Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-02-28

— Két szenzációs színházi est. Az eu rópai színházak híres attrakciója Miss Sheba Th> Lady Fregoli két estén át, és pedig kedden már cius hó 2-án és szerdán 3-án bemutatja tüne menyes művészetét a pápai színházban is. J színházi közönség körében lázas érdeklődést foj kelteni a kedd és szerdai női Fregoli vendég szereplése. Lady Fregoli akinek világhíre Pápán is eljutott már holnap megérkezik, hogy a szin padnak saját diszleteivel való fölszerelését ellen őrizze. A szédületes gyorsasággal átöltöző raü vésznö „Az ördöngös pincér" ós „Egy kalaiu következményei" c. bohózatokban harmincegy szerepet játszik egyedül. Lady Fregoli * két da rab közt egy muftimén bemutatja gyorsátválto zásait a színpad mögött. Tekintettel az óriás költségekre a helyárak mérsékelten lesznek föl emelve és jegyek már héttőtől kezdve előre vált hatók Goldberg Gynla papirkereskedésébon As előadások mindkét napon este fél 9 órakor kez dödtiek. — Érdekes felmentes Mint a „Zala megye" c. lapban olvassuk a honvédelmi minisz ter Oszeszky Viktort, az ,.Alsólendvai Hirlap' szerkesztőjét a katonai szolgálat alól felmentette mivel lapja az ország határszélén a vendek kö' zött magyarositási és kulturális szempontból fon­tos szolgálatot teljest s mint ilyenre közérdek­ből szükség van. — A hősök emlékének megörökítése A hősök emlékét megörökítő országos bizottság azt a kegyeletes és amellett hadtürténelmi és hazafias szempontból is rendkívüli fontosságú célt tűzte maga elé, hogy a harctereken hősi halalt halt katonáink emléke az utókor, az elkövetke­zendő nemzedékek számára, megörökíttessék. E cél elérésére elhatározta a bizottság a harctere­ken elesett hősök halála körülményeinek és hősi cselekedeteinek adat gyűjtését, hogy az adatokat utóbb hitelesítve és rendszerbe foglalva mint a mai háború emberei dokumentumainak okmány­tárát a nvilvánosság rendelkezésére bocsássa. K célból városunk hatóságához is kérdő iveket kül­dött az országos bizottság a Pápa város terüle­téről való harctéri halottakra vonatkozó adatok összegyűjtése végett. A hatóság ez nton is fel­kéri tehát mindazokat, akiknek pápai hősök el­halálozására vonatkozó körülményekről és ezek vitézi cselekedeteiről tudomásuk van, szívesked­jenek ezt a városi segitö irodában Török Mihály ­professzor . . . — Ma már miniszter. Feleségét kegyelmes asszonynak hívják. Persze fény, pompa övezi körül, s ö a bálok patrouesse, társaságok csillaga — Enilékszel-e Birahy Laczira? kérdezte a tündér. A hosszuhaju muzsikusra, ki bravúrosan játszott minden hangszeren s a zenedarabjait neked ajánlotta. — Csakugyan Ö volt a Nr. 17. Mikor meg­hívták karnagynak az Operához, akkor elküldte hozzánk a mamáját, hogy kérje meg kezemet. — Lássuk őt . . . Ott nézd, a fényes világ­város villanytól ragyogó utcáján. Abban a nagy monstrum színházban . . . Éppen hangversenyez. — 0... ö az! Most is olyan kócos... Hogy hull lábaihoz a virágesö! A közönség tap­sol, ujjong. Ünneplik öt . . . Most egy babérko­szorút nyújtanak tel . . . Széles, selyem szalag­gal, arany betűkkel... Mi vau rá irva?... „Páris asszonyai • A legnagyobb magyar mű­vésznek." Nagymama elbámult torka összeszorult a a meghatottságtól. — Szédítő siker ügy-e? mondta a tündér. Lám, az ö asszonya osztozni tog vele a hallha­tatlanságban. — Kivánod-e látni többi kérőidet? A tu­dóst, a dandyt, a hőst, a filisztert, kinek fél vá­ros adósa. . . Nagymama csak fejét rázta. Eleget látott. Igy hát — szólt a tündér, az én föld­feletti hatalmamnál fogva ime, visszaadom ne­ked elmúlt éveidet, arcod rózsáit, szemeid tüzét, hajad szinét és tested karcsúságát.. . Légy is­• nak szóval vagy Írásban bejelenteni, esetleg a » hősi halott fényképét beküldeni, amelyet az or­• szagos bizottság felhasználás után a megjelölt • cimre vissza tog küldeni. - Köszönetnyilvánítások. A pápai Köz­; gazdasági Bank r. t. 300 koronát, Rechnitz Bó­• láné iBpest) 25 K, Tarokkparthie a Grifiben 10 1 K-t adományoztak az izr. ingyen népkonyhának, ' mely kegyes adományokért hálás köszönetét nyil­• vánitja a népkonyha vezetősége. * 1 A Pápai Közgazdasági Bank részvény tár­' saság igazgatósága, a városi szegény alap javára 100 koiouát küldött hozzám, a nemes szívre valló adományért ez uton mondok hálás köszönetet, Mészáros Károly polgármester. • ^y. • Pápai Közgazdasági Bauk 50 K, Kovács ; Antalné Járóháza 20 K, Krausz Henrikné urnő . Budapest, özv. Stern Iguáczné urnő 10-10 koro­| nát voltak szívesek adományozni, melyet hálásan köszön özv. Krausz Vilmosné az Izr. Nőegylet elnöke. - Mezei munkások összeírása Annak a nagyfontosságú célnak a megvalósítására, hogy ne maradjon városuuk határában egyetlen talp­alatnyi föld sem megmuukálatlauul, tudvalevőleg bizottság alakult városunkban. Ez a bizottság mindjárt első ülésén szükségesnek mordta ki a mezőgazdasági munkára alkalmas férfi és női lakosság összeírását. Hirdetményt is bocsátott ki e tárgyban, amelyben felhívták a munkásokat, hogy jelentkezzenek a városházán, azonban mind­össze 25-30 tizennyolc évnél fiatalabb egyén je­lentkezett, miért is a gazdasági bizottság újból kérte a munkaerő hivatalos összeírását. A tanács ennek folytán az összeírást el is rendelte ós fo­ganatosításával a rendőrkapitányt bizta meg, aki­| nek figyelmét különösen arra hivta fel, hogy első­sorban is azokat a munkaképes egyéneket Írassa össze, akik államsegélyben részesülnek. — Amikor a hivatalos jelentós is tó­ved. Egyik számunkban hirt adtunk arról, hogy a nagykanizsai 20. honvódgyalogezred parancs­noksága átiratban közölte a városi hatósággal né­hány pápai katona halálát ós eltűnését. Igy ha­lottnak volt jelezve Edelényi Szabó Sándor is, aki azonban, mint örömmel értesülünk, nem halt meg, csupán megsebesült s gyógyulása szépen halad. t mét ifjú szűz és válaszd ki jövendőbelidet okosan. A kezében levő zöld galylyal gyengéden megérintette Nagymamát és eltűnt, szerte fosz­lott,*miut a bűbájos ködtályolkép. Nagymama azt hitte álmodik. De nem. Ott állt egy csillogó tó partján, melynek tükre hízelkedve muttatta vissza hamvas arcát-, szőke hajfonat át, liliom termetét . . . Ereiben lük-1 tetett az élet és füleiben még csengett a tündér szava. — Válassz okosan ! Körülnézett. Ks — ime. Ott álltak régi imádói Blind,| mind. Szépen, sorjában, számszerűit. Ott állt közöttük az is. kivel kéz a kézben már járták együtt az élet göröngyös utait. Ott volt ismét azokkal az imádságos aj­kakkal, melyek oly korán elfogják zengeui az utolsó hattyúdalt, azzal a fénylő, sötét szempár­ral, melynek pillái korán lecsukódnak, azzal a sittét palásttal, melylyel eljegyzi hitvesét is a nélkülözésnek, a lemondásoknak. Ott állott. Es inig a többi törte magát szó­val, tettel, ö kitárta előle karját a leányka felé. Ks — Nagymama? Nem habozott. Boldog önfeledtséggel ve­tette magát a hatalmas, széles mellre, s vissza se tekintett, amikor megindultak az ösvényen, melynek kövei megvérzik lábaikat, melynok tö­visei megszaggatják ruháikat. . . Patayné Farkas Gizi. • — Polgármesterünk a városok kong­resszusán. A magyar városok országos kong< resszusáuak választmánya a háborúval kapcsola­tos városi ügyek megbeszélése céljából március hó 1-én a fővárosban ülést tart, melyre a tanács Mészáros Károly polgármestert küldte ki. — Uj pályázat őntözökocsira- A tanács a mult évben egy öntözökocsit vett Wirth Emi! budapesti cégtől. A cég a kocsit le is szállította de több pályázó budapesti cég rn.egfelebbe.zte a tanács azon határozatát, mellyel a kocsi szálütá­sát a Wirth-cégnek Ítélte oda. A felebbezésnek az alispán helyt, is adott és a várost uj pályázat kiírására utasította, tekiutettel arra, hogy a Wirth­oég nem a saját, hanem osztrák gyártmányt szállí­tott. A tanács már utasította is a főmérnököt a2 uj pályázat kiírására, egyben a már leszállított öntözökocsit a Wirth cég rendelkezésére bocsá­totta. — Hősi halál. A 124. sz. veszteséglajstrom 2 pápai katona hősi halálát közli, az egyik Heim­ler B-da tartalékos alvadász all. mezei vadász­zászlóaljban, s/.tiletett 1885-beu, meghalt 1914. december 25-én, a másik Holzfhs Gyula póttar­talékos all. mezei vadászzászlóaljban, született 1887-ben. meghalt 1914. december 25-ón. — Ugyanezen vesztesóglajstroin még a következő Veszprém vármegyeiek hősi halálát közli: Brenner János Márkó (szül. 1873, megh. 1914 dec. 24.) Kanyar József Lókut (szül. 1892, megh. 1914. dec. 22.) Kunkl Mihály Városlöd (szül. 1893, mh. 1914 dec. 25.) Kurali János Kup (sz. 1893, mh. 1914 dec. 24) Weiland Tamás Fenyőfő (szül. 1886, mh 1914 dec. 25.) — Egy pápai csavargó halála Süme­gen. Kukárdi József pápai illetőségű csavargó f. Iió 18 áu Csabrendeken berúgott ós ittas állapo­tában garázdálkodott, ezért a csendörök bevitték Sümegre s itt a rendőrségi laktanya zárkájába lielyezték, hogy részegségét kialudja, azonban 19-óre virradóra meghalt— mint a későbbi or­vosi vizsgálat megállapította — szívszélhűdés kö­vetkeztében. — Hirdetmény a jövedelemadó alá eső adózók jövedelmi vallomásának beadására kitű­zött határidőnek meghosszabbítása tárgyában. A m kir. p.-ü. igazgatóság ezennel közhírré teszi, hogy azokra az adózókra nézve, akik folyó évi február hó 28-ig bezárólag annál a községi elöl­járóságnál (városi adóhivatalnál) a melynél a vallo­másukat beadni tattozuak, szóval vagy írásban lejelentik, hogy jövedelmi vallomást adni szán­lékoznak. de azt csakis folyó évi március havá­ban állíthatják ki és adhatják be, — a jövedelmi jevallás beadásának határideje március hó végéig neghosszabbittatott. Ilyen bejelentés esetében az lletö adóköteles, ha vallomását 1915 március "égéig akár az illetékes községi elöljáróságnál, városi adóhivatalnál- akár közvetlenül a kir. lénzügyigazgatóságnál benyújtja, az 1909. évi t. cz. 30. SJabau emiitett 1%-os pótlék fize­ése alól menekül. Veszprém, 1915. február hó !4-én M kir. P -ü. igazgatóság. M. kir. anyakönyvi hivatal. Stülrtteii : Csépi Antul és neje IlolTmanii Mária lia: Lajos r. . — Iloffniann József ós neje Sas Mária leánya : Juliánná , k. — Tarncr Iván 6« neje Tóth Mária leánya: Irén r. . — Csapó (léza és nejo Tumor Krzséhet fia: Krn6 álmán r. k. — Vér Antal és neje Nagy Krzséhet fia: ntal r. k. — Németh I'ál és neje Kardos Rozália leánya: lagdolna r. k. — Csik Sándor ós neje Cziráki Juliánná lánya: Juliánná r. k — Szedlm lyer Dozsö és neje Tischler rzsébet loánya Krzsébet r. k. — Szabó Imre és nejo zabi Anna fi»: Mihály r. k — llofTmann l.ázár ós nejo orgor ll'-gina leásva: Kszter izr. — Berki Antal é» nejo ordas Zsófia leánya: Mária r. k. — Kernya Dczsfi ós i'jtí Mike Juliánná fia : Sándor r. k. — Schlesinger Miksa t neje Krank (iizella leánya : Kornélia izr. MRTJLMHITK'. Lang KUlüpné iz . II éves, idült agylob. — Sipos ilma ref. 18 éves, agyhártyalob. — Horváth István ref. ! éves, szívbaj. Jliiznssiiijnt nem kiitötftk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom