Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-08-26

XLIV. évfolyam. Pápa. 1917 augusztus 26. 34. szám. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai a pápa-vidéki egyesületnek mog választ oft köalönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség; és kiadóhivatal: Ooldberg Gyula papírkereskedés", FÖ-tér 23. szám. Telefon. 1142. BSZÁXO.. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : GOLDBERG GYULA. Előfizetésük és hirdetési dfjak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész évre 12 K., félévre 6 K., negyedévre 3 K. ' Nyilt-tőr soronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 fillér. A tisztviselők korszaka. Amit annyiszor hangoztattunk, úgylátszik elkövetkezett az a korszak, amikor a tisztviselőkről is megfelelő gondoskodás történik. Egymásután érkeznek ós jelennek meg a rendeletek, amelyek a tisztviselők helyzetét igyekeznek javítani. Bizonyos, hogy a tisztviselők azok, akik legjobban megérdemlik, hogy végre az illetékes hatóságok őreájuk is gondoljanak. A magyar állami tisztviselő, valljuk be pária volt, mert nemcsak kevés fizetésért dolgozott, hauem e kevés fizetés mellett még közóppolgári életet is kellett folytatni. Már pedig nagyon jól tudjuk, hogy ez a legnehezebb. A munkás ember keresete sem volt jó, különösen a háború előtt, de a munkásember legalább életbeosztásában tudott takarékoskodni. A köztisztviselői osztály azonban a középpolgári osztályhoz tartozik, természetes tehát, hogy bizonyos mértékben alkalmazkodniuk kellett azokhoz az általános társadalmi szokásokhoz, amelyek a polgári középosztályra kötelezők. Ezt pedig a tisztviselői fizetések uem bírták ki. Nem bírták ki háború előtt, de sokszorosan nem bírják ki ma a háború folyamán. Minél tovább tart a háború, annál rettenetesebb volt a helyzete a köztisztviselőknek. Ha ennek a jelenlegi kormánynak más érdeme egyáltalán nem volt ós nem lesz, csak az az egy. hogy komolyan segítségére sietett a tisztviselőknek, azzal már megalapozta a jogot arra, hogy az ország történetében tekintélyes helye legyeu. A magyar köztisztviselőre soha olyan szükség nem volt, mint amilyen lesz háború után, és amilyen lesz az állam szempontjából a legnagyobb józanságra vall, hogy a kormáuy most ben, sőt már évek óta az állami hivatalokban magánfeleknek tapasztalniuk kellett — és ezzel együtt természetesen el is türniök - minden józan és objektiv ember annak a rovására írta, hogy a köztisztviselők sorsa és helyzete nehéz és állandóan anyagi gondokkal küzdenek. Szolgálják mog a köztisztviselők az államnak és az állam tagjainak, az adózó polgároknak - hiszen utóvégre ezeknek a pénzéből kapták javításaikat - azt a helyzetbeli javulást, amiben most részesültek, azzal, hogy meg fog változni a hang az egész vonalon. Majdnem azt mondhatnók, hogy az emberek már féltek, ha állami hivatalokba kellett menniük. És valóban volt is okuk a félelemre, mert oly nemtörődömséggel, oly felületességgel kezelték az állami tisztviselők az embereket — nem az ügyeket, csak a feleket. —, hogy már szinte ázsiai álllapot volt. Ugrón Gábor belügyminiszter legutóbbi körrendelete-a tisztviselők udvariasságáról nagyon üdvös és céltudatos volt és ezt a rendeletet mintegy aláfestik a tisztviselők jólétére irányuló újabb intézkedések. Ha az a plátói rendelkezés, amit Ugrón Gábor közzétett, nem lett volna elég, úgy hisszük a helyzetben előállott javulás valóbau elég lesz a hang és bánásmód javulására is. És ebben az esetben nem lesz az országban ember, aki ne szívesen lássa a tisztviselők helyzetének javulását. A hadisegélyek felemelése. A magyar kormány mult héten minisztertanácsban foglalkozott a hadisegélyek felemelésével, és talán mire e sorok megjelennek már meg is jelenik valamely formában a rendelet, amely 'megörvendezteti azokat, akik hadiacsegít a tisztviselőkön, akikre fokozottabbIgélyre vannak szorulva, vagyis akikre munka fog várni. Amit az állam mai a hadisegélyrendelet vonatkozni log. helyzete megbír és megenged, azt a Nem politizálunk e hasábokon, de jelenlegi kormány mind nyújtotta a köz- annyit megállapíthatunk, hogy a jelentisztviselőknek, akik most már — úgy legi kormány valóban az ütőerén tartja hisszük — nyugodtabban várhatják a béke eljövendő korszakát, amikor mindnyájunkkal együtt számukra is könynyebb lesz a megélhetés. De ugyanakkor, mikor a legnagyobb örömünknek adunk kifejezést azért, a kezét a inai életnek. Régi, nagyon régi probléma mára hadisególyek felemelése, nagyon régen jogos az igényük a hadbavonultak családtagjainak. Nem akarunk számszerű adatokat közölni, iiiszen alig vau az országban valaki, aki ue részehogy a közlisztviselők végre megkapták!sülne hadisegélyben, vagy valamilyen az annyira megérdemelt helyzetjavítást, ugyanakkor komoly szót kell szólnunk a tisztviselőkhöz,. Azt a hangot, azt a bánásmódot, amelyet a legutóbbi időkhozzátartozója ne részesülne az állam segélyében. Nem a számszerű adatok fontosak, hanem a tények, amiket látunk. A hadisegély, amely ugyanolyan illeték, ugyanolyan összeg, mint amit a hadsereg átvonulási illetékeként békében fizettek, ma természetesen távolról sem elegendő ahhoz, hogy egyáltalán segélyuek lehessen tekinteni. A Ladisegély talán a háború elején valamennyire segített azokon, akiken célja volt segíteni. Talán akkor még érezte az az itthonmaradt hadiözvegy, hogy az állam a hóna alá nyúlt, segítette, támogatta, és legalább valamennyire gondoskodott róla, aki családfentartóját adta oda a haza védelmére. Ma azonban — amikor a háború első napjától számítva — a drágulás minden vonalon mintegy 150 - 300%, akkor a még mindig az eredeti alapon álló hadisegélyezós már alig érezhető csepp a kiadások, a megélhetés gondjainak tengerében. Pedig kétségtelen bizonyosság az, hogy a hadiözvegyek érdemlik meg legjobban, hogy támogassák őket. Nemcsak valóban feleségeket értünk e kifejezés alatt, hanem mindenkit, aki családfentartóját nélkülözi három hosszú éve mát'. A háború negyedik évébe belépése ismét a végeláthatatlan háborút hirdetik az angolok és minekünk dicsőséggel és erővel kell végigküzdenünk a rettenetes küzdelmet. Kétségtelen, hogy az asszonyok és gyermekek, egyszóval, az úgynevezett itthonmaradottak megfelelő ellátása emeli a hadsereg ellenálló képességét is. Nagyon jól tudjuk, hogy a katona egész más szívvel, egész más érzéssel küzd künn a harctéren, ha tudja, hogy az állam jóindulattal, segítő kézzel foglalkozik itthonmaradt családtagjainak helyzetével. Nagyon jól tudjuk, hogy a katona legfőbb gondja az, hogy ha ő már künn küzd az ellenséggel szemben, legalább felesége, gyermekei ne szenvedjenek itthon hiányt. És ha ebben az állam segítségére siet a gyámoltalanoknak, azzal csak a katonák lelkét edzi meg. Hány olyan család vau az országban, mely úgy élt a háború előtt, hogy tudomásuk sem volt arról mi az élet, mi az önnfenntartás, mi a kereset ós jövedelem. Itthon volt a családfenntartó, szép existeiK'iájával, és csak azzal törődött, hogy felesége, gyermekei gondtalanul, nyugodtan élhessenek. Ma ezeknek maguknak is rá kell lörniök magukat az életfenntartó munkára. Meg is teszik, de ebbeu a küzdelmükben is nagy lelki segítséget jelent számukra az állam támogatása.