Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-03-22

zönség elmaradásán, sőt a közönség hazafiságára nem hivatkozhatnak jogosan azok, akik hazafiság jelszava alatt akarnak nagyot vágni a zsebeken. Társadalmi mételyek. A legnagyobb a jogtalanság, mondja a latin közmondás és ezt átvihetjük más oldalra is. Átvihetjük különösen azokra a visszaélésekre, amelyeket elkövetnek nemes nagydolgok örve alatt. Mindjárt itt vau a tánc amelyet a klassikus népek a legszebb miivészetek egyike gyanánt tiszteltek és fejlesztettek. Itt vau az irodalom rafia szemtelenül magára ölti az irodalom tógaját és ki áll a vásárra és pöffeszkedik henceg, büszke reá, hogy keríteni tud. A visszaéléseket a maguk medrébe szorítani lehet és arra hivatott egyéneknek muszály. Nem lehet külöraben teljesen kiirtani őket, mert az emberekből kikergetni a rosszat a legfőbb művészetek egyike volna, ha egyáltalában keresztül is vihető volna. A szegedi postaigazgatóság is ilyen gyomlálás felére vállalkozott, amikor kimondotta, hogy a poste restante levélküldeményeket a tizenhat éven aluli fiatalság csak abban az esetben veheti át, ha ahhoz szülői, vagy más megbizói engedélye vau. Ennek hiány a gyermekek nem vehetnek át postán fekvő leveleket. Vannak szülök akiknek nem áll módjukban a gyeimekeiket ellenőrizni, különösen a leány gyermekeiket, nem tudhatják hogy egy adott pillanatban nem-e ismerkedett meg leányuk egy olyan férfival, kiuek semmi egyéb célja nincs a tapasztalatlan leánnyal mint az, hogy elcsábítsa és cserben hagyja. Es hogy-hogy szövődik ez a viszony az kiszámíthatatlan. Az egyiknél az utcai gyermek közvetíti, a másiknál a cseléd leány de legtöbb esetben a posta. A fiatalember postára adja a levelet és a postára címezteti, ahol a kisleány átveszi a találkát megjelölő levelet. A postatiszt hivatalos esküjénél fogva sem törődhetik: a mások dolgaival, az ö számára az ilyen levél olyan, mintha semmi sem létezne. Hány család szerencsétlen ségét okozta már a poste restante levelezés Egy más dolog szintén közérdekű és az illetékes körök okos belátása szerint való az a szándék, hogy a mozik selejtes darabjaihoz, szintén nem engednek be, oda nem illő fiatalokat. A fővárosi gyermekben felélesztik a kalandvágyat és a rabló ösztönöket táplálják, de nem kevésbé a vidéki gyermekekben is. Az a fiatal suhanc, a ki a minapában fekete álarcot öltött és esténként lesben állt a szűk sikátorokban, rémitette az embereket és rabolta fosztogatta őket, az ép ugy lehetett volna vidéken is. A suhanc, akit a rendőrség elfogott a következőket mondotta jegyzőkönyvbe: „Napok óta járok a moziba ahol Fantónis cimü detektív történetet adnak elő. A darabban egy álarcos rabló üzi vakmerő és fantasztikus merényletét és én ezektől szinte megittasultam. Mikor az első alkalom adódott, elloptam atyám s szegény uapszámos ember óráját és láncát. Ezeket zálogba csaptam és a pénzen álarcot és revorvert vásároltam. Teljesen Fantomas mintájára csináltam. Álarcot öltöttem és a szembe jövő embereket megtámadtam. Kezeket föl ! Szavakkal megfélemlítettem mindenkit, a nálamnál erösebbeket is, a kik álarcom miatt megijedtek. Az egyik kezemmel átkotorásztam az illető zsebét, a másik kezemmel pedig a revorvert szegeztem a mellének." A fiu a világ legtermészetesebb hangján mondotta ezt el, látszott rajta, hogy teljesen megejtette a mozi dráma, amelyet csak érett agyvelővel szabad végig nézni. Teljesen helyén való tehát ha ezek ellen a kinövések ellen meg indítjuk a legerősebb harcot. Szegedvárosa egyidejűleg a posterestante levelek megrendszabályozásával gondoskodik a mozi megrendszabályozásáról is és kimondotta, hogy a mozgó színház látogatói nem minden esetben lehetnek gyermekek. Mehetnek ugyanis szolidtárgyu darabokhoz, természeti képekhez, de nem mehetnek oda, ahol a fantáziájuk ki van téve a megfertöztetésnek. Szeged városának példáján okulhatnának a többi városok is. megkérném Mr. Cameront, a bírót: nem engedné meg, hogy talán majd fizessek valamit ezért a lakásért ? — Hiába, barátom, — a törvény nem engedi. Andy vigasztalanul bolyongott az utcákon. Már csak egy napja volt hátra . . . Huszonnégy óra múlva újra szabad ember lesz és ettől a gondolattól fázott. Gondokba merülten ment előre, miközben azon imádkozott, hogy halszerencséje valahogy össze ne bozsa Mr. Hewitsonnal. A következő perében megbűvölten állt meg. Mrs. Hewitson alakja feltűnt az utcasarkon. Ford Martin a szabó, aki épen az üzlete ajtaja előtt állott, azt mondta később, hogy Andy arca falfehér lett. Tudte, ha most az özvegy elfogja — akkor vége! De ekkor nagyszerű ötlete támadt. Az özvegy egyre körelebb jött s már látni lehetett arcán a fürkésző pillantást. Andy viszont egyik ablak táblatüköréből észrevette Ford Martint. Ez inspirálta őt. Egyenest as üzletébe befeléforduló szabónak tartott. — Boosánat, Mr. Ford — mondta udvariasan — s a következő pereben kihajította az ablakon . . . Öt peroel később, mikor nagy lármával bekisérték a rendőrségre, — igy szólt Dávidhoz: — Nagyszerű ötlet volt, mi? Legalább hat hónapot érdemelnék meg érte . . . Szép, szép — felelte Mao Rae nevetve. — csak azt nemtndom, hogy miért utazol mindig erre a szegény Fordra? Existentiák. (F. E.) Különösen nagy városokban figyelhetjük meg, hogy a férfilakosok majd 00 %-s. igazolható hivatást, foglalkozást, avagy hivatalt nem üz. Ott láthatjuk naphosszat a kávéház, avagy a vendéglő jól fűtött helyiségeiben s ott is inkább a szórakozásoknak él, semmint hogy valami foglalatosságot űzne. Jól öltözöttek, jól tápláltak, az élet nehéz viharzásai semmi nyomor rajtuk nem hagytak sőt, legtöbb esetben gondozotabb külsővel jelennek meg, mint azok, akik az élet küzdelmeiben részt véve, megrokkantak a sok munka alatt. Kik ők s merre a hazájuk?! Ez a kérdés tolul fel önkéntelenül ajkunkra, de bizony alig találnánk olyanra, aki e kérdésünket válasszal honorálhatná. Senki sem ismeri őket, csak épett onnan, ahol megfordulnak. A kávéház kiszolgáló | személysete illő revereutiával adózik neki, hiszen a legjobb vendégek ők. Ezek adják a legtöbb borravalót s a kávéház s vendéglök tulajdonosainak ők a legjobb fogyasztói. Biztosan megjelennek, akár a házbér uegyedéveuként, vagy mint télen a fagy. Betegség, gondok nem tartják vissza őket napi szórakozástiktól ott ülnek a törzsasztalnál s már a személyzet s gazda ugy számit reájuk, mint ahogy mi a kedvelt hírlapunk regényfolytatására. S láthatjuk őket ugyanazon a helyen évek hosszú során át. Télen meleg kabátban, nyáron divatos könnyű öltözékben. Mindig stílszerűen s mindig jókedvben. Hogy honnan szeizik a mindezekhez nélkülözhetetlen bevételeket, azt csak épen a jó Isten tudná megmondani, viszont a nagy Alkotó nyilván egyéb elfoglaltságok miatt sem tudna erről azonban felvilágosítással szolgálni. Nem görnyednek ök semmiféle hivatalban, nem űznek kereskedést, még kevésbé ipart, csak élnek, mint az Isten madarai s vígan csiripelnek, mint a gondtalan, vidám verebek. S nagyrészt családosak is. Otthon jól fűtött, szépen berendezett lakás várja a ház urát, aki mindennap annyival jön haza, hogy a másnapi kosztpénzt hiány nélkül kiutalhatja a ház aszszonyáuak. Sőt. tellik egyéb szórakozásokra is, mert hiszen őket láthatjuk legtöbbször azokon a szórakozó helyeken, melyek látogatását mi vékonypónzü munkás emberek oly ritkán engedhetjük meg magunknak. S mégis, mind e szép példányai az emberiségnek egy gyűjtőfogalom alá tartoznak: kétes existentiák. Igen: Mert lételük, fennmaradásuk, nincsen semmi bizonyos támponthoz fűzve. Kinek egyiknapról a másikra I lesik a sült galambot, mely néha-néha ugy látszik mégis berepül a szájukba, különben honnan telnék minden kedvtel lésükre. Ha természetünkben volna, talán még irigyelnök is őket, akik egy hosszú életen keresztül, az életnek csapén napsugaras oldalát ismerik. Akiknek tenyere sohasem kérgesedett|fel a munkában s kiknek hajaszála nem őszül meg a gondokban. Akik mindig fiatalok maradnak, mert hiszen nincsen idejük megöregedni s akiknek egyetlen egy gondjuk van csupán, vájjon a délutáni kártyaparti együtt lesz-e a megszokott kávéházban, vagy el-elmarad közülök valamelyik, az élet sérültjei közül. Az uj csavargó törvény, mely az uri foglalkozásuélkülieket szemelte ki áldozatul kissé kellemetlenül érintette talán ezeket az ex istentiákat, de, s ugylátszik a régi közmondásnak igaza van, -- minden csoda csak három napig tart. — s a negyedik napon csapot-papot felejtve, épen ugy űzik továbbra is munkátlanságot, mint azelőtt, amikor még a törvény nem gondoskodott róluk megemlékezvén egy szép alkotással ezekről az exsistbiitiákról, a csavargótörvény keretében. Kárhoztassuk őket, avagy szánjuk ? ! Avagy irigyeljük az élet e semmitevöit, akik miként a szorgalmas méhkasban a herék, csak az élet mézét élvezik, mit mások gyűjtenek számukra ?! Egyiket sem tehetjük. Az élet maga igen individuális. Kinek a pap, kinek a papné tetszik jobban s minő joggal arrogálhassunk mi magunknak olyan előjogot, hogy kritikát gyakoroljunk a magyar társadalom ily nagy százaléka fölött?! Végeredményben talán még rólunk is kisütik, hogy improduktiv életet éltünk, mert hiszen sem földet nem miveltünk, sem ruhát nem fabrikáltunk életünkben, de sőt még maradandó emléket sem állítottunk lételünknek. Ez egyszer tehát uem gyakorolunk kritikát. Csak leszögezzük azt a szomorú tényt, hogy társadalmi életünkben nagy réteget töltenek be azok, akik egész életüket a kellemes semmittevésnek szentelve, akár csak az olasz lazzaronik, ugy hunyhatják le örök álomra még mindig csillogó szemeiket, hogy seukinek sem vétettek talán egész életükben, de még kevesebbeknek használtak is ittlétükkel. Horgony-thymol-kenöcs. KBaayaek •érüUMknft i . ^ Horgon j-Liniment. • Hsrisay-fala • Brsaftaf pótlék* Fajd alaamon tat b.rt 6n.il*. »Mesesasfcsawilsll., Ovasjai koT. -Ja, 1.<0. t-> Htfrgony-vas-albuminat-festvény. V*rtiu*ny»*cn41 *• aápkAnU. Üv«cj»: kor. 1.40. k.pb.tó a UftSbb «voavM.rtttib.n l.uül beai*r«th«tO Ir. IlctUr Ja vui t uvUrtlél. MII I, Ellulttttirmi I