Pápai Lapok. 43. évfolyam, 1916

1916-10-15

PéjttJ Lapok 191G. október 15. volt, folyton rimánkodott, hogy ne küldjék haza szüleihez, mert azok verik folyton és éhez­tetik. Az orvosok nem is küldhették, mert a betegség oly gyorarohainu volt, hogy egy-kettő végzett az áldozattal. A szülök, a fiuk halálát szinte megnyug­vással vették tudomásul, és még aznap elmen­tek egy orfeumba. Apró történetek. A különös menázsi. Három bájos hadfi vizsgálta a terepet. Járőr szolgálatra voltak kiküldve. Mentek, men­degéltek, de muszka egy sem akadt az útjukba. Elhatározták, hogy megebédelnek, ebéd után pedig felkeresik újra csapatukat ós megjelentik az eredményt. Egy fa tövében gályákból tüzet raknak, beledobálják a gulyás konzervát, és melegítik. Egyszerre csak egy golyó csap közéjük, nosza felugrálnak, és csakhamar észrevesznek lovas kozákjárőrt. Hasra, és lőni! kettő lebukott a nyeregből, három pedig elmenekült a nyeregből, az egyik lovat elfogták, a két kozák holttestét eltemették, aztán hozzáláttak az abbamaradt menázsihoz. Javában falatoznak, egyszerre csak az egyik hirtelen felugrik és élénk taglejtéssel adja társai tudomására, hogy valami rosszat nyelt. A másik kettő felugrik és püföli a szeren­csétlen bajtárs hátát. Elordítja magát a hős „Elég már kijövök" nézegeti, hát egy muszka golyóbis volt. Valahogy belelőtték a sajkába anuélkül, hogy az kilyukadt volna. Elkezdenek nevetni a bajorok, és az egyik kedélyesen oda­szól a társához. Szerencséd van komám, hogy lőve etted meg a golyót, mert ha nyersen ka­pod be, hát most biz Isten nem volna ilyen jó kedved. Oszkár herceg. A német császár fiai valamennyien a fron­ton vannak, mint elsőrangú katona. Oszkár her­ceg, az ötödik fiu a keleti harctéren tartózkodik, mint az x számú gyalogezred őrnagya. A mi­napjában egy fiatal haduagyocska találkozik Oszkár herceggel, aki vállpánt nélkül sétálgatott egy vasúti állomás perronján. A német had­seregben tudvalevőleg a vállpáuton viselik a rangjelzéseket, és nem ugy mint nálunk a gallérokon. A hadnagy csatlakozik az ismeretlen rangú tiszthez, és barátságosan kérdezi, hogy hánya­dik ezrednél szolgál a Kamerad. A herceg barátságosan feleli. A x gyalogezrednél. No azok derekasan viselkedtek! Ott na­gyon sok tisztnek meg van a vaskeresztje. Soknak már meg vau, de a többi is meg fogja kapni. Ugy-e az Oszkár is ott szolgál, hogy visel­kedik az az ember. Na én azt hiszem, hogy elég jól. Azt hiszem, hogy jelenleg itt vau ö is eb­ben a városban. Ugy van, még pedig itt áll jelenleg Ön előtt A szerencsétlen haduagyocska majd hogy hányat esett, és azonnal „Felséges Urnák" titu­lázta a herceget. Oszkár here g megvigasztalta a hadnagyot, és barátságosan kezet fogott vele. A nagy bakancs. Egy n»metül tudó francia fogoly nagyon komikusnak találta a b.ijor katonák súlyos, otromba cipőit, nem is tudta megállani, hogy csípősen meg ne kérdezze: Mond csak kérlek, hogyan 'ehet ebben a csónakban szaladni ? Az fiam nem arra való, hopy szaladjak, hanem hogy állva maradjak, felelte a mindig kedélyes bajor. A tambur major. Midőn a németek Antwerpen városát el­foglalták, több német foglyot szabadítottak ki. Többek között egy katonai karmestert is, akit a belgák díszes ruhájáért tábornoknak tartottak. A karmesterrel rendkívül előzékenyen bántak, ós két belga tiszti-szolgát is rendelkezésére bocsáj­tottak. A belga vezérkar pedig jelentésében ürömmel irta meg, hogy egy némot tábornokot elfogtak. Képzelhető, mekkora volt az antwerpeniek csodálkozása, midőn a képzelt tábornok egy zenekar élén masírozott néhány nap múlva egy katonai ünnepélyhez. VE GYE S H1BEL — Rendjeladományozás. Dr. Békeii Rémig zirci apátot a király a tudomány és közélet terén szerzett érdemei elismeréséül a II. osztályú vaskorona renddel tüntette ki. Dr. Vég­hely Kálmán alispán a megye közönsége neve­ben táviratban üdvözölte a kitüntetettet. — Huszárezredünk kitüntetettjei. A király Nádosy György 7. honvéd huszárezred j ezredesének, egy honvéd lovas lövészcsapat j parancsnokának a hadidiszitméuyes 5*. osztályú j katonai érdemkeresztet adományozta és elrendelte, | hogy Späth György, m. kir. 7. honvéd huszár e.-beli tart. hadnagynak a legfelsőbb dicsérő el­ismerés tudtul adassék. — Signum laudis. 0 császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a legfelsőbb d csérö elismerés az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredmény­teljes magatartása elismeréséül Brausewetter Oszkár, a 7. honvédhuszárezredbeli gyalogosz­tály uál beosztott népfelkelő főhadnagynak újólag tudtul adassék. — Kitüntetés. A király elrendelte, hogy a legfelsőbb dicsérő elismerés dr. Buczur János, a 7. honvéd huszárezrednél beosztott népfelkelő orvosuak az ellenség előtt tanúsított vitéz ós ön­feláldozó magatartása elismeréséül tudtul adassék. — Kinevezés. <) császári és apostoli ki­rályi Felsége az utólag beérkezett előléptetési beadványok alapján legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott Kocsis György hadnagyot a 7. h huszárezrednél. — BÚCSÚZÓ főpásztor. Gyurátz Ferenc a dunántúli ág. ev. egy h. kerület jeles agg püspöke a mult hét szerdáján utolszor vett részt Sopronban a lelkészavatásnál, a minek ötletéből a legmelegebb ovációkban volt része. Nyolcz végzett theol. akadémikust avatott lel késszé a távozó főpásztor, akitől a felszentelés után a soproni gyülekezet búcsúzott el melegen — Egyházi közgyűlés. A pápai ág. ev egyházközség e hó 8-án tartotta közgyűlését Gyurátz Ferenc püspök és Bélák Lajos főszolga­bíró, h. felügyelő elnölete alatt. Dr. Kluge Endre egyházmegyei felügyelőül inegválasztat­váu, az egyházközségi felügyelői állásról le­mondott s egyben a diakonissza-alapra 300 koronát adományozott. A közgyűlés azonban egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy fel­kéri dr. Kluget az egyházközségi felügyelői állás megtartására is. Gyurátz Ferencnek a püspöki állásról való lemondásával foglalkoz­ván, Bélák Lajos B közgyűlés nevében mély tiszteletét és háláját fejezte ki Gyurátz iránt, kinek távozását igaz fájdalommal vették tudo­másul. Ajánlatára a pápai egyház Payr Sáudor! teol. akad. tanárra adta szavazatát. Gyurátz Ferenc egyúttal azt is bejelentette, hogy lel­készi állásáról is lemond. Az állás betöltéséig azonban készséggel végzi a lelkészi teendőket. A közgyűlés még néhány kisebb fontosságú ügy elintézése után véget ért. — A vármegyei közigazgatási bizott­ság ülése. Veszpréinvármegye közigazgatási bizottsága e hó 10 én tartotta rendes havi üló­sét Hunkár Dénes főispán elnöklete alatt. A fő­ispán szép szavakban tidvözölto dr. Vértessy, Gyula kir. tan. tanfelügyelőt kitüntetése alkal­mából. Meleg érzéssel parentálta el dr. Kemény Pál volt orsz. képviselőt, mint a megyének egyik tekintélyes, köztiszteletben álló tagját. Dr. Véghely Kálmán alispán kijelentette, hogy az megyebizottsági tag ravatalára a megye nevében koszolut. helyezett s annak végtisztességtételén néhány tisztviselő-társával S megye képviseleté­ben részt Vett A közig. biz. helyeslőleg vette tudomásul a jelentéseket. Dr. Vadnay Szilárd megyei főorvos bejelentésót, hogy a megye orvosai közül dr. Choluoky, dr. Bélák és Karlovitz királyi kitüntetésben részesültek, a bizottság ürömmel vette tudomásul. Ezután a főorvos elő­terjesztette, hogy a pápai irgalmasrend főnöke és priorja, dacára, hogy voltaképpen csak a saját ós férfibetegek számára tart fenn 40 ágyas kórházat, a háborús bonyodalmak kényszere közben, külöuüseu az erdély i menekülés idején már 4 szülő nőt vett tél ápolás végett a kór­házba (akik közül egyen műtétet is kellett végre­hajtani). Javaslatira eme nemes, humánus és hazafias cselekedetért a közigazgatási bizottság legőszintébb elismerését fejezi ki. Ezután az elő­adók relerádáik következtek, amelyek értelmé­ben intézték al aa egyes ügyeket. — Meghalt pápai katonák. A város­házára érkezett hivatalos értesítés szerint Limperger Karoly, ki 1070-ben Pápáu született, 1910 évi augusztus hó 21-éu Sokovic mellett (olasz front) hősi halált halt. Ugyancsak hősi halált halt Pordán János 1884 évi dereskei születésű m. kir. 5. honvédezredbeli honvéd 1915 október 17-én Kowelbeu (Wolhynia) a harctéren szerzett betegségében. — Eltűnt katonák. Ujabbau érkezett hivatalos értesítések szerint a júniusi harcokban „eltűntek": Hauuig Pál tart. hadnagy, Szenté Győző tart. főhadnagy és Varga Ignácz köz­katona. — Vitézségi erem. A hadseregparancs­nokság Füstös János rokkant honvédet a II. oszt. ezüst vitézségi éremmel tüntette ki. — Hősi halai. Goldriug Gyula tartalékos zász.ós, a treucséui izr. hu község fökántora, néhai Goldring I. czelldömölki izr. kántor nagy­tehetségű fia, kollégiumunk volt növendéke, ki­nek szép hangjában, kiváló énekmüvészetébeu városunk közünsége is éveken át gyönyörködött, szeptember 4-én, életének 25-ik évében az északi harctéren hősi halált halt. Goldring tulaj­donosa volt, az I. oszt. ezüst vitézségi éremnek, amelyet azért nyert el, mert századosát az oro­szok kezéből saját életének kockáztatásával ki­mentett-. Halálát özvegy édesauyjáu és testvérein kivül nagyszámú rokonság és jóbarát gyászolja. — A Városi házinyultelep, amely tudva­levőleg a női kórház udvarán vau elhelyezve, közhasznú volta mellett hova-tovább oly nagy­arányúvá fejlődik, hogy városunk egyik látvá­nyossága lesz. A telepet kiváló szakértelemmel Bogár István fögimuáziumi tanár vezeti, akinek tervei szerint történt a telep egész berendezése. A városi tanács legutóbbi ülésén foglalkozott a nyultelep takarmányszükségletéről. Megbízta a városgazdát, hogy a telep számára 100 q zabot, 25fi q szénát, 250 q répát és 250 q szalmát sze­r-zzeu be. Elrendelte továbbá a tanács, hogy az alsóvárosi temető melletti városi földeken lucerna, esetleg takarmányrépa termelendő. Ugyanezen célra kijelölte az Úrdombon levő régi faiskolát is, az itteni beteg fákat pedig ki fogják vágni. Ugyancsak a nyultelep céljaira fogják felhasz­nálta az Erzsébetliget tütermését is. — A szappangyár telepengedélye. A Naphta Handelsgesellschaft wieni cég celli úti szappangyárának telepengedélyezési tárgya­lása Csoknyay Károly városi főjegyző elnöklete alatt. A halóság részéről még Szokoly Ignác rendőrkapitány, Révész Arnold főmérnök és Víz Ferenc tíizoltóföparancsuok, mig a céget Steiu­berger Lipót ügyvéd, a pápai 7. honvéd huszár­ezredet p-dig dr. Czifrák János főhadnagy kép­viselte. A közvetlen szomszédok közül senki sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom