Pápai Lapok. 45. évfolyam, 1918
1918-01-27
szamaritánusai a Vármegyének, mentői az elhagyatottaknak s ez által részesei ezen országos nagy mozgalomnak, melynek oélja, meghálálni azt az önfeláldozást, haza- éa fajszeraletet, melyet a hadiárvak hős atyái vérükkel, életükkel pecsétellek meg. «* Kelt Veszprémben, 1918. évi január 10-én. Hazafias üdvözlettel Veszprómvárniegye árvaszéke: Takách Ádám sk., várra, árvaszéki elnök. Dr. Kövi József temetése. F. hó 20-án, vasárnap d. n 2 órakor adták meg a végtisztességet B a jó Kóvi bácsi u-nak. M4r jóval 2 óra előtt fekete volta széles Jókai utca a közönségtől és hadi kórháthói kirendelt legényt jgtöi. Hozzáértők becslése szerint legalább 3000 ember volt jelen. Ez is mutatja, hogy íelekezeti és társadalmi külöiiibség nélkül, milyeu osztatlan szeretetben és megbecsülésben volt része — amíg élt és működött. Az egyes barátokon és tisztviselőkön kívül testületileg képviselve voltak: a szolgabírói hivatal és a pápai takarékpénztár teljes személyzettel, a vüriiakeressUegy let az elnök vezetésével, a város, az izr. iparosok gyámolító egyesülete, melynek sok évtizeden át, megalakulásától kezdve orvosa volt, a Wahruiann Mór egylet, az izr. Nőegylet és még számos jótékony egyesület. Az izr. iparosok gyámolító egyesülete nevében Kemáuy Béla v. tanácsos tartott telette búcsúztató gyászbeszédet a halottas háznál, mert Böhm Samu elnök a rokousági és intim barátsági kötelék miatt annyira lesújtott volt, hogy képtelennek tartotta magát dr. Kövi lelett beszélni. Kemény Béla v. tanácsos úr röviden, de kUaasikusan jellemezte az elhunytat, midőn azt mondta, hogy Kövi a beteghez harmadmagával ment: az orvos, az emberbarát és a filozófus. A gyászbeszéd elhangzása után a komor és megható ssidó szokás szerint — különös tisztelettik jeléül — az izr. iparosok gyámolító egyesületének tagjai ás jóbarátai vállukon vitték ki az egyszerű gyalulatlan koporsóba helyezett halottat a Veszprémi-úti új izr. temetőbe, ahol gyássimát mondott az egész gyülekezet s azután behautolták a sírt, melyben egy puritán lértiu, kiválóan képzett orvos, egy megye, — sőt országszerte ismert szellemes canseur és a legjobb családapa alusssa in.mar örök álmát. Legyen áldott emlékesete t A gyászoló osaládhos özönével érkeztek réssvétnyilatkosatok táviratban és levélben, melyek közül kiemeljük a következőket: A magas Esterházy grófi uraságok i észéi öl éa megbízásából: Kalmár Károly urad. főszámvevő tejeste ki részvétét. Suhlost Lsxenburgbói gr. Esterházy Sáudor v. b. t. t. a Császárné és Királyné főudvarmestere, kinek az elhunyt hosssú időn át. háziorvosa volt, a következő táviratot küldte: „Kedves térje elhunytáról nagy sajnálattal értesültem. Kérem, togadja legőszintébb részvétemet". Esterházy Sándor. »NsgyrabeosUlt férje elhunyta alkalmával togadja legőszintébb réssvétemet. Megboldogultban rokonságom őszinte, régi barátját gyászolom." Reinpiecht főispán, „Melyen meghatva fejezem ki nagyságodnak és tisztelt családjának szívből fakadt részvétemet tisstelve — szeretett barátom elhunyta ÍÖlött. Isten vigaazkegyeline szálljon mielőbb bánatos leikeikbe aaon biztos tudatban, hogy az ki öt és embertársait annyira szerette s oly híven szolgálta as örökkévalóságban bisonnyal elvette bőséges jutalmát". Néger Ágoston, apostoli probonotárius, O Szentsége hasi töpepja, apátkanouok. Kedves Pápai Lapok férje elhunytáról megilletődéssel értesülök. A megboldogultnak iiagy tisztelője voltam, mert pápai-kórházuukban teHwitett orvosi működése lelkiismeretes és avatott volt az egész idő alatt. Csak természetes tehát, hogy családi mély gyászukban őszinte részvéttel osztozom és kérem a Mindenhatót, hogy az élet eme leguaÜesebb napjaiban legyen segítségükre kegyelmével. Mélyés bensőséges részvéttel és kiváló tisztelettel.,. ( Thuri M. Kornél kir. tanácsos, az Irgalmasrend magyar tartományi főnöke. Gyurátz Ferenc ny. ág. ev. püspök a Vöröskereszt-egylet nevében testületileg szép beszédben fejezte ki részvétét. A Pápai Takarékpénztár nevében Karlovitz Adolf elnök, a Pápa és Vidéki Takarékpénztár nevében dr. Hollu er Sándor, a pápai izr. iparosok nevében Böhm Samu elnök stb. stb. Meghatóan szép levélben bűc«nztak a halottól és tejezték ki részvétüket: dr. Vadnsy Szilárd kir. tanácsos, vármegyénk tiszti főorvosa és dr. Szily ttdv. tanácsos, egyetemi orvostanár, az elhunyt volt osztálytársa, kivel együtt volt assistens a bécsi egyetemen, özv. Rosenthal Ménné és báró Láng Lajos az elhunyt nagy tisztelői. Donner Gyula, a Magyar Bauk ügyvezetőigazgatója. Hock János orsz. képviselő, régi barátja, TJHmann vezérigazgató, Lnkáos igazgató a Magyar Általános Hitelbankból. Személyesen coudoleáltak: dr. Antal Géza orsz. képviselő, az elhunyt régi barátja, Hiebsch Gyula irgalmas rendű perjel, dr. Darám i Árpád törzsorvos, a katonai kórház parancsnoka. Az összes urad. alkalmazottak nevében: Wuesl de Velberg Ferenc jószágtel ügyelő stb. stb. Itt említjük meg, hogy az Izr. Iparosok Egyesületének választmánya Böhm Samu elnöklete alatt ülést tartott, melyen elhatározták, hogy „íajongva'szeretett orvosuk iránti kegyeletből" az egyesületi orvosi állast egyelőre nem töltik be, hauem csak helyettesítik az elhunytat. Erre dr. Kreisler Károly vállalkozott és pedig azon kijelentéssel* hogy kész örömmel helyettesíteni az elhunyt érdemes kartársat, de az orvosi honoráriumot az özvegyuek utalják ki. Ezt el is határozták. Mindkét, igazán nemes cselekedet önmagában hordja az elismerést és dicséretet, nekünk külön nem kell ezt megtenni. -SB. S • Városi közgyűlés. — 191» január 19. — Feltűnően látogatott és rendkívül izgalmas lefolyású közgyűlése volt városunk képviseletének e hó l'.t-én, múlt szombaton délután. Az izgatott érdeklődést, a le.hangzott szenvedélyes hangokat a közélelmezési ügyekben kiküldött vizsgáló bizottság jelentése váltotta ki. Sem a jelentés, sem a róla lefolyt vita lelett nem akarunk ezúttal kritikát mondani, bár az a beállítás, amelyet egyikmásik szónok a maga felszólalásában használt, joggal vonna maga után néhány kemény megjegyzést. Ezúttal azonban — ismételjük — csupán a közgyűlés lefolyásáról kívánunk egészen szárazon referálni, az esetleges bírálat jogát lentartván magunknak későbbre. A közgyűlést délután 1$ órakor Csokuyay Károly h. polgármester nyitotta meg. Üdvözölvén a megjelenteket, a jegysőköny hiteleaítésére Gyurátz Ferenc, dr. Kluge Emire, Halász Mihály, ilj. Eisler Mór és Grátzer János v. képviselőket kerté fel. Majd kegyeletes hangon olparentálta a f. hó 17-eu elhunyt dr. K.ivi Józsefet, a városi női kórház érdemes igazgatóját, a képviselőtestület évtized.-Len át volt kiváló tagját. Indítványára a közgyűlés az elhunyt érdemeit jegyzőkönyvileg megörökíteni rendelte és a család iránt igaz részvétének adott kifejezést. Napirend előtt Gyurátz Ferenc interpellált a gróf által adományozott tűzifa minél gyorsabb befuvarozása, a szegény gyermekek lábbeli ellátása és a kadieegélyek felemelése tárgyában. As lOlÖ^janokr JKV elnöklő h. polgármester, megnyugtató válaszát úgy az interpelláció, ínitit az egész képviselőtestület tudomásul vette. A napirend eU ; . pontja gyaaiut egyhangúlag teljesítették ßzokoly Ignác rendőrkapitánynak 3 havi szabadság endedélyezése iráni! kérelmét ée tudomásul vették, hogy a főispán a helyettesítéssel Kemény Béla V. tanácsost bizta meg. Ezútáu következett a közgyűlés szenzációja: a közélelmezési bizottság működésének megvizsgálására kiküldött bizottság jelentés... \ jelentés egész terjedelmében történt felolvasását Sült József kii. körjegyző, a kiküldött bizottság elnöke vésette be röviden. A jelentés felolvasása alatt mind izgatóbbá vált hangulat, amely a következő, szenvedélyes,hangú felszólalások folyamán nem 'egyszer igen hangos és szenvedelme* jelenetekben robbant ki. Egyik szónokot percekig nem engedte szóhoz a közgyűlés tagjainak egy része. A néha már-már tettlegessé lajuló vitában — egész röviden csak ennyit jegyzünk meg — dr. Lakos Béla, Hajtiócky Béla, dr. Körös Endie, dr. Hoffuer Sándor, Gyurátz Ferenc, dr. Kende Ádám, Sült József vettek részt és ennek eredmény ekép az alább következő határozatokat hozta a ké, viselötestület, amelyeket egyébként igazán miuden izgalmas vita, szenvedélyes viharok nélkül is meghozhatott volna, söt száz esztendeig tartó vita után sem határozhatott volna máskép. Tekintettel arra, hogy a polgármester és az állatorvos ellen úgyis folyamatban van a fegyelmi eljárás, az iratokat a közgyűlés átteszi az illetékes fegyelmi hatóságokhoz. A városi főmérnök ellen leihozott vádpoutok megvizsgálására pedig a vármegye alispánját kéri fel. E tárggyal kapcsolatban kimondotta még a közgyűlés, hogy Hajnócky Béla lisztirodai állását polgári foglalkozásával összeférhetetlennek nem tartja és hogy a városi főmérnök sajtó közleményeivel kapcsolatos indítványt a legközelebbi közgyűlés napirendjére fogják kitűzni. Még az imént említett vita hatása alatt felkorbácsolt szenvedélyes hangulatban egészítette ki a közgyűlés a közélelmezési bizottságot, megválasztván új tagokul: Gyurátz Ferencet, Oswald Jánost, Lázár Ádámot, Sulyok Józsefet, Halász Mihályt és Keresztes Gyulát. A kerületi rauukásbiztositó pénztárnak a bejelentési kötelezettség kiterjesztése tárgyában kelt átiratát a közgyűlés tudomásul vette. Az új hadisegély-rendelet rendelkezései szerint alakítandó véleményező bizottság tagjaivá a közgyűlés egyhangúlag Gyurátz Ferencet, Karlovitz Adoltnét, Halász Mihályt és dr. Ballá Róbertet választotta meg. Helász Mihályuak és társainak azon indítványát, hogy a város önálló képviselöküldési jogáuak visszaállítása érdekében irjou fel úgy az összkormányhoz, mint a választójogi miuisterhez, a kösgyülés Keresztes Gyula felszólalása utáu egyhangúlag elfogadta. A meglehetős hoszúra nyúlt közgyűlés, amelyen — ami igazán ritksság — a közgyűlés résztvevőinek túlnyomó'többség miudvégigki tartott, néhány illetőségi ügy ledarálása után kb. 6 óra felé befejezte az elnök. itiiítnii. — A főispáni jótékonysági-alaphoz a következők járultak nagyobb összegekkel: Kalló István Mezőszentgyörgy, 100 K, Krausz Ignác Somlóvásárhely, 300 K, dr. Vértessy Károly Koveskutpta, 500 K, Keresztes János Mezősztgyörgy, 500 K, Bátay János Mezősztgyörgy, 100 K, Szombati József Mezősztgyorgy, 200 K, Hunkár Béla Nyeszkenyepuszta, 100 K, Ghimessy Mária a veszprémi Angolkisasszonyok főnöknője, 200 K, dr. Fürst Sándomé, a Pápai leányegyesület elnöke Pápa, 200 K, Vécsey Tamás Békás, 100 K, Iffsits János Jutás, 200 K, Gerstner Ignác Pápateszér 150 K, dr. Holitecher Károly Csetény, 150 K, dr.' Donath Jtcsef Martiak, 500 K, bzávom •