Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-01-11

1913. január 11. Pápai Lapok — A kepeadei hangverseny. Február 7-én lesz a pápai áll. tauitóképzöiutézet. nagy hangversenye és tánc vigalma a (íritTben. A képez­<lei hangverseny iránt mindig óriási érdeklődés nyilvánul meg. mely idén sem csappant meg, sót fokozódott. A rendezőség, Kralt József és Len­gyel Gyula tanárokkal az étén már hetek óta élénk körültekintéssel készíti elő az estélyt, mely­nek haugverseny-míisorából immár közölhetjük, hogy a nagyzenekari számuk, különösen a Ci­gánybáró-egyveleg előadása szinte raudkivüli ha­tást log kelteni. A miisor végleges összeállítása most van fblynmatbau. — Szabadságon. Hevesi József, cs. és kir. hadnagy, ki legutóbb • komáromi vadász­zászlóaljhoz lett vezényelve tényleges szolgálat­tételre s kinek édes atyját, a Csillag Károly ma­lom volt bérlőjét csak nemrég temették, négy­heti szabadságot kapott, melyet Papin tölt. — A villanyos porszívó. Unit számunk­ban említést tettünk arról a porszivógépröl. me­lyet a villanytelep hozatott s a közönség igénybe vehet lakása tisztítására. Mint értesülünk, ugy a porszívót, mint a kefélögépet már sokan kér­ték és teljes megelégedéssel használták az el­múlt héten. — Köszönetnyilvánítás! A pápai tar. ingyen népkonyha és ingyen fürdő vezetősége hálás köszönetét lejezi ki az alább felsorolt höl­gyeknek és araknak nagylelktt adományaikért és továbbra is nagybecsű pártfogásukban ajánljuk szegényeinket. Fleischer Géza né. Hodánzky | Adoll'né, lílau Jakabné, Wallenstein Dánielné, Kovács Ai.tainé Járéiiázn. Lang Mónié, Fischer "Gyuláné. H'.'cb Jozsefné, Gestettner Jakabné, Eisler Mór, Sju-inberger Lipót, Pápai Lajos. — Mentőkocsi beszerzése. A város tud­valevőleg mentökocsit fog beszerezni, melyet a tűzoltótestület rendelkezésére fog bocsátani. A meutökoc-siuak a városmajoriján luime a helye, de hol? Az először tervbe vett kamra a v. gazda jelentése szerint nein alkalmas, de nem is nélkü­lözhető. Uj szint, kell építeni. A v. tanács azon­ban egyelőre nem épített uj szint sem, mert még a mentőkocsi nincs is megrendelve. Szerintünk azonban mégis ez a dolgok természetes rendje, tiogy először istálló, aztán tehén, vagyis a hely­ről mégis csak előbb kell gondoskodni, mert a majdan megrendelendő és megérkezendő mentő­kocsi még sem állhat az Isten szabad ege alatt. — Iparigazolványok .Valter Sándor az asztalos-, Szecsödi Ferenc a lakatos-. Nagy Mi­hály, továbbá Hermán István a csizmadiaipar, Martin Jáuos a baromfi és sertéskereskedés ön­•álló üzésére iparigazolványt, nyert. Csehi Alajosné a lakatos iparát, özv. Vágó Jozsefné pedig hen­tesüzletét beszüntette. — A fogyasztási adókezelösóg. A re­gálebizottság előtt egy kérvény fekszik, melyben Pápa város fogyasztási adéke/.e.öségéuek a tiszt­viselői, kiknek tudvalevőleg inkább a jutalék, mint a fixfizetés képezi jövedelmének nagyobb­részót, az iránt fbl vamodnak, hogy tekintettel az 1918 évnek • fogyasztási adó, vám és hely­pénz tekintetében alaposan megcsappant jövedel­méből rájuk eső jutaléknak a csökkenésére, mely­ről természetesen ők, kiknek hivatalbeli műkö­désük ugyanaz maradt, nem tehetnek, a város részéről némi remunerációban részesittessenek. A kezelöség hivatalnokai természetesen súlyos veszteséget szenvedtek, a mi családjuk, illetve háztartásuk financiális helyzetét is érzékenyen -érinti. Szerintünk méltányos kérelmük felett a •regálebizottság a jövő hét. folyamán fog dönteni. — Az eltűnt tanító. Szabó Sándor, takácsi ev. tanító, mint annak idején megírtuk, miután ugy a kezelésére bizott postahivatalban, mint pe­dig magánügyekben többrendbeli szabálytalansá­got követett el. eltűnt a faluból. Az iskolát, a püspök intézkedésére egyelőre a pápai segédlel­kész látja el. Szabó családja, mint hirlik. Buda­pesten tartózkodik, ö maga azonban minden való­színűség szerint már Amerikában keres uj jövőt. — Ujóvi üdvözlések megváltása cimén a következő adományok folytak be a városi sze­gény alapra: (Folytatás.; Kiss Simon, N. N., N. N„ N. N., N. N., N. N., K-chnitaer N., Tocsik Antal, Fischer L. Pál, Csoknyai Dénes, N. N., dr. Kóródiné, Löwi Kálmánué, Sarudiné. Gerst­mann Jakab, Kövesi Károly, N. N., özv. Takács Ferencuó, N. N., Kováosné, N. N., N. N., Bujtor, N. N„ Grünfeld Ignác, Berkovics Lázár. Bieder­mann Tóbiás, íloflmann Jenóné, Ni N., Deutsch Hermann. Rtizicsek Sámuel, Kálmán Sándor, HorT­mann Adolf, N. N., Oazterreielier Mórné, Schoss­berger Karolin, Kovács Zsuzsanna 40-40 fillér, N. N., Friebertué, Nómetli Ignác. Süsz Sámuel, Lázár Jakabné. N. N. 30-30 fillér. Weisz Simonne, N. N., P. J., Pákai Jánosne, Kiss István, Cs. D., F. B., Niushó János, Fremmel L, ltosinger Vil­mos, P. I., Nagy Sándor, Hakker Jenőnó, Valter Sándor, N. N.. N. N-, N. N., N. N., N. N., N. N , Steinberger, Lang Mór, Weltner Béla, Klein Adolf, Goldberger Simonné. N. N., Mátz János L'Ü-L'O fillér, N. N., özv. Marton Máikuszné 10-10 fillér. Összesen 401 K 24 t. mely adományokéit a segélyre szorultak nevében hálás köszönetét, nyilvánítja: Mészáros Karoly polgármester. — Megsemmisítés. A v. tanács Müller Lajos pincérnek elveszett munkakönyvét, melyet 1900. május 6-án 83. sz. a. állított ki, semmis­nek jelentette ki s a másodlat kiállítását elren­delte. — Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a folyó évben állítás alá kerülő, állitáskötelesek összeirási lajstroma, a városházán a közigazga­tási tauacHi* hivatalos helyiségében, mától szá­mítandó 8 napon azaz nyolc napon keresztül köz­szemlére kitétetik és azt a hivatalos órák tartama alatt, bárki betekintheti. A betekinteni kívánók, amennyiben kihagyást vagy helytelen felvételt vesznek észre, vagy óvást akarnak emelni az illetőségi sorozójáráson kivül való állittatás en­gedélyezése, vagy a szolgálati kötelezettség tel­jesítése tekintetébeü való kedvezmény iránt, be­nyújtott kérvény ellen, felhívatnak, hogy ebbeli feljelentésüket; a betekintés alkalmával a közigaz­gatási tanácsosnál, mint a katona ügyek előadó­jánál tegyék meg. Pápán, 1914. évi január hó 9-én. Mészáros Károly polgármester. — Értesítés. Mély tisztelettel hozom a uagyéi'demü közönség becses tudomására, hogy Pakrócz Kálmánnal közös cég alatt folytatott ^kegyelethez" címzett „Első temetkezési válla­latot 11 alulirt naptól kezdve saját személyembe vezetem, miután a közös cégből kiléptem. A nagyérdemű közönség szives támogatását kérve vagyok kiváló tisztelettel — Pápa. 1914. jan. 0. Csoknyay Dénes temetkezési vállalkozó. — Veszett eb. Neszcsák, pápai pékiparos kutyája Odor Lajos és Barát István nevű két kis fiút megmart. * >rvosi vizsgálat alapján a gyermekeket felszállították a fővárosi Pasteur­intézetbe, az amúgy is még fennálló ebzárlatot pedig megszigorították. — Keresnek egy tolvajt. A győri rendőr­kapitányság távirati megkeresésére a pápai rend­őrség erősen nyomoz egy 2~) év körüli csavargó után. kit azzal vádolnak, hogy Győrött egy több ezer koronát érő 12 személyre való komplett tattal készletet lopott el Pados Béla sérelmére és kárára, aztán megugrott. Horoony-Syrup. Sarsaparlilae •eajMi VlrtlitMSmr. f v«sJ«' kor. 3.60 ét 7.S0. Horgony-Liniment. S& a Horgony • Pam - Expeller pótléka. Ja FSidalommenUi bpdömttUf bUUieksél, rhwánál kö.iv.nynét Mb. ("vei? ,• kor. -.80. 1.40. 1.-. Horgony kenes-kenöcs rendkívül „I- e- - •!••»'• ntru ét nedvet kiUtosi'knol mii. Tegcty»: kor. 1,—. M. kir. anyakönyvi hivatal. SziiUttek : Kis Ferenc és ueje Glaser Ilona öa: József. — Halog Ferences nojo Neuhauer .luliánnu leánya: Juliánná. — Itürüczky Géz« és neje Pethő Gizella fia : Sándor. — Lampérth Mihály és neje Máté - Juliánná la: Gyiirgy. — l'reisingor Uyuia és neje Molnár Juliánná ti.i László. Mei/huituk: Mágoesi Kálmánué szül: Horváth Mária M éves, tüdorész. — özv. Kovács Jánosné szül. Lengyel Kataliu 70 éves, tüdőtágulat. — Mészáros Ferenc, lti hónapos, voselob. — Sutus Pál molnár segéd :?3 éves, tudögürjaő­kór. — Orbán Gyula utcaseprő őt> éves, gyomorrák. — Kremsir József kereskedő 12 óves, szivbaj. — Dőiuótör István takács M éves, agyvérzés. lláztiKstujnt kötöttek: Nagy József bábos ós Kovács Zsuzsanna. — Száuu> Lipót segédtiszt és W'eillrr Iitclka. — Woitilz Adolf cipőfelsőrész készítő és Weiler Etelka. — Pethő József gépész és Tóth Krzsébot. KIVONAT l'apa városának iriibnnnár-jegyzökönyvéből. MM január 9-én. Ihizn Hoz* Arpn Z.ih . KII korién Burgonya ó'zcwa • '/.miji/i . H s K. 20 I , 15.50 \ n 13-70! I .. 1410 . 1300 § , 4-30 - . 6-15 . 440 Közép | Alsó K. 18 80 K. 17-10 . 14-­1250 1380 3 00 5 ­3 70 12-00 11-50 11-00 10-70 2- 80 4-30 3- 30 K.pliató a legtöbb o «z,rt Arlmn vngy Ulbeeg.reEb.tb lenül If llcllir írsri inuliitiz tiiiill tjéej­inrlirMl, Priji I. Ellubilluirím 5. Lakatos műhely ZJ0F~ átvétel. Van szerencsém a nagyérdemű kö­zönség szíves tudomására hozni, hogy Pápán, Szent Ilona-utca 5. sz. házban levő volt Csehi Alajos­féle gép és épületlakatos műhelyt átvettem. Készittek minden tiemii gépjavittást, vas rácsozatokat. takaréktüzhelyeket stb. e szakmába vágó összes munkákat a legpontosabb kivitelben és jutányos áron. A n. ó. közönség' szives pártfogását kérve maradtam kiváló tisztelettel Szecsődy Ferenc oki. gépész és lakatos. Házhelyeknek eladó szőlőbirtok. A pápai nagy hantái öreghegy­ben levő, | két fontra dűlő, 100U • öl szülőföldein, kis részletekben föl­osztva, 300—800 • ölekben, közép­hosszában utcavonallal ellátva, eladó, és a vételár részletekben is törleszthető és azonnal birtokba vehetők. Barthalos István ügyvéd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom