Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-05-17
— Pápai lóversenyek. A veszprémmegyei lovaregye'sület a pápai 7. honvédhuszárezred tisztikarával az idén május 12. és 13-án rendezte városunkban lóversenyét. Az idö nem igen kedvezett a versenyeknek és —- bár a». első nap teljes erővel tűzött a napsugár — ennek tulajdonitható, hogy olyan kevesen gyönyörködtek az urlovasok és a huszárok gyönyörű lovas produkcióiban. Az első napon 5 verseny volt. Az első versenyben 7 nevezett közül | versenyző vett részt, közülük első dijat Cseukey hadnagy nyerte Kaland nevű lovával: második Bottka, harmadik Nényei lett. Második versen} ben Lubiensky gróf ezredes tisztelet, diját Rudványi hadnagy nyerte Dékán lovával, a tisztikar diját Rónai Horvát főhadnagy nyerte. A harmadik verseny az Urlovas Szövetség dijáért folyt, 12 nevezett közül S-an startoltak, az 1000 k-ás dijat Sibrik százados nyerte Doráde-jával, második lett Hümmelsberg, harmadik Bottka hadnagy. A Magyar lovaregylet diját ugyancsak Sibrik százados nyerte. II. helyre került Reiter, Warde hadnagy pedig az első gátugrásnál leesett és igy a versenyből kimaradt. A huszárok vadas/versenyén kivül még e napon folyt verseny a ioldmivelésügyi miu ister dijáért, melyet azEsterház3'-istállóból való Wassersclieu-al Keresztes urlovas nyert meg. A második nap bizony alig volt nézőközönség az eső miatt, a verseny eredményei a következők voltak. Az első futtatásban Nényei százados I., Szemere II. és Sibrik III-ik lett. Másodiknál Bottka hadnagy Ruuás lovával első. második br. Wrarda, harmadik Hammelsberg. Érdekes megemlíteni, hogy e versenynél Prímásra a totalisateur 10-szeres pénzt fizetett. A nagy akadály versenyben Reiter lett a győztes 0 startoló közül. Az altiszti akadályverseny előtti futtatásban Sibrik százados lett a győztes, elnyervén a Pápa és vidéke hölgyei tiszteletdiját. Második helyre került Horváth főhadnagy, harmadikra Nényei százados. — A tejhamiBitó bűnhődése. Balassa Lajos adászteveli lakost a pápai rendörkapitáuy azért, hogy a pápai piacon vízzel hamisított tejet árusított, jogerős Ítélettel 2 napi elzárásra, 200 K pénzbüntetésre és az ítéletnek hírlapi közlésére ítélte el. Miután az illető a pénzbüntetést vagyontalansága miatt leróni nem tudta, helyette 10 napot leül. Az ülés e hó 9-én megkezdődött. A rendőrkapitány erélyes és szigora eljárását bizonyára mindenki helyesli. — Elveszett munkakönyv. A v. tanács Vörös Jánosnénak 110/1900 sz. a. általa kiállított, s állítólag elveszett munkakönyvét megsemiiiisitettnek jelentette ki s helyébe másodlatot adott a munkásnőnek. — Életmeghos8zabbitó intézet. Ezzel a hangzatos cimmel alakult nemrégiben Amerikában egy uj vállalat., amelynek tökéjét jórészt az ottani nagy biztosító-intézetek jegyezték. A társaság célja már nevében kifejeződik és állítólag a legnevesebb orvosok egész táborkara áll rendelkezésre, hogy a tagoknak időnként egészségügyi tanácsokat adjon, őket megvizsgálja és hogy az orvosi tudomány vívmányait és legújabb módszereit adandó esetekben alkalmazza, anélkül, hogy ezekért, a tagoknak külön kellene fizetniük. Ha tekintetbe vesszük, hogy mostanság mennyibe kerül, ha csak tanári kezelésre van is szükség, megérthetjük, miért karolták lel oly lelkesedéssel a „Life Extension Institut" ügyét, amely tagjaitól mindössze csekély járulékokat szed. Betegségek alkalmával az intézet a páciensek kezelését ellenőrzi 8 ha kívánják, saját gyógytermeibe helyezi el őket. A vállalat nyereségre uein törekszik, amennyiben alapszabályai szerint az ö «o-on télüli haszon az mtézot szolgáltatásainak emelésére, javításra fordítandó. Az amerikai biztosító-társaságok élelmességére vall az intézet életre hívása, mert hiszen első sorban nekik fűződik nagy auyagi érdekük biztosított feleik egészségi viszonyaihoz és életbenniaradásukhoz. KIVONAT Papa városának eabonnAi-jegyzöküny véből. W14 május 5-én. Jó Közép I Alié a K. Se 70 K. 2620 K. 23-00 Hoz* .... 93 , 19-tiO , 17-80, „ 10-40 Arpu .... E ED .. 16-90 » 15-60! „ 14-20 Zab .... .. 16-60 B 15-401 „ 18*80 Kukorica . IS , 17„ 15-00: „ 18-90 linrgony<t . 9 - 6'— , 4 80!. 850 OMM .... .. 10-, 8 50;. 7-30 Zmifip .... • 760 0 20 „ 5— 1 4668/1914 íktsz. P apa r. t. város polgármesterétől. Fog-Kré m _ 9 Szájvíz , Köszönet. Mindazoknak, kik a mi áldott emlékű halottunkat utolsó utján kisérve iránta érzett becsülésüknek és tisztelésüknek kegyeletes jelét adták, kik részvétükkel euyhiteni óhajtották nagy fájdalmunkat, mindazoknak és különösen az izraelita nőegyletnek, hálás köszönetet mond aa összes gyászba borítottak nevében Nagybecskerek, 1914 május 14-én. Lukács Lipót — Iparigazolvauyok Takács (iábor a hentes, iijabb Fejes Pál a kovácsiparra és Politzer Mór a vegyeskereskedósre nyert iparigazolványt. Komáromi Mór a bordélyüzletót, özvegy Kóth Árminná pedig a börkereskedését beszüntette. — A lövésztanfolyam befejezése. A v. tanács felkérte a ref. főiskola igazgatóságát, hogy az idei lövésztanfolyam befejezésére nésve tegyen javaslatot. Hunkár Dénes, főispánnak, mint á vármegyei lövészegyesület elnökének óhajára a tanfolyam bezárása nyilvános lesz; bizonyos versenylövések tartatnak, melyeknek a végigólvezesére meghívják a nagyközönséget is. A főispáni jutalomdijak kitűzését is ajánlotta, sőt a vármegyei alapból 50 K-t rögtön ki rt utalt. A tanács szintén 30 K-t szavazott meg s joggal remél a közönség koréban megindítandó gyűjtésből is • célra fordítandó tekintélyes össseget. A tanfolyamsáráson a tanácsot Csoknyai Károly, v. főjegyző togja képviselni. M. kir. anyakönyvi hivatal. Sziiie.lt ele : Nometli György es. neje Vajda Lidin leánya: Ida ág. h. ev. — l'ájiai József és neje lváu Terézia leánya: Krzsébet r. k. — liódai Antal és neje Kiró Anna fia: Pál r. k. — Katula Gyula és neje Balog Ilona fia : Ferenc r. k. — Kustos Szidónia fia: Elek r. k. — Erdélyi Sándor éa neje. Marton I.ujza fia: Tibor ág. Ii. ev. — Józsa látván és neje Haszlingcr Mária fia: István r. k. — Nagy Sándor és neje Takács Murit fia : Zoltán r. k. — Zsirai József éa neje Tuba Mária leánya: Ilona r. k. — Orbán Mária fia: József r. k. — Molnár Lorenc és neje Baumann Anna leánya: Irén r. k. — Lux Lajos és neje Závori Terézia leánya: Izabella ref. Meghaltuk: Gyomoréi István ág. h. cv. • évca, vörheny. — Döbrösy József r. k. tt éves, agyvérzés. — Özv. Németh Istvánné r. k. 64 éves, ttidSIob. — Horaos Andrásné r. k. 70 évos, rák. — Hegyi Kerenc r. k. 13 hónapos, vörheny. _ ŐZT. Csépi Mihélyné r. k. t>3 éves, agyvérzés. — László Juliánná r. k. 2 évei, Törheny. — Üzv. Schmitbaucr Uyörgyné r. k. 83 éves, agyvérzés. — Dravnik Anna I éves, vörhony. Házattógot kötiittrk : Czinder István r. k. és Krancták Krzsébet r. k. — Koráéi Jánoi r. k. ét Major Kozália r. k. — Schwarcz Sándor izr. és Koroin Adél izr. — Molnár Lajos ág. h. ev. éa Beke Matild ág. h. cv. — Molnár Elek izr. és Berger lioza izr. Pályázati hirdetés. Papa városánál üresedésben levő végrehajtói állásra Veszprémvármegye alispánjának 25/1914 számú megbízásához képest pályázatot hirdetek. Ezen állásra estik azok pályázhatnak, akik legalább a középiskola, vagy ezzel egyarányu tanintézet IV. osztályát sikeresen elvégezték. Ezen állással évi 1400 korona kezdőfizetés és 500 korona lakáspénz jár. Felhívom mindazokat, kik ezen állásra pályázni óhajtanak, hogy kérvényüket hozzám folyó évi június hó l-sö napjának d. e. 11 órájáig adják be. Pápán, 1914. évi május hó 9-én. Mészáros, s. k. I>oIgáruicsU;r. Htf louy-Synip. Sarsaiirlllti VértHiMMnw. t)v« 0 .i kor. SJ0 ée CíasW*^ Horgony-Linimeiit a Wffay-rata-tafiMir pótleka. ftWaiaii—*t kWSntSláe hül *»ko*l. á— lall. k»»iv*njm*l »tb. ÜTt)*' »>T.i.«a, t.-. rlorgony-kenes-kenöcs Hltteibaai «tb. tfllf VR Kiadó lakások. A pápai Zimmermann János-utca 12. számú (volt Willich-féle) házban, mely ez idő szerint átalakítás és javítás alatt áll, a f. 1914. évi június hó elsejére olcsó egy és kétszobás lakások kiadók. Bővebb felvilágosítást nyújt: Or. Böhm Zoltán ügyvéd. KI. Schvecháti dupla márciusi és Kőbányai sörök a Zámolyi sörödében. Sok pénzt takaríthat meg az, akinek bármiféle könyvnyomdai munkákra szüksége van, legyen az a legegyszerűbb névjegy, vagy a legkomplikáltabb könyvnyomdai munka, ha GofdbergGyula nyoindatulajdonoshoz fordulnyomdai munkáival, mert könyvnyomdája a legmodernebb villany erő re berendezett uj gépekkel és modern betűkkel lett felszerelve, mi által a legkényesebb munkák gyorsan és olcsfln felszámítva kézsittetnek el.