Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-04-05
utcánál Blau a köziét a Laki utcára ki akarta nyitni, de a mérnök és dr. Lakos Béla ellenezte, mire a közgyűlés se fogadta el a tervet. A Rokoncy-utcát kinyitják a Somlói-utig. Ellenben a Kiuizsy-utca kinyitását 19 szavazattal 17 ellen elvetették. A Sonilói-ut 19 ni. lesz. A Bocsor István-utca 16 m. széles lesz. Itt dr. Sclieiber felhozta az anomialiát, hogy az építtető (akár egy legyen is') tartozik az utca költséget előre leőzetni a városnak. A Batthyáiiy-utca 19 méter széles lesz, a Sárkány-utca sarkát kiegyenesítik. A Tamás-utca a Jókai-utcáig lesz kinyitva. Dr. Hottuer, dr. Lakos, dr. Lövy hozzászólása utáu áttértek a Sárkány-utca kinyitására, mit szintén •elfogadtak. Úgyszintén a Csóka-utca sarkának a kivitelét és a temető felé levő két háznak a kisajátítását és lerombolását fogadták el. Zrinyiutcát is kinyitják a Csóka-utcáig. Ezt Fischer ós Ei.si.-r ellenezte, de Lakos és Becsey a janit a. A Gyinióti-utnál a Jókai-utca sarka, egy viskó le lesz rombolva. A veszprémi-ut eredeti szélességében megmarad. A Teleki-utca 13 m. széles lesz, a képezde mögötti Weselényi-utca pedig 12" in. Ezzel befejezték az egyes utcák dolgát. Dr. Hotfuer Sáudor bár a kötelességteljesitésért nem jár köszönet az építészeti bizottságnak és előadójának köszönetet javasol mondani. Polgármester ezt kiterjeszti az elnökre dr. Lövy .Lászlóra, dr. Lakos pedig a polgármesterre is. A főmérnök ezután az emeletes házak pótadóraentességén^k és a bettermentax behozatalát sürgeti. Végül az áll. vál épit. biz. és a tanács nevében ajánlja a birtokon kívül való felebbezbetés kimondását. Dr. Scheiber az utolsó pontot nem fogadja el, szerinte az áll. vál. jegyzökönyvében ez nincs is benne. (Keresik a jkvet ) Dr. Lövy ajánlja a kimondást. Győri szerint ez nem tárgyalható. Molnár nem ismeri el a birtokon kívüli felebbezés szükségét. Dr. Herzog szerint törvénybe nem ütközik. Határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a tanács utasítandó a most elfogadott szabályrendelet végrehajtására. Dr. Fehér a bettermentaxot néni tartja sürgősnek, a birtokon kívüli felebbezést meg nem ajánlja, mert a közgyűlés nem dezavuálhatja magát. Kérdés fontos-e, közérdek-e, citálja a községi törvényt. Dr.'Hotfuer a hivatkozott törvény 27. §-át citálja és magyarázza. A belügyminiszter nem fogja megsérteni autonómiánkat, jóvá fogja hagyni. Nem sürgős a dolog. Dr. i Scheiber szerint az előbbi szabályzatok érvényben maradnak, mig uj nincs. Győri kérdi Koreint, szándékozik-e építeni ? Koréin feleli, hogy üzleti érdeke mielébb belekapni az építésbe. Becsey szerint most szegletes föterüuk és görbe főutcánk lesz, Dr. Kőrös szintén a miniszterben bízik, aki műszaki közegeivel biráltatja meg a tervezetet s legfeljebb ujabb megfontolás céljából küldi vissza. Győri emlegeti a Kemeuczky-esetet. A polgármester elrendelte a névszerinti szavazást: 25 igennel 20 nein ellen kimondták a birtokon kívüli felebbezést. Végül a polgármester a kedélyek megnyugtatása céljából kijelentette, hogy a tanácsnál oda fog hatni, hogy egyelőre, a kényesebb utea\onalaknál az építési engedély ne adassék ki addig, mig a szabályzat nem érvényes. A közgyűlés fél fi-kor véget ért. VEGYES HÍREK. HBrOony-Syrup. Sarsaparillaí V Vértleimteter. Üregjei kor. 3.(0 Y Horgony-LinimenL SN m H«I a Horgony -Pain Exppllrr pótléka. nnliloDoitntoi bedSrieBléehilleeeknM. kSetvenynél itb. Üvegje; kor. - 80. 1.40, 2.-. Horgony-kenes-kenöcs rendkívül idre-ralllnpltd eteret éi nedvei kiiitéeoknel etb. Tee; lyet ko r. 1.— . >1 K*|iliet6 • loftóbb eyógyeterUrhea végy kötvet 1' Mii beeíi r. iiu ... Ir. Ilcitt* „li ini| inuiíitiz elinti irttj ' uirurilii, M|l |, fliulliniri.,1 J. — Személyi hir. A dunántúli püspök beiktatása alkalmából többek közt Pápán voltak: Gróf Tisza István miniszterelnök, Balthazár Dezső, dr., Tüdős István dr. és Geduly Henrik püspökök, Degenfeld Józset gróf, Dókus Ernő ós Kovács Sándor kerületi főgondnokok, Berzsenyi Jenő dr. főfelügyelő, Beöthy Zsolt, Szász Károly, a képviselőház alelnöke. Kovács Sebestyén Endre és Hunkár Dénes főispánok, Koller Sándor alispán, Antal Géza dr.. Gueth Gyula és Jákóy Géza országgyűlési képviselők, Molnár Viktor ny. dlamtitkár, Nagy Károly egyházkerületi főjegyző, Kulin Sándor és Zelenka Lajos táblabírák, Baksa Lajos konvent i előadó, Benedek Sáudor, a közigazgatási bíróság másodelnöke, Czike Lajos, Darányi Gyula, Bilkei Pap István, Petri Elek, Radácsy György, Szabó Sándor, Thury Etele dr. s azonkívül az egyházkerület esperesei és lelkészi kara s számos egyházközség küldöttsége. — Április 11. Miután az 1848 -i törvények szentesitésónek évfordulójára rendelt nemzeti ünnep idén nagyszombatra, vagyis az iskolák húsvéti szünidejébe esik, a kultuszminiszter rendelete értelmében április 4-ón, tegnap ülték meg az iskolák április 11-et. — Quo usque tandem. Elfogódva hallgattam a szebbnél szebb üdvözlő beszédet a püspöki beiktatáskor, örömmel telt el lelkem a! sokat emlegetett felekezeti béke, a vallási összetartás láttára ós mikor már sorjában üdvözölték az uj püspököt a saját egyháza, a testvér evang. egyház és a római katholikusok küldöttsége, vártam — és azt hiszem jogosan, a zsidó hitközség képviselőit is. Vártam — de hiába — és talán nem állok egyedül, aki csalódva várt. Mi ennek az oka? Nem tételezem fel a pápai zsidóságról, hogy tüntetni akart volna távolmaradásával; nem tételezem fel azt sem, hogy ők nem akarnák elsimítani a felekezeti egyenetlenkedések fel-felcsapó hullámait. Szerintem e mulasztásnak csak egy oka van és ez az elöljáróságban keresendő. Sajnos az odavaló embereket távol tartja a hitközségi politikától az a conservativ szellem, amely ott uralkodik, amely miatt már évek óta vajúdik a rabbikérdés megoldása is. Nem tudom megérteni, hogy ekkora gyülekezet, hogy lehet el pap nélkül. Nézzünk végig a hasonló városok hitközségein, mindenütt a rabbi az a személy, aki representálja a vallását, a híveit, hitelveit; az összekötő és érintkező tényező, aki a jóbarátságot, a felekezeti békét ápolja a más vallásuakkal. A zsidó rabbi mindenütt a legelső polgárok sorába tartozik és nálunk, ahol oly nagyszámú és olyan intelligens a zsidóság, a nyáj pásztor nélkül tengődik. Mikor Balthazár püspök lélekemelő, gyönyörű, minden kritikán felüli avató beszédét hallgattam, akkor jutott eszembe, hogy megkérdezzem a pápai zsidó hitközség elöljáróságától: — Jól van-e az, hogy nincs emberünk, aki magyarul hirdetné az Isten igéjét a zsidó templom szószékéről? Meddig várnak még a rabi állás betöltésével? Vagy talán jól van igy, ahogy vau? — Nem feleletet várok, hanem cselekvést! b. — A pápai Leányegyesület ma vasárnap este 8 órakor tartja előadó ülését a következő idősorral: 1 Mein herziges Dirudl. Zongorán előadja Goldschmied Juci. 2) A magyar nyelv. Irta Ábrányi Emil. Szavalja Szabó Ede. 3) Zenés felolvasás. Tartja Szentgyörgyi Sándor. 4) Hayden No 30. finale. Venós négyes. Előadják Sommer János, Hattyán Elek, Zwierina Béla, Szalay Imre. 5) Műkedvelői előadás. Jelenet. Irta Vajtkó Pál. Előadják Ambrus Vilma, Rosenberg Olga, Strausz Rózsi. — Tanitógyülés. A pápa—csóthi espereskerület r. k. tanítókor április 1-én. Pápán tartott, ülésében többek között elhatározta, hogy a kör tavaszi közgyűlését Ugodban tartja május 7-én. Az előkészületek megtételével László Gósa, pápakovácsi tanító, a kör alelnöke bízatott meg — A kultusztárca tárgyalása alkalmával dr. Antal Géza képviselőnk a középiskolai oktatást érintve két fontos kérdésben kórt a minisztertől tájékoztatást: az egyik a középiskolai reform, a másik a nem állami tanárok nyugdíjintézetének kérdése. A miniszter a válaszában kijelentette, hogy a középiskolai reform előkészítésén a közoktatási tanács egész télen dolgozott. Reméli, hogy a tanács muukálatait legközelebb bevégzi és akkor nem fogja elmulasztani a reformtervezetet a telekezetek hatóságainak megküldeni, sőt óhajtandónak tartja azt is, hogy e tervezethez az összes érdekelt körök hozzászóljanak, hogy a törvényjavaslatot az összes vélemények meghallgatása után és lehetőleg valamennyi érdek figyelembe vételével készíthesse el. A felekezeti tanárok nyugdíjtörvényéről örömmel jelentheti, hogy az erről szóló törvényjavaslatot húsvét után a Ház elé terjeszti. — Uj szövetkezeti igazgatók. A pápai keresztény fogyasztási szövetkezet eddigi igazgatója Varga Rezső, mint már mult számunkban emiitettük, pécsi dohánygyári aligazgatóvá törtónt kineveztetése folytán távozik városunkból. A márc 2ő-én tartott közgyűlésen a szövetkezet részvényesei igazgatónak Grátzer János tanítót választották meg Az uj igazgató a szövetkezet keletkezése óta tevékeny részt vett ezen intézmény belügyeinek az intézésében, s előreláthatólag meg fog felelni ujabb vezető állásában is. A másik uj igazgató a Szikvizgyárszövetkezet élére került Hindler József távozó elnök helyére itt Driugler N. kantinost választották meg. Az uj elnök szintén nagy tevékenységet fejtett ki eddig is a szövetkezet körül, s a részvényesek további működésében nagy reményeket fűznek. — Uj választókerület. Pápa város eddig egymagában képezett országgyűlési képviselőt választó kerületet. Az ujabb beosztás szerint 14 község szavazói is Pápán fogják választani képviselőjüket. E 14 község a dákai, inihályházai s neraesszalóki körjegyzőséghez tartozó falvak és Nyárád, vagyis Dáka, Pápadereske, Pápasalamon, Kétornyulak, Borsosgyőr, Mihályháza, Békás, Mezőlak, Nemesszalók, Pórszalók, Vinár, Gergelyi, Külsövath és Nyárád. Sokat lehetue erről beszélni meg irui, de nem változtathatunk a tényen semmit. — A tanitói nyugdíj-törvény revíziója. Az állami költségvetés pénzügyi bizottsági tárgyalása alkalmával a kultusztárcánál dr. Antal Géza, városunk orsz. képviselője kérdést intézett a vallás- és közoktatátügyi miniszterhez a tanitói nyugdíj-törvény revíziója tárgyában, melyet szerinte nemcsak a változott körülmények tesznek megokolttá, hanem az a tény is, hogy a tanitói nyugdij-alap évről évre fokozódó deficittel dolgozik s ezt a rohamos hanyatlást meg kell szüntetni. Jaukovich lí.'-la vallás- és közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy a tanitói nyugdíjtörvény revíziójával a kultuszminisztérium is foglalkozik s rajta lesz, hogy a revízió munkálatai minél előbb befejeztessenek. — Iskolalátogatók. Pápai népiskoláink néhány vezetötanitóját, Mátz Józset, Szutter Dániel és Jilek Ferenc igazgatókat a kultuszminiszter iskolalátogatókká nevezte ki. Az iskolalátogatók a számukra kijelelt kerületek iskoláiban a 6. osztályt végzett növendékeknek adandó népiskolai végbizonyítvány ellnnörzésére hivatottak, mert az uj választási törvény tudvalevőleg részben ehhez köti a szavazati jogosultságot — Uj iskola. Bakouyszentivánbau uj iskolát építenek 12.000 K költséggel. Az uj épületben 2 tanterem és egy tanitó szoba lesz. A második tanító állást a jövő tanév elejével fogják betölteni. Nyugalomba. A pápai m. kir. posta és táv. hivatalnál 36 évi hü és szorgalmas szolgálata utáu Tamás Ferenc m. kir. posta és távírda altiszt f. óv április 1-én nyugalomba helyeztettek. Sok évig teljesített a belvárosban levélkézbesitöi szolgálatot. Kívánjuk hogy a jól megérdemelt nyugalomban még sokáig élvezze fáradságának jutalmát.