Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918

1918-10-20

ä. non egyik nagy áriájának magas művészi szin vonalú előadásával ragadtatta el hallgatóit. A szűnni nem akaró ovációkra ráadásul néhány Taruay-dalt énekelt. Kovács Endre kabarémüvész humoros és kitűnő kontérálásaival könnyekig kacagtatott mindenkit. Tarnay Frigyes a Víg­színház művésze néhány kedves, vele megtörtónt epizódot meleg közvetlenséggel mesélt el a mos­tani háborús időkből. Virág Ferenc az Intim Kabaré jeles komikusa pedig jobbnál jobb kup­lékat hozott magával, végül Feledi Boriska a hires énekesuő a Lili operettből énekelt egy részletet és egy szép romáuczot. A zajos ovációra bejött a színpadra egy soproni híres cigánybanda, amelynek kísérete mellett Feledi, tüzes magyar katonanótákkal vi­dám hangulatba hozta a közöuséget. Az estélyt a pozsonyi honvéd zenekar indulója zárta be, és a közönség egy igazán müvészest kellemes emlékével távozott. Másnap reggel folytatódott az üunepély. Miír a kora reggeli órákban izgatott, ünnepi hangulat uralkodott a városban. Béggel 8 óra­kor a katouabanda elindult ós a város utcáit bejárta, majd a főtérre vonult, ahol már a föl­állított sátrak körül tolongott a nép, a banda itt állandóan játszott és a sátrakban alig győz­ték kiszolgálni a sok enni- iunivalót. Volt sós­kifli, töpörtyűs pogácsa, sütemények, cukorkák, vírstli tormával, párolgó gulyás, pörkölt, sör, bor, pálinka, virág stb. amiket különböző sát­rakban a helybeli urinök árusították és nagy tevékenységet tejtettek ki ezeu a téren. Egy hatalmas sátor felirata a „Kamukat" hirdette. Már kora reggel nagy tömeg tolongott a rejté­lyes sátor körül, kiváucsiau várva annak meg­nyitását, végre megjelentek a pódiumon az ügyes kikiáltók, akik ötletes mókáikkal csalogatták be a közönséget. A sátor minden előadáson zsúfo­lásig telve volt. Maok ügyes rajzaival, Beck hegedüjátékával, Widmayer kitünó mókáival és Stein Magduska ropogós magyar táncával szó­rakoztatta jelenlévőket. A kitünöeu jövedelme­zett sátor ügyes rendezője Goldberg Irma és báró Kaas Audor százados voltak. A lőtéri ün­nepély déli 12 óráig tartott és d< ottan folytató­dott a laktanyában. Délután már 1 órakor hullámzott az embe­rek sokasága a laktanya felé. A tél kettőre jel­zett uépüuuepély megnyitójára már óriási kö­zönség volt együtt. Az idő ragy ogó tiszta volt, ami uagyban hozzájárult a fényes népünnepély sikeres lefolyásához. A népüuuepólyt Szeöke Bálint alezredes, lendületes, szép szavakkal nyi­totta meg, mely után megkezdődött a gazdag programm. A hatalmas nagy udvuron először a lovasjátékok gyönyörködtették a közönséget, melynek keretében a huszárok szebbnél szebb, bravúros játékokat produkáltak, amelynek élve­zetével alig tudott betelni a hálás közönség. A lovasjátékok után következtek a humoros ver­senyek, zsákbalutás, kanálverseny stb amelyen a huszárlegéuység vett réazt és a közönséget állandó derültségben tartották. A lovasjátékok nem mindeunapi látványos rendezése, valamint a tréfás versenyek ötletes összeállítása Weörös Sáudor százados mestert ügyességét dicséri. A iovasjátékok és versenyek ideje alatt az ízlésesen parkírozott ós zászlókkal feldíszített udvaron a pozsonyi honvéd zenekar állandóan játszotta a jó magyar nótákat. A tedeles lovarda tágas helyiségében pedig a felállított délelőtti piaci sátrak telve minden enni inni valóval lát­ták el az éhes, szomjas közöuséget és a uagy vásárt forgalom rövid idő alatt kiürített a sát­rak dus tartalmát. A vásár idején pompás han­gulat uralkodott melyet fokozott a virág, kon­fetti és szerpentin csata. Volt szépség Venraeny, melynek uyertese liaffel Magda lett. Öt óra után kezdetét vette az előadások sokasága a Karneval Palotában, ahol a haugulat tetőpontra jutott. Ismét megjelentek a pódiumou a „Kamuka" jó alakjai, akik itt is zsúfolt terem elült mókáztak uagy sikerrel. A kabaréterem Pápai Lapek 1918. október 20. szorongásig telt közönsége nem győzött eléggé tapsolni a kitűnő előadóknak, a kik a kabaré kínost árának legjavát hozták magukkal Pestről. A Taruay teremben a színházban fellépő fővá­rosi művészek léptek a pódiumra és hogy ez a művészi vendégszereplés „jó volt" azt uem is kell mondanunk. Nagy forgnlmat csinált a Itá­zasságk őz vetítő iroda valalmint az Oraculumban a teuyérjósnö. Már 9 óra felé járt az idő, amidőn a kö­zönség kezdet eltávozni a laktanyából, ahonnan egy felejthetetlen délutáu kellemes emlékét vitte magával. Az ünnepély fényét emelte Czitó Ká­roly altábornagy, pozsonyi IV-ik houvéd kerület parauosoka, aki az ünnepély kezdetétől, mind­végig részt vett. A Huszáruapou városunk kör­nyékéről és messze vidékéről is számosait részt vetlek. A fényes erkölcsi siker mellett fényes anyagi siker is volt. A rendezés fárasztó mun­káját a huszárezred pótszázad tisztikara, élén Szeóke alezredessel végezte, akik uem fáradoz­tak hiába. Még megemlítjük, hogy este a Griff nagy­termében a tisztikar társasvacsorát rendezett, melyen városuuk előkelősége uagy számban vett tvszt. A társas vacsoráit mindvégig kedélyes haugulat uralkodott, mely késő órákig tartott. Ugyanakkor az altisztek a volt Jókai kör helyi­ségében szórakoztak vidám hangulatban a nagy nap befejezéséül. i. mm IIIEL — Gróf Esterházy Péter temetése. A korán elhunyt fiatal gróf tetemét mult vasárnap délután szállították Pápára és a vasút állomás előtt történt a beszentelés ünnepélyes szertar­tása. A szertartási.'u jelen voltuk az édea apa: Esterházy Sáudor gróf két fiával, Sándor és Já­nos grófokkal, dr. JoóJb Rezső éa Grósz Dezső kormánybiztosok, Wimmer Gusztáv, Darányi Gusztáv, Wuest Fereno, az Esterházy grófi ura­dalmak vezetői, Korossy Albert alezredes, dr. Tenzlinger József polgármester, Sült József kir. közjegyző, a papság nagy része, az irgalmas nővérek, Marcaltö község elöljárósa és óriási résztvevő közönség. A beszentelés szertartását Rott Nándor megyés püspök végezte fényes papi segédlettel. Beszentelés után a holttestet Gaunára szállították és a temetés aktusa másnap folyt le, amelyen megjelent a király éa királyné képviseletében herceg Pálfly Miklós és még szá­mos előkelőség. A gyászszertartást itt is a me­gyés püspök végezte, mely után örök pihenőre helyezték az ifjú grófot. elé érkező ügydarabok későn, úgyszólván az utolsó pilanatbau érkeztek be az alispáni hiva­talhoz, aminek következménye az előadók lázas, nem egyszer kapkodó muukája volt. Ezeu a visszás állapoton segítendő, dr. Bibó Károly most egy régi tervét valósította meg. Körrendeletben ugyanis felhívta a járások főszolgabiráit és a városok polgármestereit, hogy a decemberi me­gyei közgyűlés elé tartozó ügyeket legkésőbb ez év november 15-ig okvetlenül terjesszék be, mert később beérkező ügyek a közgyűlésen tár­gyalhatók nem lesznek. Hogy pedig ezáltal az érdekek csorbát ne szenvedjenek, utasította őket a közgyűlés elé tartozó ügyek sürgős beterjesz­tésére. — Halálozás. Dr. Klein Ferenc ügyvéd, a 20. ltonv. gyalogezred főhadnagya, a sign um laudis, kis ezüst, bronz vitézségi, stb. érem tu­lajdono :a, f. hó 13-án Budapesten 29 éves ko­rában jobblétre szenderült. Háromszor sebesült meg a harctéren, utoljára is a harctéren szerzett betegségéhez járult a spanyol baj, mely e törekvő fiatal hőst, a pápai társadalomnak lekötelező nyájas modora, kiváló képzettsége és makulátlan jelleme miatt közkedveltségnek örvendő tagját a korai sirba döntötte. Általános a részvét szü­lei : Klein József és neje szül. Scheiber Karolina iránt, kiket konciliáus modoruk és jótékouyságuk miatt köztisztelet környez. A holttestet Buda­pestről Pápára szállították. — A temetés az ál­lomásról f. hó 15-én óriási közönség részvétele mellett meut végbe. Koporsójánál Liuk Mózes és Presabnrger Mihály rabbik tartottak beszédet a sírnál pedig Blau Henrik polgári iskolai igaz­gató, mint régi tanítványától, az izr. polgári iskola volt növendékétől rövid, de velős és meg­ható beszéddel bussuzott el. Nyugodj békében a hazai földben Te korán elhunyt ifjú, daliás hős! — Nagylelkű alapítvány. Klein József és neje elhunyt fiuk, dr. Klein Fereno emlékére a pápai izr. polgári fiúiskola szegény sorsú jól tanuló és jó magaviseletű tanulói javára. 2000 (kétezer) koronás alapítványt tettek. Ezen ala­pítványt dr. Scheiber Jenő pápai ügyvéd, a bol­dogult nagybátyja, koszorumegváltás címén 100 koronával növelte. — Ujabb merénylet városunk ellen. A csornai vasúti menetrendben városunkat ért sérelem után ujabb merényletet követett el vá­rosuuk ellen a szombathelyi üzletvezetöség. Péntek virradóra beszüntették két vonatunkat. És pedig azt, a melyik Pápáról reggel 6 órakor ment Győr telé és amelyik este tél 7 órakor ment Szombathely felé. Hallatlan dolog ez. Igy városunk piaca elsorvad. De érzékeny veszteség érte ezzel városunk kereskedőit is, akik ezen intézkedés folytán elvesztették a csatlakozást a bécsi illetve budapesti gyorsvonatokra. Sem a — Kitüntetés. A király Ssendröi Mór győri ipari és kereskedelmi kamarai titkárnak a'győri 11 órai gyors vonatot Budapest felé, sem háboru alatt a gazdasági élet terén kifejtett a Budapestről délutáu 2 óra 5 perckor induló hasznos munkássága elismeréséül a II. osztályú' bécsi gyorsvonatot uem vehetik igénybe. Re­polgári hadiérdemkeresztet adományozta. jméljük városunk vezetősége nem hagyja ennyi­— A „Huszarnap" rendezőségének ben * dol 8 ot 08 mindent elkövet a sérelemes in­kÖSZÖnete. A „Huszáruap" reudezöaége azok- tézkedés ellen. nak, akik a rendezésben resztvettek, sátrakban — KöB ' bis- aleB- A vármegye közigaz­áriMitottak, pónztgyüjtöttek, perselyeztek. vagy'R^ási bizottsága f. hó 11-én, csütörtökön tartotta bármiuö berendezési cikket kölcsönadtak, as Bibo Károly dr. alispán, töispán-helyettes el­alábbiakban fejezi ki köszönetét: A .Huszarnap« j nöklete alatt, rendes havi ülését. Az ülésen as rendezése és lefolyása alkalmával a nemes c é| 1 előadói jelentések elhangzása után letárgyalták érdekében kifejtett szíves fáradozásaikért fogad-. M összes folyóttgyeket ják leghálásabb köszönetünket. A tiszta jövede­lem több mint 40000 koroua. Adományok még — Tanítók katonai felmentése. A val­lás és közokt. mittiazter értesítette a kir. tanfel­mindig érkeznek. Az adományok egyenkéuti • tt í53'*' lo,ó *í e, » ' 10 8 v az arcvonal mögötti szolgála­tot teljesítő tanítók katonai szolgálat alóli fel­mentése iránt tehetők előterjesztések. Az arc­vonalbeli szolgálatban álló tanítók közül pedig a honvédségnél zászlósi rangig, a közösöknél hadapródjelölt őrmesteri rangig lehet felmeuteni a tanítókat, de csupán abban az esetben, ha fegyveres szolgálatra alkalmatlanok. — Kössönetnyilvánitás. Szóld Zsigmond (Mezőlak) 800 kg. burgonyát és egy fél waggon téséuél, hogy az egyes járásokból a közgyűlés \ fát küldött ssegéityeinknek, Kívüle még követ­nyugtázását valamint a részletes elszámolás hír­lapi közzétevését csak a rendkívül terjedelmes anyag teljes feldolgozása utáu kezdhetjük meg. A részletes elszámolást előreláthatólag november első felében az összes helybeli lapokban közzé­tehetjük. — A „Huszarnap" rendezőbizottsága. — A megyegyülés tárgysorozatának elöketszitose. Igen svk nehézséget okozott a megyei közgyűlések tárgysorozatának előkészi-. s!

Next

/
Oldalképek
Tartalom