Pápai Lapok. 46. évfolyam, 1919
1919-01-05
Pápa város hatóságának ós több pápai s pápá-vidéki egyesületnek megválasztott közönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldberg; Gyula papirkoreskedése, Fő-tőr 23. szám. "Telefon. 112. szám. Felolős szerkesztő és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetőseit: ős hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész óvro 12 K., félévre 6 K., negyodőTre 8 K, Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szam ara 80 fillér. 1919. Régi esztendőt temetye s visszaemlékezve annak keserűségeire, bajaira, az uj év elébe mindig bizó reménykedéssel néznek az emberek. Az ó évet temetjük ma mi is, magyarok. Vele temetjük az idegen érdekekért magyaros hűséggel, de irtózatos áldozatokkal viselt és végül borzalmasan elvesztett háborút is. S szemünk, mely . faiég könnyes a háború áldozatai és a háború utáni összeomlás miatt, a könnyek fátyoláu át is bizóan, reménykedve, vágyódással néz a jövőbe. ~ Milyen lesz ez a jövő, a magyarság, Magyarország jövője, ki tudná azt megmondani? Kétség ós remény, fájdalom ós bizakodás vegyes érzetei töltik be lelkünket. Temessünk el mindent, 'az ezeréves multat, melyben „megbűnhődtünk a jövendőt" is, a mult rengeteg keservét, küzdelmeit, szenvedéseit? ^Tömessük ét miuden vágyunkat, temessük el az ezredéves múltra felépített jövő legszebb álmait is?! A nemzet felett végigsüvölt egy rettenetes forgatag, mely ma még nem engedi tisztán látni a jövő képeit. De szabad-e elcsüggednünk, szabad-e feladnunk minden reményt, elveszteni hitünket egy szebb, boldogabb, mert igazságosabb és megelégedettebb társadalmi renden alapuló uj - Magyarország megszervezése iránt?! Nem, ezerszer nem! Ezer esztendőnek változékony időszakai alatt ez az ország, ez a nemzet megért már rendkívüli időket és a rendkívüli idők keserűségei, elnyomatásai sem tudtak bennünket teljesen összetörni, tönkretenni, mindig uj élet támadt a romokon, izzott a hó alatt is a szabadság szeretete a lelkesedés, a vágy, mely kedvezőbb viszonyok bekövetkeztekor újra felemelte ezt a nemzetet, újra összekovácsolta ezt az országot. ^ Hinni kell ma is egy szebb, egy boldogabb jövőben, bizni .megfogyott, de lörellen erőnkben! Hirdetnünk és éreznünk kell, hogy mi nem akarunk, nekünk nem szabad meghalni, ennek a nemzetnek, ennek az országnak élni kell! De a hit és a bizalom nem elég. Eddig is azért vert bennünket az átok, mert a dologtalan, a henyélő, a bibor• ágyban született, a selyempárnákon • nevelkedett emberek, á tehetségtelenek és tunyák, a nagy ivók és nagy verekedők, a pöí'feszkedők voltak a vezéreink. Az uj világban, mely a munkát teszi v meg egyedüli értékül, csak az boldogulhat, aki dolgozik. Aki dolgozik, az becsületes, emberi elbáuást, emberi jogokat érdemel. A dolgozó munkások ós dolgozó polgárok milliói eddig ebben az országban a lenézettek, a megalázottak voltak, ma .már látjuk, csak ezek a milliók menthetik meg a szorgos és nehéz munkával mindazt, amit néhány ezer dologtalan, néhány ezer kizsákmányoló here már máJTaiieTn~telj^eirTes^mclűbTr| vitt. Dolgozzunk, becsüljük meg a dolgozókat, "vessük meg a herét, a tótlenkedőt s akkor, de csakis akkor menthetjük meg ezt' az országot. Ma még ködös a jövő, még marcangolnak bennünket, a multak bűnei, ,jraszkulóféjben,. szerj wr^kitv.a.^ay, ors^f os már szinte .látjuk, hogy a sirt, • nemzet sülyed el, mint veszik r, . körül a ragadozók, akik még be sem várják a teljes elmúlást, de a ködök fátyoláu át halvány fény, a megmentés, az uj élet fénye is dereng. Messziről, ismeretlen vidékről jő a fény vöröses szine áthat a szürke ködön s mind erősebben közeleg felónk, hogy nem* spkára diadalmasan bevilágítsa az egész égboltozatot. . . El fekete mult, ködös jelen: fordítsuk szemünket a jövő diadalmas vörös fénye felé. Bízzunk és dolgozzunk s az ó év keserű szenvedései után az uj év meg fogja hozni a mi megváltásunkat is. Dr. Flesch László. Uj évre. Hosszú háromszázhatvanöt nap mult el, egy hosszú, kínokkal teljes szomorú esztendő, amelynek a végén, aiint valami csillámló villany lámpa fénye, ragyogott mindig az újesztendő fehér, kápráztató eljövetele. Ha visszaemlékszünk az elmúlt njesztendőre, akkor el tudjuk képzelni újból fáradt emlékezetünkben, milyen reményekkel, milyen vágyakkal léptük át az 1918-as esztendő küszöbét. Akkor az volt a reménységünk, hogy végre valamikor el fogunk jutni a béke révébe, a háború vérzivataros ideje letellik, nem fogjuk már lesni a harctéri jelentéseket, amelynek minden betűje százak halálát jelenti, akkor nem fogunk hallgatni diplomatikusan homályos beszédeket s amelyek Talleyrand elmélete alapján arra szolgálnak, hogy az ipari szándékot és az igazi gondolatot elrejtsék, nem fogunk emiatt félni, hogy mikor csap le reánk is hosszú csápjaival a világháború rettenetes polipja, amely magába szívott éveken keresztül minden becsületes törekvést Ezek .voltak a reményeink 1918. ujesztendejének "napján. De ezek a reményeink csak részben teljesedtek. A béke itt van.'A Hőferek es „A vezérInrr főnöke" 'aláirásu levélkék valóban elmaradtak, de helyükbe a magyar hadügyminisztérium hivatalos jelentései léptek. Valóban nem tudjuk e pillanatban, melyik jelentések voltak számunkra örvendetesebbek, illetve kevésbbó szomorúak. Nincs semmi reményünk e ypülánatbari arra, hogy a béke áldásait Ccsakbsjn.ar. é^vezlj^sük r-«gyeiőrje. a -há- \apotban az a változás állott be, . ., 0( , d hadszíntér az eddig ellenséges országok helyett a mi földünkre tolódott át. A béke tehát nem olyan ragyogó, hamvasszőke, kedves és angyal, mint gondoltuk és reméltük, hanem szurtos, piszkos, hosszúorrú, pápaszemes vén szipirty-— akitől megijedünk és megrettenünk. Valami egészen más a béke, mint ahogy elképzeltük, ami természetes is, hiszen a világháború is egészen más volt, mint aminek elképzelésünk annak idején, 1914. szomorú emlékeze'tü júliusának-végén mutatkozott. De ma már nem szabad rekvirálnunk. Ha visszaszálnánk 1918. Januarius havának első napjára, valószínűleg máskép csinálnók végig ezt az egész esztendőt, de nemcsak mi csinálnók máskép végig, akik a világháború szenvedő alanyai voltunk, hanem egészen, egészen másképen csinálnák végig azok is, akik'a háború négy és fél éve alatt, rettenetes, felebbezhetetleu hatalmat tartottak a kezükben. Ma ismét újév napja virradt fel reánk. Az újév napja, amely annyi sejtéssel, annyi reménnyel szokott mindig telve lenni, amely mindig olyan mint egy sejtelmes ígéret, amely mindig újság ingerével hatott ós amelyhez évtizedeken keresztül, amióta napisajtó van, egy-egy hozsanna hangzott el a különböző világ-hirlapolc hasábjairól. Ma más világot élünk. A hozsannák ideje elmúlott. Szárazon és ridegen kell néznünk a valóságot, ós ugy is
