Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-01-25

Irodalmunk és az újság, Egy neves m fik ri tikosunk moudtl nemrég a magyar irodalomról, hogy as osak , újság-irodalom,* vagy jobbat mondva: „újságpapír-irodalom." Es saj nos, igaza volt, mert. mai napság min den irodalmi tern ék a rövid életű, l hatás nélküli újságpapíron lát előszói napvilágot. Leginkább tapasztalható ez a nagy ünnepek, pl. karácsony alkalmával. Abban i versenyben, melyet a különböző heti és napilapok ádáz tusa módra folytatnak egymással olvasó közönségük szaporítása érdekében, mindegyik a lobbin túltenni igyekszik. Minthogy szenzációs feltűnést keltő liir- nincsen annyi sok: az élelmes újságkiadók az irodalom ernberoihez fordulnak novellákért, versekért és az olvasókat ajándékképpen bőven látják el az ünnepekre szórakoztató, sokszor vegyes olvasmánynyal. A lapszámok ilyenkor horribilis aranynak: a napilapok 1 ."»11-200 oldalas terjedelemben jelennek meg. 8 a közönség, a hirlapéhes közönség szívesen kap a vastag újságszámok után, jóllehet rendesen beiecsürnörlik a sok versbe és különféle elbeszélésbe s jóllehet az ilyen hatalmas lapszamok után már alig várja az ünnep utáni első számot, mely vékony ugyan, de nem regény-, vagy novellatár, nem versfüzér, sem hirdetéshalmaz, hanem igazi újság: elejétől végig friss újságokkal, szenzációs hírekkel. A magyar lapok karácsonyi mellékletei impozánsak, dus válogatott tartalmúak voltak most is, de — sajnos — a magyar irodalomnak nincs haszna belőlük. Az irodalmi termékek az ujságcsináláa mesterségében csak másod-, vagy harmadrangú szerepet játszanak. Sokszor csak amolyan „laptőtelők

u gyanánt szerepelnek - hir vagy hirdetés hiányában. J)e a közönség sem fogadja ugy. mint egy jeles költő, vagy egy kitűnő iró ötökre szóló alkotását, hanem csak ugy, mint valami napihirt: elolvassa, ha Ugyan elolvassa - és a lapot eldobja. - eldobván vele a tartalom, a hatás emlékét Igaza lewz-e, lia ezt mondja V Nein lesz igaza. Csikvt eltemetik holnap, de ű még egyszer visszajön Ott lesz ö azon az estéu és még egyetlen egyszer beszélni fog mindnyájunkhoz. Ez árnyék ott fog zuhogni a nézőtéren és a szintűink között. Egy hideg széluram beoson az ajtókon. Ott lesz ti. Mi legalább látni fogjuk ott — és még azoutlll is, egyebütt is. Míiveit, pályáját, sikereit, diadalait, küzdelmeit méltányolja, lefesti az irodalomtörténet, egyéuieégét kidomborítja, — de az ember Csiky t osak mi ismerjük eléggé néhányan é» sokszor kiássuk az ciiiliLr/.|!,, i, pattng<; kandallóiul! vidám baráti beMélgetéa kö/t sokszor elővesszük az „öreg" alakját. „Oreguek

u hittük egymás közt, de inkább érdemei, mint évei miatt. Rideg modorú volt, begombolt, szófukar, bizalmatlan, de melyen alul meleg, u lüktetett a szive t- akii megszeretett, az meg volt szeretve. • >lvan volt ó, mint azok a régi rézgarasok, amikbea arany volt elrejtve. Valaha gyakran voltunk együtt, a múlt év« tized e'a'i felébni, mikor az úgynevezett Ábrányi — Csiky - Bartók—Miksr.átli-féleirói klikk fújta együtt a követ. Azt hitték a literaturábao, hogy ez dacis. Egy szenzációs sikkasztás vagy gyilkosság jóval szerencsésebb, mert erről napokon át folyik a szó, mig egy-egy jó novellát, egy-egy kitűnő verset még aznap ellclejtenek. Az újságot mindig <-sak a ma számára irják.. azért szépirodalmunknak aprópénzzel, avagy sehogy sem fizetett napszámosa is kénytelen csak a ina számára alkotni. Nincs olyan hatása az Írásainak, mint hogyha kötetben jelennének meg a művei. De ki olvas mai napság kötet-irodalmat a néhány irodalom-baráton kiviil? Hiszen a magyar olvasóközönség irtózik a könyvtől: őt csak az újság érdekli. Ki venne mai napság egy versfüzetet, novella- vag\ regénykötetet két-három koronáért, amikor tiz fillérért oly hatalmas újságszámot kap. hogy alig bírja elvinni. Van sok és jeles írónk, költőnk, de alig ismerjük őket. mivel ők a ma számára irnak s nevök csak egy-egy napra ékeskedik egy-egy alkotásuk alatt! Sokról meg azt sem tudjuk, hogy egyáltalában léteznek, mivel minden lapnak más és más az olvasóközönsége. Ezért káros a magyarszépirodalomra nézve az ujságirodaloni. amelynek révén sok nagy alkotás tűnik el az ismeretlenség homályában. A hiba azonban nem az írókban keresendő, hanem az olvasóközönségben, az álltdános könyviszonyban. Vájjon mikor fog ez a szomorn helyzet megváltozni-' S vájjon lesz-e valaha a mai uj ságpapi rí rodalomból — irodalom ? A magyar színművészet fejlődése. Valamikor a nemzeti ujjaébredés kezdetén • -ziuinüvés/.et nagy hazafias ügy volt. a színészek télig nyeglén, de inkább öntudattal a nemzet napszámosainak nevezték magukat. Abban a korban volt az, amikor a nemzet jobbjai teltették önállóságunkat, féltettek a nemzeti karraktert, azt a kincset, amely • népek erőforrása, amely egyedül foglalja magában mindazokat a tulajdonságokat, amelyek alapul szolgálhatnak egy nép kultúrájának tovább fejlődésére. Az elnyomatás és védszüvetség a dicsőségre. Nem volt pedig semmi más, mint az őszinte elismerés Csiky iránt. Ragaszkodtunk az öreghez, sőt fogadtunk neki: az „öreg" pedig szeretett bennünket és gorombáskodott velünk. Ez volt tőle a >i • niiiniini.. Mi tudtuk csak. milyen nevetséges vád volt ellene, hogy elnyomja a tehetségeket. Bartók drámaírói sikerei egész lelkesedésre hangolták. De másoké is. Egy napon ragyogd arooal jött a kioszkba: — Van mar ember! — kiáliá. — Van már versenytársam ! — Miben? — Epen a társalgási darabokban. Es pedig erős dougáju. — H"gy hívják ? — Murai Károly. (Aznap olvasta el a „Virágfakadást"). Ar utolsó években ritkáu érintkeztünk. Nem jártam sem a Kmfaludv-társaságba, sem az Akadémiába, neki pebg ez volt otthona s a politikusok közé nem szeretett elegyedni: ^Ravasz emberek azok.

u Kgvetlen egyszer kerestem fel öt év alatt otthon, tudtára adni, hogy a Teleky vígjátékokról uem iroui meg a jelentést. Az okot akartam vele közölni, miért nem. idejében a színművészet szabadsága éppen ugy le volt nyűgözve, mint a toll embereinek szabad mozgása, mint a szónokok szava, mint a rajzolók ceruzája. Az elnyomatást követte a hatvanas évek végén és a hetveues évek elején a nemzet fellélegzése, minden téren a jelszó ez voltra haza 'mindenek előtt. Azért túlnyomó eleme volt a köl'tészetnek a hazafiság, ami természetesen néhol hellyel-közzel az izlés.aművészi felfogás,k»ncepció és a nyelvi esztétika rovására ment. Bizonyos, hogy ez a kor adta klasszikusainkat, Vörösmarty és Aranyt, Madáchot és Katona József télreértett Bánk bán-ját is akkor kezdték megismerni. Gyönyörű korszaka volt ez a művészetek lendületének a magyar kanakter kidoinborodásának, a nemzeti jellemvonások fejlesztésének, de ez csak addig tarthatott, amíg e fejlesztési folyamat egy olyan fokot el nem ért amikor a nemzeti jellem kidomboroilásu már magától értetődik Ha manapság egy városi társadalmi témát dolgoz lel valamelyik író, ha egyetlen sza\ával sem mondja meg hogy nemzeti akar lenni, ha egyszer sem mondja el valamelyik alakjával, hogy a haza mindenek előtt, azért még nagyon ki lehet érezni e darabból annak sajátos nemzeti karrakterét. A levegője, az alakjai, a párbeszéd teszik nemzetivé, nem pedig a szólamaok és a putlogo közhelyek. A színház, amióta közjogilag toljesen függetlenek vagyunk, elvesztette azt a karrakterét, hogy tisztára és kimondottan a nemzeti ügyet szolgálja. Ma mar a művészetet kell szolgálnia és nem utolsó sorban a színház vállalkozók üzleti érdekeit, is. Ks ez könnyen összeegyeztethető. Az igazán kvalitásos darab, ha azt igazán jó színészek adják, kétségtelenül elsőrangú üzlet. Természetesen vannak íölületes silány és a karzati közönség számára írott darabok is amelyek a kassza szempontjából kitünőeknek bizonyultak, de semmi közük a művészethez, ez uem jelenti sem a publikum, sem a színház Ízlésének süly édesét. Az emberek nem minden nap eseuek pecsenyét, olykor nMgelégesznek egyszerűbb táplálékkal is, nemcsak megelégszenek, hanem jó étvágygyal is fogyasztják el. Sőt a fáradt, munkában elcsigázott ember inkább óhajt olyan darabot látni, amelyben nem kell elmélyednie, amely könnyű, játszi humorával elszórakoztatja. Az irodalmi darabok azok számára valók inkább, i.kiknek idejük is módjuk is vau az elmélyedésre és arra, hogy a költőnek minden intencióját átérezzék ós élvezhessek a miialkotás szépségeit. A sziumüiróiiikat a színház maga és a publikum nevelte. Hogy egy érdemes közönség volt az, amely ez íróknak módot adott arra, hogy egy országnak nemesebb értelenibeu vett szórakoztatója legyen arra nézve legjobb igazolás a tény hogy színházi termékeink uem maradnak itt az országban, hanem kiviszik a külföldre nemcsak a legjavát, hanem az egyszerűt is Molnár Ferenc. J>e ő már tudta, mert araint meglátta, hogy a szobájába lépek, az erős férfi megrázkódott, hátra ugrott és ijedtei) sikoltott fel: — Ne gyere hozzám Közelebb! — Hát tudod már? — Tudom. Megírom helyetted. Ne gyere hezzám közelebb. Ez volt hozzám a legutolsó szava. Area szomorú volt és szemeiben egy könny csillámlott. A szomszéd szobából vidám gyermek-kacaj csengett ki. A kis Csiky Údönke lovagolt ott kautnros faparipáján. Visszafordultam szótlanul, lehorgasztott fejjel. Jgaza volt neki: difteritiszbeu haldoklott a kis fiam, azért nem írhattam meg a jelentést. A rettenetes betegség ott lehetett a kezemen, a ruhámon. Azóta sem találkoztam Csiky Gergellyel, akit nálamnál senki sem szeretett jobban. S most utólagosan kezd fájni, hogy épen uunak kellett lenni az utolsó s/.aváuak. — Ne gyere hozzám közelebb! l'iileiube zug. Egész szivemet áthatja ... és Mg sem fogadhatom a „tavát — mert ezeutul már napról-uapra közelebb lépegetek hozzá.