Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-03-11

volt mintegy hatvan tisztviselő egyhangúlag ki­mondotta, hogy a tisztviselői szövetség meg­alakítását a háború által különösen sujtutt tiszt­viselők anyagi és erkölcsi érdekei szempontjá­ból feltétlenül szükségesnek és fontosnak tartja — még pedig szövetkezeti alapon. Az alapszabályok kidolgozására egy tágabb és egy szűkebb körti bizottságot választottak. A szűkebb körű bizottság tagjai lettek : Bélák Lajos, Győri Gyula, Táncos Antal és Csoknyay Károly. Az értekezlet Győri Gyula lelkes szavaival nyert befejezést. — Pro patria. Mély részvéttel értesülünk hogy dr. Lengyel József m. kir. 29. honv. gy e.-beli főorvos, Lengyel Gáspár volt pápai veu déglös fia, katonai szolgálata alatt szerzett, türelemmel viselt hosszú betegség után folyt hó tí-áu jobblétre szenderült. Az elhunyt fiata orvosnak városuukbau igen sok kedves ismerőse jó barátja van, kik bizonyára fájdalommal ve szik tudomásul korai elköltöztet. Az elhuny két testvére közül az egyik: Hugó orosz, másik: dr. Lengyel Kálmán olasz hadifogságba van. — A Pápai Polgári Kör hangversenye Első tecskéuek neveztük a Pápai Polgári Kii fellendülést célzó azt a tervet, hogy a vzetö ség március 25-éu hangversenyt fog rendezni Azóta, hogy erről az első hirt adtuk, már választmány is foglalkozott a terv kivitelénél módozataival és értekeztek ez ügyben már hangversenyen szereplők rendezői is, úgy, h >g; ma már részleteket is közölhetünk a hangverseny röl. Az eddigi megállapodások szerint az estéT hangversenyből és tombolából állatid, melyre i közönség a Kör h°lyiségében a családias jellé get visszatükröző asztalok mellett fogja élvez hetni. A jövedelem ré-zben a Voröskereszt-egy bt pápai választmányának, részben a kör könyv tárának alapját fogja gyarapítani. A hangverseny nek magának Arany-ünnepély ssiuezete lesz, s tervezett műsorban szavalatok és énekszáino földúlnak elő, melyek Arany János születéséue 100 óvtordulójára vonatkoznak. A műsor töbl száma zongora, hegedű, vonósnégyes és hasúul zenepiésekböl kerül ki. A szereplők élén Gáth Zoltán ált, mint felkért főrendező, tnig a gárd többi tagja közt Szentgyörgyi Sándor, Sütt Kálmán, Hermáim István, Kosztka Vilmos és mi sok neveivel találkozunk. A belépt id j személyei kint 2 K lészeu. Részletes műsort Jegköaelebl számunkban közlünk. — A műtrágyagyár kérvénye. Anna idején a város azon feltétellel szavazta meg műtrágyagyár számára a jelentékeny érték kedvezményeket, hogy a gyár két éven beit megkezdi működését Közben kiütött a hábor néhány hóuappal a gyár üzemének megkezdés előtt s ennek fofytáu a városi kópviselötestülí kimondotta, hogy a gyár üzembe helyezésene határidejét a haboru befejezésétől számított IIH hónapra hosszabbikja meg. Nem régeu a Inn. ügystinisteriam a gyár egész ólom berendezést elrekvirálta s mivel nem lehet remélni, hogy íl nagymennyiségű ólom berendezést a háború In fejezése uián hat hónap alatt a gyár újból b tud szerelni, euuélfogva a gyár újabb kérvény nyújtott be a városi képviselőtestülethez, hog az üzembe helyezésre a habotú befejezése u'á két évet engedélyezzen. — Felemelik a oukor és petróleum adatokat. Az alispán leiratban értesítette a vá rost, hogy Pápa város petróleum kontingensé havi 70 métermázsára emelte fel. Ugyaucsak a alispán megígérte legutóbbi pápai tartózkodás alkalmával a nála járt dohánygyári munkásnők nek, hogy a város cukor kontingensét is ft Fogja emelni, hogy ily módon a fejadag is fel­emelhető legyen. Ez alkalommal telhivjuk a hatóság figyelmét, hogy a cukoradag megállapí­tásánál az igazság ÉS méltányosság szeriut nem egyforma tekintet alá kellene venni a város minden rétegű lakosait. Ha az őstermeléssel foglalkozók nagyobb liszt- és keuyéradsgta jogo­sultak, akkor viszont az intelligenciához, valamint a kereskedői ÉS ipari osztályhoz tartozókat na­gyobb cukoradag illetné meg, mert az utóbbi osztályhoz tartozók köztudomás szerint sokkal több cukrot fogyasztanak, mint a földmíves osztálybeliek. A gyakorlati megoldása a dolog­nak igen egyszerű volna, mindazok, akik a liszt ÉS kenyéradagok szempontjából ösieriuelöknek vallják magukat, kisebb cukoradagot, mindenki más nagyobb cukoradagot kapua, de minden­esetre többet havi 70 dkg. nál, amely a tényle­ges szükségletet egyáltalán U$M elégíti ki. — A szállitáai igazolványok kiterjesz­tése. A kormány rendelete folytán a mezőgaz­dasági termények, lisztnenniek és egyes mező­gazdasági terményekből előállított ipari termékek szállításáról és vasúton, hajón vagy gépkocsin történő szállításukhoz szükséges igazolványokról 191ö évi december hó 23. napján 4651/915 Mi­niszter Elnöki szám alatt kiadott reudeletbeu foglalt rendelkezések megfelelően kiterjesztés­nek: 1. mindennemű (nyers, szárított, őrölt vagy felhasználásra bármely más módon előkés, i 4- r paprika, 2. mindennemű cikóriából, cukorrépá­ból, gib.o.aneinü-k'oól vagy más terményből hka'- őrlemény alakjában, akár más alakban elő­állított, — pótkávéra. — Köszönetnyilvánítás. Steiner Józsei pápai lakos a városi szegényalapra 220 koronát Pápa és vidéke takarókpénztir pedig 200 koro> nat. voltak sziresek ajándékozni, — mely ado> mányokért hálás köszönetét nyilvánítja .M szároi Károly polgármester. Krausz Viliuosué úrnő 50 K, Eisler Mónit úrnő 20 K-át adakoztak az Izr. Nöegyletnek mely jóságukat hálásan köszönöm özv. Kraus: Vilmosué elnök. — A Leányegyesület f. hó 11-én vasár nap este 7 órakor a Giifi 4-szálló nagytermébe: ' taitja előadását a következő műsorral: ; !{>.. letek a „Csárdáskirálynő" c. operet:ebol. Elő adja az áll. tanítóképző-intézet zenekara 2.; Jele net: Előadják Abelesz Bözsi és Kuhn Irma. 3. Sonata magyar stylben. Két hegedűre irta Gát Zoltán. Előadják Gáty Zoltán és Gaty Miklós 4.) Nippek: Jelenet, előadják Tamás Elza é Neumann Sári. 5.) Műdalok: Éuekli B'rauendie.s I Mariska, zongoráu kíaeri Kummer Micike. G. 1 Magyar népdalegyveleg. Előadja az áll. tanító ' képző-iutézet zenekara. —Belépődíj nem tagok , nak 1 korona. Vendégeket sziveseu látunk. Meg I hívókat nem bocsátunk közre. ! . — A hadiözvegyek uyugdijololege A kormánynak, a hadiözvegyek iránti jóakarata bizonyítja az a rendkívül nagyfontosságú rendé let, melyet Teleszky János pénzügyminiszter i napokban bocsájtott ki. A sokakat érdeklő ren delet a következő : A in. kir. pénzügyminiszteiiun elrendelte, hogy a háború alatt vagy auual következtében elesetteknek, eltűnteknek \ agi meghaltakuak özvegyei és árvái részére a kir péuzügyigazgatóság által utalványozandó összeg böf'a községi EK'iljovóság —'városi tanios* — t katonai nyugdíj folyósításáig az í tatő özvegye vagy aiv.it inegilielö katonai eliátásuak egy-egj havi összegét elölegkép. n folyósítsa. Különiböz< panaszokból a péi ziigyminisz lei min arról győző dött meg, hogy a községi elöljáróságok, ~ város tanácsok — oiak ritkáu élnek ezen felhatalma sással és az egyébként megadható előlegek utal­ványozását es előlegek kétséges visszafizetése miatt megtagadják. Hogy ezen hadiözvegyek és árvák ne maradjanak a nyugdíj megállapításáig minden támasz nélkül, a pénzügyminisztérium újból elrendelte, hogy .az illető községi elöljáró­ságok a nyugdíj előleget folyósítsák s egyúttal elrendelte, hogy ez elesettek családjai részére a kir. adóhivatalnál utalványozandó özvegyi nyug­díj első részletének felvételéről az igéuyjogosult által kiállított nyugtára az elöljáróságok a szoká­sos záradékon kívül azt is rávésessék, hogy az iilető kapott-e uyugdíj előleget és mennyit. Ez­zel elejét kívánta venni a pénzügyminisztérium az elóijáioságoknál az előleg kiadása körül fel­merülő aggályognak. — Aa amerikai konfliktus alkalmával rendkívül érdekes cikkben ismerteti A hadsereg az Észak Amerikai Egyesült Államok száraz­földi és tengeri haderejét, gyönyörűen méltatja a legkiválóbb magyar hadvezérnek, Szurmay altábornagynak a működését, bemutatja az uj hon­védelmi miniszternek, a 80 éves Galgótzy tábor­szernagynak és az elhunyt Haus fötengernagy­nak arcképét. Rendkívül érdekesek a Szibériá­ból érkezett képek: hadifogoly tisztjeinkről vala­mint számos gyönyörű harctéri fölvételei. — Szappanjegyek aa egész országban. Az Olaj- zsiradékügyi bizottság kebelében az illetékes hatóságokkal, elsősorban az OiSzagos Közélelmezési Hivatallal tanácskozások lolyuak egy tervezet készítésére nézve, amely szerint az országban levő szappankészleteket a lakosság között arányosan szét fogják osztani. Ugy terve­zik, hogy vármegyénként és városonként az al­' ispánok és polgármesterek bemondása alapján ' megfogják állapítani a szükségletet, mig annak 1 meghatározását, hogy az egyes megyékben és varosokban fejenként és havonként mi yen ini­| nöségü szappan jusson a lakosságnak, az a'is­páuokra és polgármesterekre bizzák. — Halálozás. Bóldi János a „Népszava" kihordója folyó hó 5-én hosszas szenvedés utáu I 72 éves korában meghalt. Nyugodjék békében ! I — Árverés a vasútnál. A kózbesíthetet­i lei: küldemények a vasúti üzletszabályok értel­mében I. hó 21-éu d. e. 9 Órakor a pápai vasút­állomás teheráru raktárában a legtöbbet igérö­uek készpénz fizetés ellenében el tognak adatni — Lopás. A Berta-féle kaptafa gyárból folyó hó 1 én éjjel eddig ismeretlen tettes el­lopott egy 1005 — 1600 korona értékű gópszijjat. A gyauu egy elbocsátott koosisra hárul. M. kir. anyakönyvi hivatal. •SíiiUlttk • Siabó János és neje Horváth láária leánya: Erese­iét rk. — Ruip Jené és neje Szabó Jáliánna tl»: .lein" rk. — Pitser Mihály és neje Mésiároi Julianna fla: | Mihály rk. Mnyhnltnk: Varga Jánosné ref. ".6 éves, bélkefély. Béldi János rk. 72 éves, gégerák. — Rosenberger Ábrahámné 1 izr. 84 éves, agyvérzés. — Polgár Péterné rk. 7.1 éves, i aggkór. — özv. Horváth Pálné rk. II éves, szívbaj. — Danasy György rk. 88 éves, végelgyeagfltés. — Kováci István ág. hitv. ev. 2S éves, tüdovés/.. — Katona Teréz rk. H0 éves, végelgyengülés. — Bczeó Margit 2 éves, rk. \ tüdőlob. — özv. liorstl JózM-fné izr. 61 éves, stivbaj. If'iz-iMfítjnt kötőitek". Dübröntei István ág. hitv. ev. és Szobor Mária rk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom