Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-04-18

— Városi közgyűlés. Pápa várót kép­viselőtestülete t. hó 20-án d. a. 4 órakor köz­gyűlési, tart a következő tárgysorozattal: 1. Vá­rosi tanács javaslatot terjeszt elö, a városi kép­viselőtestület bizottságának megalakítása érde­mében. 2. Tánczog Antal pápai lakos lakbérleti szerződését a váron tauács bemutatja. ,'}. Néhai Wolmuth János alapítványára vonatkozó alapító' levelet a tiszti főügyész bemutatja. — Pápa vá ros képviselőtestülete folyó hó 22-én d. e. 10 órakor dr. Véghelyi Kálmán alispán elnöklete alatt általános tisztújító közgyűlést tart. Válasz­tás alá kerülnek: 1. Polgármesteri, 2. Két tana C808Í, 3 Fő és ügyészi, 4. Főmérnöki, 5. Fő és számvevői,b. Pénztárnoki es 7. Közgyámi állások — Egy kisasszony véleménye a ku­koricás kenyérről. A feministák folyton arról panaszkodnak — még pedig teljes joggal, — hogy férfiak határoznak, intézkednek minden olyan dologban is, amelyhez csak asszonyok ér­tenek. Így legutóbb egy kisasszony azt pana szolja a feministák lapjában, hogy asszonyok, tehát szakértők megkérdezése nélkül intézkedett a kormány a lisztkeverés felöl is. Pedig ha asz­szonyokat is megkérdezett volna a dolog felöl, bizonyára nem rendelte volna el a keuyérliszt nek 50%-ban tengerivel való keverését, mert ez- j zel csak ártott a kormány, de semmit sem hasz­nált, nem érte el vele még a gabonanemüek megtakarítását sem. Eddig ugyanis 4 kiló búza­liszthez csaknem ugyanennyi krumplit lehetett használni s ha az ebből készült tésztát kemé­nyebbre hagyták, kitűnő kenyeret kaptak. Elleu­beu most a tengeris liszthez vagy egyáltalán semmi, vagy legfeljebb 5%-uyi krumplit lehet csak venni s igy a 12 filléres krumpli helyett 52 filléres kukoricalisztet lehet használni, ami igazán nem mondható valami nagy megtakarí­tásnak, különösen ha meggondoljuk, hogy a ten­gerinek a baromfiaktól és disznóktól való elvo­nása az egyik fö oka annak, hogy a hus ára immár több, mint kétszeresre rugaszkodott. — önkéntes vadászcsapat. Az „Udvar­helyvármegyei Vadásztársaság" harctéri szolgá­latra egy önkéntes vadászcsapat szervezését aján­lotta fel a honvédelmi miniszternél. A hadveze­tőség a szervezés ügj'ét teljesen magáévá tette s most mar' Magyarország vadásztársadal inától iügg, hogy az önkéntes vadászcsapat a maga különös képzettségével harctéri szolgálatra egy­begyűljön. Eddig van is 60 jelentkező. Hogy a kívánt 250 főnyi jelentkezés is mihamarabb meg­történjék, dr. Véghely Kaiman alispán a megye­beli vadászok, lövészek és vadásztársaságok fi­gyelmét ezúton is felhivja erre a hazafias moz­galomra. Az önkéntes vadászcsapat, szervezetére vonatkozó határozmáuyokat a városházán a ka­tonai ügyosztályban bárki betekintheti. — Köszönet nyilvanitás. A pápai izr. ingyen népkonyha vezetősége nem mulaszthatja el, hogy hálás köszönetet ne mondjon újból mindazoknak a nemes szivü hölgyek és uraknak, kik nagylelkű adományaik által lehetővé tették, hogy a népkonyha 9 hónapon át 125 öreg és gyermeknek naponta jó ebédet adhatott. Hogy ez mekkora jótétemény, azt nem kell részletezni, mert hál Isteu nagylelkű támogatóink ennek tu­dat ól teljesen át vannak hatva, mert csakis igy volt lehetséges minden fennakadás nélkül ilyen nehéz viszonyok mellett is fenntartani. Mint ed­dig is minden évben szeptemberben, ha Isten ságit bennünket, újból megnyitjuk és igen kérjük b. támogatóinkat, kogy továbbra is mint eddig minden évben tették, támogassák ezt a szép, Istennek és embernek egyaránt tetsző intézményt. Alább megnevezett hölgyek és urak legutóbb kül­dött adományaikért hálás köszönetet mond a „népkonyha" vezetősége: Ungar Manó :">() K, dr. L. L.-né, dr. Kende Adámné 20-20 K, dr. Schei­ber Jenöné 15 K, (Jrüubaum Samuué 10*40 K. Eisler Béláné, ifj. Wittmann Ignác, dr. Weltner .Sándor, Kerpuer Ignác Uróu, Löwy Adolfné, Adorján Miksáué Vinczefö, Strasser Józsetné, Koritschoner Lajosué, Stern Józsefné Mezőlak 10-10 K, Löbl Mór Bpest, Zsidó Diákok, Pollák Józsefné 5-5 K, Nussbaum Józsetné, Süsz Sámuel 4-4 K, Krausz Mór 2 K, Pápai Lajos I K. — Szórnom Statisztika. Az országos központi statisztikai hivatal most tette közzé a i. évi január hóra vonatkozó népeeségmozgalmi statisztikát. Eszerint 1915-ben 6274 házasságkö­tés történt, 1914-ben pedig 18044 vagyis a há­zasságok száma az idén 11770-nel volt kevesebb csupán január hóban. Ae összes halottak száma volt tavaly 38051, az idén 41874, vagyis az idén 3823-mal több haláleset történt. Ezzel szemben a születések száma 1269-el csökkent, amennyi­ben a tavalyi 53289 élveszületéssel szemben az idén csak 52020 egyén született élve. A legszo­morubbb eredményre azonban akkor jutunk, ha külön választjuk a 7 éven alul elhaltakat a 7 éven felül elhaltakkal. 7 éven felül f. évi január havában elhalt 23842 (1914-ben 22733), 7 éven alul eihalt 18032, szemben az 1914-ben elhalt 15318-cal. Vagyis folyó évi január havában 2714 hét éven aluli gyermekkei több pusztult el, mint tavaly ugyanezen hóban. Ezeket nem az ellen­ség gyilkos fegyvere pusztitotta el, hanem az ennél sokkal veszedelmesebb gyilkos: a nyomor. Az életviszonyok általános és rohamos romlása, az általános drágaság, amely mellett legszüksé­gesebb élelmi cikkeit- sem képes a keresőjétől megfosztott s néhány fiilérnyi államsegélyből tengődő család megszerezni, ezek az okai annak, hogy az élveszülések száma annyira megfogyat­kozott, viszont a gyermekhalálozások annyira megszaporodtak. — Megtörtént a lisztutalványok kiosz­tása. Az élelmezési iroda a héten befejezte a lisztutalványok kiállítását s a kiállított 375') utal­ványt az egyes kereskedők között osztották szét. Mindenki annál a kereskedőnél veheti át utal­váuyait, akit a lisztkészlet bevallási íven bejelen­tett. Persze voltak tévedések, hibák, ezeket azon­ban az iroda a hét folyamán majdnem mind rendbe hozta. Az utalváuyok tehát csak rend­ben volnának, a fö most már csak az, hogy liszt is legyen elegendő. — Megyei közmnnka-kötelesek össze­írása. A városi tanács megbizta a rendőrkapi­tányságot, hogy a 18—00 éves megyei közmunka­köteles egyéneket és az igavonó állattal birókat irja össze. — Orosz fogságban. Tremmer Ferenc felsővárosi földműves aki a mozgósítás alkalmá­val a m. kir. 20. houvédgyalogezredhez vonult be, a mult héteu értesítette aggódó feleségét, hogy orosz fogságban van. ugyanazon fogolytá­borban, (Razdoluve bei Wladivostok), amelyben Sas József és Leiner Ignác pápai lakosok is tar­tózkodnak. — A baromflkereskedők üzelmei. A rendőrkapitányság nagy nehezen rászánta magát, hogy végre rendet tereintsen a baromfípacon és az utóbbi időben távol tartja onnan a tikászo­kat és baromfikereskedöket. Csakhogy ezek nem olyan együgyű legények, hogy olyan könnyen tul hagynának járni az eszükön. IIa nem enged­ték őket a piacra, hát kimentek ők a falukra és összevásároltak minden kezük ügyébe került ba­romfit, amelyeket azután nagy transzportokban szállítottak ki vasúton külföldre, úgyhogy ez a vasúti főnökségnek is feltűnt, amely azután ér­tesítette a tömeges baromfi-szállításokról a vá­rosi hatóságot. A tanács egyelőre felkérte a pá­pai járás töszolgabiráját, hogy tiltsa el a barom­fiaknak a falukban való összevásárlását. Kernéi­jük azonban, hogy hatékonyabb eszközökhöz is fog nyúlni, hogy a drágaságuak ilyen mestersé­ges fokozását megakadályozza. -• Május elsején nem lesz munkaszü­net. A magyarországi szooiáldemokrata-párt ve­zetősége csütörtök délutáni ülésén tárgyalta má­jus elseje megünneplésének kérdését és a Szak­szervezeti Tauácscsal egyetértően kimondotta, hogy az idén május elsején nem lesz kötelező munkaszünet és tüntető felvonulást sem tartanak. A tölhivásban, amelyet a Szakszervezeti Tanács­csal együttesen adott ki a pártvesetőség, kije­lenti, hogy az idéu önként le kell mondani má­jus elaején a kötelező muukaszUnetröl, de ezzel nem adja föl a munkásság a negyedszázadot gyakorlattal szentesitett szokásjogát a május el­sejei mutikaszüuethez, amelyet sok kollektív szer­ződésben ia biztosított magának. Számolni kell azonban a háború által okozott kivételes viszo­nyokkal és kivételes törvényekkel, amelyek olyau bonyodalmakat és nehézségeket okoznának, ame­lyeket a párt és a Szakszervezeti Tanács el akar­nak kerülni. A pártvezetöség kijelenti, hogy erre az elhatározásra a német és osztrák testvér­partokkal egyetértésben jutottak s hogy reméli, miszerint az elvtársak és elvtársnök mindenütt megértik és méltányolják, hogy az, amit a párt­vezetöség javasol, megfelel a napi kényszerűség­hez való alkalmazkodás szükségességének. — Árverési hirdetmény- A kézbesíthet­len küldemények a va»uti üzletszabályzat 81. §-a értelmében Pápán f. hó 21-én délelőtt 9 órakor fognak azonnali készpénzfizetés mellett nyilvá­nos árverésen eladatni. — Felhívás A íöldmivelósügyi miniszter rendelete értelmében tisztelettel felkérem a mé­lyen tisztelt közönséget, hogy sárga és vörös rézből, ónból, ólomból vagy ezek ötvözetéből készült s háztartásában levő ócska, hasznavehe­tetlen vagy nélkülözhető fémtárgyait vagy ilye­neknek töredékeit, kilőtt töltéuyhüvelyeket stb. hadi célokra átengedni szíveskedjék. Az adomá­nyok a földmives-iskolába küldendők, esetleg az iskola élelmezöjének vagy tejesének is átadhatók, hol azok összegyűjtetnek s annak idején a föld­mivelésUgyi miniszter által megjelölt helyre be­küldetnek. A pápai m. kir. földmives iskola igaz­gatósága. — A vasárnapi munkaszünet. A keres­kedelemben immár visszatért a régi, nyugodt üz­leti élet. s igy igazán nem sok értelme van va­sárnap délutáu az üzletek nyitva tartásának. A kereskedelmi alkalmazottak testi egészsége is meg­kívánja, a hetenkénti egy szabad félnapot. Ke­reskedőinkhez fordulunk tehát, hogy üzleteiket vasárnap délutáu tartsák lezárva, amely által mint a békében, ugy most sem szenvednek ká­rosodást. E kérdésre különben meg visszatérünk. — Tilos a termést eladni. A kormány ma kibocsátott rendelettel a jövő termés adás­vételét megtiltotta ós érvénytelennek nyilvání­totta. Tilos és semmis minden olyan szerződés, mely az 191Ö évben betakarítandó búzának, rozs­nak, kétszeresnek, árpának, zabnak, teugerinek, hüvelyeseknek, repcének, olajmagvaknak és bur­gonyának, általányban törtéuő vagy az ilyen ter­més reményének meghatározott áron való adás­vételére vonatkozik. Az előre eladás és vétel ti­los. Aki ily tiltott ügyletet közvetít, két hóna­pig terjedhető elzárással és 600 kor. pénzbünte­| téssel büntetendő. A vételárelőlegek és egyéb j szolgáltatások visszakövetelhetök. A rendelet Hor­vátországra is kiterjed s már életbelépett. — Felvétel tanítóképző intézetbe. A pápai m. kir. állami elemi népiskolai tanítóképző iutézet I. osztályában a jövő 1915—16. tanévre 4 teljesen ingyenes, 10 fóldijat fizető hely jön üresedésbe, mig az iutézet 120 növendék számára berendezett internal tikiba 11 teljes dijat fizető növendék nyer lakást és ellátást. A kedvezmé­nyes helyek a közép- vagy polgári iskola IV. osztályát jó eredménnyel végzett tanulóknak fog­nak adományoztatni. Ezenfelül a dunántúli re­formátus egyházkerület az e kerületből való ér­demes református fiukat ';ülöu is segélyezi. A teljes dijat fizetők ellátása évi 290 koronába ke­rül. — A folyamodványok beküldésének határ­ideje május 31 napja. A folyamodványok felsze­relésére vonatkozó részletes tudnivalókat a „Nép­tanítók Lapja"-ban közölt teljes pályázati hir­detés tartalmazza; egyébként készséggel ad fel­viságositást az intézet igazdatósága is. Hirdessen a Pápai Lapokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom