Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-06-21
— Uj doktor juris. Hirsch Jenőt, dr. Hirscli Vilmos tekintélyes, közkedveltségnek örvendő ügyvéd fiát tegnap, t. Ló 20-án avatta a jogtudományok doktorává a kolozsvári Ferenc József tudományegyetem kiváló sikerrel kiállott szigorlatok után. A fiatal doktor, aki lapunknak is szorgalmas munkatársa, műveltsége és kedves modora folytán küzkedveltségü tagja a pápai társaságnak. Megérdemlett sikerének ösziutéu örülünk és szívből gratulálunk. — Kitüntetett tanító. Szép kitüntetés érte a helybeli református elemi iskola nagy érdemű igazgatóját, Jilek Ferencet. Abból az alkalomból, hogy az idén töltötte be tauitói működésének 25-ik esztendejét, a nmlt. vallás- és közoktatási miniszter elismerését nyilvánitotta negyedszázados népnevelői működéséért. Ezt a szép kitüntetést meleg hangú levél kíséretében adta tudomására a jubilánsnak a veszprémmegyei tanfelügyelő. A miniszteri leirat igy- szól: A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 25.17/914. sz. elnöki. Tekintetes Jilek Ferenc ref. elemi népiskolai igazgató-tanito urnák. Veszprém vármegye kir. tanfelügyelőjének folyó évi 903/914. sz. alatt kelt jelentéséből arról értesültem, hogy Tekintetessóged folyó évben tölti be tanitói működésének 25-ik évét. Örömmel használom fel ezt az alkalmat arra, hogy Tekintetességednek a nemzeti népoktatás terén, egy negyedszázad alatt buzgó és eredményes munkássággal szerzett érdemeiért elismerésemet nyilvánítsam. Budapest, 1914 évi június hó 13. /ankovich. E magas elismeréshez őszinte szívből mi is gratulálunk és kivánjuk neki: ad multos auuos! — A járványbizottság ülése. A közegészségügyi bizottságból alakult járványbizottság f. évi június 18-án ülést tartott, melyen jelen voltak: Mészáros Károly elnök, dr. CsekSzombathy László, dr. Kövi József, dr. Sugár Jenő, dr. Glück Sándor, dr. Lövy László, Mátz József, Szokoly Ignác, dr. Domonkos Géza, dr. AVeltner Sándor. Az ülésen három tárgy r került megbeszélés alá. 1. Elnök beterjesztette az alis páni leiratot, hogy amennyiben a járvány megszűntnek tekinthető, terjessze be a hatósági orvos a zárójelentést és zárótáblát. Minthogy azonban a v. főorvos előadása szerint e hó 5-töl 18-ig 6 uj vörhenyniegbetegedés történt, a bizottság j kimondta, hogy még nem tekintheti a járványt megszűntnek. 2. Több városi tisztviselő kérte, liogy Tomor Antal ós Imre városi tisztviselők családjánál vörheny lépvén fel, nevezettek tiltassanak el a hivatalba járástól. A bizottság ugy határozott, hogy a betegnek a lakásból a járványkórházba szállítását rendeli el, ez után a lakás rögtön fertőtlenítendő H 8 napi távolmaradás után Tomor Antal és Imre újból hivatalba járhatnak. 3. Mátz József kérdést intézett a bizottsághoz, hogy e hó 27-éu az elemi iskolai tanulók összejöhetnek-e a bizonyítványok együttes átvételére. Tekintettel arra, hogy a járvány még fennáll, a bizottság kimondta, hogy csak abba egyezhet bele, ha a gyermekek egyenként veszik át bizonyítványaikat. — A pápai női háztartási tanfolyam záróvizsgája £ hó 27-én szombaton délután 3 órakor lesz a városi népkonyha helységében. A vizsga alkalmával a tanfolyamon készitett tárgyak is kiállítatnak. Az érdeklődő közönséget szívesen látjuk s egybe tisztelettel meghívom. Tar Gyula töldmivesiskolai igazgató. — Köszönetnyilvánítás. Lukáos Lipót ur, Nagy Becskerek 50 K-t Kellner Dávid 10 K-t voltak szívesek egyletünkuek adományozni, melyért hálás köszönetet mond az Izr. Nőegylet nevében özv. Krausz Vilmosné elnök. — Népünnepély. A Pápa városi jót. nőegylet az évi szokásos népünnepélyét f. évi juüus 5-ikén tartja az Otthon kávéház kerthelyiségében. — A reudezösóg nagy buzgalommal fáradozik a sok szórakozást ígérő mulatság előkészítésén. — Sávoly puszta felmérése. A pápai 19- sz. kataszteri felmérési felügyelőség megbízta Vidos Simon kataszteri mérnököt, hogy a felparcellázott Sávoly pusztát mérje fel és a betétszerkesztéssel kapcsolatos műszaki nyilvántartási beméréseket teljesítse. A munkálatok mintegy 1500 K-ba fognak kerülni, amely összeget az érdekelt ingatlantulajdonosoktól leendő utólagos behajtás mellett a városi pénztár fogja előlegezni. — A június 9-i országos vásáron járlatlevelek átírásából 1 K 14 f, korlátjegyekböl pedig az állatorvosi napidíjak leszámításával 182 K 80 f folyt be. — Posta-távírda gyakornokjelöl ti állások. A m. kir. posta-távirda és távbeszélőnél 800 kor. segélydijas gyakornokjelölti állásokra hirdetnek pályázatot. Ezen állásokra csakis azok az ifjak pályázhatnak, akik főiskolát, középiskolát, vag}- ezekkel egyrangu más tanintézetet sikeresen elvégezték, 18-ik életévüket már betöltötték, 25-ik éietévüket azonban még meg nem haladták, továbbá magyar állampolgárok. A felvételnél elönybeu részesülnek azok, akik jogvégzettséggel birnak. A saját kezűleg irt és születési, orvosi, erkölcsi és iskolai bizonyítványokkal felszerelt folyamodványokat a már közszolgálatban állók elöljáró hatóságuk, a közszolgálatban nem állók pedig az illetékes főszolgabíró, vagy polgármester utján folyó évi július hó 15-ig ahhoz képest, hogy a pályázók hol óhajtanak alkalmazást nyerni, az illetékes posta- és távirdaigazgatósághoz nyújtsák be. Ezenkívül folyó évi július hó 20-ig az illető posta- és távirdaigazgatóság vezetőjénél személyesen is jelentkezni tartoznak. — A Ferutzgyári alkalmazottak Öok köre ma tartja szokásos nyári mulatságát az Attyai erdőben, külöi.bözö alkalmi játékokkal és gazdag tombolával egybekötve. Délután táncz. Zenedij idegeneknek 30 fillér. — Hymen. Dr. Bodola Gyula a pápai ref. főgimnázium tanára és Szöllösy Mici folyó hó 29-én délelőtt fél 12 órakor tartják esküvőjüket a helybeli református templomban. — Szívből üdvözöljük az uj párt. — öntözökocsik beszerzése. A városi közgyűlés 2 darab 15—15 hektóliteres öntözőkocsi beszerzését határozta el. Ennek folytán a tanács felhívta Révész Arnold városi főmérnököt, hogy az öntözökocsik beszerzésére vonatkozó versenytárgyalási hirdetményt sürgősen készíttesse el és a Városok Lapjában és a Közszállitási Értesitöben tegye közzé. — Jogerős közgyűlési határozat- A városi képviselőtestületnek azon határozata, amelylyel a beteg Krancsák József v. pénztári ellenőrnek 223 K 15 fillér gyógykezelési segélyt szavazott meg. jogerőre emelkedett, miért is ezen összeget a v. tanács Krancsáknak kiutalta, egyben felhívta, hogy július 10-áu jelentkezzék szolgálattételre. — A tüdöbetegek-dispensaire teljes felszerelése megérkezett már, miért is az intézet vezető orvosa: dr. Weltner Sándor kérte a tanácsot, hogy a felszerelés árában 1957 korona 48 fillért a felszerelést szállító Karlovitz Adolf gyógyszerésznek fizessen ki. A tanács a vételárat ki is utalta. Ez alkalommal is figyelmeztetjük a szegénysorsu tüdőbetegeket, hogy a városi női kórházban levő dispensaire-ban heteként kétszer, szerdán és szombaton délután 1—3-ig van ingyenes orvosi rendelés, sőt az intézet ingyen gyógyszert és élelmiszert, esetleg pénzbeli segélyt is nyújt az arra szorulóknak. — A győri színtársulat nyara. A győri színtársulat június 21-én fejezi be a kaposvári szezont és juu. 23-án kezdi meg előadásait Esztergomban, a Patek Béla dr. szinigazgató tulajdonát képező sziukörben. AZ uj társulat Pápán találkozik és augusztus 29-én kezdi meg az előadásokat Budagyöngye cimü operettel. A társulat személyzetében a már közölteken kivül őszre még az a változás lesz, hogy Guti Sarolta helyett, komikai szerepkörre Szegedy Józsát, Székely Stefi karénekesnö helyére pedig Sebestyén Fridát szerződtette az igazgató. Igy tehát uug. 29-ére mégis kapunk sziutársulatot, a „Győri Hírlap" szerint. — A Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Nöuevelö-Intézete ma vasárnap d. e. háromnegyed 11-kor az intézeti díszteremben évzáró ünnepet tart, a következő műsorral: 1. Delibes: Mazurka a Coppélia balettból. Zongorázza : Mayer Paula II. é. kép. t. 2. Victor Hugo : Lorsipie l'eufant parait. Szavalja : Bárdossy Mariska IV. p. o. t. 3. R»einecke: A szerencse (Kánon.) Éneklik a III IV. polg. o. tanulók, zongorán kíséri Térmeg Irma IV. p. o. t. 4. Petőfi: Jövendölés. Szavalja: Fuchs Elza IV. ó. kép. t. 5. Chopin: Mazurka. Zongorázza: Igó Anna II. é. kép. t. 0. L'hlaud : Des Säugers Fluch. Szavalja : Patay Ildikó IV. é. k. t. 7. Mendelssohn : Hálaének. Előadja a tanitónö-képzöintézeti tanulók énekkara. 8. Vörösmarty: Liszt Ferenchez. Szavalja: Cser Bella IV. é. kép. t. 9- Liszt: IX. rapszódia. Két zongorán előadják: Erdélyi Edit I. é. és Balogh Erzsébet IV. ó. kép. t. 10. Czika Lajos főiskolai gondnok évzáró beszéde. 11. Jutalmak és pályadijak kiosztása. — Városi halottas kocsi. A közgyiiléa tudvalevőleg elhatározta, hogy Pakróo Kálmántól egy halottas és egy koszorús kocsit, továbbá az ezekhez szükséges hangárt 800 K-ért megveszi és 200 K-ért átalakíttatja. A tanács mcst a vételárt Pakrócuak ki is utalta és felhívta a városi gazdát, hogy a kocsikat és a hangárt tölo vegye át és 280 K költséggel Harák Gyulával alakittassa át és festesse be. — VároBi végrehaj tó választás. Veszprém vármegye alispánja a Pápa városánál üresedésben levő városi végrehajtói állás betöltésére f. évi június hó 25-ét tűzte ki, amely napon délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében Pápa r. t. város képviselőtestülete r. k. közgyűlést tart, amelynek egyedüli tárgya: az üresedésben levő végrehajtó állás betöltése. — Lótulajdono8ok figyelmébe. Szükségesnek tartjuk a helybeli lótulajdouosokat ezúttal arra figyelmeztetni, hogy a lóosztályozáa Pápán, folyó hó 22 napjától 27 napjáig fog megtartatni, mindenkor délelőtt 8 (nyolc) órakor kezdödöleg, az országos állatvásártéren. A városi hatóság által kibocsátott falragaszokon mindenki megláthatja, melyik napon tartozik lovait osztályozás céljából elövezetni. Figyelmeztetjük a lótulajdouosokat hogy a lovak elővezetésének elmulasztása kihágást képez és a törvény teljes szigorával büntettetik. — A városi zeneiskola ma d. u. 5 órakor saját helyiségében (Zimmermann János-u 13) tartja vizsgálati hangversenyét, egy 30 pontból álló műsorral. — Meghívó. A Pápai Keresztény Szociális Bőrmunkások 1914-ik évi június hó 28-án, vasárnap (kedvezőtlen idő esetén 29-én, hétfőn, azaz Péter és Pál üuuepéuj a belvárosi Kat. Kör kerthelyiségében (Csáky-u. | tekeversenyei, szerpentin- és konfetti-csatával, világpostával egybekötött nagy zártkörű nyári táncvigalmat rendeznek. A táucvigalom és vílágposta esti 8 órakor veszi kezdetét. Belépödij : szemólyjegy 1 K. családjegy (3 személyre i 2 kor. 40 fillér. — Tanári Vizsga. Széptóth Mariska úrhölgy, a helybeli rom. kath. tanítónőképző intézet ének- és zenetanárnöje, f. hó 17-éu, a budapesti országos zeneakadémián a tanitónökópzöinfézete ének- és zenetanári vizsgát kitűnő sikerrel letette.