Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-05-30

kedelmünk, forgalmunk emelése céljából Budapestet össze kell a Dunából Fiúméig levezető vizi úttal, csatornával kötni, hogy tengeri kereskedelmünknek az ország szive legyen a gyupontja. Ha nemzetünk vezetűíérfiaitily nemzeti ideálok hatják át s ezeket meg is valósítják, ugy nemzetünk egy jobb kor hajnalára virradna s nem volna senki, aki a nagy küzdelmeinkre fordított áldozatokat sokallaná. Egységes nemzet, nemzeti hadsereg, virágzó ipar, kereskedelem s bőséget árasztó megtermékenyített föld, idegen világrészekben verejtékező munkaerőinknek a haza javára való értékesítése s nemzetünk biztonságán és naggyá téte-! lén küzdő hőseink megjutalmazása, a rokkantak és árvák könnyeinek letörlése mind meg oly nemzeti feladat, melynek megtestülésóért mindnyájunknak a legnagyobb lelkesedéssel vállvetve dolgozni kell. Fel tehát a munkára, hogy utódainknak egy kiépitett Magyarországot, a monarchia legerősebb támaszát adhassuk át! Csoknyay Károly. Harctéri históriák. Hét kolompár volt az én cugomban. Nem tartották a rokonságot a hírhedt kolompárokkal; „Becsületes halasi löldmives embereknek" mondották magukat. Mikor a szakaszom élére állítottak, azonnal megismertem a hét kolompárt, mert éppen sorban álltak és az őrmester vallatta őket. A tényállás az volt, hogy bementek egy fiiszeres boltba s mikor eltávoztak 5 kiló csokoládé és egy uagy üveg nyers kávé hiányzott. A vallatás eredménytelen volt, mert sorba esküdöztek, hogy kolompárt még nem láttak mikor lop. Es hogy erkölcsös meggyőződésüknek külsőleg is kifejezést adjanak egy másik alkalom mai, midőn egy Lakatos nevü cigányt lopáson csíptek, kórusban zengte a hét kolompár: „No hát ilyen gazsember." Meg kell adni, a harctéren jó vérű magyar gyerekeknek mutatkoztak. Csak egy baj volt velük, ha pihenő volt, a hét kolompár azonnal összeverekedett, el annyira, hogy kénytelen voltam őket más szakaszbeli emberekkel elcserélni, ugy hogy nálam csak kettő maradt. Egyik az első, második a negyedik svarmba osztva. Másnap reggel, mikor visszaindulni készültünk a avarmliuiába. a szakaszom végén egymás mellett sorban ott állott megint a hét kolompár. Mikor dühösen leszidtam és el akartam zavarni őket, kilépett közülük a Lajos, a kolompárok egye, és könyörgött, had maradjanak nálam. „Meglássa, kadett ur, olyan rend lesz, miuden reggel elkiáltom magam : Csigáuy csug ! fergáteduug ! — és amelyik kolompár nincs ott, ast csak tessik rám bizni." Ott maradtak. Megszerettek, vigyáztak rám. Egy este, harc után nagy szomorúan állított a deckungomba hat kolompár, szomorúan lógatták fejüket. Csaknem sírva kérdezték, nem láttam-e a Lajost? Egész nap tűzben állottunk, bizony én nem tudtam hova lett. Elcsendesült a harctér, beesteledett. A nagy csöndben egyszer csak távoli jajgatást hallottam. Egyes szavakat felém hozott a ssél: fáj ... megüt tek . . . segítség,. . . beleestem . . . geder ... Ez csak a kolompár lehet. Azonnal hivattam a többi hatot és patrulba küldtem őket egy káplár vezetése alatt, hogy keressék tel a hetedik kolompárt. Egy jó óra múlva értek vissza a bekötözött lábu Lajossal. A kötésről érdekes magyarázatot kaptam a káplártól. Mikor hat emberével a hang felé közeledett, a kolompár sírása csöndesebb lett, csak éppeu hogy nyögött egy kicsit. Körülbelül száz lépésről pillantottak meg kolompárt — meg három orosz katonát, akik buzgón kötötték a sziklákon megzuzódott lábt>t (mert golyót nem kapott a cigány). Valamelyik orosz tiszt is meghallotta a svarmliniából a kiabálást és elküldte három emberét. Es itt nagyon kedves história történt. A három orosz megpillantotta a mieinket és nyugodtan kötözött tovább, a mi hét bakánk pedig egy szempillantásig állva maradt, majd egész nyugodtan odament a sebesülthöz. Megálltak, tisztelegtek. Az oroszok viszont. Aztán a kötözést befejezték és átadák nekünk a hetedik kolompárt. Kezet fogtak egymással az ellenségek, nem szóltak, csak a szemük beszélt, aztán mindegyik hazament a maga deckungjában. Volt öröm a kolompárok között. Sorra csókolták a sebesültet, aki büszkén mondotta hogy ó tud oroszul, mert ha nem tudna, nem értették volna az oroszok, hogy ö mit kiabál s nem jöttek volna hozzá. Egy negyed óra múlva éppen lepihenni készültem, mikor éktelen zaj vert föl. A kolompárok verekedtek. Ütötték a Lajost. Két orosz szivart talált nála a többi hat, amit kötözés közben lopott a muszkától. Ezt már a kolompárok tanácsa sem hagyta büntetleuül. Volt egy öklömnyi kadettünk, a kis Vajda. Mikor a háború kitört önként sor alá állott, de nem ütötte meg a mértéket. Tizenkilenc esztendős volt, de nem nagyobb, mint egy negyedik gimnazista és tán nem is sokkal erösebb. Könyörögni kezdett az orvosnak, aki megsajnálta és bevette. Es ime ez a kis hitvány gyengeség már hónapok óta járja a kárpáti havat, galíciai port. Egy kis történetkét akarok csak etmondani róla. Nagyon szerette a bakáit, de azok is tűzbe mentek volna érte. Nem hagyta a szegény katonát megrövidíteni. Egy alkalommal pihenő közben egy kocsmába tértek a bakák. Egyik közülük 20 koronással fizetett s a kocsmáros egyszerűen nem adott neki vissza. Csaknem sírva jött panaszra a baka a kapitányhoz, hogy oda a vagyonkája. A kapitány a kis Vajdát küldte ki intézkedni. Fél óra múlva komoly hivatalos arccal tér vissza a kis kadett. „No mit végeztél?" kérdi a kapitány. „Hát négy bakával kiköttettem a söntés fogasára a vendéglőst és addig lógott a kezén, mig vissza nem adta a pénzt." — Az egész tisztikar mulatott a salamoni ítéleten. Ez a vendéglős sem fog többet csalni. A katonai igazságszolgáltatás háború idején nagyon gyors. Németeket vitt a vonat. Egyik állomáson egy Snajdig német kapitány a vasúti vendéglő föpincórétöl 2 decis üveg szilvóriumot vett. A föur 3 korona 50 fillért kért érte. A kapitány szó nélkül kifizette és utána adott a főúrnak egy olyan pofont, hogy arca azonnal szint cserélt. Ez időtől fogva egy tábla van a vasúti vendéglőben „Szeszt nem árusítok főpincér." * Gábor deák. iiegies hírek. — Kitüntetett huszártiszt. Ö felsége a király elrendelte, hogy dukai Takács Gyula 7. honvédhuszárezredbeli főhadnagynak as ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréséül a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék. — A kataszteri becslés és birtok valósítás végrehajtása tárgyában az alispán a várost a szükséges intézkedések megtételére szólította fel. A tanács a kataszteri becslöbiztoa működésének tartamára irodai helyiségül az Adamovich-házbau bérelt lakást jelölte ki ós az osztályozás eszközléséhez bizalmi térfiakul Kovács Sándor és Kertész István városi képviselőket rendelte ki illetve kérte fel. — Legfelsőbb elismerés. Ő felsége a király elrendelte, hogy dr. Weltner Sándor 20. népfelkelő gyalogezredbeli népfelkelő főorvosnak az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék. — Elesett hős. Városszerte a legmélyebb rászvótet keltette az a gyorsan elterjedt szomorú hir, hogy Hajuóczky Dezső, Hajuóczky Béla városi képviselő 21 éves fia az északi harctéren, Galíciában, Czermichow mellett t. hó 17-ón éjjel elesett. A rendkívül rokonszenves, derék ifjú mult év október 2tí-án vonult be a 19- gyalogezredhez ós április 12-én került a harctérre. Azóta csaknem állandóan előőrsi veszedelmes szolgálatot teljesített az ügyes, semmitől meg nem rettenő fiatal katona, mig azutáu a 17-i éjszakán egy ellenséges golyó fúródott hasába és azonnal kilehelte lelkét. Dr. Kovács Jenő orvos kezei közt halt meg, aki Pápán lakó saját szüleit és az elesett szüleit is értesítette a gyászos esetről egyben közölte, hogy az elesett hőst külön sírba temettette el, hogy bármikor hazaszállítható legyen. Mint értesülünk, a mélyen sulytott szülök haza is fogják szállíttatni a drága tetemet. A Jesulytott családot vigasztalja az a tudat, hogy a hazáért meghalni édes és dicső dolog. — Ló vágások a közvágóhídon. A háború által előidézett husdrágaság és nagymérvű husszükség újból életre hivta a nálunk egyszer már megszűnt ló mészárszéket. A fennálló szabályok azonban tiltják lovaknak a városi kényszervágóhidon való vágását, miért is városunk hatósága megkérte*az alispánt, hogy erre kivételesen adjon engedélyt. Az alispán a lóvágásoknak a kényszervágóhidon való eszközlésére a normális állapotok bekövetkeztéig az engedélyt meg is adta, de a város gondoskodni tartozik, hogy a lóvágások és a hus feldolgozás ideje alatt a vágóhalyeken más állatok levágásra ne kerüljenek és hogy az egyéb kényszervágások ezen idő alatt is a köz- és állategészségügyi érdekek | megóvása mellett legyenek teljesíthetők. — Házasság. F. hó 17-én tartotta esküvőjét Nagyszokolyban Vas Vince református püspöki titkár, aki Németh István ref. püspökkel együty távozott városunkból, Balogh Böskével, Németh püspök unokahugával. — A második hadi kölcsön. A második hadikölcsönre, folyó hó 20-ig bezárólag, jegyeztek » Pápai Közgazdasági Banknál 347.200 K-át, és igy 70 százalékkal többet, mint az első hadikölosönnól. A fentebbi 347.200 K-ból a Pápai Közgazdasági Bank saját számlájára 100000 koronát jegyzett Megemlítjük ezzel az alkalommal, hogy a hadi kölcsöu jegyzési idejét a m. kir. pénzügyminiszter f. é. június hó 7-ig hoszsaabbitotta meg. — Kinevezés. A király dr. Kóródi Simon volt tartalékos segédorvost népfelkelő főorvossá nevezte ki. — A Cinoa alsó szakaszának beboltozása. Még a háború előtti boldogabb időkben határozta el a városi tanács, hogy a városunknak nem épen díszére szolgáló Cinca-árok alsó szakaszát, ott ahol a Tapolcába betorkollik, beboltoztatja. Az volt a terv, hogy ily módon as Erzsébet liget a felső város felöl uj bejárót fog nyerni. A háborús viszonyok folytán azonban a beboltozási munkálatok el fognak halasztódni, amennyiben a városi tanács megengedte Kohn József vállalkozónak, hogy a munkálatokat tekintettel a háború okozta nagy munkáshiányra és as anyagbeszerzés lehetetlenségére, a jövő évre halaszthassa.