Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-12-25
VEGYES HÍREK. — Lapunk tisztelt olvasóinak és munkatársainak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Antal Gábor emlékezete. A dunántúli lei. egyházkerület szeptember havában városunkban taitott közgyűlésén áldozott a kerüli idén elhalt nagynevű püspöke: dr. Antal Gábor emlékének. A külön e célból tartott gyászistentiszteleten a megdicsőült egyházvezér utóda Németh István püspök tartott emelkedett szellemű emlékbeszédet, amely az egyházkerület határozata folytáu külön füzetben is megjelent, s most került ki a sajtó alól. — Statisztika a sebesültekről. A hadügyminisztériumban érdekes s egyben örvendetes statisztikát állítottak össze a sebesültekiöl. Eszerint az összes sebesültek f)4t>?ó-a ismét fegyvert foghatott; 24 5?ó-a rokkant maradt s ezeket hosszabb szabadságra kellett bocsátani; 17'4%-a még ápolás alatt vau s mindössze 2'4s *« halt meg. Ezen adatok közül különösen az első és •utolsó nagyon örvendetes, az első, amely szerint a sebesülteknek jóval több. mint. fele teljesen meggyógyul és az utolsó, amely- a halálozási percentnek szinte hihetetlenül kicsiny voltát igazolja. — Uj iparvasnt. A Hatvany-Deutsch família tulajdonát képező Vasmegyei cukorgyár r. t. ló üzemű gazdasági vasút építésére kért engedélyt, amely vasút Kéttoruyulakról iudulua ki s Borsosgyöröu át a mezölaki vasuti állomást is érintve. Mihályházáu keresztül a pórszalóki alsó erdőig menne. A vasút hossza 17 kilométer. A gyárnak a vasútra azért van szüksége, hogy ezen szállítsa az egyes uradalmakból a cukorrépát a mezölaki állomásra. Az uj iparvasut ügyében a mult héten dr. Véghely Kálmán vármegyei főjegyző városunkUan- járt. i — Körrendelet. Veszprémvármegye alispánja a talált katonai felszerelések beszolgáltatása tárgyában a következő körlevelet adta ki: Az ellenséggel vívott és helyenként a magyar szent korona országainak területén is folyt harcok színterén elhagyott, valamint a laktanyákon kívül elhelyezett és a harctérről visszatérő (sebesült,) legénység birtokában volt tárgyak közül több ruházati és felszerelési cikk veszendőbe ment az által, hogy azok a harcszinlér mögötti területre széthurcoltatnak. Ilyen elhagyott cikkek a vasuti állomásokon és kocsikban is gyakran találtatnak. Felhivatik a közönség, hogy a talált katouai felszerelési tárgyakat úgymint: ruházatot, felszerelést, takarót, látcsövet, kerékpárt, szerszámokat, edényeket, lószerszámokat, nyergeket, kézi lőfegyvereket, kardokat, löszereket, tüzérségi lövedékek hüvelyeit, stb. a legközelebbi katonai parancsnokságnak (községi elöljáróságnak, járási tisztviselőnek i haladék nélkül szolgáltassák be, mivel mindazok, akik ily cikkeket találtak, de a hatóságnak nem szolgáltatták be. az 1878. évi V. törvénycikk 365. §-ában foglalt vétséget követik el és megfelelöleg büntettetnek. — AB uj győri püspök. A király győri püspökké Ket ser Antal nagyváradi kanonok, felszentelt püspököt nevezte ki. Az uj püspök hétfőn d lelőtt tette le az esküt, amely ünnepies aktusnál Esterházy Miklós herceg zászlós ur és Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter működtek közre. Az eskümintát Révy Ferenc miniszteri tanácsos olvasta fel. Eskü után a király külön kihallgatáson togadta az uj püspököt. — Gyász. Mély részvéttel közöljük a szomorú birt, hogy városunk egy köztiszteletben állott, nagyon sokak által ismert polgára: Koréin L. József f. hó Jl -én hosszas betegség utáu 82 éves korában jobb létre szenderült. A mélyen sújtott családbau rövid időn belül ez már a második haláleset. Alig néhány hete szenvedett hősi halált az északi barctéren a most megbol-. dogult üreg ur egyik fia: Koreiu Jenő tartalékos hadnagy, most pedig az apa szállott sírba. A tisztelet ós szeretet impozáns módon nyilvánult meg a f. hó 23-áu végbement temetésen, ahol a tisztelők és résztvevők igen nagy számban jelentek meg, akik könnyezve hallgatták dr. Bernstein Béla nyíregyházai főrabbi, az elhunyt vejének a gyászháznál tartott megható gyászbeszédét.. — TJjóvi üdvözlések megváltása cimén a városi hatóság évenként gyűjtést szokott rendezni a városi szegény alap javára. A f. évben azonban tekintettel arra, hogy a háborús állapotból kifolyólag a közönség anyagi ereje nagymértékben igénybe van véve, a városi hatóság gyűjtő iveket nem bocsát ki. A fenti cimen netán mégis beérkező adományok átvételével a v. tanács Szokoly Viktor városi jegyzőt bizta meg, ezen adományok hirlapilag nyugtázva lesznek. Mészáros Károly polgármester. — A gazdák és gazdaBági alkalmazottaknak a népfelkelői szolgálat alól való felmentése tárgyában a földmüvelésügyi miniszter a vármegyék főispánjaihoz leiratot intézett, amelyet rendkívüli fontosságára való tekint et t el egész terjedelmében közlünk: „Hogy az 1873—90. években született B) osztályú népfelkelésre kötelezettek bemutatásánál alkalmasnak talált egyének közül azok, akik a mezőgazdaságban s általában a töldmivelésügyi tárca keretébe tartozó közérdekből fontos intézmények, vállalatok és üzemeknél nélkülözhetetlenek, a népfelkelési szolgálat alól felmenthetők legyenek, felkérem, hogy járásonként külön-külön felmentési javaslatot szerkesszen s azt a felmentésre javaslatba hozott egyének által a népfelkelési bemutatószemlénél kapott népfelkelői igazolványi lapoknak a községi elöljáróság által hitelesített másolatával együtt hozzám a bemutató szemlén egy-egy járás területére való befejezése után azouual s az utoljára maradt járásra nézve legkésőbb január 5-éig terjessze iel. E határidőn tui beérkező javaslatok figyelembe nem vétetnek. Felmentésre csak olyan egyént lehet javaslatba hozni, akinek elvonulása által valamely gazdaságban az üzem egészen, vagy tartósan szünetelni volna kénytelen, vagy az illető gazdasági üzem súlyos, esetleges pótolhatatlan károsodást szenvedne. A felmentési javaslatok megtételénél külön súlyt kell helyezni a kisebb gazdaságokra, ahol a gazda, vagy a még otthon lévő családtag elvonásának kérdése különösen beható megfontolást igényel." — Bakkancs szállítás a hadsereg részére. A hadvezetőség a veszprémi cipész és csizmadia ipartársulatnak 3000 bakancs szállítására adott megbízatást, de a városnak az ipartársulatért jótállást kell vállalnia. A veszprémi városi tanács a társulatért a szavatosságot csak ugy vállalja el, ha afc ipartársulat tagjai egymásért fognak szavatolni. Egyébként a kereskedelmi miniszter az alispán utján a megyei összes ipartestületek elnökségeihez felhívást intézett, hogy ezek szólítsák fel a csizmadia és cipésziparosokat a hadsereg részére való szállításra. Akik hajlandók a katonaság részére dolgozni, | ebbeli szándékukat az ipartestület, illetve az alispán utján jelentsék be a kereskedelmi miniszternek. Az árakat a minisztérium utólag fogja ugyan megállapítani, de mindenesetre méltányosan, a fennálló áraknak megtelelöleg. Hajlandónak nyilatkozik a miniszter a szükséges börmeunyiséget a kisiparosoknak a jelenlegi napi árak feléért rendelkezésre bocsátani, sőt ha a kisiparos valamely ipartestület kebelébe tartozik s az ipartestület szavatosságot vállal érte, a nyersanyagot a miniszter még hitelben is rendelkezésre bocsátja. — Az uj keményseprő kerület. A magyarországi kéményseprő segédek országos szakegyesülete még a mult évben egy beadványt intézett a tanácshoz, amelyben egy III. kéményseprő kerület felállítását javasolta, melyet a város házi kezelésbe venne. A tanács a beadvány folytáu összeiratta az uj kéményeket s megállapítást nyert, hogy az újonnan keletkezett Erzsébet város kéményeinek tisztogatási költsége 1335 K C>0 f-t. Messzer Károly né kerületébe tartozó uj házak seprési dija 608 K 40 f, Pethő Józstf kerületéhe tartozó házak seprési dija 171 K (i0 t-t, tehát összesen 2175 K-t tesz ki. Miuthogy pedig ezen összeg egy uj III. kéményseprő kerületben alkalmazható kéményseprő megélhetését a nagy üzleti költségek miatt még nem uiztositja, a tanács egy III. kéményseprési jog megszerzését jelenleg nem tartja indokoltnak. — A pápai hadikórháznak adakoztak i Béb közsóg közönsége Nagy Gáspárué tanitóné gyűjtése utjáu 49 párnát, 49 huzattal, Csót köziég közönsége 17 párnát, Nyárád község Bocsor [stvánué gyűjtése utján 10 párnát, 20 huzattal, Ír. Csoknyai Jánosné 2 párnát 4 huzattal és 2 :>. papucsot. Huzatokra adakozta Sült Józsefné gyűjtése utján: Sült .Józsefné, Saáry Lajosné, •íchulz Seitershofeu, Nagy Gabriella, Kovács szásadosué, Puchiuger Józsefné, Karlovitz Adolfué, járó Chark 5—5 K, Baranyay Zsigmondné 4 K, Ir. Csoknyai Jánnsné 2 K, Hajnócky Béláné 2 K. 10 ing, 2 lábravaló, 2 huzat papucsra, Kovács Kálmánné, ltóth Gyulánó 2—2 K. Huzatnak való vásznat adtak: Breuer Lázár 11 m., Krausz és Koréin 6 m., Weltner Msnó 8 in., Steiner Jenő 5 m.. Saudek Miksa 5 m., Balog 0. 2 m. A szives adományokért köszönetet inonlunk a sebesültek nevében. — Bevonuló orvosok. Dr. Glück Sánddr és dr. Fehér Maicell helybeli orvosok, mint uéplelkelo segédorvosok a inai napon bevonultak csapatszolgálatra. — 3000 korona a legjobb harctéri felvételért. „Az Érdekes Újság" és „A Kis Érdekes" szerkesztősége pályázatot hirdet a legszebb, legérdekesebb és legszenzációsabb harctéri felvételekre, és pedig I. 1 drb. 1000 koronás első dijat 1000 korona, II. 3 drb. 300 koronás második dijat 900 korona, III. 11 darab 100 koronás harmadik dijat 1100 korona, összesen 3000 korona. A dijakra csakis olyau fényképfelvételek pályázhatnak, melyek a monarchia mostani uagy háborújára vonatkoznak, komoly harctéri vagy egyéb, a háborúval kapcsolatos szép jeleneteket ábrázolnak és még seholsem jelentek meg. A pályázat határideje 1915. február 15. Áz Érdekes Újság és A Kis Érdekes a beérkező pályamüveket, amennyiben azoknak közlését az aktualitás megköveteli, a pályázat lejárta előtt is leközölheti, mint Az Érdekes Újság és A Kis Érdekes pályázatán résztvevő pályamüveket, de azért az ig)- leközölt felvételek is résztvesznek a pályázatban s a szokásos tiszteletdíjon felül — amennyiben a jury ezek közül valamelyiknek ítélné oda az egyik dijat — a pályadíjat is megkapjak. A pályadijat nyert felvételek közlési és rendelkezési joga Az Érdekes Újságé és A Kis Érdekesé marad. A döntés eredményét Az Érdekes Újság és A Kis Érdekes szerkesztősége 1915. március 1-én hirdeti ki. A pályázatra szánt képek Az Érdekes Ejság és A Kis Érdekes szerkesztőségéhez (V., Vilmo« császárut 78 sz.) küldendők be. M. kir. anyakönyvi hivatal. Szültek : Horváth Ferenc és neje Tamás Máris ha : János r. k — Czeglédi Sándor ós neje Kóna Margit 11a: Károly ref. — Kati János és neje Kardos Mária Ha: Zoltán ág. b. ev. — Gyomoréi István és neje Nagy Mária lia | Sándor ág. h. ev. MttfhnUak: Németh János r. k. ".» éves. tüdőtágulás. — Mark» Ferenc r. k. 71 éves, szívbaj. — Terük Miklós r. k. 4 hónapos, tü.lőlob. — ..zv. Uozs Józscfnó szili. Varga Erzsébet r. k. in', éves, tüdőtágulat. — Király Uizella r. k* 14 éves, szívbaj. — Korein I.. József izr. éves, végelgyengülés. — ózv. Vida Mihályné szül. Piller Katalina r. k. Hl éves, végelgyengülés. — Uciling Jánosné szüL Kis Kala hu r. k. f>6 eves, tüdőtágulat. llázntttigot nem klitölUk.