Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918

1918-02-17

lődik, mint ahogy felszólalás nélkül bizonyára tovább fejlődnék, teljesen tart­hatatlan. A vidéki városok nem birj ík meg a háborús munkát ós nem rendel­hetik alá magukat és ivem rendelhetik alá embertársaikat a százféle központ­nak. 10 helyen nem akarjuk a közpon'ok ellen emelt nagy és igen sokszor jogos kifogásokat vázolni ós említeni, de tény az, hogy a kormány uem tehetne nagyobb jótéteményt a vidéki városokkal szem­ben, mint ha a központok rendelkező jogát felfüggesztené és a vidéki váro­sokat felszabadítaná a sokféle utasításiul, rendelettől. mmjmi — Vármegyénk hadiárvái és özvegyei segélyezését szolgáló „főispáni gyorssegély-alap" javára rendezett főispáni piknik f. hó 11-én folyt le Veszprémben fényes anyagi és erkölcsi siker mellett. Az estély sikerét már eleve is biztosított­nak lehetett tekinteni, hiszen annak előkészítő munkálatait maga a főispán vezette bámulatos agilitással s törhetetlen munkássággal. Mig a főispán a nagy közönség körében csinált propa­gandát az estély érdekében, addig mellette szép­séges párja, fenkölt lelkű neje a legapróbb rész­letekre kiható figyelemmel, mint gondos háziasz­szony szorgoskodott a sütés-főzés körül. Mert nem kicsiség az, amikor ezernyi embert kell egy este jól tartani s az egybesereglett nagy sokaságot mindenben kielégíteni. Most, hogy az estély már lezajlott jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy ez a legfényesebben sikerült. Fényes sikert arattak a színpadi szereplök, akik a dilettánsokra alkalmaz­ható mértéken fölül való művészetükkel gyönyö­rűséget, lelki élvezetet szereztek a közönségnek. Már maga az első szám, melyben Seefranz Irénke úrhölgy „prológ" cimén fordult a közönséghez, lelkes tapsot, sok meleg érzést váltott ki a hall­gatóságból. Magát a beszédet lapunk vezető helyén közöljük, mert ez oly szép, oly értékes eszmékben gazdag, hogy ezt megismerni minél több emberre nézve nyereség, lelki gyönyörűség. A prológ ha­tása mély, a szivekig ható volt, mert Seefranz Irénke egyike ama ritka jelenségeknek, akiket az Isten nem csupán nemesen érző szívvel ajándé­kozott meg, de egyúttal azzal a talentummal, hogy meleg, közvetlen, lágyan zengő hangon egyszerre a szívhez tudnak szólani. Az a szép beszéd az ö művészi előadásában — eltörölhetetlen hatást ért el. A közönség lelkes éljenzéssel, viharzó tapssal ünnepelte a hadiárvák, özvegyek szépséges kis prédikátorát Utanna Steiner Ella urleány művészi zongorajátéka gyönyörködtette a közönséget. Végül pedig Drégely Gábornak „A kisasszony férje" c. vígjátéka következett, a műkedvelői előadásokat messze túlszárnyaló sikerrel. A szereplök általában igen ügyesen mozogtak a világot jelentő deszká­kon. De különösen a főszerepet vivő Békeffy Panni és Horváth Loránd, azután pedig dr. Tenz­linger József olyan művészettel, hűséggel játszották meg szerepüket, hogy a legrutimruzottabb szín­művész sem tudná szebben, hűségesebben meg­formálni a fifikus, ingerkedő, de mégis bájosan leányos Neliyt a jámbor, falusi csendben élő .mintaférj" köpenyében rejtőző, de mégis a bigá­miáig kilendülő erkölcsű Uáthyt. A közönség va­lóban élvezettel gyönyörködött azokban a jelene­tekben, amelyekben majd Békeffy Panni urleány és Horváth Loránd, majd dr. Tenzlinger József és Horváth játszottak. A többi szereplő is dicséretes sikerrel játszott és a zsúfolásig telt ház lelkesen tapsolta őket mindvégig. Az előadás után követ­kezett a piknik — a fehérasztalnál. Mi szem-száj­nak ingere — minden egybe volt hordva és a konyhaművészet pikantériájával egybehalmozva a rogyásig megrakott asztalokon. Mindenki bőséggel el lett látva, aránylag igen olcsón, de annál jobban A siker felülmúlt minden várakozást. A kedélyek felmelegedtek, az emberek mosolygó arccal kocin­tottak — szeretettel ünnepelték az estély rende­zőjét és bájos hitvesét: a főispánt és fenkölt lelkű nejét. — A főispáni jótékonysági alapra 1918. január 26-tól január 31-ig befolyt önkéntes ado­mányokból a 648—1101. számú nyugták szerint 5596 K. Az alap eddigi bevétele 57.731 K 80 fill. Nagyobb összeggel járultak az alaphoz: Koloss­váry Sándor, Takácsi 200 K, Katona Lajos, Mihály­háza 250 K, Bélák János, Középbogárd 200 K, dr. Kiss Pál, Marcalgergelyi 250 K, gr. Esterházy Jenő, Pápa 500 K, Sipkovics Lajos, Mihályháza 200 K, Fürst Antal, Dabrony 200 K, Stróbl Zol­tán, Bakonybánk 200 K, gr. Esterházy Pál rédei urad. igazgatósága 500 K, Lőrincz József, Lepsény 500 K, Lengyel Jenő, Pusztamiske 200 K, Kovács János, Magyarpolány 210 K. Ezen összegek a megfelelő nyugtaszám alatt már hirlapilag nyug­táztattak. — A Leányegyesület f. hó 17-én vasár­nap este l /i 8 órakor a Griff-szálló nagytermé­ben tartja előadó esteijét a következő müaorral: 1. Koszkta: 1.) A tanyai lány. 2.) Diaboló, zon­gorán előadja Kosztka Vilmos. 2. A ma irodal­mából elöadánt tart: dr. Trócsáuyi Dezső. 3. Knplékat énekel Klein Boriska zongorakisérete mellet. Vajda R. 1.4. Veraek, felolvassa a szerző: Molnár Árpád. 5. Jótékonyság. Gábor Andor egylelvonásosa, előadják: Klein Boriska, Kovács István, Vajda Bezaő, WelKs Iván: ti. K. Franz: Im Herbst fi. Grieg: fim Schwan, L. Beethowen: Die fihre Gottes, énekli Kis József zongora­kisetvt- mellett, Seelentrennd Albert, dalénekes. Belépti díj tagoknak 1 K, nem tagoknak 2 K. — A katonai bevonulások felfüg­gesztése. A honvédelmi .és földmivelésügyi miniszter egyetértőleg legújabban úgy ren­delkezett, hogy a bevonulásra kötelezett 19—24 évesek közül 'azoknak, akik zöld felmentési lappal bírtak, a főszolgabíró en­gedélyt adhat, hogy felmentésükért újra folyamodjanak s addig, amíg ezen új fo­lyamodás elintézést nyer, a főszolgabíró felfüggesztheti velük szemben a bevonulta­tás iránti parancsot. Akiknek most nem volt zöld lapjuk, azok egyáltalán nem is folyamodhatnak s tartoznak bevonulni. — Hannos Zoltán ünnepiévé A Pápai Önsegélyző Egyesületi Szövetkéz, i éa a Pápai Közgazdasági Bauk a jövő. vasárnap, e hó 24-én ' d. e. 1 jll órakor tartja évi rendes közgyűlését, ' amely irán búcsúzik a köztiszteletben álló érde­I me* elnökétől, Harmos Zoltántól, aki ezen inté­zetek megalapítása éa fel virágostatása körül el­évülhetetlen érdemeket, aserzett. Az Ünnepély keretében leplezik le Harmos sikerült arcképét melyet Herz Dávid ismert festő művészünk festett. — A vöröskereszt egylet estelye. Folyó hó 25-én és 20-án, kedden és s/.erdáu tartja meg a pápai vöröskereszt egylet nagyszabású estély et. Ii ui' t már is uagy az érdeklődés. Nem is osoda, hisz ar. egylet a legváltozatosabb műsort nyújtja. Az első están as élőképek bemutatása után Simon KI-mér országgyűlési képviseld felolvasása kö­vetkezik — tapasztalataitól; a nyugati német frontou látottakról — s Juháss Margit a győri színtársulat kiváló énekesnője éuekel s egy 1 felvonásos színdarab előadása zárja be as ünne­pélyt. A második napon szerdán, 26-án városnnk művészgárdája, köztük Hanauer Zoltánná úrnő tog bemutatkozni egy 8 felvonásos bohósat: Válás után oimtt — előadásával. Mindkét elő­adási.* a jegyek Kis Tivadar könyvkereskedésé­ben előre vábhatók. Külön meghívó nem bocsát­tatik ki. Ha az érdeklődés, miről előre is biso­nyosak vagyunk oly nagy lesz, hogy a jegyek mind elfogynak, akkor a színdarab előadását a művészgárda szíves készséggel megismétli. — Választójogi irásviaagák. Ismételteu közöljük, hogy az tun és olvasni tudást igazoló bizottság február hó 18-án délelőtt 9 órakor a városháza nagytermében kezdi meg működését. A bizottság elnöke Csoknyay Károly v. főjegyző, tagjai Török Mihály és Domonkos István leesnek. — Ismét emelték a marhahús árát. Stein Vilmos éa társai inészáiosiparosok kérelme folytán a polgármester a húsárakat a következő módon állapit'.t'a meg: marhahús eleje kg-ként 9 K 60 fill; marhahús hátulja 10 K; borjúhús el-je 10 K; borjúhús hátulja 10 K 40 fillér. A hús árának felemelése, az élő állatok árának folytonos emelkedésében találja meg iudokolását. — A Város peuseit a helybeli péuziuté­zeteknél ssokta gyümölcsözöleg elhelyezni. A pénzintézetek azzal a közös ajáulattal fordultak a városhoz, hogy hajlandók a város pénzei után 31/,%-or, fizetni és kérik, hogy az elhelyezendő pénznek 22**-a a Pápai Közgazdasági Banknál, >'J;iHj-a a Pápa városi és vidéki takaréknál, 45%-a pedig a Pápai Takarékpénztárnál helyestessék el. fizen ügyben a döntés joga a városi közgyűlésé. — A vásárok szamának csökkentese. A kereskedelmi minisztérium már régebbi idő óta foglalkozik a vásárok számának csökkentésé­vel, amiről már szakértekezlet is tárgyalt. Most a kereskedelmi miniszter rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz, amelyben annak a bejelen­tését rendeli el, hogy van-e területükou olyan vásár, amelynek nincs különös jeleutösége, eset­leg a több napon tartott vásárok összevontan nem lennének-e megtarthatók. A minisztérium a vásárok dolgában az adatok beérkezése után intézkedik véglegesen. — Köszönet. Özv. Deutsch Józsefué úruő 50 K, Steiner Árpádué úrnő 20 K, Weltner Miksaué úruő 10 K-t voltak szívesek egyletünk­nek adományozni, melyet hálásau köszön az izr. Nőegylet nevében Özv. Kraus/. Vilmosáé elnök. — Hivatalos hirdetmények. 1. A m. kir. miuisteriumnak 4600/1917- M. fi. es. reudelete folytán értesíti a hatóság a nagyközönséget, hogy as egyszer préselt repaszeleiuek az ár* méter­mázsánként a gyár telepén 4 korona. Aki ennél magasabb árbau árusítja, kihágást követ el. — 2. A 3620/PJ17. M. fi sí. rendelet folytán fel­hívja a polgármester az eratógéptulejdonosokat, hogy arató és kévekötőgépjeik szamát éa kéve­kötözsiuegeiket kilogrammokban a városi jegyzői irodában okvetlenül jelentsek be. — A pápai izraelita nőegylet ,ma dél­után 3 órakor tartja évi rendes kösgyülését a polgári fiúiskola tauári ter.iiebdii. — A ISidÓ hitközség libát A helybeli izraelita hitközség rituális háztartást vésető tagjainak zairazükségletük biztosítása céljából nagyobb mennyiségű hízott libát szerzett be. A libák kiárusítása már kezdetét vette. A rituá­lis célokra nem alkalmas libákat a hitközség a városnak ajánlotta fel kg.-ként 17 koronáért. Megjegyezzük, hogy igen sok panasz érkezett hozzánk, hogy a hitközség a libák kiosztását helytelenül végzi, amennyiben csaknem kizárólag osak a vagyonos és protekciós családok jutnak a libákhoz, ellenben a szegényebb lakosság, igy elsősorban a hadbavonultak családjai egyáltalán uem kapnak belőlük. — Tavasz éa béke. Gyöuyöríí, verőfényes áltavaazi napon a béke boldogságot árasztó hire hozott verötéuyt n lelkekbe. Mint az elekroinoa áram rezgett át as örömteli hír a városon, be­hatolva még a legeluyomottabb kunyhó rozoga ajtaján is. Csak a legszkeptikusabb emberek rázták kétkedöeu a fejüket. 8 esekuek a pesszi­mistáknak lett igasuk, as általános oross béke, mint a később megérkesett hivatalos jelentés beigazolta, csak álbékéuek bizonyult, amint as a szép tavaszi nap is csak áltavasa volt még. Ám a gyorsan lobbauó ifjúság uem szkeptikus, az nem meditál, hanem azonnal lelkesedésre gynllad és amint három és fél éve gondolkodás nélkül csoportba verődve általánossá tette a jel­szót: „éljen a háboiúl" — úgy most is nyom­ban parázs kis tüntetést rendezett az új jelssó mellett: „éljen a béke!" A kollégiumi ifjúság

Next

/
Oldalképek
Tartalom