Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-07-12
No de honnan tanuljon az a tanonc, amikor néhány iparos — tisztelet a kivételnek — még maga sem ért az iparához, mert öt sem tanították. Ha az idö elérkezik, a tanonc felszabadul a az ipartestületek révén megkapja a stilizált rajzukkal díszesen ékesített pecsétes rámába foglalható „Tanuló bizonyítványt" pedig akkor még mitsem tudnak az újszülött iparossegédek. Igy aztán a munkakönyves segédek egy része minden számítás és tanácskozás nélkül megszabadulva a tanonckodás nehézségeitől, örömükben a nagyvilágba indulnak, munkát keresni. A másik része belátván kevés és hiányos tudásukat, a felszabadító mesterüknél visszamaradnak továbbképzés céljából még egy ideig. Azok aztán, kik vándorútra kelnek munkaszerzés céljából, nem mondjuk, hogy helyet nem kapnak, sőt igen sok helyet, mert sok ideig sehol se tűrik őket tudatlanságuk miatt. Miért? Mert mindent, tndnak, csak a mesterséghez nem ér tenek, mert őket a tanonckodás ideje alatt ke vésse oktatták az ipar titkaiba. Mig az életfentartására pénzük és kitartásuk van, addig csuk utazgatnak, hol vau munkájuk,hol nincs keresetük. Végre aztán anyagilag teljesen tönkre menve belátják tanítómesterük és saját hibájukat, hogy ők mily kevéssé értenek a megélhetésüket biztosítandó iparukhoz. A .sok jüvós-menés mellett lerongyolódva, pénz nélkül, távol falujoktól más megyékben el hagyatottságukban a rossz ós erkölcstelen útra kénytelenek lépni s végre mint munkanélküli egyének a rendőrhatóságok gond jaira kerülnek, ahonnét az iparossegédek kényszer útlevéllel avagy néha toloucuton illetőség helyeikre küldetnek, illetve szállíttatnak, kezdhetik elölről tanulni iparukat. Ide vezet a falusi rossz és helytelen tanonc nevelés is. Számtalanszor hallottuk, hogy vannak iparosok, kik elszökött, notórius tanoncokat rendesen nagy mentegetés és euybitü körülmények felsorolása mellett egy év és néhány hónap alatt is gyakran akarnak betanítani és felszabadítani. Hát hol van itt az ipar iránt felettébb megki váltandó kölcsönös istápol ás, az előbbre haladott külföld elleni ipari versenyre való előkészítés. Minden tanonc kötelezendő lenne felszabadításakor a 3-4 évi tanoncidö letelte mellett az általa tanult iparból gyakorlati és elméleti szakvizsgát tanni. Ezen eredmények elbirálására pedig ipartestületi alkalmi bizottságok volnának szervezetniük, mint szakképzettséggel biró té nyezök. Az irni nem tudó ütik pedig tanoncukul felvehetők egyáltalán nem lennének, mert igy ki v.ilna zárva lehetősége annak, hogy műveletlen segédek, illetve iparosok neveltessenek. Az iskolai képzettség kimutatása sarkalatos alapiéi tétele lenne a tanonctelfngadásnnk. Ugyanis az iskolnképzettség hiánya miatt nem lehet, inegta gadni az ipartörvóny szerint a tanonc lajstrom szerű beiktatását, valamint a munkakönyv kiadását. Ez esetben mit tud a tanonc, mikor segéddé később mesterré lesz. Mi módon fejleszti üzlet tevékenységét? Hogyan lesz képes versenyezni a külföld előre haladott, nagyiparosával? A kevésbbé tamilt kisiparos nagyon kivan téve — a szabad ipar leple alatt — a kereskedelmi szellem térfoglalására. Nagy az ipar szabadság, ezért a képesítést igen szűk korlátok közé kell zárni s a tanoncképzést szigorú ellenőrzés alá kell vetni. A taiioncnevelés nemcsak ipari, hanem nagy nemzeti érdeket is képez, mert az ipar jövője a mai kor tanoncaitól volna remélhető, hogy a meglevő s mérhetetlen bajon is segítve legyen. Főleg a szülök más szemmel uézzék uz ipari pályákat, mely ne higyjék. hogy rossz, hanyag, taiiului nem szerető és tudó fiuk részére van nyitva, sőt a pálya nagy szorgalmat, tudást és rátermettséget igényel s csak a kvalitásosak boldogulnak az ipari pályán épp ugy mint pl. a szaktudással biró orvos, mérnök, épitész stb. az ö pályáján. Értesítő ismertetés. A Pápai Állami Polgári Leányiskola és a vele kapcsolatos Kézimunka-Tanfolyam XXXIX. jMtesitöje az 1913/14. tanévről Szerkesztette: Nagy Gabriella, igazgató. — Ily cimmel jelent meg a mi állami polgári leányiskolánk legutolsó £.rtesitöje. Röviden, de mégis teljes áttekintést nyújtó szabatossággal mondja el mindazt, ami e kedves tanintézetünknek most letűnt iskolai évében történt. Nem hagy ériutetlenül egyetlen mozzanatot sem, ami az intézet kül- és beléletét érdekli. Mindjárt az I. pontban az iskolaépület kibővítésének szükségességét teszi szóvá. S valóban csodálnunk kell, hogy ennek az intézetnek sem megfelelő szertárs, sem a kísérleti tárgyak tanítására előadó termük, vegytani fülkéjük, köny vtárhelyiségök, kézimunkatermök nincs, noha az igazgatóság mindig sürgeti és a felügyelő hatóság mindig támogatja a minisztériumban az ez irányú kérelmet. No, de talán a sok és folytonos sürgetésnek egyszer csak meg lesz az eredménye. Azoubau mi, az esetre, ha e szükséges termek miatt az építkezést a miniszter elhatározza, inkább a földszinti oldalszárnyak kiépítését ajánljuk, mint az iskolának második emelettel kibővítését. Ezt követeli a jövő fejlődés lehetősége is. Ez érdekes bevezetés után az igazgatói jelentés számol be a tanév megnyitásáról, a tanári értekezletekről 8 az iskola látogatásokról. A III.—IX. pontig az iskola egész évi munkásságára vonat kozó adatok sorakoznak egymás mellé. Megtudjuk belőlök, hogy kikre van bizva az intézet kormányzása, kik a tanítótestület tagjai és hol, mely osztályban mit tanítottak; elismerésre méltón működött az iskola a nevelés egész körzetén, kiváló gondot fordítván a vallásos, hazafias, gyakorlati és testnevelési követelményekre. Majd közli az V. pont a polgári leányiskolák számára 1908-ban kiadott tantervet rendes és rendkívüli tantárgyaival és általános óratervével. Természetesen az iskola mind a tananyag, mind az órarend tekintetében teljesen alkalmazkodik a rendelethez. A VIII. pontban jövő esztendőben használandó tankönyveket sorolja elö. a IX ben az iskolaév záróvizsgálatainak sorrendjét közli s ebből tudjuk meg, hogy a rendes tanulók jun. 21-én kapták ki bizonyítványukat, a magántanulók vizsgálatait pedig jun. hó 23 — 26 ig tartották. A következő pont abc rendbe szedi a polgári iskolai növendékek, retides és magántanulók névsorát osztályonként, A I. osztályban 71 rendes. 20 magánt: a II. osztályban öli r. '.) mt.: a III. osztályban: 32 r. 14 mt; a IV-ben -10 r. II' in. tanuló volt. Összesen tehát beiratkozott: 199 r. és 04 mt. akik közül óv végére maradt: 191 r. és 53 mt. Anyanyelvre nézve mind magyarok és előmenetel tekintetében a rendes növendékek közül kitűnő 20. jeles 58, jó 7li, elégséges 20, elégtelen 10. Vallásni nézve r. kath.59, ref. ÍJ, evang. 27, izr. IUI- A polgári iskolát illető közleményeket a magán-, pót- és javító vizsgálatokról szabályzat, a jövő tanévre vonatkozó tudnivalók és a különbözeti vizsgálatokra tartozó direktívák zárják be. A tisztán polgári iskolai és_ a rendes évvégi statistikai adatok közé állítja be az értesítő az iskolával kapcsolatos kézimunka tanfolyamról beszámoló közleseit. Ezen, a már fejlettebb leányoknak szerfelett hasznos intézetet a mult. évben 23-an látogatták s év végére 17-en maradtak. A tanfolyam rendszerint 2 évre terjed. T atiaityaga. elméleti es gyakorlati tárgyak. Amazt magyarirodalom, német, illetve francia nyelv képezik., emezt, rajzolás és kézimunka, közte fehérnemű varrás, díszmunkák és ipari diszmuukuk. A jövő tanévre már inost július 1-töl lehet beiratkozni niiudolyanoknnk. akik a polgári iskola 4 osztályát elvégezték, vagy azon, 20 évnél nem idősebb nők, akik erre való képességüket igazolják. Az egész évre fizetendő összes dij : 19 korona. A polgári leányiskola és a kézitaiifolyain rendtartási szabályai ugyanazok. Egy pontban is olvasható az értesítőben Egy pont, a XIX. p. alatt találjuk meg n két intézmény leltári kimutatását is. E szerint az idei beszerzések illetve ajándékozások utján 8 butordarabbal 104 K értékben, szemléltető képekkel a tört. földr. és művészet köréből ;>(i K ért ; kéziinnnkulapok, divatlapok 30 20 K 1 drb., 1 drb. tótndotnboritó gép. mély égető gép, mezőkövesdi minta 71 K értékben. A tauárikönyvtár gyarapítására több mint 800 K-át fordítottak, az ifjúsági 86 kötettel szaporodott 18S"70K értékkel. Aa iskola TIT. osztálya 28 drb. ház- és háztartási szemlélteti") eszközüket ajándékozott, 1 drb. aszfalt 4 székkel, testetlen fából. Gáncs Jolán, 1 drb. kis emelvényt, festetlen fából, Hesenbacb Emma és Adél ajándékoztak., — A mindenről hűen és pontosan beszámoló Értesítő béltartalma az intézet igazgatóját dicséri. i VEGYES HÍREK. — Városi közgyűlés. Pápa r. t. váró* képviselőtestülete f. hó Kl-án rendkívüli közgyűlést tart, a melynek 10 pontból álló nagyfontosságú tárgysorozata lesz. — Tanulmányút. Dr. Antal Géza városunk orsz gyűl. képviselőnk ki eddig is behatóan foglalkozott a városok ügyeivel, a nyarat, a magyarországi városok meglátogatására igyekezik felhasználni, hogy igy közvetlen tapasztalatokat szerezzen városaink helyzetéről, fejlődésük feltételeiről, s a város vezetőivel érintkezve a városi szervezet és általában a várospolitika lökérdéseiröl. Képviselőnk levélben jelezte a városok polgármestereinek dicséretes szándékát, megkérve őket, hogy a szükséges felvilágosításokat rendelkezésére bocsátani szíveskedjenek Meg vagyunk győződve, hogy a városi ügyek buzgó harcosa, kinek városunk már eddig is sokat köszönhet, a legmelegebb fogadtatásra talál, s a kért adatokat mindenütt a legnagyobb készséggel szolgáltatják rendelkezésére, ugy hogy a nyári két hónap reá nézve tapasztalatokban gazdag és reméljük városainkra nézve is gyümölcsöző lesz. — Meglesznek a dunántúli nagygyakorlatok. A trónörökös halálával kapcsolatosan az a bir terjedt el mindenfelé, hogy az őszi nagy hadgyakorlatok, amelynek a színhelyéül a Dunántúl volt kiszemelve, elmaradnak, miután a a trónörökös vezette volna a gyakorlatokat Mint értesülünk azonban, a gyakorlatokat mindezek dacára megtartják, csupán a tronüiükösr« és Vilmos császárra vonatkozó intézkedések vesztik hatályukat. A gyakorlatok vezetője még eddig nincs kiszemelve, de valószínűleg a királyi család valamelyik magasabb tisztirangot viselő tagja lesz. — A szinbázzal kapcsolatban epitendö kultUrbáz eszméjét tudvalevőleg a Jókai-kör vetette fel s a kör megkeresésére a város felterjesztést intézett a vallás és közoktatásügyi miniszterhez, hogy a színházépítés céljaira már biztosított 60000 K-áu felül ujabb 100000 K-t utaljon a városnak, hogy a kultúrház a színházzal együtt, felépülhessen. A mult héten (ryuratz Ferenc, püspök, köri elnök vezetésevei a Jókaikör részéről küldöttség is járt ez ügyben a miniezterné], aki biztositiitta a küldöttséget, hogy az ügyet • legnagyobb jóakarattal karolja fel. — A varos utcarendezesi térképe i a fixpontokat magában foglaló türzsküuyv elkészült. • két testes kötetet tesz ki. Temészetesen a térkép és a törzskönyv a képviselőtestület által az idén elfogadott utcavonalak szerint készült. Egyébként a közgyűlés idevágó határozatai, illetve az általa elfogadott utcavonalak ellen 4 felebbezés is adatott be, az egyik Höhm Simontól és társaitól, akik azt, nehezményezik, hogy a közgyűlés elejtette az Irhás-utcának a Koromtutcára korábban kontemplált megnyitásátnik eszméjét, a másik három, özv. Guth Jakabné es Győri Gyula és társainak 2 rendbeli felebbezése a Korein-há'. vonalának ismert, megállapítása, elien s azon határozat ellen irányulnak, hogy az I tij utcarendezesi térkép felebbezésre való tekintet liléikül mondatott ki éietboléptetettnek. — Az országgyűlési képviselöválasz| tók névjegyzékének összeállítási munkáját, a kéjt j szavazó kör üsszeiró küldöttsége e hó 10-óu I kezdette meg. Az egyik üsszeiró küldüt taéffnek ídr. Hirsch Vilmos az elnöke, tagjai Hajnoczky Béla, Győri t'yula és Harauyay Ferenc, — a másik összeíró küldöttség Ir. Kluge Endre elnöklete alatt müküdik s tagjai dr. Hotiuer Sándor, dr. Kapossy Lucián és dr. Kardos Karoly. Az üsszeiró küldüttségek elütt naponként d. u. 2 órától 4-ig lehet, jelentkezni. Ez utón is figyelmeztetjük mindazon munkaadókat, akiknél 10 alkalmazott dolgozik, hogy alkalmazottaiktól névjegyzéket kötelesek készíteni I azt az összeíró küldöttséghez jut.tatui köt-lesek minden szükséges adat, beszolgáltatásával, mert különben 10-100 K birsággal fognak sújtatni. Egyébként.