását tűzte ki célul. Ha Magyarországon"is teljeSj üzemmel megindulhat a • tőzeg kitermelése, akkor azokat. az ipari üzemeket, amelyek a lözeg-telepek mellett fek­szenek a barnaszénnel egyenrangú tőzeggel fogják ellátni. Nálunk holdankint 15 ezer mázsa száraz, tőzeget lehet termelni. A szónbiztosság tözegosztályának vezetője a termelés mai helyze­téről a következő információt adta. A tüzelő­tőzeg kiaknázását ezidóu a kedvezötleu időjárás késleltette. A tüzeglápok nagyrósze a folytonos esőzés következtében még ma is vizalatt vau. A víz lefolj'ása azonban már megkezdődött ós igy remélhető, hogy az üzem két-három héten belül mindenütt megindulhat. Néhány kedvező viz viszonyokkal biró tőzeg-telepen a munka már is megkezdődött. Eszterházán, Kóthelyen, Szigligeten, Nádasladányban • ós Isaszegen a gépek máris dolgoznak. Amint a viz-viszonyok megengedik, az előkészített üzemek Keszthelyen, Marcaliban, Feketebézseuyben, Mezőlakon, Moson­tarcsán, stb. is megindulnak. Ekkor összesen mintegy 30 tőzeg-gyurógép lesz üzemben, amelyekkel naponként együttesen 60 waggou tüzelő-tőzeget lehet előállítani. — Propaganda-gyűlések a járásban. Az elmuíi napokban, amennyire a szállítási eszközök nagymérvű lefoglaltsága engedte, a propaganda­bizottság folytatta ismeretterjesztő és felvilágosító munkáját a vidéken. Május 19-én Szűcs községben Viczay János és Muli József elvtársak nagyhatású beszéd keretében ismertették a mai általános po­litikai helyzetet. 20-án Bakonykoppány, 21-én Homokbödöge, 22-én Bakonyjákó községekben tartottak népgyüléseket, amelyek tárgysorozata, a Ha láttok valakit, aki a proletárállam rendelkezései ellen vét, vagy azokat ócsárolja, jelentsétek azt az Intéző-Bizottságnál. Éljen a proletárdiktatúra!

Next

/
Oldalképek
Tartalom