Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918
1918-03-10
— Kormánybiztosi helyettes. Jauk<ívich-Bésán Endre közélemezési kormánybiztos kérésére dr. Rainprecht Antal főispán Veszprém város polgármesterét, dr. Komjáthy Lászlót a veszprémi kormánybiztossághoz másodhelyetesül kinevezte. A kormánybiztosi hivatal március 1-én megkezdte működését. — Városi képviselő-választások A hat héttel ezelőtt választott városi képviselők mandátuma lejárván, folyó hó 4-én mind as öt választókerületben képviselő-választások voltak. A választások mindenütt csendben folytak le, csak a harmadik kerületben volt némi mozgalom. Az első kerületi választás elnöke Karlovitz Adolf volt, választási jegyző Vágó Gyula, bizalmi férfiak Böhm Samu, Kohn Józser, Mészáros Károly és Kemény Bela. Megválasztattak rendes tagokká: dr. Fehér Dezső, dr. Fürst Sándor, dr. Heroog Manó, Koritschoner József, dr. Körös Endre, Langráf Zsigmond, Mayersberg Salamon, Mayersberg Samu, Mészáros Károly és Steinberger Lipót. Póttagokká: Marton I. L.. Lövenstein Jakab, Manheim Armin, Goldberg Gyula, Spitz Márk, Milkovics Antal és Magyar Gyula. A második kerületi választás elnöke Kristóffy Gyula, jegyzője Szelecky Ferenc volt, bizalmi iérüak Giábios Vendel, Mátz Mihily, Polgár Sándor, Hekler János. Megválasztattak rendes tagokká: Wueat Ferenc, Legény Ferenc, Polgár Sándor, Molnár István, Lengyel Zénó, Horváth János, Grábics Vendel és Varga István. Póttagok: Kocsis Pál, Mits Mihály, T. Németh Mihály, Mórocz Antal, Móroc István. B. Németh József, Pék József és Dieustmanu Tamás. A harmadik kerület válaastási elnöke dr. Kende Ádám, jegyzője Németh Samu volt. Bizalmi tértink Id. Kovács Sándor, Gioy Gábor, Lampérth Ferenc és Szakács Dániel. Megválasztattak rendes tagokká: Gioy Gábor, Id. Kovács Sándor, dr. Lakos Béla, dr. Molnár Imre, Somogyi Pál, Tar Gyula, Sulyok József és Hajuócky Béla. Póttagokká: ifj. Kovács Sándor, Tömből János, Köszeghy Jenő, Kovácsics József, Borsos István, Csillag Dezső, Losonci Jenő éa Cifra József. A negyedik kerületi választás elnöke Laugrát Zsigmond, jegyzője Horváth Kálmán volt, bizalmi férfiak Halász Mihály, Kunt János, Gyenese János és Nemes Pál. Megválasztattak rendes tagokká: Győri Gyula, Gyenese János, Halász Mihály, Baráth József, Muli József, Varga Jóssal, Becsei Ferenc, Maaterházy László éa Téringer János. Póttagokká: Bognár Sándor, Fábián Antal, Németh Károly, Kunt János, Öcsön Gábor, Kosa Károly, Kovács Imre és Náuik Pál. Az ötödik kerületi választás elnöke Hajnóoky Béla, jegyzője Horváth Lajos volt. Bizalmi férfiak keresztes Gyula, Somogyi József, Kiss Zsigmond és Szabady Ignác. Megválasztattak rendes tagokká: Ács Ferenc, Kalmár Károly, Keresztes József, Puchinger István, Keresztes István, N. Kalmár János, Eüenbeck Pál és Pomher Ferenc. Póttagok: Molnár József, ifj. Olajos Németh József, Paulina József, Tihanyi Márk, Móroo Jóssef, Szakács János, Török István és Kolláth József. — Harcias tizenötödike. Lázas tevékenységgel készül a református főgimnázium képzötársulatának jeles gárdája a szokásos márciusi ünnepségére. A színházban Herceg Ferenc: Dolovai Nábob lánya oimü színdarabját fogják előadni. Itt említjük meg, hogy az önképzőkör óda pályazatának győztese, Liukss Artúr VIII. osztályú tanuló lett, aki erős költői lendülettel megirt versével egy feltétlen biztató tehetség első lépését tette meg a nagy siker felé. — Az ódát a szobornál Wellisch Iván fogja elszavalni, a színházban pedig Wallenstein Elza, akit dicsérni és gyönyörrel hallgatni uem egyezer volt már módunkban. — Két mese. Kemény Béla v. tanácsos a nőegyleti gyermekdélutánon két meséjét mondta «1 a boldogan hallgató kis közönségének. Öröm volt nézni a kis fiukat és lányokat, hogy milyen kíváncsi gyönyörrel lestek a szót Keméuy báosi szájáról. Szépek is voltak ám ások a mesék és biztos, hogy nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy Kemény Béla, ha e két meséje mellé még írna egypárat és kiadná egy könyvben, a gyermekirodalem egy feltétlen nagy értékű mesegyűjteménnyel gyarapodás. — Közélelmezési kormánybiztos. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy Bare, Esztergom, Győr, Hont, Komárom és Veszprém vármegyék, valamint Győr, Komárom, Selmee és Bélabánya törvényhatósági joggal felruházott városok területére közélelmezési kormánybiztossá gróf Jsnkovios-Bésán Endre veszprémmegyei nagybirtokos neveztetett ki. Az uj kormánybiztos már le is tette a hivatalos esküt. Értesülésünk szerint a kormánybiztos mellé helyetesül Sseiberling Dezső dr. másodhelyettesül pedig Komjáthy László dr. Veszprém város polgármestere neveztetett ki. A kormánybiztossághoz, amely működését március 1-én már megkezdette, fogalmazóul Lengyel Józset marosvásárhelyi szolgabíró rendeltetett ki, a katonai osztály parancsnoka pedig Vecsey ezredes lett. 1 — Nem szabad szalmát alomul felhasználni. A földmivelésügyi miniszter rendeletet adott ki, amelyben a szalma mint takarmányra alkalmas anyag alomul való felhasználását a legszigoruabban eltiltja. Elrendeli a miniszter, hogy ezentúl alomul csak homokot, elvadult nádat, sást és tözeket szabad használni. — Tompa-Ünnepély. Mult vasárnap délelőtt szépen sikerült ünnepélyt rendezett a ref. főgimnázium nagytermében a főgimnázium önképző köre, Dr. Kaposey Lucián értékes felolvasásán kívül Bolla Erzsike szavalata tünt ki a szereplök közül. A három a darú cimü Tompa verset, a versben festett képek nagyszerű színezetével, tudással és kedves megjelenésével őszinte sikert aratott. — Házasság. Borger Ferikével, Berger József veszprémi máv. szállító, törvényhatósági bizottsági tag és nejének leányával, február hó 24-ér tartotta esküvőjét dr. Balázs Jenő cs. és kir. tartalékos főhadnagy, Boscowitz Sámuel helybeli agyaggyáros fiával. — Új Bzubrett. Dr. Patek Béla színigazgató szeptembertől kezdve szerződtette Kinizsi Margitot, az aradi színház volt tagját. Az új inásodszubrettet igen jó hir előzi meg. — A dohányjegy életbeléptetése. A pénzügyminiszter rendeletet intézett a pénzügyügyigazgatóságokhoz, melyben véleményt kér hogy mi módon lehetne a dohányjegyet Magyarországon életbeléptetni. Déván a dohányjegyet már használják: a pénzügyigazgatóságnál a dohányoaok törssköny velés alapján dohányutalványjegyeket kapnak. A fejenkénti kvóta 8 naponként 100 gr. dohány, vagy 100 drb. cigaretta, vagy 25 drb. szivar. Úgy tudjuk, hogy a veszprémi pénzűgyigazgatóság ia foglalkozott már a dohányjegyrendszer ügyével, söt ez ügyben már érintkezésbe is lépett a polgármesterrel. Mi ezt az ügyet, amely rengeteg visszaélés megakadályozására volna alkalmas, igen fontosnak tartjuk, miért is felhívjuk a hatóságot, hogy tegye meg a szükségéé intézkedések, t a dohányjegyrendszer mielőbbi életbeléptetése érdekében. — A tavasai megyegyülés Veszprémvármegye törvényhatósági bizottságának rendes tavaszi közgyűlése f. év március 11-én lesz — A sertések rekvirálás a. Az uj közélelmezési miniszter központosítani akarja a sertéshizlalást is e óéiból felhívást bocsájtott ki a hatóságokhoz, hogy a soványsertéssel bíró gazdákat szólítsák föl, hogy állományukat bocsássák az általa megbízott országos sertésforgalmi iroda rendelkeséaére, amely iroda azután gondoskodni fog, hogy lakosság ne csak zsircéduIával, hanem zsírral is el legyen látva. Windisohgraetz herceg azokat a gazdákat, akik önkéut ajánlják föl sovány sertéseiket, kilonkint külön egy korona jutalomba is óhajtja réssesitni. Természetesen ha ez az akció nem fog a megfelelő eredményre vezetni, akkor a földművelésügyi miniszterrel történt egyesö megállapodás szerint a soványsertéseket rekvirálni fogják az egéss országbau. — Katonai munkások bitositáaa betegség estere. As Országos Pénztár köriratban értesítette országszerte összes helyi sserveit a katonai munkások bistosítasa tárgyában elfoglalt álláspontjáról. A rendelet szerint mindazokat a katonai állománylévő személyeket, akik nem zsoldot, hanem fizetést Lapnak, baleset és betegsék esetére épp ugy biztosítani kell, mint a többi munkásokat Biztosításra kötelezettek azok a rokkantak is, akik valamely mesterség megtanulása végett vannak kirendelve, mihelyt katonai illetményeikéi beszüntetik és rendes mukabért kapnak. — Köszönetnyilvánítás. Pápai Takarékpénztár 50, Steiner Ignátsné 10 koronát voltak szívesek egyletünknek adományozni, melyet hálásai! kössön az Izr. Nőegylet nevében özv. Krausz Vilmosné elnök. — Jó üzlet. Hogy a borból konyakot, pálinkát és likőrt készítenek az ugyan nem újság ovasóink előtt, de talán nem less érdek nélkül, ha megírjuk, hogy mennyivel előnyösebb a bortermelőnek a borból szeszt, illetőleg konyakot készítem, mint aat eladni. Milyen nagy értéknövekedés érhető el a bor ipari feldolgozásával, azt a konyak és likőrkészítés illusztrálja legjobban. Egy hektoliter tíz fokos bor ára ma négyszáz vagy négyssázötveu korona. A belőle előállított konyak (tíz liter abszolút asesz) megér körülbelül hétszáz koronát. As ugyanezen konyak (tíz liter apszolut szesz) felhasználásával előállott mintegy ötven liter likőr megér háromezer koronát. Innen érthető as a lázos igyekezet, amivel a meglévő és új likörgyárakat igyekeznek borpárlat feldolgozására és exportcélokra bereudezni. Ebből látható, hogy ma országos érdek az, hogy kisüstökön, szeszgyárakban egyaránt lehessen a legrövidebb idő alatt bortermésünk javarészét konyakká feldolgozni. És fontos érdekünk, hogy az exportoélokra való likőr előállítása semmiféle hatósági akadályba ne ütközzék. Csakis a legteljesebb liberalizmus alkalmazásával érhetjük el, hogy megötssörözzük azt az ideges pénzösszeget, amit a bornak feldolgozott alakban való kivitele útján az országba behozhat unk. Utoljára éppen sem közömbös, hogy egy millió hektoliter bor kivitele után fél milliárd koreait, vagy ugyanezen mennyiség után feldolgozott állapotban 2 vagy 2 és fél milliárd koroaát kapunk. — A Színházi Biet - 1 Incse Sándor népszerű hetilapja — e heti száma valósággal szenzációval szolgál. Már a vezércikk is előkelő művész tollából való: GkVth Sándor megemlékezik a Nemzeti Színház nagynevű művészéről Nagy Imréről. Zerkovitz Béla és Nagy Endre uj operetjéröl a Zsámbéki földesúrról érdekes cikket késő!, beszámol a Városi Színház készülő uj operetjéröl, a Hóvirágról — és Gábor Andor uj vígjátékáról a Prinoról, melyet a Vígszínház log bemutatni. Kedves meglepetés a Kis Színházi Élet, mely mellékletül jelent meg. Ebben a számban a művészvilág gyermekserege van megelevenítve, tarka képek és rajsok kíséretében. — Teljes egészében közöl egy vidám kis kabaré darabot, Szenes Béla tollából, címe: .Ödön ne zavarj", mely most is műsoron vau a Modern Színpadon. A rendes rovatok: Heti vers, Sugulyok. Intim-Pista teszik még változatosabbá a fölötte értékes, vaskos számot, amely 64 oldalra terjed. Egyes szám ára: 80 611. Előfizetési ára K. 8- 5a Kiadóhiatal: jbrzaébet körnt 29. Minden uj előfizető ingyen kap két-két ünnepi albumot. — Tolvajlások. Hidy Zsigmond ny. jegyző vinári ipartelepétől febr. 24-én éjjel ismeretlen tettes ellopta a jegyző téli köpenyét, 10 szál kolbászát és 3 üveg lekvárját A gyanú a néhány napE ü előbb megszokott orosz fogolyra irányai. — lau József nemesszalóki kereskedőtől febr. 24-én Tillmann hőgyészi lakos kocsisa lószerszámot, pokrócot lopott s azt Németh Pál kiskamondi pályaőrnek eladta. Németh ellen a kir. ügyészség orgazdaságért eljárást indított. Jókarban levő, használt jégszekrényt vennék. — Csim a kiadóban. M. kir. anyakönyvi hivatal. S*illttt»k .• Porubssky Ferenc és naja Kántor Erzsébet fta: Ferenc rk. — Varga "yörgy és neje Hochhold Margit leánya: Margit rk. — Knapp Imre és neje Pillér Maria tia Imre rk. — Tóth János és naja Mésiiros Rosalia Sa: Kálmán rk. — Keosmarszki Albert és neje Schwelék Anna fia: László rk. MeyhnUnk t László Sándor rk. 2 évea agy hártyalob. — ösv. Kobii Istváané rk. 57 éves aaahártyalob. — Fekete Antalné rk. 81 éves tfldévéss. — Bal* Sarolta rk. 17 éves tüdSréat. — Horváth Imre rk. 54 évea szívbaj — Sav. Schnobel J&noané rk. 85 éves elafyuláa. — Sseote Mártonná ref. 53 érés tudfltágulat. — Turóoai Oébar rk. 76 éves gnteiitós. - Németh tlyula ref. ti napon gor esők — Wéber Hermanne isr. 83 éves alaggulia. Hiiuutágot kötöttek . souwgy i István rk. és Boldiss Mária rk,