Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-04-11

közeledés, amelyet must keres a francia kormány a római szentszékkel, előreláthatólag ama kevés törekvések közé fog tartozni, amelyek a népakarattal találkoznak. Egy délmagyarországi lap nemrégiben igy toldotta meg azt a közismert mondást, hogy: „Mi németek nem félünk senkitől a világon, csak az Istentől!" Mi franciák pedig még az Istentől sem félünk '. Ezek az idők már elmultak. A Jura-erősség egyik kapitánya beszélte nekem : — Vasárnap minden katonának misére kell mennie. Vasárnap nyolc és tizenegy- óra között egy svájci ezred elfoglalhatja egész Franciaországot: minden kutona templomban van. Egy vasárnap reggel ellátogattam a dijoui Szt.

Benignos-templomba. A püspök, polgári arcú férfi, olyan, mint a gótikus szentek, magas baldachin alatt ült és misét olvasott. A mise után eg\ pap ment fel a szószékre és felolvasta a, dijoni templomok heti „műsorát.

14 Többször előfordult ez a kifejezés: .Imák és misék belgák számára." A „tníisor" egyik érdekes száma volt ez is: .Szt. Jean, szerdán ima Németország katonai és kereskedelmi leveretéseért." Mint lát-i ható, a franciák visszatértek Istenhez. Azt hittem, hogyha kimegyek a városból, többet látok az erődítésekből. Elmentem tehát a nagy kórházak mellett, amelyeknek udvarain sebesült katonák sétáltak, végighaladtam a végtelen hosszúságú, piszkos Kue Daubenton külvárosi utcán és kijutottam a varos végére. A katouaság eltűnt. Az egyik házból asszonyi hang kiáltott utánam: — Nézzétek csak azt a kövér civilt. Talán bizony a mi embereink után megy a frontra. Egy másik hang igy kiabált: — 0, ebből pénz néz ki! Éljen a pénz! Kétségkívül azt akarta sejtetni, hogy az ember Franciaországban megválthatja hazafias halálfélelmét. Siettem tovább. Katonaságból, erődítésből nem láttam semmit. Visszatértem a városba. A preléktura előtt néhány tucat katona álldogált. Egy automobil robogott kt az udvarból. Csupa tábornok tilt rajta. Az egyik katona magyarázta: „A parancsnok." Az autó kirobog a városból és nyugati irányban eltűnik. A távolbau hullámosan rajzolódnak ki a horizonton Burgundia dombjai. Ott vannak a láthatatlan erődítések, amelyekhez a parancsnok igyekszik. Az egyik völgyben vau a Szajna forrása és a folyó szobra és Francois Kude, „a város nagy szülöttje" Noisot-tal, a „greuadier de l'ile d'Elbe-vel közösen u dombok egyikén emelte Napóleonnak azt a rejtélyes szobrát, amelyen a császár mély álomból ébredve felemelkedik ágyában és igyekszik Franciaország felé fordulva talpraállm . . . A nő hivatása. Gaál Mózes előadása a pápai ref. nőegylet 1915. március 25-én tartott estélyen. Mielőtt megkezdem előadásom, köszönetet mondok a nőegylet vezetőségének a szíves meghívásért, melyet örömmel fogadtam el. hisz oly hely ez, hová engem mint írót és magyart irodalmi emlékek tűznek, oly hely. hol a magyar ifjúságnak mindig színe java volt, oly hely, hol boldogsággal tölt el, ha megszólaltathatom magyar lelkemet. S most, miután kedves kartársamtól Faragó János úrtól megtudtam, hány kedves tanítványa ragad fegyvert a haza szavára: szeretett fiaim! Isten kertjének nyíló virágai! magyar ifjúság! a Ti nevetekben és rátok gondolva kezdem meg előadásom, mely szóljon a magyar nőről, a magyar nő munkájáról. A magyar nő munkája! .lőtt a mozgósítás: a kezdet láza. a jövendő dicsőség fénye ragyogott szemükben. A szem ragyogott — keserű bánat lecsiszolt gyöngye volt az anyák könnye — de a szivekbe visszafojtott könnyek száma nagyobb volt. Jött az Osz: kötöttek, ihósapkát, lábvédöt, cmklóvédöt stb.) a ház műhellyé változott. Jött az első sebesülj izállitó vonat: nők várták őket, négy heti kur:us után beálltak ápolónőnek. Hát katonát kik adtak a hazának? Az anyák! jk hozták a legnagyobb áldozatot, az anyák, tik arra vannak praedestinálva a természettől uikor életre jön a gyermek egész a sirig, hogy iggódjanak, féljenek, hogy ne tudjaiak teljesen irvendeni. Kiki mihez értett, ahhoz látott. Legtelemeöbb, hogy mit tettek a nők, mit szenvedtek? t nők, kikről Madách: Ember Tragédiájában az dl: „Hivatása az. hogy nevessen . ..** Korunk legnagyobb értéke, hogy érvényre utatta a dolgozó nőt, a civilizált, lélekben einansipált nőt, ki nem azért tanul, mert divat, haíem azért, hogy elmondhassa, hogy „a társadaomban helyet fogok betölteni, férjem munkaár-H leszek" ez érték! — „nem hozomány, nem izép bútordarab akarok lenni, hanem a lelked ele. S ha elmúlnak a szerelem lázas álmai találj tennem akkor is értéket." A dolgos nők nem a ÍX. század extravagant iá' hanem a méltó társ, ikivel minden férfiú elbeszélgethet, miud emberársával: mert valljuk meg, hogy a két nemtárlalkodása oly alacsony volt. . . A művelt dolgos nő! Művelt az, akinek a lelke is az; ez a legtagyobb érték a szenvedés napjaiban is. Mi a eremtés koronái: férfiak nem vagyunk erősek, elki fájdalmak letörnek és az asszonyhoz forlulunk. Senkise tud ugy szenvedni, oly hősiesen, niut a nő. A jövő képét nem tudom máskép elképzelni, mint erkölcsi alapon és ha ezt az erkölcsi alapot keressük, hol találjuk azt meg, mint 1 művelt nőben? Mert mi a nemzet jövője? A ;yermek. Ki neveli a gyermeket? a nő, ki letyeli könnyeit és tud mosolyogni, örvendeni. Önnek a nőnek lelke, műveltsége, finomsága a úndaruentuma a család épületének. Minden elmúlik; fájdalmaink és keserüsé;eink is; elfelejtjük a dicsőséget is, de azért a nult és jelen között kapocsnak kell lenni, a nult és jelen kapcsát meg kell teremtenüuk. — Viert hisz az nem igaz, hogy mi most jótékonytágot gyakorlunk, hogy örzetlenül cselekszünk, >z csak hipothezis. Ami minden jótékonyságunk lem egyébb, csak adósság. — Hiába mondom, íogy nekem nincs közöm hozzájuk fa háború izegényeihez) csak mint magyar embernek s amivel tartozom, azt ma lefizetem. Igaz ugyan, hogy izetui kellemetlen dolog, különösen adósságot, le meg kell lenni és ha nem, ugy bűnös ember vagyok, csaló, rabló. Mi ma csak nagy, megszámlálhatatlan adósságunk egy részét törlesztjük és órlesztenünk kell mindaddig míg fájó álom, könnyes szem, megtört sziv lesz e hazában, mig vámunk kell a hajnalt, a pirkadatot. A mult és jelen kapcsát meg kell teremtenünk. Azért kell család, azért kell anya, ki a gyermek lelkébe bele oltja: „ime mi miudnyájau dolgoztunk; miniatűrben, dióhéjban meg kell előtte teremteni a társadalom képét, ugy. hogy minden gyermek már a családjában lássa a magyar ember képét, lássa, hogy abban a családban s igy abban a hazában minden ember le tudja fokozni kedveteléseit. Igen! mert az kell a családnak, az kell a hazának, hogy mindenki le fokozza igényeit, hogy a lányka igy szóljon anyjához: „kedves ayám az idén hagyjuk a toiletteot, még jó lesz ez a kalap." A diákgyermek pedig: „édes apám a havi egy korona cigarettapénzemet égessük el a haza oltárán." Igen, áldoznunk kell a haza oltárára, mert hisz az önmegtagadás : áldozat. Ilyen apró cselekedetekben kell nyilatkozni a hazaszeretetnek. Lemondás kell nekünk, mert a mai körülmények között, csak lemondásunk lehet hazaszeretetünk hyranusza. Ks ez a családi meleg, ez a családi fény, ez a családi regeneratió, mely egyedül biztosithat a jövőre, hogy valósulhatna meg máskép, mint a művelt, finom lelkű, önmegtagadó nő munkája által? Érzem, s itt nem a szónok, a magyar embei beszél, érzem, hogy a nemzetnek a családok e regeueratiójából kell táplálkozni és minden eltörpül amellett, ha a családokban és a családokkal való érintkezésben eltörpül és elmosódik minden oly cselekvés, mely azt eddig megmételyezte; ha befejezzük e regeneratiót és végig csináljuk nemcsak a divat lázában, nemcsak addig mig az újság ingerével hat, nemcsak addig mig érdekünk; ha elmondhatná minden magyar, hogy megfojtottam a belső férgeket, melyek az egyént megörlik. Oh, kedveseim az lenne a legmagasztosabb, a legideálisabb állapot e hazában, ha nem volua ember, akinek a szemébe azt mondom; „Boldog, végtelenül boldog vagyok, hogy láthatom !" a háta mögött meg azt, hogy ; ,a fenő egyen meg!" Mert sajnos a mi társalgásunk, a mi társadalmunk a legalacsonyabb rétegektől fel a legmagasabbakig nem volt egyébb, mint igazi a hiúságok kakophoniája, mint annak mondása, amit nem érzünk. Összhang, megértés, a munka értékelése és ennek alapján a becsülés kell. Mert, mit jelent egymást becsülni Y azt, hogy az ember ér valamit és azt elismerni. Becsüiés, egymás becsülése kell! mert, ha nekem ér valaki valamit, akkor a nemzetnek is ér. Fel és elismerni egymás értékét, nem pedig széjjelhuzás és irigykedéssel gyengíteni a nemzetet. Például, ha megtudom, hogy egy szép, meleg költői tehetség tűnik fel a költészet palettáján, nem fogom kezembe venni a nagy szivacsot, hogy azt a csillogó, fiatal szint letöröljem, nem fogom mondani: „költő, micsoda szemtelen!" hanem keblemre ölelem magyar szivek húrjait pengető testvéremet. Ereznünk kell, hogy sokan vagyunk! Nem kell vezérnek lenni, nem kell tolakodni, de ha valaki, egy hivatott, felemeli a zászlót, ugy menjünk előre, a munka terére. Az uj társadalom, ez a családi regeneratió a dolgos nő munkájával valósulhat csak meg, ki köt, foltoz, varr; s ugyanakkor szép és jó könyveket olvas, művészettel foglalkozik, a családnak lelke, férjének eloszlatja homlokáról a borút, együtt hurcolja sorsát tényben, árnyban, felemelő géniusz, ki a nemes megadással való lemondást beleviszi a családba a haza kertjének bimbói számára. . .. Álom kerget; kiszedegetetn azt ami szép és nemes volt lelkemben, látom a forrását miud e szépnek és nemesnek, édes anyámat, és ugy érzem, hogy köuuyes szemeimnél most is ő áll őrt. becéző és vigasztaló szót küld felénk és fiának a szive visszasír az édes anyához és hyinuust zeng a világot jobbá tevő uöröl. ti stattet családjainak Mikitu Mészáros Károly polgármester, Pápa r. t. város árvaszékének elnöke a következő felhívást bocsátotta ki a város közönségéhes: Hazánkért, ennek szabadságáért és érettünk itthon maradottakért életüket feláldozó hősök, avagy eltűntek, itthon maradt önmagukkal is tehetetlen gyermekeinek különös védelembe és támogatásba való vételét a magas kormány elrendelte s a szükséges intézkedések megtételére as árvaszéket utasította. Hogy a Pápa városi árvaszék is ezen rendeletnek megfelelöleg reá ruházott kötelességét teljesíthesse, felkéri a váron közönségét, hogy kisérje figyelemmel miszerint: A hadba vonult családja és gyermekei részére megállapított segélyből a kiskorú gyermekek megfelelő ellátásban, szükség esetén gyógykezelésben részesülnek-e ? A segély megfelelő része tényleg a gyermekek tartására fordittatik-e? A harctéren elesett, vagy elhalt tisztnek, vagy legénységnek vau-e Pápa város területén olyan árvája, aki megfelelő segélyben nem részesülne s ezeknek ki a gyámja? Ezeket azért óhajtja az árvaszék tudni, hogy ezsn szerencsétlen árvaságra jutott gyermekeket elhagyatottságukból kiragadja s őket a