Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-07-26

állandó nedvesség miatt és a sokszori nagy vízállás következtében használhatatlanok legyenek. Ez igy volt! Ekkor még Tisztviselő-telep nem létezett. A holtbakonyér azonban még védőgát hatjával és dögletes bűzével állott. S ime, noha a nyár kánikulája égetett mindent, az emiitett kerttulajdonosok mégis kérik a régi árok újra kiásását. Hát még nyáron sem védte meg őket a védőgát? Dehogy védte, dehogy védte! Ha a nyáron nem védte meg őket, bizonyára a tavaszi vizáradásokkor még kevésbé menekülhettek kertjeik e védőgát háta mögé. Ha megvédte volna őket, akkor csaknem ugyanazon urak a f. évi tebruári nagy vizáradat után nem sürgették Volna a polgármesternél a már előbb kért régi árok megcsinálását. Tehát se nyáron, se tavasszal nem védett meg senkit az az érhát a viztöl. Kár védőgátnak csúfolni. Lehet, hogy valamikor, régen, ilyen szerepre készítették, ámde azóta a partjának is, a Tapolca partjának is egy része eltűnt. Hogy kik tüntették el, érdemes lenne kikutatni. Ki is kutatódik majd. Ha az egyik szerep nem illik rá. talán jobbau megfelel neki a másik. E szerint a holtbakenyér a megduzzadt és a zsilipnél kiömlő bakonyéri vizet fogadta magába s nem engedte tovább a Jókai-utcai házak kertjeire és íoldjére. Sőt a Csuzi-rétekröl jövő és az utou átömlö vizet sem engedte tovább. &Z még kevésbé érthető mint az előbbi felíogás. Hiszen, ha ez való lett volna akkor az illető kerttulajdonosok a legnagyobb hibásak, mert elnézték azon holt ér begyepesedését és teljes eliszaposodását. De valószinü, hogy nem hanyagságból engedték a holt eret sással és iszappal teletömetni, hanem inkább azért, mert annak ugy sem látták hasznát. Egyébként a teljesen tisztán álló holtbakonyórbe sem fért el 4-5 száz kbméter viznél több, a beiszaposodottba és a begyepesedettbe még fele som. Ez a viz oly csekély mennyiség a kerteken végig hömpölygő árhoz képest, hogy említést sem érdemel. Nem túlozunk, ha a nevezett kerteken végig haladó víztömeget sok ezer kbméterre tesszük. Ne védjük és ne kívánjuk mi vissza, kivált régi formájában a holtbakonyeret. Különösen a két fenti okból ne! Elfogadhatatlan okok. A holt éijjiek, ha volt szerepe, a mi véleményünk szerint csak az lehetett, hogy a Tapolcából a vizet a folyó medre tisztogatásakor vagy a Csuzymalomnál. vagy a város-malomnál levezette a Bakonyerébe. A holt bakonyér partjainak iránya s a holt bakonyér mostani nyugati partja végső partjából a Széles v.zig húzódó valamikor mélyárok itanya ezt látszik igazolni! — Később mikor a tagosztályozás megtörtént és több évnek ntánna az Uszoda-ut kihasittatott (eddig gyalog* járó volt,] a Csúzi-malomtól jövő széles árok -utja megakadt az uj útvonalnál s vize ettől fogva nem a holt bakouyérbe futott, hanem az előtte elterülő réteken lejebb. A megmaradt Bakonyér pedig, mivel oz a hatalmas árok nem táplálta gondozatlan maradt, még az évenkénti Tapolca medre tisztítása sem segített rajta. Ez ugy is egy évben egyszer történt, ami nem sok vizet jelent. Továbbá mivel a még akkor jól tartott Bakonyeréböl a kifogástalan zsilipen nagy vízálláskor viz nem zughatott bele a holt érbe, az az ér csak a kcrülötte levő csapadékot fogta fél s ölelte hosszúkás keblére. Ez sem volt sok viz s éppen ezért mórt törődtek volna a kerttulajdonosok ez ér tisztogatásával. Sőt mivel az akkor kitűnően kezelt holt bakonyéri zsilipen nagy vízálláskor viz nem törhetett ki a mélyebb fekvésű kertekre, a Jókai-utcai kerttulajdonosok valahonnan hozott földdel eltorlasztották az előttük végig vonuló, régi széles és mély árkot. Ámde időközben a holbakouyéri zsilip elromlott és a bakonyér ligetkerti partjai valamint a Tapolca partjai is elromlottak C» áteresztették a megáradt ér, illetve folyó víztömegét a Ligetuti területre s ettől fogva mind több és több viz érte az itteni kerteket. Oly természetesnek érezték ezt a telektulajdonosok, hogy nem is gondoltak a szegény holtbakonyér bűnbakká tételére s hagyták még most is tovább iszaposodni és sással tovább telíteni. Pedig, ha ezt vélték egyedüli védő-árkuknak ós védőgátuknak, miért hagyták 4 évtizeden át gondozatlanul? Csak is ugy magyarázható meg, hogy mivel a Csuzy-malomtól jövő árok nem táplálta a holtbakonyeret, az ér nyugati végétől az északra vonuló árkot a kerttulajdonosok betömték, a holt ér iszapgödörré vált annál is iukább, mert közben a nem tisztogatott Bakonyér medre is beiszapolódott ugy, hogy a holt érből egy-egy csepp vizet nem vehetett át. Jól tette a város, hogy e büzfészket betemette. Ez sohasem mentett meg és nem is mentene meg semmit a nagy viztöl. Tessék jókarba hozni a bakonyéri és a Tapolca menti partokat, tisztítani és mélyítem a B.'konyerét és fő-1 leg a holtbakonyér nyugati végpontjától a tó-1 kerti magtárig kiásni újra a régi széles és mélyárkot : akkor segítve lesz a bajon. Ez az egyedüli orvosság. Figyelő. Vihar, eső. Abba a kétségbeesett helyzetbe, amelyben a magyar haza és a nép van, mint a derült égből lecsapó villám ugy hasított le a kormány jelentése az idei termésről. A jelentésből kitűnik, hogy az idei esztendőben még rosszabb lesz előreláthatólag a termés, mint tavaly volt. Ezzel azután beteljesedett a keserű pohár. A szerajevoi bombamerénylet és a vizsgálatot követő feszültség alapjában megrengették az országot, de azt a megrendülést még ki tudtuk volna birni, ha nem következett volna utána a kormány ijesztő tartalmú terniésjelentése. És mikor a termésjelentés adatainak rémületéből magunkhoz tértünk, egy másik hir járja be az országot. Vihar, eső és árviz. Ezt a három pusztító elemet jelenti be nekünk az újsághírek egész tömege és ezzel a hírrel szemben már igazán csak a szomorú és csöndes rezignációnak van helye. Szomorúan és hallgatagon nézhetünk magunk elé és ha ennek a nemzetnek a jellemző képét kellene megfesteni, csak egy búsuló öreg parasztot festhetnénk. A sok bajban pedig, amely bennünket ér, épen az talán a legnagyobb baj, hogy a bajok sorozatát, a csapásokat mind néma rezignációval viseljük el. Soha nem teszünk semmit, soha nem gondolunk semmire, ami ebből a helyzetből kimenthetne bennünket. Pedig rezignációval, buslakodással csak azt érjük el, hogy a csapások egymásután zuhognak ránk és minden csapás mélyebbre ássa azt a sirt, amelyben egy nemzet fog elsiilyedni. Pedig van egy mód, amellyel segíthetnénk magunkon. Ez a mód pedig az, hogy indusztrializálni kell ezt az országot és a mezőgazdaságot belterjessé kell tenni. A mezőgazdaság mai állapota semmi esetre sem kielégítő. Csatornázásunk nem elég fejlett, az ország egyes vidékein minden az esőre van bizva, mig másutt viszont a vizek nincsenek kellőleg szabályozva és ha egy nagyobb eső esik, bizonyos, hogy árviz keletkezik, A vizszabályozás volna tehát a kormány és a hatóságok legkomolyabb feladata. Amig ez nincs meg, addig minden évben el kell készülve lennünk az árviz veszedelmekre, viszont el kell készülnünk arra is, hogy ahol árviz nincs, ott viszont a szárazság fogja tönkretenni a termést. De nemcsak a vizszabályozás terén, hanem a gazdálkodás terén is ugy el vagyunk maradva, ahogy egy olyan kimondottan agrár államnak, mint Magyarországnak nem szabadna elmaradva lennie. Ez volna a szükséges reform egyik ága. Belterjesebb gazdaság és az ország vízrendszerének szabályozása. De ez még nem volna elegendő. A szabályozás másik ága az volna, hogy nagyobb ügyelmet kellene fordítani az iparra ós a kereskedelemre. Ipar nélkül minden jövedelmünk, minden pénzünk, amelyet terményeinkkel szerzünk, kivándorol külföldre, ugy, hogy egy belterjesebb gazdálkodás tulajdonképen nem az országnak jelentene több jövedelmet, hanem a külföldnek. Gondoskodni kellene arról, hogy á pénzt, a jövedelmet, amit magunknak szerzünk, azzal, ha jobban gazdálkodunk, itt is tarthassuk az országban. Ezt a két programmpontot kell szem előtt tartanunk, ezeket kell megvalósítanunk és akkor nyugodtan nézhetjük, hogy esik-e az eső, árviz van-e, vagy szárazság, sőt nemcsak ezt nézhetjük nyugodtan, hanem bátran szembenézhetünk minden csapással és nemcsak kibírhatjuk, hanem ki is védhetjük azokat. APRÓSÁGOK. A nyaralni siető pestiek, kik alig várják már, hogy a stájer hegyek közé érjenek, vagy a krajnai tavak hűvös ölelése togja at testüket; lustán elfeküdve a kényelmes Pullmann kocsikban, tán épen a térképet tanulmányozzák, amikor a pápai állomásra berobog a vonat. Midőn látják, hogy Pápa a Bakony alján fekszik, sok reménnyel, de sokkal több csalódással hajolnak ki az ablakon, a tikkasztó melegben, friss üditö hegyi levegőt szívni. Es most jön a csalódás: a hegyi levegő helyett, a szomszédos disznóhizlaldákból eredő különböző, de egyáltalán nem jó szagú illatok derengnek az orrok alatt. Eu tudom, hogy az a disznóktól vau de a pestiek, kik a malacot, csak citrommal a szájában, asépen megfüstölve, valamelyik delicates Üzlet kirakatából ismerik, azok ezt nem tudják. A Bakony reputációja érdekében ki kell jelentenem, hogy a pápai vasútállomáson uralkodó és szagolható illatokhoz neki semmi köze. Hogy terjed nálunk a kultúra! már a teveli országúton is autók járnak. Es kérem ez nem olyan komoly országút, mint. a győri, vagy a veszprémi, hol a benzinek ördög masina minden veszély nélkül haladhat 110 km. sebességgel. Itt az autó is kénytelen olyan lassan haladni, mint a jó teveli svábok gondolkozása, akik meg mindig nem tanultak meg magyarul, akiknek nem kell a kultúra. Az országút, korleirását iraert hát az) elrettentő például itt adom: Szélessége 170—líK)om. hossza sajnos jóval nagyobb és igy az utas szen• védései is tovább tartanak. Feltöltve nem volt