Pápai Lapok. 43. évfolyam, 1916

1916-12-24

koronábau vauuak előirányozva s bár 115.000 koronával több kiadása lesz most a városnak, a háborús állapotok miatt mint az előző évben: pótadó százalékát nem kell emelni, az 1017. évre is 55% -bau van előirányozva. Ezt a kedvező eredményért s ezért a helyes ós okos gazdál­kodásért, melynek ez az eredménye, a város pénzügyi bizottsága s az állandó választmány Komjáthy László dr. polgármesternek és Schil­ler Samu föszámvevöuek egyhangúlag elismerést és köszönetet szavazott. Nem emelkedik Vesz­prémben az áramdíj sem, amely a jövő évben is 7i/ 8 fiillér lesz. — Kapi Béla beiktatása. A dunántúli ágostai hitvallású evangélikus egyházkerület Gyu­rátz Ferenc lemondása következtében megüre­sedett püspcki székbe mult osütöitőkön iktatták be nagy lelkesedéssel megválasztott, új püspököt: Kapi Bélát, Szombathelyen. Az ünnepi köz­gyűlés Németh Pál esperes, imájával kezdődött. Majd a püspökválnsztó szavazatszedö bizottság jelentését hallgatta meg a közgyűlés, amelynek alapján dr. Berzsenyi Jenő elnök Kapi Bélát, törvényesen megválasztott püspöknek jelentette, ki, s indítványára az új püspököt küldöttség hívta meg a közgyűlésbe. A megjelent fiatal püspököt nngy lelkesedéssel fogadták. Az új püspök miután kinyilatkoztatta, hogy a reá­ruházott tisztséget alázatos lélekkel elfogadja, fölvette az Úr szent vacsoráját. A beiktatást Schölts Gusztáv, a bányai egyházkerület püspöke végezte. Kapi Béla immár beiktatott püspök az oltár előtt mély érzelmű s gondolatokban gaz­dag imát mondó't s megáldotta a gyülekezetet. Dr. Berzsenyi Jenő egyházkerületi felügyelő üdvözlő beszéde következett ezután. Kapi püspök székfoglaló programmbeszedüt. inoudutt ásatás, amelyben kiterjeszkedett a rája váró feladatokra ós megjelölte azokat az elveket, amelyek fel­adatának buzgó teljesítése közepette vezérelni fogják. Általános tetszés követte a szép beszé­det, aminek hatása alatt üdvözölték ezután az új püspököt, a hatóságok, képviselők és testü­letek. Egyes formalitás.k elintézése után a köz­gyűlés a püspök imájával fejeződött be. — As erdélyi menekültek részére az alispán a mull héten újabb 18.0U) ezer koronát utalt ki a polgármester kezeihez a pápai kir. adóhivatal utján. — Megkezdődött a reqmrálas. Csütör­tökön megkezdték a requiralást városszerte 0 bizottság házi ói-házra ja ÍN 1 végzi a nehéz és felelősségteljes munkát. Mutatkozik is a requi­rálás eredménye. Am nem hagyhatjuk figyel­men kivül a requiráiási ívűd -letnok azt a seho­gyan sem helyeselhető intézkedését, hogy a baromfiállomány részére csak rostálja, ocsu hagyható vissza, tengeri, árpa és zab nem. Ez az iutézkedés az egész baromfiállomány kipusz­tulását vonja maga után. — Rczlegos tisztújítás volt Veszprém­ben f. hó 21-én, amikor is egy számtiszti és e^y pénztártiszt 1 állást, töltöttek be. Nálunk már közel három éve áU üreseu az ellenőri állás, január 1-éu megüresedik az egyik tanácsosi ál­lás is, de a város az állásokat uem akarja vég­legesen betölteui, holott az a jó közigazgatásnak eminens érdeke volna. Különösen ha arra tekin­tünk, kogy az ellenőrt az adóhivatali lönök he­lyettesíti, akinek pffdig teljes muukaerejéie szük­ség volna a jövő évben életbelépő új adótörvé­nyek minél tökéletesebb végrehajtása érdekében — Veszprém hadikölcsön jegyzése. Veszprém városa az V. hadikölcsöiire 85.000 korona névértékű kötvényt jegyzett. A városi gyámpénztári készletekből jegyezte az összeget 5%-os kötvények alakjában. — Tanfelügyelőnk jelentése városunk közoktatásügyi viszonyairól. Dr. Vórtessy Gyula kir. tanfelügyelő a vármegyei közigazga­tási bizottsága legutóbbi ülésén a vármegyei közoktatásügyi viszonyokról beszámolván, vá­rosunk iskoláiról a következő szomorú jelentést teijesztette elő: A mult hó folyamán részt vett •apán az áll. tanítóképzőben megtartott javító­s pót-képesítő vizsgákon, melyeket a haroterek­öl hazaszabadságolt tanítójelöltek részére enge­lólyezett a miuiszterium. Ugyancsak ez alkalom­aal megvizsgált* az összes eb mi iskolákat. 1 bizony a tanítási eredmény a legtöbb iskolá­>an a kevés számú s munkával túlterhelt tanítók nindeu igyekezete dacára is szomorú, ami ma­gyarázható s menthető azzal, hogy a tanítói éts/átn majd mindenhol csonka ; a tanulók száma •edig oly nagy, hogy egy egy osztályban 90- 100 gyermek is szorong, félnapos tanítás mellett neg nem felelő helyiségben, mert az iskolaépü­etek itt is, valamint Veszprémben úgyszintén iz óvodai helyiségek is le vannak foglal va katonai sélokra mindkét vá'Osbar.. Az elemi iskolákban íem lehet ilyen viszonyok mellett, megfelelő íredményeket felmutatni, még a városi iskolák­ián se, hát még micsoda eredménytelenségek ehetnek a falusi iskolákban. — A vidéki városok közélelmezési felügyelője. Báró Kartáj Lajos, az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke dr. Nagy Ferencet, sliskon város polgárniesteiét, aki a saját városa Közélelmezési problémait a háöoiú ala.t zseuiá­isiin oldotta meg, megbi/t.i az ország BatSW farosai és ipartelepei közélelmezésének ellen­érzésével. Dr. Nagy Ferenc legközelebb Kassára, Debrecenbe, és Sátoraljaújhelyre megy a közélel­mezési és közellátási viszonyok megfigyelésére ÍB később hasonló célból a többi városokat 13 fel fogja keresni. — özv. Schlesinger Mórné sírja. \ város egykori nagylelkű alapítvány tevőjének Schlesinger Móniénak sírja elhagyatva és gor,­iozatlanul áll a zsidó temetőben. Ennélfogva a városi tanács elrendelte, hogy a városi sírgon­iozó alap kamatjövedelmét minden évben kiadja :i Chewra Chadischa pénztarának, hogy annak slleuébeu a sírt megfelelő módon gondoztassa. — Eltűnt katonák. Hivatalos értesítés szerint Lé esi József 1888. évi és Németh Sán­dor 1895. évi születésű in. kir. 20. honv. gy e.­beli katonák 1910. július 16. és 31. között el tűntek. —- Hadi Emlékek katalógusa. A Hösöl Emlékét Megörökítő Bizottság egy katalógus sorozatban fogja kikocsálani azokuakja szabadot álló hadiein'ék-'kiiek, katouasiroknak, emléktáb Iáknak és emléklapoknak terveit, amelyek* magyar művészek a bizottság felkérésére készí tettek és fognak készi'eni. A bizottság ezzel az a hazafias és művészi célt kívánja szolgálni hogy a hősök emléke mindeuütt, még a leg kisebb községben is és a legszegényebb hajlék­ban is művészi emlékjelhi örökítessék meg Működése teljesen ahruisztikus jellegű. Maga ­belügyminiszter a törvényhatóságokhoz intézeti egyik rendeletében melegen támogatja a bízott­sag nemes törekvését, amelynek első doku­mentuma az a kataiögus mely a bizottság ki adásában Lukács György elnöklése mellet Györgyi Kálmán szerkesztésében most kerül ki a sajtó alól. A rendkívül szép, művész ízlésű katalógus pompás produkcióikban mut.arjc be a magyar művészet hadiemlék-terveit. Ott találhatjuk benne Györgyi Dénest, Almásy Balogh Lóránt, Reihen! Kálmán, Hikisch Rezső Spiegel Imre, Hoiváth BóU, H. Pint 1 Gyula Tóth Gynla, Vágó László, Spiegel Fiigyes, Jónáí Zsigmond, Sváb Gyula, Brassováu Sziláid Hoepner Guido, Keit ész K. Róbert, Tscheukí Hermann. Jauszky Béla. Vágó Jéizsef, Bethlei Gyula, Kónya Zoltán, Thein János, VHSS Viktor Kallós Ede, Kovács Ei zsebet, Braun Arnold Móiret Ödöu, Pongrác/. Siegfried, Dankó Od 01; Fekete Oszkár, Szege Sándor és Haraughy Jeni terveit. A bizottságot a tervezések művész színvonalának biztosítása mellett az a szempou is vezette, hogy minél olcsóbb kivitelű tervel kerüljenek a katalógusba, miáltal a szcgéuyebl községek és magánosok részére is hozzátérhetövt kíván tenni művészi emlékmüveket. A gyöuyöri reprodukciók mellé árjegyzéket is csatolt 1 bizottság s az egész katalógus elé Herceg Ferenc szép és meleg előszót irt. Kívánatos, hogy a i&t lógusból minél szélesebb körbeu ismertekké /áljának a tervek, amelyek csakugyan méltóan képviselik a hősök emlékének megörökítésénél 1 magyar művészek tehetségét és kegyeletét. A jizottság irodája, ahol az emlékmű-tervek és iiinták megtekinthetők, Budapest, VII. Károly íörtit 3. szám alatt van. — A hivatalos gyász idején a magyar­ság mély gyászának legszebb és egységes ki­fejezői a Hadsegélyzö Hivatal gyászpajzsa, kartonpapirból tűvel egy darab ára 20 fillér) is gyászérme, (az elhunyt király képmásával. 1830/1916 felirattal, fekete alapon, feltűzhető, ira 1 korona) viselőik egyúttal az elesett kato­nák özvegyei és árvái alapját is növelik. Kap­hatók a Hadsegélyzö Hivatalnál, Budapest, V., Akadémia utca 17. sz. és nagyobb keres­kedőknél. — Koronázási emlék jelvények. A magyar nemzet örömnapja a koronázás alkal­mából művészi kivitelű, finom porcelláuzománc­ból készült koronázási jelvényt bocsát ki a Hadsegélyzö Hivatal a nagy nap emlékére és egyúttal az elesett hősök özvegyei és árvái alapjának szolgálatában. A jelvény Őfelsége monogramja mellett a koronázás gondolatait szimbolizálja, egy darab ára 1 koroua. Kapható a Hadsegélyzö Hivatalnál (Budapest, V., Akadémia utca 17) és nagyobb kereskedő cégeknél, a vidéken is. — Gyilkosság Borszörcsökön. Állan­dóan perpatvaiban élt családjával Borszörcsökön Fodor Bálint kisgazda. Alig mult el nap anélkül, hogy Fodorék portáján veszeked -s ne lett volna. Fodor állítólag szeretett inni s több oly dolgot követett el családjában, mely arra enged követ­keztetni, hogy Fodor züllött ember volt. A hé­ten kedden a délutáni órákban ismét nagy ve­szekedés volt Fodoréknál. Fodor pofonütötte a feleségét, majd leteperte az ágyra s kést fogott reá, hogy megöli. A nagy zajra bement a szo­bába Fodornak 18 éves Gábor fia és 16 éves Vera leánya, akik kimentették anyjukat apjuk kezéből és e közben a tiu egy bottal ütötte ki apja kezéből a kést. A verekedés ezután apa és gyermekei között tovább folyt, kikerültek az udvarra, ahol a liu és leáuy leteperték apjukat a trágyadombra és addig ütötték a fejét és tes­tének egyéb részeit, mig az öreg Fodor meghalt. A gyilkos családot, anyát, fiút és leányt a vizs­gálóbíró letartóztatta s csütörtökön beszállítot­ták őket a veszprémi kir. törvényszék fogházába. Az agyonvert Fodort orvosi boncolás után te­mették el Borszói csökön. — A tel áldozata. Molnár Gábor nagy­gyimóti lakos a hét elején Somlóvásárhelyre meut vásárra, honnau egy tehenet hajtott hazafelé. Társaitól, inert mint öreg ember igen elfáradt, Adásztevel községben elmaradt. Haz> felé ballagva az útat eltévesztette, Béb felé bandukolt. A bébi kertek alatt, leült, ott örökre el is aludt, meg­fagyott. Reggel találták meg, amikor már élet nem volt benne. Nem a pálinka, hanem a ki­merülése volt oka halálának. — Az Esti Ujs.ig új kórszaka. A budapesti napisajtónak ismét jelentékeny szen­zációja van: az Esti Újság december 6-tól kezdve pontban déii 12 órakor jelenik meg a főváros utcáin. A megjelenési időnek ezzel a változással egyidejűleg az „Esti Újság" óriási apparátussal szervezte át eddigi szerkesztőségét és adminisztrációját, úgy, hogy terjedelem ás tartalom tekiutetébeu a legnagyobb reggeli és esti lapokkal fogja felvenni a versenyt. Az Esti Újság" volt egyidöben az első és egyetlen kolportázslap Budapesten és előkelő hangjával, kiváló és iránytmutató szerkesztési módszerével nagyszerű hírszolgálatával és politikai súlyával qualitás tekintetében is legfőbb volt a magyar ujságirodalomnak. Ez a korszak tér vissza most a laphoz, amikor ezer és ezer rikkancs kiáltja belé nevét a főváros dé i forgatagába és a lap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom