Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-11-04

a mai forgalomban részben a megcsap­pant személyzet révén, minden egyes emberre nagyobb terhet ró, mint a békeidők vasúti forgalma. Lehetővé kell tenni tehát - bármily nagy áldozatába kerül is az államnak, hogy a magyar kéksapkások valóban komolyan, nyugodtan és fáradhatatlanul dolgozzanak tovább. Soha annyira nem volt érvényes az a mondás, hogy a vasút az ország ütőere, életere mint ma. Vasút nélkül ma már rég nem volna háború, de vasutasaink nélkül nein is adhatnánk diadalmasait mindenütt az el­lenség földjén. Ä magyar vasutasok az állam ré­széről megérdemlik, hogy mélyen bele­nyúljon a saját zsebébe és két marok­kal szórja a pénzt a kéksapkások ke­zébe, a társadalom részéről pedig meg­érdemli, hogy minden erejével támo­gassa őket és levett kalappal gondoljon minden egyes vasutasra, akár hősi halált halt, akár, ami még nehezebb, hősi életet ól. VEGYES KEL — Dr. Antal Géza a tisztviselőkért. A képviselőház mult szombaton tartott ülésén felszólalt városunk illusztris képviselője: Antal Géza dr. is. — Szerinte a javaslat egyáltalán nem elégíti és uem elégítheti ki a tisztviselők jogos óhajait s így természetes, hogy körükben nyugtalanságot kelt, sőt már válságot is okozott az állami tisztviselők egyesületének vezetőségé­ben. A pénzügymiuiszter bizonyára jól meg­fontolta a javaslatot, amelyet a Ház elé hozott s ő nem érzi magát hivatottnak arra, hogy párt­politikai szempontból reálicitáljun a javaslatra. Ellenben igenis meg kell érteni a tisztviselők végtelen elkeseredését, különösen ha vizsgáljuk ennek az elkeseredésnek auteteudenciáit Rész­letesen ismertette gróf Batthyány Tivadar agi­tációs munkáját, töle az ismert előzmények után sokkal többet vártak a tisztviselők. Az emléke, zetes húsvéti memorandumnak ö volt egyik leg­élesebb szavú előharcosa. Batthyány annyit kért. amiről pedig tudnia kellet volna, hogy az állam azokat uem adhatja meg. U szította legjobban az izgatottságot a minimális igény hangoztatá­sával, s most, hogy miniszter lett, még hozzá népjóléti, akihez elsösorbau tartozik a dolog, akkor egyszerre megfeledkezik a tisztviselőkről. Sokkal méltóbb lett volna, ha most Batthyány a tisztviselők elé áll és kijelenti, hogy uraim, tévedtem, az állam uem bírja meg azt a mini­mumot sem, amely mellett ellenzéki koromban agitáltam. Ez megnyugtatta volna a tisztviselő­ket ál térfias cselekedet lett volua. Abban a re­ményben fogadja el a javaslatot, hogy közvet­lenül a háború utáu megvalósítják a tisztviselők helyzetének végleges és teljes rendezését. — A kiváló szónoki készültséggel előadott beszéd Wekerle miniszterelnököt annak bevallására ösz­tönözte, hogy Batthyány valóban többet igéit a tisztviselőknek, mint amennyit az éüam meg­adhat. A szegény, félrevezetett tisztviselőkben pedig a hálaérzést ébresztette a pápai képviselő a kiváuságuk jóakaró támogatója iráut. — Egy vitéz őrnagy. A diadalmasan előrehaladó olasz offenzíváról szóló hivatalos je­lentés különös melegséggel és lelkesedéssel emelte ki a győri cs. és kir. 11. vadászzászlóalj hősies­ségét, amelyben igen sok derék pápai fiit is harcol. Külön dicsérettel emlékezett meg a je­lentés a zászlóalj paraucsnokáról i Mousáry Jenő őrnagyról, ki egy éve lépett elő őrnaggyá s közvetlen kinevezése előtt és utáu magas kitün­tetésben részesült. 19b r >-ben a duklai szoros hősies védelméért a III osztályú vaskoroimrendet kapta. Mccsáry őrnagyot szoros rokoni kötelékek fűzik városunkhoz, amennyiben a hős katona dr. Fürst Sándor pápai járásbíróuak sógora. — A Dunántúli Közművelődési Egye SÜlet vasárnap délelőtt fél 12-kor az Otthon Kör helyiségében- tartotta meg XXXVIik évi rendes közgyűlését. A£ elnöki asztalnál Rákosi Jenő. Lichtenberg Kornél dr., továbbá Óvári Ferenc dr. és Antal Géza dr. orsz. képviselők foglaltak helyet. Az elnöki megnyitó beszédet! Rákosi Jeuö tartotta. Hosszantartó meg-meg­újuló éljenzés és taps fogadja a megnyitót, a, mely után Autal Géza orsz. képviselő formás beszédben előterjesztett indítványára elhatároz-j ták. hogy az évszázados jubileum alkalmából j Arany János és Tompa Mdiály emlékét jegyző­könyvbe iktatják. Figyelemmel halgatta meg' azután a közgyűlés Fodor Oszkár dr. kir. ta­nácsos, főtitkár évi beszámolóját uz egyesület működéséről. Óvári Ferenc dt. indítványára a' a háziipar fejlesztésére, valamint a nyaralóte­lepek fejlesztésére szánt összegeket 3000 koro­nával felemelték. Ezután következett a tisztújí­tás. Lörincy György kir. tanácsos tanfelügyelő lelkes szavakban méltatta Rákosi Jenő érdemeit, emlékeztetve arra, hogy alig volt magyar publi­cistának oly uagy hatása a magyar társadalomra, mint éppen az egyesület eddigi elnökének, a kit a közgyűlés nevében arra kér, hogy továbbra is vezesse az egyesületet. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel választotta meg Rákosi Jenőt el­nökül, Hertelendy Ferencet ós Óvári Ferenc dr.-t alelnökökké. Szabó Károly tanfelügyelő indítvá­nyára a közgyűlés elismerést szavazott Fodor Oszkár dr. főtitkárnak és az egész tisztikarnak. Ezután az igazgató-választmányt kiegészítették, beválasztották Rott Náudor veszprémi püspököt, Fetser. Károly győri püspököt, az új megyei főispánokat, V"isy LAszlórés Vais Dezső ur.-t. A közgyűlés az elnök éltetésével ért véget. — A polgármester fegyelmije. A pol­gármester tudvalevőleg a/, ellene megjelent sajtó­táraadások folytán fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen. Az alispán élteidtette a polgármestert, hogy a fegyelmi vizsgálatot elrendelte és azt saját maga fogja lefolytatni. — A veszprémi püspök Pápán Dr. Rott Náudor, az új veszprémi püspök szombaton október 27-én városnnkoa érkezett és 24 órai itt tartózkodás után, másnap, vasárnap délután utazott el. A város közönsége ünnepélyesen fogadta és búcsúztatta a főpásztort, akit itt tar­tózkodása alatt meleg szeretetének jeleivel hal­mozott el. — Legfelső dicsérő elismerés. A király az ellenséggel szemben vitéz és önfeláldozó 1 magatartásáért a legfelső dicsérő elismeréssel és kardokkal tüntette ki Donát Dezső 19. gy. e.­beli hadnagyot. — Signum landis. Ólelsége legkegyel­mesebben elrendelni méltóztatott hogy a legfel­sőbb dicsérő elismerés tudtul adissék az ellen­ség előtt teljesített kitüuö szolgálatai elismeré­séül: Ibu-i Rikárd 7. h. huszárezrednél beosztott szolgálaton kívüli viszonybeli századosnak. — A hadisegolyek felemelése tárgyában a polgármester a következő hirdetményt bocsá­totta ki: Tudomására adom a hadbavonultak segélyben részesülő hozzátartozóinak, bőgj- a törvényhozás a lndisegélyek felemelését már el­határozta és a kormány nak erre vonatkozó ren­delete — raiudeu valószínűség szerint — igen rövid idón belül meg fog jelenni. A segélyekel a kormány igen jelentékeny méifékben fogja tel­emelni, az erre vonatkozó rendelet kibocsátása ós szétküldése azonban még némi időt vesz igénybe. Kérem az erdekeit segélyezetteket, hogy ezt a rövid időt türelemmel vaiják be. A városi hatóság, mihelyt az erre vonatkozó reudelet megérkezik, haladéktalanul megteszi a maga részé-, röl a szükséges intézkedéseket; a reudelet ki­bocsátása előtt azonban nem áll módjában intéz­kedni. A kormány egységesen tögja rendezni az egész országban á segélyek t'leineléséuek agyét; sz olyau híresztelések tehát, hogy egyes helyeken a segélyvket már fel is emelték, nem egyéb, mint teljesen alaptalan koholmány. Mihelyt a kormány rendelete megérkezik, azt a segítő iroda dobszó és falragasz útján azonnal tudomására fogja adni az érdekelteknek. Pápa, 1V17. évi október :."J. Csoknyay Károly, h. polgármester. — Aífillació. Városunk közgazdasági éle­tére kiható, nagy jelentőségű határozatot hozott a Pápa Városi és Vidéki Takarékpénztár igaz­gatósága, midőn szerződést kötött s szorosabb érdekközösséget létesített a pénzügyi világ leg­hatalmasabb tényezőjével: a Magyar Általános Hitelbankkal. Az iutézet a legközelebbi héten rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a Hitelb <nk­kal való szorosabb kapcsolat megteremtése végett alaptőkéjét fel fogja emelni. — Új állami óvoda az alsóvárosban. Megírtuk, már, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter az alsóvárosban egy új állami óvoda szervezését rendelte el. E tárgyban a taufelügyelö megkereste a várost, tudua-e e célra alkalmas helyiséget rendelkezésre bocsátani és az ideig­lenes elhelyezéssel járó költséget hajlandó-e a város viselni. Közli a tanfelügyelő, hogy a vég­leges elhelyezésre szolgáló telek és az építkezési költségek is a várost fogják terhelni. A városnak kell vállalnia a szervezeudö óvoda épületének Jókaiban tartását, évenkénti tisztogatását, fűtését, tűzkár elleni biztosítását és a nyugdíj intézeti járulékokat. A személyi költségeket az állam­kincstár fedezi, mihez 3$-os pótadó biztosítandó. A v. tanács foglalkozván a taufelügyelö átiratá­val, megbízta a polgármestert, hogy ezt pártoló­lag terjessze a v. közgyűlés elé. — As Országos Burgonyaközpont varmegyei kirendeltsége. Az Országos Bur­gouyaközvetitő Iroda az Orsz. Közélelmezési Hivatallal egyetértőleg az országot központ veszprémvárraegyei kireudeltségéuek vezetésével Kajdacsi Endre vm. gazd. e. igazgatót bízta meg. A kireudeltség feladata lesz a burgonyaátvevö bizományosok ellenőrzése az összeírt vagy reqirált burgonyakészletek leszállítási átvételének nyilván­tartása és mindazon iutézkedések foganatosítása amelyekre az Országos Közélelmezési Hivataltól utasítást kap a közélelmezés biztosítása érdeké­ben. A kirendeltség hivatalos helyisége a vár* megyei gazdasági egyesület irodájában vau. — A pápai isr. ingyen népkonyha és ingyen fürdő vezetősége e hó 2-áu tartotta évi közgyűlését, melyeu szép számban jelentek meg az érdeklődök. Tudomásul vettek, hogy a tavalyi évben minden feunakadás nélkül telje­síthette magasztos hivatását és egyhangúlag el­határozta, hogy t. hó 19-én megkezdi működé­sét, hogy sok gyermek és öreg ismét meleg, tápláló ebédhez juthasson. Mint minden évbeu, úgy az idén is szépen megnyilatkozik az izr. ingyen népkonyha iráut tanúsított érdeklődés, amennyiben eddig is szépen érkezett be segély. — A Leányegyesület köréből. Mult számunkban megemlékeztünk a pápai Leány* egyesület készülő hangversenyéről. Újabb érte* sitiesünk szerint a Leányegylet agilis vezetősé­gének sikerült részvételre megnyerni a kiváló komikust, Ferenczy Frigyest, a M. kir. Operaház rendezőjét, dr. Domsits Mihályné, fötörzsorvos nejét, éiiekesmüvészuö, . kit Kis József zenetanár fog kisérni. A készülő kiváló programra többi pontját jövő számunkban fogjuk közölni. — Közellátás igazságosabbá, arányosabbá és egyszerűbbé tétele céljából Veszprém város tanácsa — mint Veszprémvármegye c. laptár­sunkban olvastuk — érdekes és miudenesetre megfontolásra érdemes reformokra határozta el magát. A niub héten tartott Ülésén ugyanis ki­mondotta A városi tanács, hogy mivel igen sok élelinioikkből a készletek, amelyek időnkint ren­delkezésre állanak, csak korlátoltak, a kiosztásra

Next

/
Oldalképek
Tartalom