Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-11-29

— Az alsóvárosi óvoda ügye. Megírtuk annak idején, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg közölte Veszprém várme­gye tanfelügyelőjével, hogy hajlandó Kemherg Mária alsóvárosi magánóvodáját állami kezelésbe venni ós egy III. nj állami óvodát szervezni, kö­teles azonban a város az összes dologi kiadáso­kon felül mind • két óvodának elhelyezéséről gondoskodni és pedig legfeljebb 3 év tartamára ideiglenesen a város költségén bérlendő helyi­ségben, ezen idő leteltével pedig a város által emelendő uj épületben. A v. tanács legutóbbi ülésén a t. ügyész javaslatára elhatározta, hogy mivel a várost a belügyminiszter a háború tar­tama alatt, minden olyan beruházástól eltiltotta, amelynek fedezetéül egy felveendő kölcsön szol­gál, az óvoda költségei pedig csak ily módon volnának fedezhetők, az ügyet 1915 évi július l-ig leveszi a napirendről. Talán addig csak vége lesz a háborúnak! — Veszteségeink. Az első ötven hivata­los veszteségi lajstrom összesen 130,957 főnyi veszteségről n/.ámol be az osztrák-magyar had­seregnek. Kbböl az elesettek száma: 18,380, kik közül 13:27 tiszt volt. 17.051) a legénységhez tar­tozott. A 111.873 sebesültből 4849 volt tiszt, 100.024 tartozik a legénységi állományba. Elte­kintve attól, bogy a hivatalos veszteség lajstro­mokban is elég gyakran tordalnak elő hibák, a közölt számok azért sem mutatják tényleges vesz­teségünket, mert nem foglalják magukban a „Hirek a betegekről és sebesültekről" c. hivata­los kiadvány allatait, amelyből már közel 90 sz. jelent meg • nagyon sok olyan egyén kétségte­len haláláról tudunk, kiknek elestét a veszteségi listák még nem közölték, tlgy pl. Mező Ignác, dr. Bodola Gyula.) Egyébként ez ideig már 70 hivatalos veszteség-lajstrom jelent meg. — Itt einlitjük meg, hogy a német hadsereg vesztesége az első 50 lajstrom szerint 86581 halott és 159105 •sebesült. — Népfelkelői szemle. A pápai 24-36 éves népfelkelők bemutató szemléje tegnap, szom­baton kezdődött meg Veszprémben. A tegnapi napon az 18ÍK) —1885 évi születésűek kerültek •bemutatásra, hétfőn az 18S5—1878 évi születé­sűek kerülnek sorra. Az egész vármegye terüle­téről £147 népfelkelő kerül bemutatóra. Pápáról 682. a pápai járásból 1407, Veszprémből 445, a veszprémi járásból 1104. a devecseri járásból 1335, a zirci járásból 1527, az sayiadi járásból .1527. — A szemlebizottság tagjai: Nagy László őrnagy. Pollacsek Zoltán hadnagy, dr. Weiner .Dávid főorvos. — A gondos CSŐSZ. A gróf-uti szép fa­sor egyik hatalmas nyártájára hirdetmény vau kiszegezve, amelyen a grófi uralom számtartója figyelmezteti a bérelni szándékozókat, hogy eb­beli szándékukat hol és mikor jelentsék be. A tókertek buzgó csősze visszaemlékezve a tavaszi vizáradásra és az emiatti nagy jajveszékelésre a kárvallottaknak, jónak látta az uradalom hirdet­ményéhez a maga ákom-bákom betűivel a követ­kező jóakaratú figyelmeztetést hozzáfűzni: „Fi­gyelmeztetnek a tókerti bórlóközönségek, hogy a bérben birt kertjük mind a két végét rendes árkokkal lásák el, nehogy a viz megiu elöntse őket, azután ne jajgasauak." — Elveszett segelyköuy vöcske. A vesz­prémi m. kir. pénzügyigazgatóság által Mészáros Károly hadbavonult pápai lakos családja rézzére 432 összeirási sorszám alatt kiállított állami se­gély-fizetési könyvecske, mely napi 2 K 94 f. segélyről szól, elveszett. Megtalálója szívesked­jék a könyvecskét a városházánál a t. Iöüg3'ósz hivatalos helyiségében levő segitö irodában át­adni. — Dalos Karácsonyi Album VII-ik kötete az 1914—15. évre. Nádor Karácson} i Al­bumjának megjelenését mindig feszült várakozás előzi meg és bár el vagyunk kényeztetve az elözÖ évek kitűnő tartalma által, az agilis kiadó­cég minden esztendőben ujabb meglepetéseket szerez. Az i.:e: kötet több ilyen meglepesést ho­zott. Első meglepetés a kibővült tartalom. A ta­valyiban 48 mii volt, az ideiben 00 és milyen válogatott tartalom. Karácsonyi énekekkel kez­dődik a kötet. Mély áhítattal olvassuk a szebb­nél-szebb dalok magyar és német verseit, élvez­zük a bájos, örökszép dallamokat. Ezeket követi S hazafias ének a legszebb himnuszokkal, majd Kráter. Kondor. Nádor. Bodrogi. Zerkovitz,Ányos, Sas, Kovács, stb. 20 divatos magyar nótája, vé­gül 21 sláger szám Medgyaszay kabaréjából. Szirmai. Nádor, Hetényi, Rainita, Eröss, Bánóoy legszebb dalaival. Legnagyobb meglepetés, hogy a remek gyűjtemény ára, dacára a nag}'ou ki­bővült tartalomnak, a régi Bt áradt. Fűzve 4 K, pompás diszkötésbeu 0 K (postaköltség 55 ML) Kölön szenzáció erejével fognak hatni a megle­pően szép és Ízléses bekötési táblák. A gyűjte­mény zongorára és énekre jelenik meg, tehát he­gedűn vagy fuvolán is játszható. Előfizetést csak december 5-ig fogad el a kiadóhivatal, Nádori Kálmán, Budapest. IV, Károly-körut 8., ki az érdeklődőknek szívesen küld teljes tartalomjegy­zéket is, — A Kis Érdekes. Ezzel a címmel egy uj képes hetilap kérezkcdik a müveit magyar kö­zönség érdeklődésébe és figyelmébe. Az uj képes hetilap önmagában teljes, kész és az eseménye­ket összefoglaló hetilap, de — mint cime isj őszintén jelzi — Az Érdekes l'jságot kívánja kiegészíteni, annak akar az események torlódá­sával igazolt, reudes heti második kiadása lenni. A rendkívüli idők rendkívüli feladatokat rónak a kötelességüket felismerő képes hetilapokra is. A világháború nagy eseményei egymásra torlód­nak s egy hetenkiut csak egyszer megjelenő, bár­milyen gazdag és tartalmas, képes újság ezekben az időkben nem elégítheti ki a müveit közönség jogos érdeklődését. Az Érdekes Újság, metyet a különböző harctereken nemcsak kiküldött fotóri­porterei képviselnek, hanem szenzációsnál szen­zációsabb felvételekkel keresnek jel maguk a harcoló katonák is. nem egyszer fájó szívvel volt kénytelen lemondani igazán érdekes képek köz­léséről, mert az újság terjedelmének természetes korlátai vannak és minden, ami érdekes, nem szorítható bele a lap egyetlen számába. Pedig az aktualitás parancsolná, hogy az ilyen képek gyor­san jelenjenek meg. tizeknek közlésével nem le­het a közönséget egy hétig várakoztatni. Ebből a kényszerhelyzetből nőt ki „A Kis Érdekes" gondolata. Címével hozzáilleszkedik Az Érdekes Újsághoz, melynek gazdag hetitartalniát szenzá­ciósan lógja kiegészíteni. De külön címmel jele­nik meg azért, mert önmagában is teljes, egész és különálló képes hetilap. „A Kis Érdekes* heteukiut második kielégítést fog jelenteni. Az Érdekes Újság olvasóinak gazdag tartalmával és aktualitásával pedig olcsó és művésziesen szép krónikáját fogja nyújtani a világeseményeknek, melyek sohasem voltak érdekesebbek és idegfe­szitöbbek, mint a mai időkben. „A Kis Érdekes" teljesen önálló, föggetlen, képes lap, cikkei és képei teljesen függetlenek Az Érdekes Újság tar­talmától. Ugyanaz a cikk és ugyanaz • kép soha­sem fog jönni mind a két lapban. Nem emlékez­tetni fog egymásra a két lap, hanem kiegészíti egymást. A Kis Érdekes minden hét csütörtök­jén jelenik meg és egész terjedelmében azzal a mélynyomással készül, mely Az Érdekes Újság­nak olyan páratlan sikert szerzett itthou és az ország határán tul is. „A Kis Érdekes" előfize­tési ára negyedévre 1 kor. 80 tili., télévre 3 K 00 tili. Egyes példányának ára 14 filllér. Ugy vagyunk meggyőződve, hogy a müveit magyar közönség az uj képes hetilapot úgyis, mint n szenzációs világesemények uj művészi és olcsó krónikását és úgyis, mint Az Érdekes Újság szol­gálatkészségének és az idők parancsához való al­kalmazkodásának ujabb bizonyítékát, ugyanolyan szeretettel fogja kegyébe fogadni, mint ahogyeu páratlan sikerre vezette Az Érdekes Ljságot is. „A Kis Érdekes" kiadóhivatala V., Vilmos csá­szár-ut 78 sz. alatt. — 36 katona-dal es induló jelent meg Nádor Kálmán budapesti zeneműkiadónál. Az íz­léses kiállítású kötelbeu megtaláljuk a hü sző­kétségesek himnuszait és csatadalait • Magyar­jsztrák-nétaet-lengjel-himnusz, Szózat, Wacht am Rhein, Rákóczi-, Prinz Eugen-Klapka, Magyar nősök, Honvéd diszörség, stb. indulókat; magyar ís német szöveggel, ezeken kívül a legszebb nagyar bakanótákat, u. m : Molliuáry-nóta, Meg­ülj, kutya Szerbia, Megüzentem a sarkadi biró­lak, Ferenc Jóska kiadta a parancsot, Ferenc József azt üzente, stb. A himnuszok ós a csata­lalok fordításai meglepően jól sikerültek. A ué­uet dalokat Kalmár Tibor fordította le, a ma­gyarokat Hetényi-IIeidlberg Albert és Donát Vil­uos. A szerkesztés gondos mnnkáját Nádor Samu .égezte. Külön dicséret illeti meg a kiadót, ki { koronás olcsó árral könnyen megszerezhetövó .ette a vaskos kötetet mindenki részére. — Aranyat — vasért! Ahác Arnoldné, Vlasszi Fereuc, K. M., Hudflesz János, Valkó ?ista, N. N, Tóth Ferencné, Fadgyas Ulga, fiorn Vilmos, Szűcs Erzsébet, Stankovics Vilma, ísilavy Sáudorné, Zsilavy Teréz, Csapó Krisztina, üochold Margit, Kovács Juliska, Kovács Annus, •>üle Julcsa, Csete Mihályné. Szakács Erzsi, Diuchuiau Irón, Mészáros Györgyné, Grün Irón, Liöröudy Mariska, Végh Mariska 1—1 gyürü, Sovány Pálné, 1 gyürü, 1 kérszt, 1 régi pénz, Hezunbach Károlyné 1 gyürü, Teruska 1 gyürü, 5. törmelék, Tan OS Ferencné 3 gyürü, 1 ara, Kalmár Anuus 1 gyürü, 1 lüggö, törmelék, Kor» vútli Jolán 1 gyürü, 1 amulett, özv. Unger J.-né 1 gyürü. 23 régipénz, Snober Ferencné 1 gyürü, e. törmelék, László Ádámné 3 gyürü, arany tör­melék, özv. Vicái Györgyné 2 gyürü, 2 függő, balog Eruöuó 1 gyürü, törmelék, Neumann Ma­riska 2 gyürü, 2 lüggö. Lukács Jolán 1 gyürü, 1 gomb, Korina Györöné 1 serlay, Molnár Gó­záué 1 karkötő, 1 bros, törmelék, Neihazer An­dor karkötő szívvel, Sáringer Linka 3 függő, Horváth Mariska 3 függő, Turi Lajos 1 arany­lánc, Turi Lajosué 1 karkötő, Pelek Mariska 1 nyaklánc, K. E. 1 bros, 1 meltü, 1 csat,. Kirjár Bözsi 2 függő, ösv. Tamás Jánosuó 1 régi pénz, B. Gy. 1 aratok, Horváth Jáuosué 2 függő, e. törmelék, Magdeléne Szeducselesz 2 függő, Mé­száros Anna 2 kereszt törmelék, Kluge Mártonná 1 függő, 1 kanál, Szelesztey Gyuláné 2 fűggö, Blum Sarolta, Szenté Gyuláné 1 — 1 karkötő, Kadlacsek Ilona, Horváth Gizella törmelékek, Horváth Józsefné l lánc, Ballá Erzsi 1 láno zivvel, törmelék, Sz. S. 8 gomb, I. E. 6 e. gomb, Vörösmarty Etel 5 gomb, Szekeres Lajos emlékérem, Várady Róza 1 kanál, Tamás József 1 óra, N. N. 1 e. karika szívvel, Magyar .Manci, (Folyt, köv.) M. kir. anyakönyvi hivatal. Születtük : Horváth József és neje Zárka Jolán lia: József ág. hitv. ev. — ("zirvein Imre és nejo Szóka Mária leánya: Erzsébet r. k. — Schőufold Mózes és neje Löwy Hermina lia: László izr. — Mészáros Károly és neje Vadas Karo­lina leánya: Emma r. k. — Kovács HosMia fia: József r. k. — Molnár János és nejo Tamás Margit leánya : Ilona r. k. — Link József és neje Keppel Fáni lia: István r. k. — Mayer Károly és neje Mészáros Erzsébet lia: Kálmán r. k. — Kluhovics Béli és uejo Sziuctana Antónia leánya : Vilma r. k. — Pintér István é9 neje Horváth Erzsébet fia: István r. k. — Kupa István és neje Kollát ltozália fia: József r. k. — Varga Ignác éa nojo Takács Juliáuna leánya: Mária r. k. — Kövér József és nojo Hordós Er­zsébet leánya: Erzsébet r. k. Mnjhit in.. : Goluberger Eipót izr.' 47 éves, hátgeriucsorvadás. — Czirvein Erzsébet r. k. 1 napos, veleszületett gyönge­ség. — Üazsó Pál r. k. 67 éves, gyomorrák. — Ualog János r. k. 70 éves, végelgyengülés. — Trebula ltalázs r. k. 43 ÓV09, szivbaj. — ózv. Ács Jáuosué szül. íszabó Anna r. k. 66 éves, Szivbaj. — Kovács Ferenc 60 éves, tüdőlob. Hiiz'mnííjDt kötöttek: Himonyai János r. k. és Jakab Vilma r. k. Egy májszinü TOGÓ nevü him vizslakutya elveszett. Megtalálója vagy nyomravezetője szíveskedjék a rend­örségen bejelenteni. Illő jutalomban részesül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom