Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-04-12
XLT. évfolyam Pápa, HM4. április 12. 15. sz;im LAPOK Pápa varos hatóságának és több papai s papa-vidóki egyesületnek megválasztott közlönye. M *" ß j p I p n i k in í n d a n ri Szerkesztőség és kiadolnvan Coldberír Uyi.ln )>it|'ii'Uereskooése. i Tclefs». HC szán -ik szám. A szerkeaztésé.-t íe'.elös lantnlajdonos: GOLDBERG GYULA. Kl'fizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: efjés/. évre 11 kor., félévre b" k., MWiMm 3, Nyilt-tér soronként 40 fillér. — BgyM szám an SO üli. Uj irányok felé. Ma lépett életbe az uj sajtótörvévy. A fel háborodás, mely megelőzte létrejöttét, gyanút s félelmet kelt a sajtó igaz barátaiban, vájjon nem bilincset jelentenek-e a szabad betű szabad hangjára az uj törvény szakaszok. Mi azt hisszük, hogy zárt tenni az igazság ajkára nem lehet. Ma ugy gondoljuk, hogy a nemes és; tisztességes hang nem retteghet semmiféle 1 béklyótól. Ami meggyőződésünk az, hogy a magánélet és egyéni becsület vára szent, amelybe sem belekandikálni, sem azt sárral bepiszkítania senkinek sincs joga, annál kevésbé annak az igazi nagy hatalomnak, melynek sajtó a neve. Legyen tehát a sajtó első sorban igaz! Azt keresse, azi kövesse, amit az igazság szab eléje. Nincs szebb, nincs magasztosabb ideális cél, mint tántoritlanul az igazság szolgálatában állni. Az igazság őserő, amc-; lyet kimeríteni sohasem lehet s amely kinek-1 kinek, ha érte küzd, ujabb s ujabb erőt; ad és gyönyörrel, a megelégedés gyönyö1 rüségével tölti el a szivet. Az igazságért a harc sohasem szünetel. lm, küzdésre hiv, sürgetve ösztönöz 1 az ezer évek óta láncra vert ember jogoki segély kiáltása. Sok lácnszemet lerázott róla már a sajtó kalapácsütése, de még sok maradt rajta megfeszitön, korlátozón. Rajta hát, tovább a toll fegyverével! Előre! Ugyancsak emberjogunk a lelkiismeret szabadság szent ügye. Törvényünk volna már egy néhány reá hJyesés emberséges, ámde végrehajtani késnek ott, ahol egybegyűl a hatalom és erő. És a társadalom! Oh ennek a felületes és cammogva járó hangos nagy tömegnek is első gondja ma: hol s mi vérből születtél? Mely Istent imádsz? S ha tetszik válaszod, nyújt baráti jobbot neked. El, el az eífajta, rég ledőlt világfelfogással ! Ostort neki, a sajtó villámló ostorát! Az állam, a haza óhajtott egysége érdekében is! Tudni, mindenki szeret; tanulni, ami 1 erőt s munkát kivan, már jóval kevesebben. Tanulás és tudás egy a nemzet létérdeke is. Hisz a bibliában is megtalálhatod az intő szót: „Jaj az én i epemnek, mert tudomány nélkül való. \ tudomány nélkül való nép elvész." Sok nagyképű alak és ái-fölkent tudós jár fcfJzßttünk, akiknek szavára hallgat még a mi kis világunk. Mint a régi céhek zordon céh mesterei bírálnak tudóst és vesznek föl kit-kit dohos-céheikbe. A tudás fáklyájának ők nem a lángját nézik, hanem a füstjét. Sokszor üldöznek jót, igazt és helyest, —j s tapsolva emelnek föl üres kontár művet. Gyakran ódon kutak iszapos vizét hozzák forgalomba; de többször eldugatni kívánják uj források éltető vizének előtörő útját. Szabiul tudás, szabad gondolkodás szabad szárnyakon repülve: ez az ideálunk! A szabadság nem szül nemtelent semmiben soha. Legfeljebb az elfojtottság által teremtett iszap és piszok megy irigyen titánná. Betemetnök-e a folyómedrét, vagy fölfognók-e a folyót futtában azért, mert partjaira piszkot, iszapot vet ki a hullám? Mily fenséges feladat a szabad tudásért, a korlátlanul megengedett kutatásért izzadni, írással csatákat vivni! És mi, az emberi szellem és a magyar nemzeti állam önzetlen katonái, most az ut felén, tétován csak kis időre is megállnánk? Még mindig zeng fülünkbe a költő dala: Fiaim, csak énekeljetek! Aki pelinát vesz a kezébe, hogy a köznek szolgáljon, ha igazat ir szép formában, még ha erősen is, elismerésre tarthat számot. A durva hang, sértő forma. Miért sértsek a külsővel ott, a hol a belsővel, a lényeggel használni akarok? Miért öltöztessem a szép női formát rut ruhába, amikor célom bámulatot kelteni a nő szépsége iránt? Téved az, aki azt hiszi hogy az igazság durva köntösben akár a jóbarát, akár az ellenfél küszöbén elébb nyer szives foTÁRCA, EMLÉKEZET. Távol vagyok tőled elszakítva, Mint rózsától az elszakadt levél. Kralékezel-e még barátodra, Akit egykor oly forrón szerettél? Kinlékezel-e még ream lelkem felé, Kit. hozzám egy édes mult emléke csatol? Avagy emléked könyvéből kitörlé már Igénytelen nevem a pár év is távol? Szabad vagy te, mint a kis csalogány. A tavasznak szelid énekese, Az én osztályrészem lön a magány, Jövőm felett a kocka elvetve. S e jövőnek fátyolát néha-néha Titkos kezekkel meglopva szétlebbentem. Rózsabokorra bár mindenütt találok, De rajtok csupán a tövist leli szemem. Boldog voltam, amidőn még együtt Gondtalanul néztünk a jövőbe, Vagyha néha mégis említettük, Csak gyönyör s örömre leltütik benne. L'gv végeztük akkor, hogy mi együtt élünk Kgvmás keblétől el nem szakítva soha. Oh, un gyöngéd, jo anyánk volt nekünk a |mult. Mig a jelen minő kegyetlen, mostoha. De nem, nem panaszlom én sorsomat, Mit a végzet szamomra kiszabott. Van egy érzet ami még megnyugtat, Mi vérző szivemre enyhet hozott. Hisz még érzem azon forró szeretetet, Amelyet irántad valaha éreztem S e szeretet mindig elég hatalmas lesz Boldoggá varázsolni rövid életem. Isten veled tehát vedangvalom Fogadd búcsúszavain a távolból. Végtelen az és édes hatalom, Mely bennünket most is eggyé csatol. S így legyünk bár messze szakítva egymástól Lelkem miadig ott fog körötted lebegni S ha utolszor hunyom szememet álomra A te kedves neved fog elszemleriteni! Takáts Tibor. -sÄ-z őrijLltIrta : Takats Tibor. Sinn, sötét az éjszaka. Hideg, vad vihar sikolt bele az éjbe. Lárma, zaj. kavarodott hangok : a természet vad, retteneten sikoltása. Az őserő, mintha a/, éjnzaka sötétjét akarna tépni — tombol, ordít. A fak SZÁRAZ gályáit összetöri es viszi beié az éjszakába. Amol t egy nehéz eseitái tépett kies bevetette a mely árokba. Mintha sóhajtozna, mintha sirna az az öreg cserfa. Az országul sáros kövén egy nomor, sötét akk fut. Ködet len fején a szél vadul csapkodja haját. Mintha kergetnék. De néha meg-meglxitlik a lába. Melléből egyszerre feltör egy mély biiskomor, de szenvedélyes haug Hallani a viharban — Isten! Ajkam átokra fakad, ha neved ejtem! Hol vagy? Szeretnélek megölni! Késem lelkedbe vésni! Te is megölted azt I nyomorult lelkem. Rám uszítottad az emberek szennyes, gyalázatos tálkáját, hogy kacagjanak mikor lelkem könnyeket sir. Es te? Velük kacagtál odafönn! Csak kacagj! Kereslek csöndes, napsugaras tájakon, kereslek vad orditasi viharban, hogy megöljelek. Es nem talállak. Jojj elö. Véredet szomjúhozom. A bosszu égető, olthatatlan tüze csap föl beteg lelkem forrongó sötét világálHÍl! Mély, rettenetes boszu, amely gyilkol, vért vágy. A te véredet vágyom hatalmas Isten. Hab! Megöllek! ES akkor elfonnyad, meghal a világ. ES az én kacajjom lesz az utolsó nóta a földön. Szép, gyönyörű gyászdal less a/.; méltó a hal a! In./' Tavaszi újdonságok nagy választékban megérkeztek és kaphatók: Ci ^ 1 _ Ä " angol uri divat üzletében % A nemzetközi Otrausz deno 8 Gyor , Baross . ut30 . S2 . * ~» — éremmel kitüntetve.
